Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám

IV. GAZDASÁGI MELLÉKLET DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. Nov. 14. Jaj neked, szakmunkásképzés! i A dekonjunktúra itt hatványozottan érvényesül Ha manapság tíz-húsz éves gyakorlattal rendelkező, tapasztalt és megbízható szakmunkások is könnyen az utcára kerülhetnek, nem csoda, ha a pályakezdőknek egyre sanyarúbb sors jut osztályrészül. Amint arról mind többet hallani a szakképzési törvény előkészítése kapcsán: a szakmunkásképzés háza táján egyre több a gond. Renkó Páltól, a szegedi Móra Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola (volt MÜM 600-as) igazgatójától származik a legfrissebb adat, miszerint az 1992-93-as tanévre várhatóan csak körülbelül fele annyi gyereket tudnak beiskolázni, mint az idén. Anyagunk a vele való beszélgetés alapján készült. Míg néhány éve még természetes volt, hogy az általános iskolát elvégzett, tovább tanulni nem akaró vagy nem tudó gyerek viszonylag könnyen bejuthatott valamelyik szakmunkásképzőbe, manapság ez már messze nem így van. Igaz - csak a szegedi Móra iskola példáját nézve az utóbbi öt évben, ha lassan is, de nőtt a náluk tanuló gyerekek száma. Amíg az iskola összlétszáma (a szakmunkásképzést tekintve) az 1985-86-os tanévben 1698 volt, a mostani, 1990-9l-es tanévben már 2051. (Egyébként öt éve és most is 33 szakmában képeznek tanulókat.) Az adatokból arra a következtetésre lehetne jutni, hogy a gazdasági recesszió a szakmunkásképzésben nem éreztette hatását, hiszen nőtt a tanulók száma. Ez önmagában - legalábbis mostanáig - igaz. Csakhogy már az idei tanévben is gyakoriakká váltak korábban alig ismert jelenségek. Például az, hogy jó néhány vállalat már előre kikötötte: nem tudja garantálni a végzett tanulók alkalmazását. Arról nem is beszélve, hogy egyes szakmákban (öntő, géplakatos, kőműves) jelentősen csökkent a beiskolázott gyerekek száma, illetve egyes cégek eleve fölfüggesztették speciális szakképzési igényeiket. így tett például a vasút (nem indult már képzés vasúti járműszerelő szakon), a következő tanévre pedig az eddigi 12-15 öntő helyett már csak kettőt iskolázhatnak be. És egyáltalán nem igényelt beiskolázási keretet például a Csomiép, ami önmagában 70-90 gyerekkel csökkenti a következő tanévben induló első évfolyam létszámát. Mi legyen a gyerekkel? Úgy tűnik, hogy az eddig megszokott, 650-700fős első évfolyam helyett a következő, 1992-93-as tanévben tehát csak körülbelül 350 gyereket vehet föl az iskola. (Az előrejelzés - ami természetesen még nem pontos - onnan származik, hogy a vállalatok október végéig jelzik megállapodás szerint az általuk igényelt beiskolázási keretszámokat.) Mindez az iskola számára is rengeteg gondot okoz, hiszen mi lesz például a várhatóan fölöslegessé váló pedagógusokkal? Előre látható azonban, hogy várhatóan jókora társadalmi feszültségeket is okoz majd a keretek ily mérvű csökkenése. Hiszen a demográfiai hullám még most is tart. Jövőre is sok gyerek kerül ki az általános iskolákból. Ilyen körű lmények között pedig számos családnál okozhat majd megoldhatatlan gondot: mihez kezdjenek a gyerekken A helyzet értékeléséhez a kulcsot nyilván abban kell keresni, milyen alapon határozzák meg a beiskolázási keretszámokat. Nos, amíg öt éve még a megyei tanács munkaügyi osztálya állapította meg a keretszámokat a gazdaságból általuk összegyűjtött információk alapján, szakmánként és vállalatonként meghatározva a létszámot, mára annyiban változott a helyzet, hogy az iskola áll közvetlen kapcsolatban a munkáltatókkal. A kereteket így közvetlenül, az általuk közölt igénylista szerint alakítják ki. Ami nem változott: az iskola most is csak annyi gyereket vehet föl, amennyi igény mutatkozik a munkáltatók részéről. Az ok egyszerű: a gyakorlati képzés föltételeit általában a munkáltatóknak kell biztosítaniuk (a jelenlegi 2 ezer gyerekre mindössze 400 tanműhelyi hely jut!), és az általuk nyújtott körülményeknek meg kell felelniük a tanterv szerinti képzés föltételeinek. Például a kőművesek Mindezzel önmagában nem is volna baj. Hiszen hasonló szisztéma működik például Németországban (amit a szakképzési törvény tervezete is mintaként tekint), csakhogy ott stabil gazdasági körülmények között - stabilan. Nálunk pedig az utóbbi évek elhúzódó recessziója most érezteti hatását a vállalatok szakmunkásképzés iránti hajlandóságában, mégpedig robbanásszerűen. (Ne feledjük: a következő tanévben mintegy felére csökken a beiskolázható létszám!) Ez pedig nemcsak pillanatnyi társadalmi feszültségeket okoz majd, hanem nehezebbé tehet egy későbbi gazdasági föllendülést is. Az ember óhatatlanul úgy érzi, hogy a beiskolázási keretek ilyen mértékű csökkenését igazán aligha indokolják a reálgazdasági folyamatok. Más hatásoknak is érvényesülniük kell ebben. Például a pillanatnyi érdekeknek. Hiszen amíg például a gimnáziumok esetében vagy a felsőoktatásban szakítottak a korábbi, a központilag felbecsült, várható igények szerinti szúk keretszámokkal, ez a mechanizmus - úgy tűnik - változatlanul megmarad a szakmunkásképzésben. Náluk a képzésre alkalmas cégek igényei változatlanul meghatározóak. Ezek az igények pedig már most sem biztos, hogy egybeesnek a munkaerőpiac valódi helyzetével, még kevésbé valószínű, hogy találkoznak a néhány év múlva várható kereslettel. Hogy hol van a kutya elásva? Föltehetően a szakmunkásképzés finanszírozási rendszerében. A gyakorlati képzés költségeit ugyanis a munkáltatóknak jórészt maguknak kell állniok. Minden cégnek az éves bértömeg 1,5 százalékát be kell fizetnie az országos szakképzési alapba, amitől akkor mentesül (illetve tarthat igényt plusztérítésre), amennyiben kellő számú szakmunkást képez. Ez a rendszer inkább a nagyvállalatokat teszi érdekeltté a szakmunkásképzésben. Márpedig a gazdaságban jobbára - legalábbis egyelőre nem ők képviselik a jövőt. És nem náluk jelentkezik majd föltehetően elsősorban az a gazdasági megélénkülés, amit már oly régen várunk. De mivel a szakmunkásképzésben az ő igényeik a meghatározóak, valószínű, hogy a kialakuló létszámkeretek nem fedik a középtávú, valós igényeket. Arról nem is beszélve, hogy a képzés szakmai összetétele is föltehetően deformálódik ily módon. (Jellemző például, hogy amíg a munkaügyi központ kimutatása alapján a legtöbb álláskínálat között a kőművesek válogathatnak a mostani nagy munkanélküliségben, éppen a kőmúvestanulók beiskolázási keretszáma csökkent jócskán az utóbbi években.) Valutás gyerekek Megkockáztatható a vélemény, hogy a mostani keretszám-változások inkább tükrözik a vállalatok pillanatnyi piaci-gazdasági helyzetét és igényrendszerét, mint a valódi és a várható munkaerőpiaci állapotokat és tendenciákat. És a helyzetet az is deformálja, hogy bizonyos kurrens szakmákban immár bevett szokássá vált, hogy a szülőknek 100-500 ezer forintot is le kell tenniök (sok esetben már például márkában!), hogy a gyereket tanulóként alkalmazzál^. Hogy mi lehetne a megoldási Nyilván segíthetne, ha a munka: ügyi központok is szerepet kaphatnának a fölvételi keretek kialakításában és az iskolák is nagyobb önállóságra tehetnének szert. Erre viszont a képzés finanszírozásának mostani mechanizmusa nemigen alkalmas. Szávay István Biztos csomóra kötés A szegedi Gordiust nem volna érdemes elvágni vagy kioldani, éppen ellenkezőleg. Úgy tűnik, a biztosítási tanácsadással és ügy intézéssel foglalkozó társaságot mind a biztosítók, mind a biztosítottak hasznosnak tartják. - Mi újság a biztosításfronton? - fordultunk Bánki András ügyvezetőhöz. - Ahogy szaporodnak a külföldi tőkével létrejött vegycsvállalatok, úgy nő az igény a megfelelő biztosításra és a minél szakszerűbb ügyintézésre, mert a nyugati üzletemberek pontosan ismerik ezeknek a dolgoknak a fontosságát. Megbízóink nagy része volt állami vállalat, de az év közepétől megjelentek nálunk a magánvállalkozások is. Mivel a biztosítók szinte bombázzák a cégeket az ajánlatokkal, szükség van a tanácsadásra. Bár biztosítószabadok vagyunk, nem elsősorban ahhoz kell a szakérteiéül, hogy „melyiket a sok közül", mert a biztosítótársaságok kínálata meglehetősen hasonló, inkább ahhoz, hogy milyen konstrukcióban, milyen feltételrendszerrel köttessen a szerződés. - Követik-e a biztosítótársaságok a gazdasági változások nyomán kialakuló új igényeket? - Úgy látom, kissé le vannak maradva a kortól, nem reagálnak elég rugalmasan a partnerek igényeire. Mi megpróbálunk hatni rájuk, nyomatékosan közvetíteni megbízóink igényeit. Nyilvánvaló, hogy a biztosítók nem jótékonysági intézmények, de nem tartom jó politikának részükről, hogy a veszteségesebb biztosítási fajták elől megpróbálnak elzárkózni - ilyen például a vállalati vagyon- vagy a kockázati biztosítás. Jobban előnyben kellene részesíteniük az egyedi biztosításokat, el kellene szakadniuk a formanyomtatványos szerződésektől. - Hogyan fogadják a biztosítók a Gordiust, mint közbülső láncszemet? - Kezdetben idegenkedtek tőlünk, de márj ez teljesen megszűnt. Rájöttek, hogy jobb szakemberekkel tárgyalni, mint közvetlenül a cégekkel, hiszen így a konfliktusokat is velünk kel! rendezniük, nem az ügyfeleikkel. Több, mint ötven partnerünk pedig határozottan igazolta ennek a szolgáltatásnak a létjogosultságát. Tudják, hogy a biztosítás még mindig személyes kapcsolatok kérdése, és hogy a szakember mekkora terhet vesz le a vállukról, nemcsak a biztosítások megkötésével, hanem a kezelésével is. A kereslet nyomán egyébként az utóbbi időben több bróker cég is alakult. A konkurenciától nem félek, mert a piac nagy, és természetesen biztos vagyok az általunk nyújtott szolgáltatások minőségében. Amitől inkább tartok, az a szakma felhígulása. K. G. Bombaüzlet a ponyvaüzlet Mint később megtudom, az alapító okiraton még alig száradt meg a tinta, folyamatban van a cégbírósági bejegyzés is, de az új gazdasági évet már szeptember l-jétől jegyzik Újszegeden. (Lassan tehát a vége felé közeledik az első félév is...?) A heavytex elnevezés különben szinte maga magát adta, hiszen a vállalat nehéztextíliát (a nehéz angolul: heavy), ponyvát, heveder- és szűrőszövetet gyárt nagyrészt. A szövőipari vállalatnál már hozzászokhattak a változásokhoz. Alig másfél éve, 1990 nyarán szűnt meg a Hungarohemp Magyar Kenderipari Tröszt, s lett jogutód cég az Újszegedi Szövőipari Vállalat, a régi tröszt egyik gyára. Mindeközben csak a tevékenység nem változott, no meg a küzdelem a megélhetésért. A vállalat ugyanis az örökösök közül az osztozkodásnál - profiljánál fogva is - a legnagyobb volumenű szovjet exportot kapta. A korábban államközi szerződések keretében a Szovjetunióba szállított tekintélyes menynyiségű ponyva aztán fogyni kezdett, 1990-ben a termelési értéknek már csak a 20 százaléka kelt el a keleti partnernél, idén pe„Heavytex Részvénytársaság" köszön rám a titkárnő a telefonban, amikor Széli János igazgatót a régi helyén, az Újszegedi Szövőipari Vállalatnál keresem. Majd hozzáteszi: „Gyakorolni kell az új nevünket..." dig úgy tervezték: teljesen leállnak vele. A kapacitás nagy része 1991 elején átállt a ponyváról a farmeranyagra, műszaki szövetből pedig a belföldet célozta meg a vállalat. „A hazai piac azonban megbízhatatlan - mondja Széli János igazgató -, leestek a rendelések, s aki rendel, az sem 'akar' fizetni." A cég kénytelen volt bevezetni, hogy csak a csekkel, avagy készpénzzel rendelkező vevők kapnak árut. Tízmilliós nagyságrendű az az összeg, amit valószínűleg sosem tud már behajtani a cég. Miközben a szovjet piactól jószerével búcsút vettek az újszegediek, jelentkezett a kereskedő, a Hungarotex, a következő ajánlattal: az üzbég köztársaságtól 1990 vége óta folyamatosan érkezik gyapot Magyarországra, s a partner megfelelő ellentételezést keres. Ezt követően felpörögtek az események, s az akkor még Újszegedi Szövőipari Vállalat 6 millió dollár értékű szerződést írt alá 2 millió 200 ezer négyzetméter ponyva szállításáról. Az utolsó tétel nemrégiben hagyta el Magyarországot, s a feladó már a Heavytex Rt. volt. Az igazgató szerint a szovjet üzlet igazán jövőre érik be - a cég ugyanis négy köztársasággal áll jelenleg is kapcsolatban. Noha a vevőkkel (főleg a kintlévőségek behajtása miatt) naponta megküzd az rt. vezetése, s lázas piackutató munka folyik, a termelés egyenletes, az árbevétel tisztességes - éves átlagban meghaladja az 1 milliárd forintot. A „rongyos" szakmához viszonyítva az eredmény sem rossz: 20 millió körüli. Az új rt. - amely egyszemélyes, s amelyben az önkormányzatok, valamint a dolgozók részvényeit leszámítva az Állami Vagyonügynökség a tulajdonos már 1992-re dolgozik előre. F. K.