Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-02 / 257. szám

4 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. NOV. 2. Hogy ki volt az első, aki Tápén festett? Kutatásaim szerint az építésznek induló Zombory Lajos (1867-1933). Ó tervezte a szegedi ügyvédi kamara egykori székházát (1896), mely jelenleg a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójának ad otthont. Az építész Zomboryból külföldet járt festő, a szolnoki művésztelep ismert alakja lett. A Szegedi Híradó 1908. január 5-i számában így vallott: „...szenvedéllyel pingálok öklömnyi gyermekkorom óta. A magyar alföld szépségei vonzanak. Ma is féltem magamat. ha rágondolok, hányszor szöktem ki apám szegedi házából Tápéra, a nyáj, a méhes, á gulya közé, hogy azokat rajzolgassam ". Zombory Szegeden született 1867ben. Ha 10-13 éves korában szökdösött ki Tápéra, akkor elmondható, hogy 1880 táján készültek az első rajzok a községről. Tiszteletet parancsoló idő! A következő adat is a múlt századból való. tömörkény István tárcája szerint (Magyarok keresgélése) 1898-ban egy pesti piktor járt a faluban, magyar típusokat keresve a párizsi világkiállítás (1900) pavilonja számára. Igaz, az író nem jegyezte föl a festő nevét, de még ennyi idő távlatából sem voll kilátástalan az utánjárás. A pesti festő urat. Molnár Árpádot először Alsóvárosra vitték, hogy megörökítse a híres-nevezetes bőrdudást, a Pálfy utcában lakó Csonka Bukusza Tanács Ignácot (1846-1927), kezében, a kecskefcjes dudával. Csak ezután kerülköztek ki Tápéra. A kisbíró a töltés oldalában levő, cölöpökön álló korcsmába irányítóíta őket, ahol a művész nekilátott, hogy vázlatokat készítsen a tántöló'fiatalokról. .... Aki harmadikként fedezte föl magának a festeti tápai, tájat, szobrász (!) volt: világhíresült Toldink, a piktornak készülp fyálfX,yftíf/;),888-1971). Övé a szó: „Kezdtem kijárni a szabadba (Tápé felé), "éx rájzolgattam természet után, főleg rőlUSdt, öéég házakat: Egyszer, azt hiszem Tápén, amint egy "régi házat vetettem1 papírra, az,ottani tanító mögém jiift, és azt tanácsolta, hogy rajzoljam le \az, iskolát, .mgr.t,qz új épület. A hátam ebbe beleborzongott". Mindez a századfordulón történt, hiszen a surbankó Csákyt 1903-ban már elcsábította a plasztika: ez évőszétől az Iparművészeti Iskola növendéke volt. Az, itthon elfelejtett nevű, szegedi születésű Józsa Károly (1872-1929) is a század első éveiben festegetett Tápén, Pár esztendővel később már csak grafikával foglalkozott, fa- és linóleummétszetei külföldön Ismertetté tették a nevét. Szívesen festette a homokból élőket. Halála után egy évtizeddel két szegedi kiá)lí(áspn (1938) Tápé, Tápai utca és A tápai töltésen című képeit is bemutatták. Tápé Fesfői értékeinek igazi fölfedezője az 1908-ban Szegedre került Heller Ödön (f 878-1921>. Ó volt az első, akinek ez a Sfegedhez simuló falu a szecessziót, a kivonulást jelentette. Földet vásárolt a szeretett Tápén, „a napfényes és termő Szomolyában " (Juhász), ahoj saját tervei alapján építtetett székelykapus, műtermes házat. Tavasztól őszig itt töltötte napjait, csak este jött be a városba „holondkeréken", hogy duplacukoros teáját elfogyassza az Európa szálló bóhérhasztalánál. Szerette a, falu. apraja-nagyja. Lakodalmakba volt hivatalost tanácsait kérték, a gyerekek egyszerűn csak Fillér untak hívták. Ha fesíőáljyány'at fóíállította. máris .körülvették a bírálók: a Rozi nagyon komoly, a Török bát-yl' Htigyöh öreg... Végzete közismert:'a" fehértisztek 1921. jűlius 13-án a tápai'töltésenTelótték; és a> Tiszába dobták. Egyetlen'mondat Juhász PjíHte, wte^dfiM; •• Tragédiád, mű hogy éppen az a szőke Tisza ringatott utoljára, amelyről annyit álmodoiott miWi'mfátf MJholHlére főgad a magyar rög is, amelynek lüktetése annyiszor visszadobbant a te művész szívedben ". Élftműyénqk legszebb darabjain a lassan-lassan ködbevesző tápaiakat.-a jobbára eltűnt házakat, a tiszai tájakat, a polertáZó tápai lányokat örökítette rpeg. J984. február 16-a óla a tápai Ádám utcából nyíló köz Heller Ödön riéVéí'CKeKV """'j A lÓ-es években két másik festő is kijárt Tápéra; Bizonyság tű a szegedi művészek 1919. májusi közös táflatártak a lyaialpgus*. Dinnyés Ferenci 188671958) A Tisza-part Tápénál, Joachim Ferenc (1882-1964) a Tápai utcarészlet című, kUpét is klallítótta. Dinnyés, később is ki-kijárogatott: A tápai komp című fesTMényé a 3(Fá's'SVék másik felében készült. . — — Nyilasy Sántlorrntk (4X73-1-9344 alelki dzPrtósdlás helyett a megélhetést jelentette Tápé. A 10-es évek legvégén festettek a faluban. Hódi Géza (18811942) a Tápé ősszel és a Tápai részlet című munkáit állította ki 1936-ban Szegeden. A következő évben Szemenyey Ferencnek (1894-1990) a Tápai mezőn és a Tél Tápé alatt című képeit láthatták a szegediek. Bocskay István 1934-ben a Tápai komp, 1938-ban pedig a Tápai fűzfák és a Tápai utca c. alkotásait tárta a nézők elé. A Nagybányán is tanult Sávay János (1887-1963), a Kazali-iskola rajztanára a 30-as évek első felében állította ki a faluban festett képeit: Tápai ház (1932), Tápai házak (1934). Pfeifer Elek (1882-1966) Tápai ház című festménye 1934-ben szerepelt tárlaton. A háborús években Tápay Lajos (19001964) és Tóbiás György (1902-1968) festegetett a faluban. Az előbbinek Tápé (1941), az utóbbinak Tápai komp (1941) című munkája ismert. A szegedi festők a második világégés után sem felejtették el Tápét. Jánoska Tivadar (1891-1960) a 3. megyei kiállításon a Tápai kapu (1947) című képével szerepelt, 1956-ban a Tápai részlet c. munkáját állította ki. Aino Hakulinen (1906) a 40-es évek második felétől dolgozott a faluban. Akvarelljei közül a Tápai udvar 1947-ben, a Tápai kompnál és a Tápai délután az 50-es évek elején készült. Kopasz Márta (1911) a szegedi piacokon figyelt föl a tápaiakra. Első ilyentárgyú képe 1937-ben született (Tápaiak a szegedi paprikápiacon). A Tápai komp és a Gyékénypiac című munkáit 1946ban állította ki. Az előbbi szerepelt 1947ben a 15. Szegedi Ipari Vásár alkalmából a Fórum klubban rendezett kiállításon is. Ismeretes még a Tápai szérű című képe (1947). Rimanóczy Géza (1894-1977) a Fórum klubban állította ki 1947-ben Tápé című képét. Az 50-es évek első felében Balázs G. Árpád (1887-1981), Bánszki Tamás (1892-1971), Szőke Győző (1899-1974), Szekfű János (1910) és Sándor Lajos dolgozott föl tápai témákat. Vinkler László (1912-1980) az 50-es évek második felétől festett a faluban. A Tápai utca és a Tápai lakodalom című képeit 1957-ben állította ki. Megszerette a tápaiakat, szívesen foglalkozott a népi táncosokkal, meg is festette őket. Tápai témájú képeinek kiemelkedő darabja a Tápai menyasszony. Szekéren viszik a menyasszonyt, két oldalt és a háttérben a képi utalások sokasága. A templomtorony, mely utal a vallási szertartásra, de fallosz szimbólum is; a Nap, mely a gondoskodó atya (férfi)erejének, és a Hold, mely a változó nőiségnek a jelképe. A lovak a nászi elragadásnak a megjelenítői. A vöröslő szobabelső az otthon, ahol az asszony az ágyban és az asztalnál szolgál urának. Ugyanakkor a szoba a freudi álomszimbolika szerint mutat rá elemzésében Zauner Éva - az asszonnyá válás és anyává érlelődés jelképe is. A menyasszony csokrán háromszögben ott a barokk Istenszem, mely megáldja a nászt. Még más is van ebben a remekműben. Az 50-es éveinek derekán járó művészben áll a harc a klasszicizmus és a romantika között. Romantikus a képben az utalások gazdagsága, az alföldi táj, a virágok, a Viszik a menyasszonyt! soha meg nem unható kiáltása. Viszont klasszikus a formák rendje, az ara arcának a szelídsége, a ló szabályos, kecses járása. A 60-as és a 70-es években Tápé csökkenő vonzerőt jelentett a szegedi festők számára. Kivétel Zólyom Lajos, aki lassan két évtizede festi a tápai tájat. Vásárhelyen még ihletet adó a rozzant tanyákat hordozó határ, a szegediek intellektuálisabb világok felé fordultak. A többség a mondanivaló kifejezéséhez nem igényli a közvetlen látványt. Helyette a látvány egyéni átalakítása, a belső (lelki) tájak kerülnek a vásznakra. Ide sorolható Vinkler Lászlónak a Tápai menyasszony című képe, hiszen a szimultán ábrázolásokból összeálló egység - szimbólumrendszere folytán egyéni mondanivalójú, egyetemes magasságokba emelkedő alkotás. Ám a tápai táj színei és jellegzetességei nem vesztek el: megörökítette az a sok festő, akiről e cikkben szó esett. (Képeinken: Nyilasy Sándor Vasárnap délután és Heller Tibor Faluszéle című festménycinek reprodukciói) APRÓ FERENC Az írás közlésével köszöntjük az ötvenéves Apró Ferencet, aki e tanulmányát llia Mihálynak ajánlotta. Festők Tápén ütötte föl itt tanyáját, amikor horgoskamaráserdei műterme idegen impérium alá került. Első tápai képeinek sikere után szinte csak a színes népviseletbe öltöztetett fiatalok vasárnap délutánjait ábrázolta. Futószalagon, festette a Lányok, legényeket, a TereTeréket, a Vasárnap délutánokat. E munkáit a néprajzi motívumok öncélú hangsúlyozása, a külsőségek lefestése jellemzi. Mintha a müncheni népélétkép-tfestészet vagy a népszínművek szalonparasztjai keltek volna életre a nagybányai tanulságok fölfölhasfcnálásával. Oroszlán utcai műtermében - Liebmann Béla fölvételei és makettek alapján - már emlékezetből is meg tudta festeni' „eredeti tápai plein airjeit". Ez meg a színek rovására ment. Ma sincsenek kevesen, akik megértéssel fogadják a vasárnapdélutánozások gondtalan derűjét, ezt a mindent szépnek láttató - Dorogi Imre óvatos szavaival élve - watteau-i paraszti galantériát. Pedig nem nehéz válaszolni arra, hogy a 20-as és 30-as évek magyar valóságát emez idillgyártás termékei jellemezték-e, vagy pedig Tornyai mezítlábasainak és kucsmásainak indulatai, Koszta lázongó és lázító színdrámái, netán Nagy István tőmondatos égrekiáltásai. Ez utóbbiaknak irodalmi édestestvére Juhász Gyulának szívet szorító verse, a Tápai lagzi. Parobek Alajosnak (1894-1947) a 30-as és 40-es években készített tápai zsánerei jóval a művészi pálya zenitjén túl, a megélhetési gondok szorításában készültek. Sétáló, mulatozó, táncoló legényeket és lányokat ábrázoló képeit sok azonos megformálású arc, téma- és beállításbeli egyhangúság jellemzi. Váradi Kálmán (1878-1947) Nyilasyutánzafaira nem térek kJ. A 20-as évek derekán egy Hellertanítvány, a szintén tragikus sorsú Vadász Endre (1901-1944) járt ki Tápéra. Második szegedi kiállításán (1927) - amint Lengyel Vilma írta e hasábokon - „szép számmal" mutatott be tápai utca- és enteriőr részleteket. A szegedi születésű művész szívesen örökítette meg a kisemberek világát, a folyóparti hangulatokat. Hangvétele csodálkozó, enyhe groteszkségében is együttérzó. Neve már Európa több országában ismert volt, amikor a fasizmus réme elől az önként választott halálba menekült. Az Aradról Szegedre került (1923) kisjenői Klein Ernő (1901?-1944) is szívesen festett a faluban (Tápai árterület). A Tápai esküdt és családja című nagyméretű képén a friss, önálló hangvétel érdemel elismerő figyelmet. A 20-as ^vekben festeget Tápén Lápossy-Hegedüs Géza (1875-1929), a kolozsvári származású festőművész, a szegedi egyetem grafikai lektora. Ismeretes Tápai nádfedelű ház c. akvarellje. Ugyanebben az időben készítette Tápén kulturált vízfestményeit Balogh Margit (1898-1965). A Móra Ferenc Múzeumra testált hagytatékában bőven van tápai tájábrázolás. Nem lehet kétséges, hogy mestere, Nyilasy Sándor hívta föl figyelmét a falura. A mindmáig egyetlen szegedi művésztelep J926 nyarán működött, amikor Rudnay Gyula ide hozta nyári gyakorlatta a növendékeit. A fiatalok elsősorban a bontásra ítélt Palánkot örökítették meg, ám többen Tápén is dolgoztak. Az 1926. augusztus 29-én nyíló tárlaton Katona József Tápé című képét. Kemény Éva Tápé című festményét, Nagybányai Nagy Zoltán Tápai részlet című munkáját, Zárai Lucy A tápai kompnál és a Tápai részlet című alkotását állította ki. Valószínűleg mások is dolgoztak a faluban, hiszen képeik címe erre látszik utalni: Tájkép, Alföldi táj, Tájkép kocsival, Tisza partja. Csőszház, Füzes, Töltés, Faluvége. A Kolozsvárról Szegedre települt Papp Gábor (1872-1931) is szívesen festegetett a faluban. Tápai utcarészlet című jól sikerült képe a szegedi múzeum képzőművészeti gyűjteményében van. Dorogi Imre (1890-1976) a 20-as évek legvégén fedezte föl magának a Tiszát. Ekkor fordult figyelme a Tisza fényei, színei, párái, motívumai, tájképi szerkezete felé. Vinkler László utalt az 1970-i Dorogi-kiállítás katalógusában arra, hogy a 20-as évek sötét tónusait a tiszai-tápai környezet színskálája váltja föl. E kiállításon szerepelt a Tápai részlet (1932) és a Tápai lányok (1934). Ez utóbbi munkáját hasonmásban közölte a Képzőművészet című folyóirat 1934 május-júniusi száma, megjegyezve, hogy e kép modern, kitűnően sikerült variációját adja a nemrég elhunyt Nyilasy Sándor ismert témájának. (A cikk írója nem vette észre Nyilasy és Dorogi látása közti erős szemléletbeli különbséget.) Dorogi évtizedeken át hű maradt Tápéhoz. íme néhány képének címe: Tápai szélmalom (1931), Tápai zugutca (1948), Tápai házacskák (1956), Tápai népi táncosok (1948), Tápai Krisztus (1950, 1952), Acs György és felesége népi táncos és énekes házaspár (1954), Tápai ház előtt (1963), Szatyrot áruló asszony (1965), Szatyros asszony (1970), Tápai szatyorfonó (1956), Tápai utcarészlet (1956). A 30-as évek második felében sokan