Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-23 / 275. szám

SZOMBAT, 1991. Nov. 23. DÉLMAGYARORSZÁG D\L MAGAZIN 5 Megbocsátás csak a bűnbánat után Gödöllői beszélgetés Roszik Gábor lelkésszel Először akkor hallottak hírt felőle az országban, amikor időközi választásokon óriási fölénnyel nyert városában. Az első jele volt annak - mondták a rendszerváltásban hívők hogy a kőkemény kommunista rendszer nem is olyan kőkemény. Sőt! Puha! Hiszen Pest megye ezen választókerületében nem kisebb ember volt addig hitbizományban országgyűlési képviselő, mint Cservenka Ferencné, aki szemrebbenés nélkül jelentette ki: én nem választóimat, hanem pártomat képviselem. Roszik Gábort az akkor már látható ellenzék szinte egy emberként támogatta, diadalmenetben vitték a Parlamentbe. O volt az első tisztességgel választott magyar képviselő újkori történelmünkben. Kicsit tehát történelmet csinált az albertirsai lelkész fia. Amint akkor is, amikor egy esztendeje - akkor már nem először - nyíltan támadta egyházi vezetőit, elsősorban Harmati Béla evangélikus püspököt. Sok minden mellett alkalmatlannak tartotta erre a méltóságra, s nem kisebb vád volt az sem, hogy hiányzik belőle a szeretek Akkor az egyházi bíróság Roszik lelkészt súlyosan elmarasztalta, hivatalvesztéssel sújtotta és főifüggesztette. És most, egy esztendővel a ritka per lezárta után, a gödöllői lelkész azzal állt a Parlament elé, hogy világítsák át az egyházi vezetőket, s a kollaboránsokat állítsák félre. Olyan törvény születését szorgalmazza tehát, amely a múltbéli cselekedetekért a mában kíván igazságot szolgáltatni, természetesen mai elvek szerint. - Végiggondolva az utóbbi két-három esztendőt, az embernek az az érzése támad, hogy Roszik lelkész nyughatatlan ember, aki nehezen tűri az egyházvezetők reguláit. Konfliktusa velük szinte permanens. - Tíz évre visszamenőleg igaz ez az állítás, már ami a folyamatos konfliktusokat illeti. Valóban, vezetőimmel gyakorta keveredtem vitába. Ennek legfőbb oka, hogy én soha nem voltam hajlandó őket szolgálni, hiszen én nem arra szegődtem. Sokan megtették és megteszik ezt közülünk. Én azonban nem akartam a közelükbe férkőzni. És ennek is megvan a maga oka. Igaz, kicserélődött az evangélikus egyház vezetése az utóbbi esztendőkben, s erre szívesen is hivatkoznak a tisztségek új viselői. De megfeledkezhetünk-e arTÓI, hogy őket a régi rend állította magas posztjukra? Püspökeink, espereseink úgy tűnnek föl, mintha az új hullám képviselői lennének, pedig nem. Ok a régi rend utolsó emberei, a kommunista rendszer utolsó képviselői! Több, mint egy esztendőt harcoltam ezek ellen a vezetők ellen, perem három-négy hónapig elhúzódott, végül az ismert büntetésben részesített az egyházi bíróság. Ezt a büntetést azután a legenyhébbre, megintésre változtatták! Gyakorlatilag fölmentettek. - Nyilván megkövette megbántott püspökét, elismerte vétkességét, ezért enyhültek meg a szigorú bírák. - Semmit sem vontam vissza, semmit sem bántam meg. Egyszerűen enyhítették a büntetést, tehát félmegoldás született. Maradhattam a helyemen. Igaz, Harmati püspök úr is... - Akkor tehát az evangélikus egyház belső csatározása maradt a nagy port fölvert egyházbírósági ítélet? - Én másként látom, mert másként is van. Nem volt eredménytelen ez a harc, hiszen a diktatórikus egyházi vezetés hatalmát először sikerült megtömi, s így - mások szerint - egyháztörténeti jelentőségű volt ez a per. A református egyházban éppen az idő tájt választották a püspököket, s a négyből három új ember! Kérdezze meg a református kollégákat, volt-e hatása az én peremnek egyházuk püspökválasztására! Nálunk, az evangélikus egyházban azonban még nem történt rendszerváltás, régi emberek ülnek mindenütt. -Ők rossz lelkészek? - Összefonódtak az elmúlt rendszerrel, és ennek okán erős, nagyon erős kontraszelekció érvényesült kiválasztásukban. Nem a megfelelő ember került a megfelelő helyre. - Harmati püspök úr nagy tekintélyű ember, tekintélyében nem csekély része van tudásának. Több nyelvet beszél, tapasztalatait a világban és egyházában egyként összegyűjtötte... - Ettől még püspöknek alkalmatlan! - Mi a baj vele? - Megőrizte a régi embereket, a régi struktúrát az esperesi karban, a legfelsőbb egyházi vezetésben, a teológiai akadémián. Ezzel a regi struktúrával, ezekkel a régi emberekkel közösen megakadályozzák egyházunk megújítását, a reformációt, gátjai az önszerveződésnek. Irányukban nincs meg az a bizalom, aminek a püspökök, az esperesek iránt lennie kellene. Azt gonolom, hogy ennyi bajnak éppen elég. - Ha a lelkészi kar nem akarná úgy igazán ezt az egyházi vezetést, minden FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ bizonnyal tehetne ellene a maga módszereivel is. De nem tesz, láthatóan nem tesz semmit. - Sokan nem tudhatják, hogy vannak egyházunkon belül is megújítási mozgalmak! Ilyen az Evangélikus Kerestyének az Evangéliumért csoport vagy az Ordas Lajos Társaság. Évek óta követelik a változásokat, a választások kiírását, a zsinat összehívását. Tudni kell, hogy nálunk a püspököket valójában életfogytig választják tisztségükre, ezen csak a zsinat változtathatna. Ami a megújítást akarókat illeti: kétségkívül kisebbségben vagyunk. - Folyamatosan tanácskozik most a zsinat, némi változás remélhető? - A zsinat összehívásának módja, a manipuláció, amit a vezetés elkövetett, kizárja ezt. Első intézkedésül már el is vetették az 1966-os egyházi törvényeink hatályon kívül helyezését és új törvények alkotását! Legföljebb némi módosítást engednek meg majd! Személyi kérdésekről pedig hallani sem akarnak. - Azt mondja, hogy önök, a megújítást hirdetők kisebbségben vannak. Nem lehet az, hogy a többségnek van igaza? Ebben nem hihet? - Miért hinném, hogy csak azért van igazuk, mert többségben vannak? Sosem gondoltam, hogy a sokaság már elegendő érv az igazság mellett. - Am ezt a többség hozza a törvényeket, amiket be kell tartania az egyházhoz tartozni akaróknak! - Valóban. De nem szükséges azonosulni ezekkel a rossz törvényekkel. - Újabb békétlenséget teremthet az a törvényjavaslat, hogy az egyházak vezetőit világítsák át. Magyarán szólva, hozzák nyilvánosságra azoknak az egyházi vezetőknek a nevét, akik kollaboráltak a Kádár-rezsimmel. Nyilván jó oka van föltételezni, hogy a papi hierarchiák élén állók között vannak olyanok, akik behódoltak a kommunista rendszernek. - Nincsenek bizonyítékaim, de erősen gyanítható, hogy voltak olyanok, akik a három per hármas ügyosztálynak dolgoztak vagy annak hálózatához tartoztak. Az ilyen ember ne legyen püspök, esperes vagy tanár a teológiai akadémián! - Mert az erkölcsi hulla? - Amit tett, az árulás volt. Elárulta felebarátait. Igen, az erkölcsi hulla. - El kell távolítani, bármilyen jó pap - Ilyen ember lehet jó pap? Én lennék a legboldogabb, ha egyetlen olyan főpapot nem találnánk, aki együttműködött a régi rendszerrel, akit árulásban bűnösnek találnának. Végre lezárhatnánk egy korszakot, nem találgatnánk tovább, hogy ki volt besúgó, ki nem. Lezárhatnánk ezt az egész fájdalmas, kínos, gyanúval terhelt korszakot. - Vajon igazságos-e csak a vezetők átvilágítását kérni? Ha már egyáltalán fölmerül egy ilyen törvény lehetősége, akkor az miért nem vonatkozik mindenkire? A szolgáló lelkészekre is? - Sokat vitatkoztunk erről, s arra jutottunk, hogy valahol határt kell szabnunk. - Lekész úr! Ez a törvény nem a megbocsátás szellemében fogant. Ön megbocsát-e? - Sem gyűlölet, sem harag nincs bennem irántuk. Semmilyen érzést nem táplálok irányukban. Én még akkor is megbocsátok nekik, ha nem gyakorolnak megbánást! De menniük kell az egyházak éléről! Nem tisztulhatnak meg az egyházak, ha bűnnel terhelt vezetőik maradnak! Elváljuk tőlük, amint a kommunistáktól is, hogy vallják meg bűneiket, ismeijék el azokat a pribékek, a gyilkosok is... - Félek, ez rosz vért szülne. Újabb bűnökkel lenne terhes minden napunk. - Akik elkövették a bűnöket, azoknak azt vállalniuk is kell. Tudni kell, hogy bűnt követtek el, s azt meg is kell bánniuk. Bűnbocsánat csak ez után nyerhető el. Hát hogyne várnánk el ezt az egyházi vezetőktől? Nekik kellene élen járniuk ebben! És éppen most, amikor az állam helyzetbe akarja hozni az egyházakat erkölcsi és anyagi segítséggel, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatásával! Az államnak, legfőbb törvényhozó testületének meg kell tennie ezt a lépést is, meg kell alkotnunk ezt a törvényt! Másként képmutatásnak tűnne mindaz, amit eddig tettek. Sokan félnek ettől a törvénytől, s azt vélik, hogy ez beavatkozás az egyházak életébe. Ellentétes az elvvel, hogy az állam és az egyház váljék végre el! - Alighanem igazuk van. Ez a törvény állami beavatkozás az egyházak életébe. - Valóban az. De meg kell tenni! A kommunisták irányították közvetve, a maguk kreálta embereken keresztül, a háttérből persze, az egyházakat. Ha valóban el akarjuk választani az államot az egyháztól, ha önálló, szuverén, autonóm egyházakat akarunk, akkor meg kell tisztítani azokat a bűnben részesektől! Ha polgármester vagy főszerkesztő nem lehet olyan ember, aki kollaboráns volt, miként lehetne egyházi méltóságban? - Ellenfelei hatalmi mámorral vádolják. Azt mondják, hogy Roszik lelkész püspök akar lenni, azért harcol egyháza vezetői ellen. - Ez nem igaz. Nem örvendek nagy népszerűségnek egyházamon belül, tudom. Sokan csak azt látják, hogy nagyon kellemetlen dolgokat mondok arról, ami itt nálunk zajlik, pedig az emberek szeretik ezt az egyházat. Én meg bántom azt. De ez nem így van. Én is nagyon szeretem ezt az egyházat! Érte teszem mindazt, amit eddig tettem, s amit ezután tenni fogok. HORTOBÁGYI ZOLTÁN VERESS MIKLÓS Asszonynevek Katalinnak hívták az édesanyámat s amikor végül hívta mondókával Isten: hogy Katalinka szállj el - mit tehetett volna Én Veronika napra volt hogy megszülettem s hajnaltól már akkor hóvihar támadt hogy a lerongyolt tető felettem azt hitte másnapra leomolna s tizenharmadikától tizenhárom napra kelletett várni keresztelőre s papra csupa név gyereknyi múltam: Oli néném volt kinél írni megtanultam - már ennyire mi kell egy írógéphez s együtt sütöttünk tanyasi kemencében - míg anyám máshol keresett munkát éppen foszlós kenyeret vasárnapi ebédhez s köröttünk úgy szaglott az elvadult bürök hogy azt hittem halálig hajnalba szédülök s ott volt még Marcsi néném akit a Dráva partjáról végül bélyeggyűjtősdi álma elvitt vissza néha még Fiumébe s végül elutazott és végleg harminc éve cukorbetegként s nem volt édes halála de valahol ott rátalált keresztanyámra akitől talán még ma is kérdezi: ezzel a Mikivel még mi történhet - Gizi S hányféle név is lett Somogyom ágboga: marikák és gabik - míg egyszer Ágota kiknek asszonynevét nem ismerhetem s a többiekét sem kik fonták életem saját hajukból sorsom sokáig mint a párkák amíg a szemükkel nevem magukba zárták hogy nincsen most már álom min arcom átdereng még bár arcom sok halálon át arcukhoz törölték: szememben már csak egy arc mit elképzelhetek nyelvemen már csak egy név - azon beszélgetek: megőrzi holtunkiglan létünknek közös titkát akár anyám - habár őt: nem Katalinnak hívják SÁRÁNDI JÓZSEF Hasonlat Olyan vagy, mint egy megbízható vekkeróra. Jársz-kelsz, de mikor álmomban, s a valóságban is számig ér a fórtelem, ösztönösen felébresztesz. A körülmények néha hajlamossá tesznek elhitetni: te volnál az élet címkéjű kitalációhoz kötő utolsó száL Túl messzire mentem. Vekkeróra mivoltodban vagy az. aki pontosan működik, s egyelőre mással nem fölcserélhető. MAGAZINUNKAT VARGA HAJDÚ ISTVÁN RAJZAIVAL ILLUSZTRÁLTUK