Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-09 / 263. szám

DM MAGAZIN 4 DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. NOV. 9. Magányos aktor Kecskeméten" Katona József születésének 200. évfordulóján Mottó: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én!" Áprily Lajos a Bánk bán alkotóját megidéző versének címe jó okkal lehet az emlékezés gondolati indítása. A kecskeméti takács fia, aki 1791. november 11-én született, rövid pályáját művészként, emberként olyan egyedül járta a magyar glóbuszon, ahogy e nagyjait sosem kényeztető régióiban is csak nagyon kevesen. - A nyelvújítás viharának irodalmi életéből kiszorult, színészi pályára alkalmatlannak tartott, a szerelmeiben csalódott Katona József huszonnégy éves korában írta meg nemzeti drámánk első változatát. Mint tudjuk, az Erdélyi Múzeum pályázatára készült mű sorsa a nálunk szinte törvényszerű út. A bírálók nem értékelik, a cenzúra az előadást nem engedélyezi, az olvasóközönség nem figyel fel a darabra. Még a kortárs géniuszok közül is sokan elutasítják. Vörösmarty támadja, majd Széchenyi pedig felháborítónak tartja. Katonát talán csak szülőhelye becsüli közhivatalnokként, mint városi főügyészt és esetleg szereti benne - szomorú ha így volt - a vadásztársaságot szórakoztató „nótáriust". Főművét, halála után, színészek viszik diadalra, s lesz 1848 forradalmának egyik szellemi zászlója. A Bánk irodalmi értékét minden bizonnyal először Arany János és Gyulai Pál fedezi fel, megnyitva ezzel az értékelések és értelmezések máig lezáratlan sorát. * De valójában a teljes életművel az utókor sem volt sohasem kegyes. Valljuk meg - irodalomtörténész-nemzedékek meg-megújuló erőfeszítése ellenére Katonát ma is jobbára egyművű alkotónak ismerjük, s magának a Bánk bánnak a világirodalmi rangja sem válhatott evidenciává. - Sokáig a dráma és alkotója inkább jelkép volt a köztudatban; a lázadó, a korában fel nem ismert, meg nem értett magyar zseni szimbóluma. A XX. század irodalmának nagyjai is ezt a Katona-Bánk képet mutatják fel. Adyt, korának meghatározó szellemét idézzük, ki így vall A magyar Pimodánban: „ Katona Józsefet gyakran elképzelem, látom, amikor utolsó éveiben mámorát olykor kialudva, fájós fejjel, csömörrel ébred. Milyen senkinek érezhette magát, lumpnak, rongynak, utolsónak, maga-bolondítónak és a Bánk-bánt semminek. De máskor, amikor feledni akart, (s bizony neki volt feledni valója), milyen rosszul járt volna Shakespeare, ha feltámad, s bekukkant Kecskemétre. Majd megmondta volna akkor neki Katona József, hogy kicsoda az igazi Shakespeare, s mit tud, ha éppen kedve van hozzá, a magyar." Ez, a minden bizonnyal épp Ady által elevenített kép él soká, az említett, Áprily formálta magányos színészportréban is: „Katona József elmaradt/ s dúlt lánggal égett Kecskeméten /.... Zihálva érzi mámorát,/ahogy kéjjel kiront a mából/s csordult kupával tékozol / a halhatatlanság borából!/De lázra reggel érkezik, / hajnalt zokog a toronyóra. / Az ablak álom-kergető, / hideg fényt hint a lázadóra." Másfelől pedig a mégoly fontos és pontos filológia is gyakorta kegyetlen a művel. Az előképek, fordítások, reminiszcenciák nyomozásakor nem ritkán feledni látszik az új, az élő, a sajátosan magyar alkotást. - Hisz igaz, hogy Katona drámái sokban fordítások. Még a Bánk bánnak is számos korábbi megformálását ismerjük. A XVIII. századi angol szerző George Lillotól Schilleren át Veit Weberig visz az út, kinek egy, a korban divatos darabja gyakran szó szerint megjelenik a műben. - A téma pedig abban az időben sokakat inspirál feldolgozásra, így Kisfaludy Sándort is, vagy a Katonával kapcsolatban gyakran emlegetett osztrák Franz Grillparzert. De az ó darabja se állja az összevetést, már csak - sok más mellett - éppen Lukács György által a Katona József-i műre alkalmazott, de valójában erre a darabra érvényes „hiperlojalitás" miatt sem. A történelmi előtanulmányoknak - Bonfini, HeltaíGáspár - az említett hatásoknál jóval nagyobb a szerepük, meg aztán bizonyos átvételek nem bűnnek, de természetesnek számítottak akkoriban. Azért, hogy ne essünk most is, ok nélkül a mentegetés hibájába, figyelmeztetünk Hatvany Lajos itt is érvényes megfogalmazására, mely az idegen hatás szerepét a jelentós műben úgy értékeli, hogy „olyan az, mint mikor az amerikai szőlővessző Tokaj lankáin magyar bort ád." Térjünk vissza azonban az életmű sokszínűségére. Emlékeztetünk arra, hogy a Bánk bánt előző, irodalomtörténeti távlatból nézve ma előtanulmánynak számító, történelmi drámák: az István a magyarok első királya, a Ziskáról szóló kettős dráma, az Aubigny Clementia vagy a Jeruzsálem pusztulása olyan alkotások, melyek nemcsak a történetben búvárkodók számára jelenthetnek élményt. Tekintélyekre való hivatkozás nélkül állítom, hogy nem egy közülük méltó lenne a felújításra? s a magyar színpadokon való új megmérettetésre. Most csak a fontosabbakat említettem, nem szólva más fordításokról, „magyarításokról". Egy darabot azonban itt is kiemelésre méltónak érzek, tudniillik A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között címűt. Katona egyetlen és a magyar irodalomban elsők között született eredeti vígjátéka ez. Érdekessé teszi a személyes háttér, a szerző és Déryné Széppataki Róza közti kapcsolat. (Talán ez a reménytelen szerelem is hozzájárulhatott Katona meghasonlottságához, egyfajta önkéntes száműzetéséhez. - Ki tudja?) De fontosabb, hogy a színészvilág álságait leleplező komédia, a helyenként mesterien formált karakterek és dialógusok, a szellemes irónia ma is sikert arathatna. Engem e hitemben megerősít egy kecskeméti előadás emléke, mikor a hatvanas évek elején diákszínjátszók állították színpadra hatásosan A rózsát. * Szólnunk kellene persze Katona elméleti, dramaturgiai munkásságáról, felemlítve Kisfaludy Károly Irkájáról Születésének bicentenáriumán olyan alkotóra emlékezünk, akinek műve kitörölhetetlenül benne él a magyarság tudatában. Teljes befogadása és valós megítélése azonban máig várat magára. Emlékének megőrzése, a hagyomány ápolása jelenleg már korántsem csak a szülőváros feladata, de mégis csekély az a buzgalom, amely nemzeti üggyé tehetné a teljes megértést. szóló bírálatát, de mindenekelőtt a hosszú című, de magvas dolgozatát, melyet a magyar nyelv és teátrum érdekében írt a Tudományos Gyűjtemény számára. (Mi az oka, hogy Magyarországon a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?) Megállapításai közül nem egy sajnos ma is érvényes, s ha a Nemzeti Színház körüli huzavonára gondolunk, nem hagyhatjuk említetlenül az alábbi mondatait: „így szólsz, ugye, magaeszűség: 'Hogyha egy hatalomszó ezt mondaná: akarom!, vagy csak: én óhajtom!, bizonyosan tüstént talpon állana az épület. Hál csak a hazai nyelv lenne az az erőtlen valami, mely arra fel nem tüzelhetné a hazafiak szívét?' Fájdalom, úgy van!" - Szívügye a színház. Szülővárosában is javasolja a létrehozását. Ránk maradt a Katona készítette épületterv, mely a tárgy iránti buzgalmán kívül talán képzőművészi tehetségéről is tanúskodik. Szegedhez, illetve a szűkebb régióhoz is kötődik Katona József. Nemcsak az itt, a szegedi piaristáknál végzett stúdiumok okán, de A kecskeméti pusztákról, jelesül Pusztaszerről írt tanulmányával, mely része a befejezetlen Kecskemét-történetnek. A levéltári adatok felhasználásával készült dolgozat ma is forrásmunka a helytörténészek számára. * De hát mégiscsak a legfontosabb számunkra a Bánk bán. A mű, amely több mint másfél száz éve, az első kassai (1833) bemutató óta újra és újra lázba hozza nemcsak a közönséget, de a kritikusokat és elemzőket egyaránt. A sok megközelítés után újabbal, vagy csak az eddigiek összegzésével próbálkozni nem feladatom, de célom se lehet. így a felelevenítés is csak egy-két megjegyzésre korlátozódhat. Arra például, hogy a dráma rendkívül feszesen szerkesztett és bár talán nem klasszicizáló törekvésként, de lényegében alig több mint egy nap alatt játszódik. Ugyanakkor olyan lélektani mű is, mely nem egy úgynevezett modern dráma mintájául is szolgálhatott volna. - Bánk végig több malomkő között őrlődő hős. Nehezen dönthető el, hogy tragédiáját a „szerelme-féltés", a haza sorsán érzett elkeseredés, vagy királyhűsége okozza. Kérdés az is, hogy mennyiben tragikus a bánki sors, vagy éppen a feloldás hiánya-e az, ami tragikussá teszi. Hiszen, ahogy Bóka László megjegyzi: „Bánk bűnhődése a tragikus vétség előtt megkezdődik, s nincs tragikumának katarzisa; a tragédia, ...végül nem oldódik fel, mert megoldhatatlan, anélkül, hogy bele lehetne nyugodni. " Érdekes lehet az egymással szembekerülő csoportok jellemzése. A „köröké", melyekre először Arany János hívta fel a figyelmet. Ugyanis jól kirajzolódik a két főalak, Bánk és Gertnid erkölcsileg egymás mellé rendelt csoportja és a fölébük emelt, de az ítélkezésre képtelen, azt Istennek átadó Endre király környezete. Bár igaz az is, hogy e körökön belül is érzékelhetők az ellentétek éppúgy, mint az egymást erősítő motivációk. (Bánk-Petur-Tiborc stb.) Az elemzők legtöbbje azonban, az első elutasítások után, mégis a dráma nyelvét, annak a szituációhoz és a jellemekhez való idomulását értékeli leginkább. Azt a jellemzőjét, amely az erősen romantikus jegyek mellett is az élő beszéd izzását és lendületét hordozza. - De persze nem hagyhatjuk említetlenül a műnek azon sajátságát, hogy a magyar közönség érzésvilágában máig hozzátapad a nemzeti függetlenség kivívásának igénye, elérésének örök vágya. Nem feledhetik ezt a politikai töltést az értékelések sem. Nem ritkán befolyásolja ez, talán túlzóan is, a megközelítését. Hiszen való, hogy ott feszül az idegen elnyomás elleni gyűlölet éppen úgy Petur lázadásában, a „békétlenek" pártütésében, mint a jobbágy Tiborc - bár részben idegenből vett fordítás - mégis legmélyebben magyarrá lett panaszában. A műről kialakult hazafias, patrióta képet természetesen nagyban erősítette Erkel Ferenc Bánk bán operája is. (Szövegkönyvét Egressy Béni írta, felhasználva például Vörösmarty versét, a Keserű pohár címűt, mely Petur, első felvonásban elhangzó bordalaként szerzett örök népszerűséget.) Ezt az érzelmi töltést mások a pszichikai jelleg, a szerelem és a gyűlölet elemzésének kidomborításával igyekeztek ellensúlyozni. S vannak, akik leginkább a minden más nációétól elütő, sajátosan magyar jelzésrendszerében látják a Bánk bán eredetiségét, nagyságát. Sorra venni is nehéz lenne azokat az irodalmárokat, akik teljessségében vagy egy-egy aspektusában közelítettek a műhöz. Köztük, kik a legfontosabbat mondták róla, olyanok szerepelnek - a már említetteken kívül - mint Horváth János, Péterfy Jenő és Waldapfel József vagy utóbb Pándi Pál és Sőtér István. Ki kell emelni a kecskeméti irodalomtörténész Orosz Lászlót, aki ma minden bizonnyal a leghivatottabb és avatottabb Katona-szakértő. Az ő dolgozataira is támaszkodik, nem kis mértékben ez az emlékezés. (Munkásságát most ismerte ismerhette - el címzetes docensi kinevezéssel a szegedi egyetem.) De mégis, a Bánk bán-interpretációk között kimagaslónak kell tudnunk a színpadra állítók küzdelmét. Ok, koronként meg-megújuló tartalommal tették mindig élővé a darabot. Vállalták a szinte törvényszerű ellenvetésáradatot, de sokszor megérhették a mindent szentesítő sikert is. Nem volt és ma sincs könnyű dolguk az újítóknak és bizony még az olyan, a színpadi munkát, az értést könynyítő próbálkozás, mint Illyés Gyula alázattal kimunkált „átigazítása" sem találhatott osztatlan megértésre. * Befejezésül Katona életművének legmostohábban kezelt területére emlékeztetek. Költészetére, mely először most kapta meg azt az elismerést, hogy az évfordulóra megjelenhetett hasonmás kiadásban. Sajnos, - bár ez ma nem meglepő nagyon kis példányszámban. Az elmúlt évtizedekben Weörös Sándor fedezte fel újólag lírikus tehetségét és foglalkozott vele tanulmányban, idézte versben. - A költőnek azonban életében mindössze egy verse látott napvilágot, pedig a címlap tanúsága szerint már 1818-ban befejezte a versfüzet összeállítását. Érdemes kézbe venni a karcsú kötetet mindazoknak, akik líráján keresztül is közelebb akarnak kerülni a magyar irodalom, ez egyik legfontosabb, és mégis talán legkevésbé megértett egyéniségéhez. Álljanak itt végezetül megkapó versének Az Andal címűnek indító sorai. Emiékeztessenek Katona József érzéseire, s erősítsék az alföldi ősz most is elragadó hangulatát. Be csendes az estve be bágyad a Nap, Be gyászra kifestve be hűlt ez a Lap! Tövében elégve a déli sugártól az ősz levelecske pörögve lepártol, s le sem jőve vettetik a Zephir - ártól magán nyöszörögve az ősi határtól... PAPP ISTVÁN GÉZA nmmá Orosz István plakátja fffUfD! >S R'fkl \KWZKTt IALI., K* *ZI!tHT»«Ú TABS.VIiAi; AlTIL UIVAMlUn KOLUr rt^tt A Bánk bán első hirdetménye Széppataki Róza, az első Melinda