Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-20 / 272. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAQYARORSZÁG SZERDA, 1991. Nov. 20. OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZ YT KES ZTŐS ÉG E, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PK.: 153.6740. TELEFON: 12-825. Kárpótlás vagy kárvallás? Fénymásolós árnymásolás A kárpótláshoz szükséges papírok után kutatva sokan nyúlunk öreg szekrények, sublótok fiókjába, vagy kutatunk pókhálós ládikákban, egyebütt. Ilyenkor nagynéha viharvert kis fényképek is előkerülnek a múltból, a visszavonhatatlanból. Idő áztatta arcuk megcsodáljuk, emlékek szakadnak föl, a múlt elevenné válik. Gondoltam egyet, a megtalált képet felnagyítani elvittem egy fénymásolóhoz. Apámnak bércséplő ipara volt. A kinagyított képen íme ő áll, a körmös traktor kerekét simogatva. Izzadt ing, smicisapka, szakadt nadrág, de mégis ő. Mellette szorosan a gépésze, a traktorra dőlve. S még huszonkét mosolygós, izzadt ember ingben, félmeztelen, posztját el nem hagyva. Kirajzolódnak a favillák, zsákok, bicikliszarvak, az ebédhordó asszonyok arca. „Árnyak"-apáink az ötveneves évek elején még birtokukban tartják földjeiket, a gépeket, házukat, de a sorsukat már nem. Pehelyként söpri aztán félre őket a sztálini önkény. Legtöbbjüket megtörve, vagyontalanul, bérszolgaként földelik el. Ki kárpótolhatja őket, hogy életük munkáját, verejtékkel, szenvedéssel (is) szerzett vagyonukat egy tollvonással semmivé foszlatták? Ki kárpótol a kora hajnaltól késő éjszakáig tartó önemésztő igáért? A sok lemondásért, fagyoskodásért, derékfájdító munkáért? Az utódnak meggondolandó, hogy kárpótlási vagy kárvallási törvénnyel áll-e most szemben. A föld visszaadása jó tudni, milyen következményekkel jár. Az árutól zsúfolt piacok, az éjszakát is terményü k mellett töltő parasztok, a megmaradt portékával hazafelé tartó furgonok látványa önmagáért beszél. Kialakult a gépuzsora, az üzemanyag adótartománya a csillagos ég, mellyel csak a gépek, a hitelezés árai konkurrensek. Az élelmiszer nagyvállalatai a parasztra spekulálnak, vagy csöndben beadják a kulcsot. Egy biztos, a farmer bizalma elpárolgott. A mezőgazdaság az inflációs zuhanást önnön testvével fékezte le. Recept a több és az önzsaroló még több munka. Kénytelenek vagyunk specializálás helyett százfélét termelni, mert az egyféle maga az öngyilkosság. Házunk, tanyánk - a benzin mellett - a legjobb adózsarolási eszközzé léphet elő. Külföldre kijutva a rengeteg paraszti kedvezmény, a sok érdekképviselet, a specializált mintagazdaságok ezrei... keserű irigységgel tölthet csak el. Kint a gazdaságok nőnek, szakosodnak, a farmerek száma csökken, ez tény. Mindennek ára, értéke van: a földnek, terménynek, a művelt kertésznek is. Biztosan vezet út a vadkapitalizmusból is a piacgazdaságba. Az élelmiszer félelmetes fegyver, alábecsülni több mint butaság. A fénymásolt emberi árnyaknak könnyű legyen a föld, nékik már minden egyszerű és véges. De a mai gazda helyzete sem sokkal irigylésreméltóbb mint ott, akkor, az ötvenes évek elején. Sári Géza farmer hető vizsgálattal - amelyet talán térít a TB - feltérképezi a bajt, s próbálkozik. Ad minél olcsóbb gyógyszereket, mert különben a fejére koppintanak. Harminc napig a táppénzzel sincs gondja, mert ha van, a munkahely fizeti. Egy hónap után tehát eljutunk a szakrendelőbe, amelyek még államiak, állami felszereltséggel. Ha minden kifizethető vizsgálatnak vége, mehetünk a kórházba. Itt az ismert színvonallal találkozunk, bár ha pénzünk van, megkaphatjuk különbiztosítás révén az eddig csak „fejeseknek" kijáró 1-2 ágyas szobát televízióval, esetleg külön nővérkével?! Az átlag, a merev anyagi keret miatt olcsó kivizsgálást - immár harmadszor -, olcsóbb gyógyszereket kap, s hogy a kórháznak is megérje a szobáztatás, jó sokáig fekhetünk benn. Ennek csak az szab határt, hogy a munkahelyünk megunja kis betegét, s az utcára teszi, így mégsem ajánlatos túl sokáig a kórház vendégszeretetét élvezni. De hát műteni kell! Nem baj, jól bevált műtétek vannak, eddig is meggyógyult mindenki. Aki meg sietni akar vissza, az egészségesek közé, az csak fizessen! Ne az orvosnak, az extra-biztosítónak. Ok már kifizetik a drágább, esetleg csak luxusműtéteket is. És mindez így van jól. Mert hát beköszöntött a demokrácia. Mindenkinek egyforma esélye van a betegségre. És a gyógyulásra? Eddig hamis illúziókban éltünk. Azt mondták, mindénki egyenlő, s legfőbb érték az ember. Végül az „irigység társadalma" alakult ki neked se legyen több, mint nekem! De ennek vége. Mindenkinek az van, amit szerezni tud magának: influenzája vagy nyaralója Füreden. Mi akartuk, senki ne sírja vissza a hamis egyenlősdit, hiszen erre szavaztunk. Dr. Kohári József Jelzőlámpát kérünk! Szeptemberben második tanévét kezdte meg a rókusi víztoronnyal szemben felépült Arany János Általános Iskola. A lényegről azt hiszem, az illetékesek megfeledkeztek: jelzőlámpát ugyanis nem szereltek fel, hogy a gyerekek nyugodtan mehessen át az úttesten! Minden reggel elkísérem gyermekeimet az iskolába, mert ezen a négysávos, nagyforgalmú úton átkelni teljesen életveszélyes. Nap mint nap szemtanúja vagyok a gépkocsivezetők agresszivitásának, akik minden lassítás nélkül közelítik meg a kijelölt gyalogátkelőhelyet, sőt némelyikük még dudálással is fenyegeti a gyalogosokat. Nem tudom, ezeknek az embereknek eszükbe jut-e a saját gyerekük, hogy talán egy másik zebrán őket fenyegeti hasonló veszély! Miért ilyen felelőtlenek felnőtt létükre? Talán ha tíz perccel hamarabb felkelnének, nem kellene a munkahelyig végigszáguldani az utat. Miért nem vigyáznak jobban a saját és mások gyerekeire? Kérem az illetékeseket, egy nyomógombos lámpát szereljenek fel, hogy sok száz szülő mehessen reggelenként nyugodtan dolgozni. Ne várják meg, amíg valami szörnyű tragédia történik, mint pár évvel ezelőtt a Budapesti körútJózsef Attila sugárút kereszteződésében. Ott is csak akkor irtották ki a kanyarban a kilátást súlyosan zavaró, sűrű bokrokat, amikor egy általános iskolás kislány életét vesztette. Kérem, intézkedjenek, amíg nem túl késő! Ne várják, meg, hogy itt is végzetes baleset történjen! Addig is táblával figyelmeztessék a vezetőket, hogy lassítsanak, akár sebességcsökkentő táblával kötelezzék őket erre! Mi is lesz a leendő betegekkel? Mostoha terület Lesz egy háziorvosunk, akinek jó esetben velünk együtt még körülbelül ezer család jutott osztályrészül, ha kevésbé vagyunk szerencsések, vagy rosszul választottunk, csak minket gyógyít a doktor. Lehet, a többiek nem bíznak benne? Attól még lehet jó orvos, csak nem jó a marketing munkája - reklámozni ugyanis tilos, vagy legalábbis magánszemélynek nem ildomos. A dolog jó oldala: van egy házidokink! Mit fog tenni? Megelőzi a betegséget, szorgalmasan látogat, vagy csak tünetek esetén lép közbe? Nem valószínű, hogy a TB honorálni fogja lelkesedését, s nem fogja kifizetni „üresjáratait". Amerikában, Japánban azt az orvost fizetik jól meg, akinek nincs beteg páciense, hiszen olcsóbb a bajt megelőzni. A rossz oldal: itt a betegség! Mit tehet a kollega? „Ráül" a betegre, és minden, általa elérhető-végezA Csongrádi sugárút végén lakunk, a 301-302-303-as épület között van egy kis park, fákkal, bokrokkal. Augusztus végén itt-ott a fűnyírógép végigment, azóta is félbehagyva a munkát. Hát ennek a kis köznek nincs gazdája? Mi nem érdemeljük meg, hogy befejezzék a fűnyírást és rendben legyen ez a kis park? A környéken háromszornégyszer is nyírják a füvet egy-egy idényben, nekünk meg telefonálgatni kell ez ügyben. Olyan sok pénze van a városnak, hogy a hanyag munkát is kifizetik? Sajnos van egy másik panaszunk is: a 303-as épület előtt tilosban parkolnak az autók, ezzel gátolják a forgalmat, a bolthoz árut szállító járművek kénytelenek a park szélét igénybe venni, így állandó sár van, áll a víz. Egy tiltó tábla és ellenőrzés talán megoldaná a problémát. Fehér Ferencné Azért a függöny - minden este felmegy Mivel a DM november 6-i számában megjelent főrendezői levélben az áll, hogy a főrendező úr boldogan találkozna az érdeklődő nézővel is, magam véleményem nyilvánítására az írást választottam. Tény, hogy minden intrika és periodikusan ismétlődő botrányok ellenére a színház működik! Van a színház, és vannak a vele kapcsolatos egyéb események, amit a helyi sajtó idéz elő. Ha ez fgy lenne, akkor miért csak Gyimesi Kálmánra haragszik mindenki, miért nem nyilatkozták azt is egyesek, hogy a jövőben sajtót sem olvasnak? Már régen rájöttem arra, hogy az egészségügy sem a sajtótól rossz, és ha jó, az sem a sajtótól jó. A néző sem az intrika, sem a botrányok miatt nem szégyenkezik, a néző továbbra is „a színházba" jár, ahol jó előadásokat akar látni. A függöny pedig eddig még minden este felment. Azt is kétlem, hogy a színházszerető nézőket a kritika és a kritikusok ennyire befolyásolnák. Azt is nehéz megérteni, ha egy darabnak sikere van - és ez a legfőbb mérce -, miért sértődik meg a színház, a főrendező azon, hogy mit írt a kritikus? A nézőszám a fontos. A színházat is a közönség legitimálja! A színház legfőbb szakértője a közönsége! A közönség pedig nem rossz, vagy jóakaró, egyszerűen „csak" közönség, aki ráérez a jó vagy rossz darabokra. A közönség nem szakértő, de tudja, hogy mi kell, és tetszik neki. A színháznak pedig tudnia kell, hogy mi és hogyan kell a közönségnek. Nem a szakmának kell színházat csinálni. Tartós sikerre és jó közönségre csak a nézőcentrikus színház számíthat. Kié a színház? Ilyen kérdés nincsen, ilyet feltenni sem szabad. Egy színház - mindenkié akarjon lenni, mindenkinek akarjon megfelelni. A jó színház legyen senkié, és próbáljon mindenkinek a kedvére tenni. Többműfajú a szegedi színház, négyszólamú, mindenki megtalálhatja a neki tetsző előadásokat. Az „önjelölt szakértő" kifejezés is csak egy fikció! Ilyenek nincsenek, hiszen minden néző, aki jegyet vált az előadásra önjejölt szakértő és kritikus, nem csak passzív esztétikai élvező. Ilyen a futball közönsége is, ahol mindenki bíró! Ezek ilyen szakmák, ezeknél az „össznépi show"-nál ilyenek a speciális törvények, közöttük csak minőségi és műveltségi mutatók vannak. „Bohóc szakma ez kérem " - mondotta volt Gobbi Hilda. Aki ezt nem érti, érzékeli, aki ebben a közegben nem vállalja a főrendezői, az egyéb vezetést, az itt nem való vezetőnek. Azt hiszem az a baj, hogy a színház akar a közönség fölé emelkedni és rajtuk, rajtunk uralkodni, ahelyett, hogy minket „csak" szolgálna! Sikerorientált legyen a színház. A közönség „uszálya" nem olyan buta, hogy ne tudná megkülönböztetni a bóvlit az értéktől. A színház pedig saját uszályába próbálja terelni a közönséget, és mindkettő meglégedésére. Hogyan képzelem én el ezt a „színházi demokráciát"? Nem közönségtalálkozókkal! Profi szinházközvélemény-kutató módszerrel! Statisztikákkal, tetszési indexekkel, gazdaságossági számításokkal! Ezt az egészségügy is kezdi bevezetni, hiszen ami mindenkié, azt pocsékoljuk, azzal nem spórolunk, nem gazdálkodunk! Nem a „tudományos szocializmust" kérem én most számon, de a színházvezetésnek igen is vannak tudományos módszerei is! Ha most bölcset akarnék mondani, azt mondanám, hogy túl kellene már nekünk lépni az ösztönösen vezetett színházvezetés felett, és a tudatos, hozzáértő, netán tudományosan vezetett színház felé kellene venni az irányt. Dr. Veress Sándor II „0 is Tápé festője volt" Váradi Kálmánról Szelesi Zoltán írt a fönt idézett címmel méltató sorokat a Délmagyarország 1972. augusztus 17-i számában. Magam idős tápaiaktól sokat hallottam róla. De azt, hogy Váradiról van szó, sem a beszélgető társaim, sem én nem tudtam. Ugyanis sokan bizonytalanul - Nyilassynak emlegették. Ám akkor, amikor a negyvenes évekre tették azt, hogy még akkor is kijárt volna Nyilassy Tápéra, már kételkedtem. Hiszen Nyilassy 1934-ben meghalt. Amikor a Tápai bokréta című tanulmányomhoz adatokat gyűjtöttem, egyszeriben megoldódott a csomó. Török Lajoséknál hallottam, hogy Váradi Kálmán milyen sokszor megfestette Órzsikét (Török Lajosnét), és még sok tápai lányt, legényt. És előkerültek fényképek: Váradi Kálmán festményeinek fényképei. Tehát nem olyan Váradi-felvételek, amelyekről netán festette volna témáit, hanem maga a festett kép került már lencsevégre. Amikor a szegedi múzeumhoz kerültem, nemsokára megismerkedhettem Szelesi művészettörténész úrral, aki igen szép dolgokat mondott Váradi Kálmánról. Talán a beszélgetésünk hatására írta meg a föntebb idézett című Váradi-cikkét. Attól fogva egyre jobban érdekelt Váradi Kálmán, de festményeit csak pár héttel ezelőtt láthattam meg. Kopasz Ferenc építőmester látogatott be hozzám a múzeumba. Váradi Kálmán vejeként mutatkozott be, és a legnagyobb meglepetésemre elmondotta, hogy néhai apósának általa őrzött festményeit, amelyeket Tápén festett néprajzi gyűjteményemnek adományozza. Pár nap alatt mindent elrendeztünk, s a festmények kis múzeumom beleltározott darabjaivá lettek; mintegy 12 kép. Váradi Kálmán 1878-ban született Szegeden, s itt is halt meg 1948-ban; tehát nincsen olyan évfordulója, ami arra ösztönözne, hogy anyagából Tápén kiállítást csináljak. Ennek ellenére gondolkodom rajta. Még akkor is, ha jól tudom, nem sorolható a hivatásos művészek közé, hiszen a visszafogott, és nagyon szerény szabadkézirajz-tanár, Nyilassy nyomdokain haladó amatőr piktor volt. Még akkor is, ha a Mester nem örült avatatlan követőjének. Féltékeny volt rá. Pedig nem is ismerték egymást. Magam tehát, mint szülőfalum jámbor kutatója vettem pártfogásba az elfelejtett Váradi Kálmánt, aki tiszta szándékkal alkalmazta a reá oly nagy hatással levő Nyilassy-színeket, és festette ő is a falusi vasárnapokat, illetve a tápai népélet mozzanatitr Egy esetleges kiállításhoz nem elegendő a nálam lévő, illetve a Kopasz úrnál lelhető képanyag. Sejtem viszont, hogy szegedi műgyűjtők is őriznek egy-két Váradi képet. Őket arra szeretném kérni, hogy értesítsenek, hogy pár hétre kölcsön adnák-e Váradi-anyagukat, a közeljövőben Tápén rendezendő kiállítás idejére. A hivatásos művészeket pedig arra szeretném kérni, hogy ne húzzák össze szemöldöküket, hiszen törekvésem nem irányul a „magas művészetek" ellen; ezt talán nem is kell bizonygatnom. Buzgalmam célja nem öncélú. Mint inkább egyfajta tisztes törekvés, és főhajtás az előtt a Váradi Kálmán előtt, aki a maga szerény eszközeivel járult hozzá a tápai népélet hagyományainak megmentéséhez, vásznán való megörökítéséhez. Ifj. Lele József Szeged, Móra Ferenc Múzeum Papdi Antalné Bezárt az üzlet hol vannak a fotók? Ez év június elején előhívásra adtam be a SEAL KFT. bölcsődeigazgatóság melletti üzletébe azt a színes negatívot, melyet 8. osztályos fiam az utolsó osztálykiránduláson fényképezett. Azért oda, mert a munka máskor már másnapra elkészült. A fiam az évzárón még szerette volna a szétszéledő osztálytársainak megmutatni a képeket. Száz forint előleget be is fizettem, de ez sajnos, rajtam nem segített. Se a jelzett napon, se később az üzletet nem találtam többé nyitva. Először, augusztus végéig ki volt írva, hogy betegség miatt zárva, később már semmi. Most úgy látom, az üzlet meg is szűnt. Én mindenáron hozzá akarok jutni a gyermekem számára fontos emléket jelentős filmhez. Remélem, van annyi üzleti becsület a fent említett cégben, hogy ezt lehetővé teszi. Káhlesz Zoltánná Szeged, Vág u. 5B. SZERETNÉM MEGTUDNI Kinek jár végkielégítés? Sz: B.-né Szeged. Szeretném tudni, hogy kinek és mikortól jár végkielégítés, ha a munkáltató mondja fel a munkaviszonyt? A végkielégítésről az 1991. évi XLVIII. törvény intézkedik: a dolgozót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya munkáltatói felmondással vagy jugutód nélküli megszűnés következtében szűnik meg. Nem jár végkielégítés, ha a munkáltató azért mondja fel a munkaviszonyt, mert az abból származó lényeges kötelezettségét szándékosan, vagy súlyos gondatlanságból szegi meg, illetve egyéb olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi; nyugellátásra szerzett jogosultságot vagy korengedményes nyugdíjat állapítottak meg részére, valamint első állása mellett létesített munkaviszony megszűnésekor. A végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a munkaviszony a munkáltatónál a következő időtartamban fennálljon: - a végkielégítés mértéke legalább három év esetén egyhavi; legalább öt év esetén kéthavi; legalább tíz év esetén háromhavi; legalább tizenöt év esetén négyhavi és legalább húsz év esetén öthavi átlagkereset összege. Az így meghatározott mérték háromhavi átlagkeresettel növekszik, ha az öregségi nyugdíjjogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg a munkaviszony. A végkielégítés alapjául figyelembe vehető egyhavi átlagkeresel a minimálbér ötszörösét nem haladhatja meg. Ez a törvény a kihirdetés napján (1991. október 29.) lépett hatályba, rendelkezéseit az ezt követően közölt felmondásra, illetve jogutód nélküli megszűnésre lehet alkalmazni. Dr. V. M.