Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-18 / 270. szám

4 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. Nov. 16. Karnagy úr, hogy van? Mihálka György ötvenéves jubileuma FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN Akik ismerik, talán hozzám hasonlóan hitetlenkedve fogadják a hírt: a Szegeden és a megyében - főként Makón és környékén - is jól ismert főiskolai tanár, dr. Mihálka György ötvenéves karnagyi jubileumára készül. Az ünnepi hangverseny, amely decemberben lesz a Tisza Szálló hangversenytermében, egyben tisztelgés a 110 éve született Bartók Béla zeneszerzői nagysága előtt. Dr. Mihálka György ugyanis ez alkalommal, Szegeden elsőként, arra vállalkozik, hogy Bartók négy szlovák népdala mellett mind a 27 gyermek- és női karra írt müvét kotta nélkül dirigálja végig. Mivel a tanár úrnak magam is tanítványa voltam, és mert tudom, hogy jelenlegi elismertségéig rögös út vezetett, felkértem őt egy kis emlékidéző beszélgetésre. - Tanár úr! Fél évszázados karnagyi múltját tekintve ön igen fiatalon vehette először kezébe a karnagyi pálcát. - Valóban. A nyíregyházi líceum diákjaként, 17 évesen kellett először vezényelnem. Egy városi ünnepségen ugyanis rosszul lett az iskolai kórus vezetője, Bolvári Zoltán, aki ekkor engem bízott meg a Szózat dirigálásával. Ezt követően az ifjúsági zeneszakkör elnöke lettem, majd egy nyolctagú fiúkórus munkáját irányítottam. Sőt, az ifjúsági zenekar koncertmesterének is engem választottak meg. így harmadéves koromtól gyarkorlatilag zenetanárom jobbkeze lettem. - Mikor került Szegedre? - Érettségi után, mivel a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára jelentkeztem, ahol dr. Szeghy Endre professzor tanítványa lettem. Sajnos azonban csak egy évet tudtunk együtt dolgozni, mert közbeszólt a háború. Bár nem voltam katona, hadimunkára hurcoltak, de megszöktem, csakúgy, mint az ezt követő orosz fogságból. Azonban a sok viszontagság, amin átmentem, tönkretette a kezem, így le kellett mondanom a hegedülésről. Tanulmányaimat persze a háború után befejeztem, majd egy esztendeig Fehérgyarmaton tanítottam. Szegedre Szeghy professzor segítségével jöttem vissza, az alsóvárosi általános iskolában kaptam állást. Ezt követően 1952-től a Kcméndi Nándorné Tanítónóképzőben tanítottam, és 1956-ban rám bízták az egyetemek énekkarának vezetését is. Ez azért jelentős, mert ez volt akkor az országban működő első kulturális csoport. Emellett másodállásban, a néprajzi tanszéken, Bálint Sándor tanár úrral dolgoztam együtt. A kettőnk között kialakult mély emberi kapcsolatnak köszönhetem, hogy amikor '59-ben meghívtak zenetanárnak az akkor megnyíló felsőfokú tanítóképzőbe, Sándor bácsi, ha nem is túl szívesen, de elengedett. - Elmondhatjuk hát, hogy révbe jutott, hiszen végre teljes egészében azt csinálhatta, amihez kedve volt. - Sajnos nem, bár valóban a zenével foglalkozhattam, de az ottani légkör mégis megmérgezte az életemet. Gondjaimat pedig csak tovább fokozta a tanítóképző felbomlása. Ekkorra, 1963-ra ugyanis végleg kicsúcsosodott az a mellőzöttség, amelyet vallásos világnézetem miatt kellett eltűrnöm. Gyakorlatilag ezért is „száműztek" Szentmihálytelekre tanítani, bár még szeretett tanárom, Bárdos Lajos is írt levelet az érdekemben. Végül Borsos László, az akkori pedagógus szakszervezeti titkár véleménye alapján, miszerint: „Szeged nem nélkülözheti Mihálkát és nem is tett olyat, hogy így büntessük", a Tömörkény gimnáziumba helyeztek. Ott Berki Imre igazgató szeretettel fogadott, de utasították ót arra, hogy bízza rám a marxista logika és lélektan, a történelem, valamint a magyar tanítását is. így a zeneiekkel együtt összesen tíz tantárgyat kellett oktatnom, azért, hogy átnevelődjek! - Egy olyan embernek, akinek a zene élete, nehéz lehetett mindezt végigélni és elfogadni. - Természetesen. Különösen azért, mert közben a kórusommal szép sikereket értem el. Ez valamennyit enyhített ugyan a helyzetemen, de 1961-ben elkövettem egy „hibát": az országban elsőként megrendeztem Bárdos Lajos szerzői estjét. Hogy miért volt az bűn? Azért, mert e kiváló komponista, hazánkban egyetlenként, pápai zeneszerzői aranydiplomával is rendelkezett. - Emiatt önt ismét elmarasztalták? - Igen. Ekkorra már szinte megfagyott körülöttem a levegő. A régi barátok futva mertek csak rámköszönni, ha tudtak, inkább elkerültek. E nehéz időszakon Vaszy Viktor segített át. Elhívott magához, hogy zeneszerzést tanítson nekem. Az ó közreműködésével írtam meg „Szegedi kantáta" című művemet, amelyet azonban a hivatalos közvélemény „turulosnak" ítélt. - Mai elismertségét figyelembe véve, mikor volt a fordulópont az életében? - 1970-ben, amikor meghívást kaptunk egy nemzetközi kórusversenyre, ahol - a szegediek közül elsőként - a Tömörkény kórus nyert meg egy nemzetközi versenyt! Ezt követte a BBC-díj '71-ben, majd sok egyéb nemzetközi és hazai elismerés, rádiófelvételek következtek, amelyeket hosszú lenne felsorolni. Mindössze az idei legfontosabb eseményeket említeném. Észak-Westfaliában és Hollandiában koncerteztünk a Makói Városi Vegyeskarral. Júliusban a XI. Molfettai Fesztiválon megrendezett polifon karmesterkurzust vezettem, méghozzá egymagam. Ennek oka az volt, hogy Bartolucci mester, a Sixtusi-kápolna vezető dirigense és zeneszerzője lebetegedett, így a klasszikus polifóniát is én oktattam. Csodálatos, de nagyon nehéz feladat volt, viszont ez utóbbiért kárpótolt a záró koncert óriási sikere. Hazaérve, egyheti pihenés után már a görögországi meghívásnak kellett eleget tennem, mivel én is tagja voltam a Karditsai Nemzetközi Kórusfesztivál zsűrijének. - Mióta tanít a tanárképző főiskolán? - Tizennyolc évvel ezelőtt hívtak át docensnek, de itt sem volt könnyű nekem. A tanszék vezetője ugyanis nehezen ismerte el sikereimet. Emellett nem nézték jó szemmel azt sem, hogy a lányom görögkatolikus paphoz ment feleségül. A főiskolai tanári kinevezésemet is csak kemény küzdelem árán kaphattam meg tíz évvel ezelőtt. Ma már persze minden megváltozott, más a tanszék vezetője és így emberibb körülmények között oktathatom tovább a karvezetést. - A főiskolai munkája mellett több kórust is dirigál. - Igen, a főiskola I. számú női karával, a pedagógus női karral, illetve az ebből alakult kamarakórussal, Makó város vegyeskarával és a Démász kórussal dolgozom. A korábban felsorolt sikereket az ő igyekezetüknek is köszönhetem. Most is velük együtt készülök a december 12-i Bartókkoncertre. Persze remélem, ezen részt vesznek majd egykori tanítványaim, régi kórustagjaim, mert a koncert végén szeretném, ha ók is velünk együtt énekelnék Bartók „Ne menj el" című kórusművét. A közeljövő tervei közé tartozik még a december 18-án, a szegedi alsóvárosi templomban megrendezendő főiskolai karácsonyi koncert, amelyen makói kórusom is szerepel majd. - Mindezek alapján ugye ma már ön is elmondhatja, hogy elégedett ember? - Azt hiszem, az ember önmagával sohasem lehet elégedett, ezért inkább azt mondom: nincs okom panaszra. Büszke vagyok, hogy annak az intézménynek lehetek a tanára, ahol magam is tanultam. Boldogsággal tölt el a hazai és a nemzetközi elismerések sora, az, hogy a nehézségek ellenére is volt erőm végigküzdeni az elmúlt évtizedeket. N. RÁcz JUDIT Olvasatlan olvastatok? VASY GÉZA ryír a könyv halálát már sokan és sokszor jósolták századunkban, D az olvasás nélkülözhetetlenségét még senki sem vonta kétségbe. S azt sem, hogy minél olvasottabb valaki, annál több ismeretnek, tudásnak lehet a birtokában, s így annál több esélye van arra, hogy boldogulhasson. Az olvasás tehát minden ember képessége és szükséglete. Vannak azonban olyan pályák — s minden értelmiségié ilyen -, ahol létszükséglet az egész életen át tartó folyamatos ismeretelsajátítás, következésképp az olvasottság is. Emberöltőnyi idővel ezelőtt sorra készültek a lelkendező beszámolók arról is, hogy felszámoltuk az analfabétizmust, meg arról is, hogy olvasó nép vagyunk, s méginkább azzá leszünk. Aztán hamarosan jött a kijózanodás. Egyre kevésbé csillogtak a statisztikai adatok, mind több lett a gond. Különösen szembeötlővé vált, hogy a felnövekvő új nemzedékeknek mind kevesebbet jelent a könyv. Van abban jó dolog is, hogy egyre több a kultúrát hordozó eszköz, de egy hátránya biztosan van ennek: az irodalmi alkotásokat csak olvasás útján lehet igazán birtokba venni. S e hiány révén csonkább marad az ember, mert az olvasás folyamatos „gyakorlása" nélkül kevesebbet fog tudni az emberről, szegényesebb lesz a fantáziája, akadozni fog kifejezőkészsége mind írásban, mind szóban. A gyanútlan szemlélődő azt vélhetné, hogy az olvasásnak és főképpen a szépirodalom olvasásának ezekben a válságos esztendeiben az • egyetemek és főiskolák magyar szakjaira azok jelentkeznek, akik mégis könyv- és irodalombarátok. Nos, a helyzet nem egészen ez. Sokéves tapasztalat támasztja alá azt, amit idén is megfigyelhettek a felvételiztető tanárok: igaz ugyan, hogy sokszoros a túljelentkezés, de a pályázók mintegy felének talán annyi köze sincs az irodalomhoz, mint a hajdúnak a harangöntéshez. Megnyugtatásul mindjárt azt is közölhetem, hogy azért mindig kiszűrhető elég nagy biztonsággal az a réteg, amely irodalomszerető. Önként adódik a kérdés: miért jelentkezik magyar szakra az, aki bevallja például azt, hogy egyetlen Móricz-regényt sem olvasott? Vagy az, aki életének addigi szakaszában mindössze egyet-egyet olvasott el Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond regényei közül? S még ha tényleg el is olvasta a műveket, jobbára már a feledés homálya borítja azokat a felvételi idején. Nem a maximaiizmus szól belőlem. Ma egy gimnáziumi tanulónak négy esztendő alatt a magyar irodalomból mindössze 6-7 regényt kell elolvasnia. A világirodalmi igény még szerényebb. S aki 16 éves kora tájt átlag 3 havonta olvas el 4-500 oldal szépirodalmat, az bizony nem válik olvasó emberré sem, s teljességgel alkalmatlan arra, hogy másokat próbáljon olvasóvá nevelni. S miért akarnak az olvasatlanok magyartanárokká válni? Én azt hiszem, hogy igazából nem is akarnak. Némelyikükben élhetnek ugyan téveszmék, esetleg „szorgalmasak" voltak, a „leckét" rendre megtanulták, meg is dicsérték őket, a „jeleseket", s mivel az osztályban „irodalmárnak" számítottak, azt hitték, hogy valóban azok. Mások igazából semmi iránt nem érdeklődnek, s kényelmes és kellemes dolognak vélik a bölcsészetet, hiszen ott „csak" olvasni kell. S mind meg vannak győződve arról, hogy semmit sem veszíthetnek a felvételi próbájával. Ez talán igaz is lenne, ha legalább erre a vizsgára is felkészülnének, s legalább a kötelező olvasmányokat ténylegesen ismernék. Akkor senki sem jöhetne zavarba például attól, hogy a tanár Arany János Toldija iránt érdeklődik, vagy éppen néhány életrajzi adatra kíváncsi vele kapcsolatban. M

eg sem próbálna matematikusnak vagy orvosnak menni az, akitől idegen a matematika vagy a biológia. Nem érdemes a bölcsészettel próbálkoznia annak, aki nem olvasott ember, aki nem ismeri az irodalom történetének a legfontosabb adatait, tényeit, aki nem lát meg összefüggéseket írók és művek között, aki nem képes műveket elemezni, s nem tudja írásban és szóban helyesen és választékosan kifejezni magát. Ez utóbbi persze nem csupán a magyartanárok, hanem minden tanár és minden értelmiségi számára létszükséglet. Nem az az igazán elszomorító, hogy a felvételizők között akadnak szégyenletesen tájékozatlan emberek, hanem az, hogy sokan vannak ilyenek. Ugyanakkor vigasztaló - az érettségi elnökök tanúskodhatnak erről -, hogy sokan bizonyítják irodalmi érzéküket és olvasottságukat olyanok, akik más értelmiségi pályára készülnek. Lesznek tehát olvasó emberek ezután is. Villanások Makiország Az Erzsébet híd se volt akármi! Emlékszem, amikor 1965-ben átadták a még pobjedás közforgalomnak, érdeklődő gimnazistaként nem lapozhattam fel - az akkor még - vasárnapi újság kulturális oldalát úgy, hogy ne találtam volna egy-két szonettet, a hídavatásnak szentelve. Persze, ez abban az időben a vívmánylíra 50-es évekbeli hagyományát követte, szalon változatban. Ennek az irodalmi szalonnak volt kulcsszava, például a vastraverz. A teremtő építés szimbóluma, amely a szorgos-kohóshengerműves alapépítmény fölé emelte a szocialista felépítményt, s benne Magyarországot. mint lírai nagyhatalmat, amíg ránk nem szakadt az egész zsinórpadlás politikai bizottságostul együtt. De beleillett ez egy másik hagyományba is. Petőfi verse jut eszembe, ami a váci expressz felsípolásának alkalmából zendült föl, míg el nem nyomták a futuristák Európán átdübörgő mozdonyai. Ady is jelentékeny strófákat szánt a technikai civilizáció lendületének. Itt van egy A nagyranótt Krisztusokban: „Repülő, lármás gépmadárnak lstenkisértő, bátor, büszke szárnya Vallja: Emberé a teremtés S Isten csak egy megócskult koronája." És látom magam előtt az egykori fényképet, amint a mérnöki férfiú derékig duplaszámvban, fejébe füles bőrsapkát húzva, az idők mélyéből rámkacsint. Na ja, néhány egyszerű találmány annyira megrészegítette az Embert, hogy mámorában olyan polcra tolta föl magát, ahol helye nincs. Miközben sebbel-lobbal teremt, a Teremtést átlátni nem bírja. Teremtményei szembefordulván vele, most már az ellenteremtményeken munkálkodik, hogy leküzdje például a leküzdhetetlen ökológiai csapásokat, meg elbizakodottsága többi „eredményét"... A legújabb „vastraverzeken" dolgozik, miután a polc alól, amelyre magát fölültette, sajátlábúlag kezdte kirugdosni az állványokat, mint a nyakkendőhöz és zsebtükörhöz jutott, örömében kézzel-lábbal ágáló makimajom. De van a versnek folytatása is: „Tömjénbűzös, gaz korszakokban. Mikor öltek, raboltak Krisztus-hitben: Akkor is az Emberben maradt meg Egyedül és legtisztábban az Isten." Erre a négy sorra azonban nem figyeltek a „teremtők " Ady korában és azután sem. Azok a mai makimajmok se olvassák, akik folyton arról ágálnak, hogy ama koronát akarják újrafényezni, mert „ezt kéri tőlük a haza". A Teremtőnek nincs szüksége a pártpolitikák smirglijére. Fénylik, működésük ellenére. ZELEI MIKLÓS Jön a házimozi Filmcsatorna a tévében A HBO magyarul sugározza műsorát, az amerikai és európai filmeket vagy szinkronizálva, vagy felirattal vetítik. S ami a legfontosabb: ezen a csatornán megszakítás nélkül mennek a filmek, nincs reklám még a filmek között ••••••••i sem. Mindezt körülbelül havi 400 forintos előfizetési díjért kapják a nézők, akiknek száma a magyarországi start óta hetente több ezerrel nő, s e cikk megírásának időpontjában már több mint 25 ezer. A HBO - mely Amerikában 25 millió előfizetővel rendelkezik és közel 20 éves múltra tekinthet vissza - Magyarországra a Kábelkom Kft. jóvoltából érkezett. Az amerikai Time / Warner és a JIC nevű holding vállalatok azért hozták létre a Kábelkom Kft.-t, hogy felújítsák a magyar kábeltévéTiálózatot, bővítsék a csatornaválasztékot, javítsák a vételi minőséget, s a közönségnek felkínálják Öt magyar városban, Pécsett, Veszprémben, Debrecenben, Dunaújvárosban és Budapest Gazdagrét kerületében új szolgáltatást élvezhetnek a magyar tévénézők. A HBO (Home Box Office), magyar fordításban „Mozi a tévében", most ősz óta jelentkezik az említett városokban a kábeltelevízióban. Esténként hat óra és éjfél között három filmet láthatnak az előfizetők, és mindenki megtalálja a neki való szórakozást és élményt a havonta cserélendő 20-25 film között. a „Mozit a tévében". A Kábelkom Kft. minden magyar városban a helyi kábelvállalatokkal és önkormányzatokkal együtt alakít vegyes vállalatot, s természetesen a már meglévő csatornákon kívül a helyi televízió műsorát is közvetíti. A pécsiek, debreceniek, dunaújvárosiak, veszprémiek, gazdagrétiek olyan filmeket láthatnak, mint a többszörös Oscar-jelölt Gorillák a ködben, Traffaut Amerikai éjszaká-ja, magyar klasszikusok és az amerikai filmművészet moziban kihagyott remeke, a Liz Taylor-Richard Burton főszereplésével készült Cleopatra. A kaland- és sciense fiction filmek kedvelőinek a Nílus gyöngyét és a Nyolcadik utas a halál második részét kínálja többek között decemberre az HBO, mely folyamatosan köti szerződéseit a mmmmmmm hollywoodi nagy stúdiókkal, hogy megszerezze a sugárzási jogokat Magyarországon működő csatornájára. Jelenleg hat vidéki városban és Budapest több kerületében folynak a tárgyalások arról, hogy a Kábelkom vegyes vállalatokat hoz létre a helyi kábelvállalatokkal, megkezdődik a kábelrendszerek modernizálása és így lehetővé válik, hogy az HBO beköltözzék a tévénézők otthonaiba. Nem titok. Szegeden is tárgyalnak. A szerződések megkötése után néhány héttel már indulni tud az új szolgáltatás, függetlenül attól, hogy a kábelfejlesztés egymásfél évet vesz igénybe. SÓTÉR ERIKA