Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-09 / 263. szám
ÍTVA: 1910-BEN SZOMBAT, 1991. Nov. 9., 81. ÉVF. 263. SZÁM Félmillió sertés - garantált áron Kilenc kilós sonka - egy centis szalonnával ? Bihari Vilmos vezérigazgató elmondta, a tervezett 400 ezerrel szemben 530 ezer sertést vágnak az idén. Itt a krízis idején is teljes kapacitással dolgoztak. A többlet értékesítése korántsem volt zökkenőmentes, belekényszerültek bankgarancia nélküli ügyletekbe is, így ma is csak remélni tudják, nem úszott el 150 milliójuk, illetve pár hónapon belül pénzt látnak belőle. Úgy tűnik, az ágazat kezd kivergődni a mélypontról, a nagyüzemekben egyébként is az átlagnál kisebb volt a hullámzás. Az eddigi piaci ismeretek birtokában félmillió sertés átvételére van esély. Ebból 200 ezret a szalámigyártás igényel, 250 ezret darabolt húsrészek, félsertés, tőkehús formájában értékesítenek. E célokra más méretű, tulajdonságú sertések a legmegfelelőbbek, ezért a szerződésekben előre rögzítik a kívánalmakat. A húsos disznót könnyű megkülönböztetni a zsírostól, s logikus, hogy az előbbi az értékesebb. A laikus számára érthetetlen, hogy mindezt miért kell ennyiszer szóba hozni, miközben a minőségben eddig alig volt elmozdulás. Az ok egyszerűen a gazdaságosságra vezethető vissza. A vastagabb szalonnájú disznó olcsóbb takarmányon felnevelhető, s a minóségkategóriák közötti pár forintos áreltérés nem honorálta a többletköltséget és az igényesebb szakmai munkát. Míg létezett a kevésbé igényes keleti piac, a mennyiségi szemlélet gyakorlatát erősítette. A keresletben már beállt a fordulat, a termelésben mindez HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 185 FT, ÁRA: 8,30 FT FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Gazdaságunk egészére éppúgy jellemző az esetlegesség, mint egy-egy részterületére. A sertéstenyésztésben az átlagnál is nagyobb volt az idén a bizony talanság. A piacvesztést, az átvételi zökkenőket, a felvásárlási árak mélyrepülését elsősorban a termelők sínylették meg. Bár a feldolgozó vállalatok helyzete sem rózsás, a nagyok közül egyedül a Zalahús, a Bácshús és a Pick Szeged zárja említésre méltó eredménnyel az évet. Alapok nélkül nehéz a jövőt firtatni, a Pick ezek szerint van olyan helyzetben, hogy meghirdethesse jövő évi szerződési feltételeit. A kistermelőknek korábban tartott fórum után tegnap, péntekeqa nagyüzemi gazdaságok szakemberei kaphattak friss információkat. nem mehet egyik napról a másikra, piacokon. A kimondottan extrém egycentis szalonnavastagsággal. Először is tudatosulnia kell, vál- igények teljesítésére napjainkban Bár a találkozón akadt jelentkező, toztatások nélkül nincs esélyünk a kevés gazdaság képes. Ilyen de feltételekkel: alaposan fizessék fizetőképes, kivétel nélkül kínálati például a kilenc kilós sonka, megl Az eddig is első és második minőségkategóriát teljesítők kivétel nélkül az árak széthúzását kérték. Mindez egybeesik a feldolgozó érdekével, most mégsem tudja megtenni. A sertéskrízis utóhatásaként annyira lecsökkent az állatállomány, hogy akadhatnak olyan feldolgozók, melyek számára létkérdés lesz bármi áron megvenni a gyengéjét is. Amennyiben túl alacsonyra teszik az alapárat, az itt szükséges mennyiségnek lesz híja, ha a termelő másnak adja. Fölfelé meg az exportárak jelentenek korlátot, de belföldön is akadnak már veszteséges termékeik. Fogyasztói árat emelni szintén veszélyes, hisz piacvesztéssel jár együtt. Ezért e kompromisszumos előzetes felvásárlási ársor. A Pick hosszú távon a fizetőképesség biztonságával kívánja megnyerni partnereit. A felvásárlási ár a keresletnek, illetve a piaci árnak megfelelően fog változni, de a szerződésben vállalt kilónként 60 forintos garantált ár alá nem mehet. Vágómarhából 20 ezer darabot terveznek felvásárolni. Az idén kialakult igen alacsony árak valószínűleg maradni fognak. Ennyi, amit a jövőről megoszthattak az érdeklődő termelői körrel. .Napjainkban már a szándék is értékelendő, hisz egyáltalán nem általános e felelősségteljes magatartás. TÓTH SZELES ISTVÁN FÓKUSZ BUTROVIL-GYŐZELEM. 1991. október 23-án a Szegedi ^ Közlekedési Vállalat BUTROVIL Munkástanácsa keserű szájízzel ünnepelt. Nem sokkal előtte érvéqyes bírói ítélet alapján betiltotta őket az igazgató. Tegnap azután Romek Jenő és Kis Gábor, a munkástanács vezetői örömmel jelentették, hogy sztrájkfenyegetésükkel győzelmet arattak. 25 százalékos bérfejlesztést értek el és a Legfelsőbb Biróság törvénysértőnek minősítette a szegedi munkaügyi bírák verdiktjét, miszerint „szakszervezeti jogosítványokat munkástanács nem gyakorolhat." AZ EMBARGÓ BENNÜNKET IS ÉRINT. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit is jelent a Jugoszlávia elleni embargó, de nagy valószínűséggel bennünket is érint. Olajembargó elrendelése esetén a Magyarországra és Csehszlovákiába szállító Adriaolajvezeték sem fogadhat szállítmányokat, amelyen különben szeptember 16-ától nem szállítanak kőolajat. Az a változat, miszerint a Szovjetunióból Jugoszláviába történő tranzitálást akadályozná meg az embargó, egyelőre szóba sem került egyszerűen azért, mert a két ország között jelenleg nincs kőolajforgalom. Műszakilag lehetséges az Adria-vezeték „megfordítása", sőt erre volt is már példa. SZOCIÁLDEMOKRATA „GORILLÁK". Petrasovits Anna pénteken elfoglalta az MSZDP Dohány utca 76. szám alatti székházát, így zárt ajtó fogadta azokat az újságírókat, akik a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöksége által péntek délutánra összehívott rendkívüli sajtóértekezletre igyekeztek volna. A ház előtt rekedt elnökségi tagok számoltak be a zsurnalisztáknak arról, hogy délután, úgy 1 óra körül - az elnökség által elnöki tisztéből felfüggesztett - Petrasovits Anna „gorillái" megfenyegették és távozásra szólították fel Sásdi Ernőt, a párt gazdasági igazgatóját, aki először szellőztette meg a nyilvánosság előtt az Állami Számvevőszéknek az MSZDP-nél feltárt hiányosságait. Megtudták az újságírók azt is, hogy Lugossy Lászlót, aki már korábban lemondott a pártigazgatói posztról, Petrasovits emberei spray-vel megfenyegették és arra kényszerítették, hogy a párt összes dokumentumát adja át Petrasovitsnak, aki kulcsra záratta az ajtót. KIRÁLYPÁRTI NAGYGYŰLÉS. Bukarestben pénteken a m volt királyi palota előtti téren sokezren vettek részt azon a nagygyűlésen, amelyen Románia első országos jelentőségű kommunistaellenes megmozdulásáról emlékeztek meg. 1945. november 8-án a bukaresti egyetemisták kezdeményezésére nagyszabású tüntetést tartottak I. Mihály király mellett, a Petru Groza vezette szovjetbarát kormány ellen. A megemlékező nagygyűlésen az 1947-ben lemondatott Mihály királyt éltető és a monarchia visszaállítását követelő jelszavak és beszédek hangzottak el. Királypárti gyűlést tartottak pénteken - Szent Mihály arkangyal napján - Kolozsvárott is az Antitotalitárius Demokrata Fórum szervezésében. Fogarasi Miklós köszöntése A József Attila Tudományegyetem nyugalmazott professzorát, Fogarasi Miklóst köszöntötték tegnap a bölcsészkaron az egyetem vezetői, az olasz tanszék oftatói - 75. születésnapja alkalmából. A tiszteletére rendezett felolvasóülésen nemcsak szegedi, hanem budapesti kollégái is beszámoltak új kutatási eredményeikről. Az italianisztika különféle témaköreiben megtartott előadásokat az Acta-sorozat következő kötetében tervezik megjelentetni. Fogarasi professzor 1978-ban vállalta el a szegedi olasz tanszék vezetését, majd a modern filológiai tanszéket is vezette. Szegedre költözése előtt az ELTE-n, illetve hat évig a padovai egyetemen oktatott. A rendkívül sokoldalú nyelvtudós - az italianisztika mellett kiváló művelője a szlavisztikának, a romanológiának, a hungarológiának - fő kutatási területe az olasz nyelv megújítása a felvilágosodás idején. Olasz nyelven írt nyelvészeti könyveit nemcsak itthon használják kézikönyvként, hanem Olaszországban is, de olyan is akad köztük, amelyet már spanyolra is lefordítottak, s az olasz nyelvvel foglalkozó spanyol kutatók és egyetemisták kézikönyvévé vált. Ugyancsak alapkönyvnek számít orosz nyelvtörténete; és sajátos magyar értelmiségi sorsnak nevezhető talán, hogy az orosz nyelvvel Szibériában, málenykij robot közepette ismerkedett meg. Ő írta meg az első magyar nyelvű spanyol nyelvtörténetet is. Pádovában és Velencében magyar nyelvet és irodalmat, finnugor filológiát oktatott. S~F TARTALOM A kommandós 2 Ki hogy szavazott? 3 Márai Szegeden 5 Jeszenyin öngyilkossága ...8 Színházi viszontagságok ...9 Sorsoltak 10 Csengelén álmodnak ....11 Hirdetés 12-13 Szolgáltatás 14 Tévé- és rádióműsor 15 Szó, szó, varázsszó? 16 A karaván halad Előttem egy kép, ragyogó új házról. Rajta a vállalkozás táblája: Virág, ajándék. Nincs ebben a látványban semmi rendkívüli, inkább tetszetős állapotokról tanúskodik, hogy lám mégiscsak jut valamire ez az ország. Élelmes emberek lakják, találékonyak és tanulékonyak. A nemzeti önbecsülést megőrizve egy igen érdekes kötet jut eszembe mindezzel párhuzamosan: a Régi hírünk a világban. Nálunk járt utazók, kereskedők írásos feljegyzései sok évszázadra visszamenőleg. Arról szólnak, milyennek látták az országot, lakói mily módon élnek. Számos dicséretet is kapunk. Már amennyiben elismerésnek fogjuk fel az olyasféle megállapítást, hogy a magyarok között nem tapasztalható, hogy nyersen ennék a húst, ismerik a tüzet és eszközhasználatukban is igen találékonyak. Volt a múlt időkben, aki a saját tévképzeteit helyesbítette a korabeli dokumentumokban, mások a realitásoknak megfelelően az előítélettől mentes tapasztalatokat vetették papírra. Ma, a mostani utazók, befektetők és hazánkba látogató üzletemberek kivált pozitív megállapításokat tesznek. Virágzó vállalkozások dús mezejének látszódik számukra az ország. Honi politikusok, gazdászok és jövőkutatók derekasan ki is aknázzák a dicséretekben rejlő lehetőségeket. Ezáltal optimizmust csöpögtetnek a hitét vesztett társadalmi rétegekbe. Hiába minden ellenszél, dúló belviszály, szakszövetkezeti és egyéb homokvihar, ím a karaván halad. Ennyi és ennyi kisvállalkozás indult, statisztikailag igazolható a privát szféra térhódítása és ezzel együtt a fejlődés. Ha netán kétkednék, hogy a kettő föltétlenül és múlhatatlanul összetartozó fogalom, a kutya szerepkörét vállalom. Tessék akkor körülnézni vidéken, külvárosban, belvárosban: milyen például a gyermekruha- és cipőkínálat. Miből választhatunk, és mennyiért. Az árak szinte homogén egységesek, konkurenciának igazából nyoma sincs, a kolorit homokszín. Egyetlen privát üzletben látok árban és praktikumban kedvező cipőt. Nagyobb kellene a gyereknek. A kérdésre az a túlhangsúlyos válasz: nem is volt. Pedig az érdekelne mindösszesen, van-e. Széchenyi jut eszembe és az Ő Magyarországa, amely ugyancsak nem volt. BECSEI PÉTER