Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-29 / 253. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁQ KEDD, 1991. OKT. 29. Egy nemes szenvedély vonzásában Bármily hihetetlen. így van: immár Apró Ferenc is ötvenéves. Kenyérkereső foglalkozása szerint egyike ő Szeged szép számú ügy­védeinek. A munkát, amit foglalkozása megkövetel tőle. alighanem jól is csinálja: kollégái bizalma a szakma több megtisztelő és felelősségteljes posztjára állitotta. Számomra - s úgy hiszem, a legtöbb szegedi számára - mégis más és több, mint a jogásztársadalom egyik érdemes tagja. „ Vá­rosképi nevezetesség " - mondhatnánk a baráti évődés hangján; hozzá­tartozik a városhoz. A Városhoz, amely számára így, nagybetűs kezdéssel mindig szülővárosát, Szegedet jelenti. Apró doktor úr ugyanis elsősorban, s mindenekelőtt lokálpatrióta, e típus legszebb variációinak egyike. A hagyományt megőrző és továbbadó ember, aki tudatosan figyel szülővárosa múltjára, a város értékeire, s úgy érzi, továbbadásuk kötelesség. Minden érdekli, ami a városhoz kapcsolódik, s ami ideje és ereje a napi munkán túl még megmarad, azt mind egy magasrendű vonzalom, egy életvitelt, életstílust alakító, az emberi életet értelmessé emelő erős érdeklődés szolgálalába állítja. Gyűjti Szeged múltjának, kulturális életének emlékeit: helyi festők képeit, itt született, ide vonatkozó könyveket. Saját házi adattárat tart fönn lapkivágatokból, számára elér­hető dokumentumokból, öregek által lejegyzett emlékeiből, gyűjti a város képi ábrázolásait (pl. az egykori képeslapokat) stb. S legnagyobb öröme az. ha egy-egy szegedi vonatkozású életrajzi adat nyomára jut, ha egy­egy elfeledett képzőművész vagy (ró portréja kikerekedik szorgalommal gyűjtött adataiból, s így lassan a múlt egy-egy érdekes embere, érdekes teljesítménye megelevenedik, mások számára is megismerhetővé válik. A várost persze sokan szeretik, s múltja, kulturális hagyományai iránt is sokan érdeklődnek, ő azonban ezt az érdeklődését, ezt a „hobbi" iránti érzelmi elkötelezettségét a tudományművelés iránti alázattal, a szok­ványos műkedvelés fölé emeli. Kisebb-nagyobb cikkei és adatközlései, szegedi képzőművészekről írott terjedelmesebb portréi (Szőri József, Ger­gely Sándor), s mindenekelőtt Babits szegedi életszakaszáról írott adat­gazdag könyve a professzionális kutatók eredményei közé sorolja telje­sítményét. Aki Szeged múltjával foglalkozik, nem kerülheti meg írásait, adatait. Most, az ötvenedik születésnapon mit is kívánhatnánk leginkább neki? Még sokáig maradjon benne eleven a Szeged iránti erős érdeklődése, s e vonzalom még sok szép és hasznos tanulmányt eredményezzen! Isten éltessen, Feri! LENGYEL ANDRÁS Vacogtak a röntgenben Többen telefonáltak tegnap szerkesztőségünkbe: nincs fűtés, fa­gyoskodnak a betegek, orvosok, asszisztensek a Tisza Lajos körúti ren­delőintézet röntgen szakrendelőjében. A telefonálók nemcsak panasz­kodtak. hanem riadtan kérdezték, tán csak nem anyagi akadályok miatt szünetel az energiaszolgáltatás? A kérdést továbbítottuk dr. Baráth Lajosnak, a kórház-rendelőintézet gazdasági igazgatójának, aki elmondta: műszaki hiba miatt nem indult el a fűtés a röntgenben, s a hiba elhárítását már telefonbeszélgetésünk idő­pontjában - azaz tegnap délelőtt - megkezdték. Nem igaz a rémhír, mi­szerint elfogyott az energiaszolgáltatásra fordítható pénz, ugyanis a kór­ház megkapta a társadalombiztosítástól az energiaáremelés fedezetét. Tény azonban. - mondta a gazdasági igazgató -, hogy az év hátralevő hó­napjaiban takarékossági intézkedéseket terveznek, a többi között a ren­delőintézetekben is. E tervekről már dr. Németh Gizella, a kórház-rendelőintézet or­vosigazgató-hclyettese tájékoztatott bennünket, s mint mondotta: most folynak az egyeztető tárgyalások arról, hogy délutánonként csak az egyik rendelőintézetet tartanák nyitva. A csekély délutáni betegforgalom ugyanis feleslegessé teszi mindkét épület - a Tisza Lajos körúti és a Va­sasszentpéter utcai - párhuzamos nyitva tartását. Ha délutánonként egy helyen rendelnének, havonta (öbb százezer forintot takaríthatnának meg. A tervezett összevonás ^ amelynek kezdetéről időben tájékoztatjuk ol­vasóinkat - nem veszélyeztetheti a folyamatos betegellátást - hang­súlyozták a megkérdezették. K.K. Pecsenye Rádió PATAKI SÁNDOR - Föl vagyok készülve: a frekvencia-morató­riumról fellebbenő fátyol pillanatában beindítom a Pecsenye Rádió adásait. Egyelőre nem árulom el, kik biztosítják az anyagi fedezetet a vállalkozáshoz: az bizonyosra vehető, hogy a hirdetők tolongani fognak a hullámhosszomon. A Pecsenye Rádiót azzal a céllal fogom versenyeztetni a piacon, hogy megsüssem a magam pecsenyéjét. Ehhez nyilván­valóan a legjobb pecsenyesütőket kell alkalmazni; azokról van szó, akik az utóbbi harminc esztendőben igazolták szakértelmüket, s már a nevük hallatára szimatolni kezd a rádióhallgató, azzal a fölkiál­tással, amit az óvodákban tanultak (mit sütsz, kis szűcs?) alapján, egyéni módon átértelmezhetnek. Legnagyobb, visszavonhatatlan bizalmamat Kis-Szűcs Akos élvezi. Megbonthatatlan párost alkot Nagy-Szűcs Istvánnal. Mindketten mesterei a szak­mának és ráadásul bölcsek is. A sülögetés tudo­mánya mellett a tálalás művészetét is elsajátították, ami természetes módon fölértékeli személyüket. Nem kis dolog főszakácsnak és főpincérnek lenni egy személyben! A történelmi tapasztalat azt sugallja, hogy érdemes lesz valamilyen formában üzlet­társként bevonni őket a nagy pecsenyézésbe. Például: íratok velük egy ötvenoldalas tanul­mányt az éteri pecsenyesütésről. Fölértékelem - a munkát, természetesen - ötmillió forintra. E szellemi hozzájárulás első ránézésre soknak tűnik (lehet, hogy egyesek betűre lebontva kiszámítják majd, hány ezresembe került egy jel...), ellenben minden üz­letember nagyon jól tudja, bizalom nélkül mit sem ér a pecsenyesütésre való fölkészülés. Tehát: Kis­Szűcs, aki a nagy, illetve Nagy-Szűcs, aki a kicsi, szabad teret kapnak sózáshoz, paprikázáshoz, a fűszereket maguk választhatják, s munkatársaikat ajánlásaik alapján válogatom ki. Lehet, sőt kívá­natos, hogy a bejáratott csoportot hozzák magukkal. Ily módon egy csapásra megoldottam a személyzeti kérdéseket. Én bízom a két Szűcsben, ők a pecse­nyesütésben edzett embereikben, s mivel a bizalom hullámhosszán már annyi mindent el lehetett intézni ebben az országban, derűlátásom indokolt és meg­alapozott. A két szakértő pecsenyesütő magával hozza receptgyűjteményét, megállapodásunk részeként. Ez pedig felbecsülhetetlen előnyt biztosít számomra a médiapiacon. Tessék csak elképzelni: bármikor a polcra nyúlnak, s kész egy jó kis intellektuális bot­rány keveréke! Szállítják a nyilatkozókat, az ellen­véleményezőket, a mindenre kész hiénákat, s a letaglózható bárányokat... Nyilvánvaló: nem mond­hatok le a Pecsenye Lapok kiadásáról sem, hiszen a hangos reklám bevételét megfejelhetem az egy hétig „élő" nyomtatott hírveréssel. Pecsenyesütőim hasonszőrű bajtársaik garmadáját mozgósíthatják ­azokat, akik a nagy bankok, vállalatok, intézmények hasonló székében ülnek. A kiszámítható siker következő lépéseként a Pecsenye Tévé adásait szervezhetem. A túljelent­kezés biztosított. Mármint pecsenyesütőkben. Tolonganak majd és egymás kezéből kapkodják ki a távbeszélő kagylóját. A Pecsenye Rádió révén hirdetem meg a versenyt a Pecsenye Tévére ­gondolta Max úr, mielőtt elaludt volna a Duna­menti Interkontinentális Talapzat nevű szálloda kü­lönszobájában. között járt betörő, aki két szivatyút vin magával. Szombaton Szőregen, a Szerb utcában két baleset történt. Délelőtt a Rózsatő utca kereszteződésében lévő buszmegállóhoz átfutó kisfiút ütötte el a beálló buszt előző gép­kocsi. A figyelmetlen kisfiú súlyos sérülést szenvedett. Délután egy, az úttesten áthaladva a kapubejáróhoz tolató gépkocsi vezetője figyelmen kívül hagyta a nagy sebességgel felé közeledő Yamaha motorke­rékpárt. A motoros, aki egyébként nem rendelkezett jogosítvánnyal, már nem tudta elkerülni a balesetet és a gépkocsi oldalának csapódott. A gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa súlyos, a motorkerékpár fiatal utasa életve­szélyes, a vezető nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Előadás a munkavédelmi törvényről A Gépipari Tudományos Egye­sület megyei szervezete ma, ked­den délelőtt 10 órától kibővített szakmai tájékoztatóra várja az ér­deklődőket. A munkavédelmi tör­vénytervezet módosításáról, a kon­cepcióról Gáspár Imréné dr., az OMMF főosztályvezetője tart elő­adást a Technika Háza földszinti nagytermében. A szervezők a gaz­dálkodó szervezetek vezetőinek, illetve munkavédelmi felelőseinek részvételére számílanak. Hobo-klub A napokban jött ki a stúdióból a Hobo Blues Band. Elkészültek új lemezükkel, mely remélhetőleg még karácsony előtt megjelenik. Földes Lászlót ismerve a címe sem meglepő: Kocsmaopera. Szerdán este 7 órakor Hobo-klub az Ifjúsági Házban. Lesz HBB koncert, mely ugyan nem lemez­bemutató, de játszanak egy-két nó­tát az új anyagból is. S hogy mitől klub? Szeremének havonta egyszer Szegedre látogatni, koncertezni és tartani a kapcsolatot a közönséggel. A zenekar névsora: Hobo, azaz Földes László - ének. Páka Egon ­basszusgitár, Solti János - ütősök. Tátrai Tibor - gitár és Tóth János Rudolf gitár. Gázfogyasztókhoz Értesítjük Sándorfalva és Dóc községek gázfogyasztóit, hogy gázvezeték-javítási, valamint Uzembchelyezési munkák miatt 1991. október 30-án 12 órától 16 óráig a gázszolgáltatást szüneteltet­jük. A gázszolgáltatás szünetel­tetéséért gázfogyasztóink szíves elnézését kérjük. (x) Ma este: Varnus Xavér-koncert A szegedieknek már nem kell bemutatni Varnus Xavért, a Ka­nadában élő magyar orgonavir­tuózt. Negyedszer koncertezik vá­rosunkban, ma este 8 órától a jó akusztikájú Felsővárosi templom orgonáján játszik majd. A műsorról maga a művész így nyilatkozott: „A koncertet a .Nap­király" két muzsikusának. Char­pentiernek és Clérambaultnak fenn­séges és magasztos zenéjével kez­dem. Az ezt követő Cesar Franck­mű a boldog-melankolikus század­végi világ parfőmjével van átitatva, amelyet a kor iránt érzett nosztal­giánk még egy csipetnyi aranypor­ral hintett meg. A hangverseny ér­zelmi csúcspontja azonban leg­újabb Wagner-átiratom lesz. Amit a szerelemről tudni kell, de so­hasem merted megkérdezni: nos, ezt rejti a Trisztán áradó muzsikája, bőkezű költészete, mely olyan érzelmi legendát teremt, amelyben mindannyian, akik még hiszünk az áldozatban, a megváltásban, meg­tisztulunk... Végül Bachot azért ját­szom - mert Bach..." Ezenfelül va­lószínűleg ezúttal sem maradnak el a ráadásdarabok sem. A koncerthelyszínként eddig ke­vésbé ismert Felsővárosi templom 1928-ban épített pneumatikus Angster-orgonája 26 regiszteres és két manuálos. Plasztikus hangzása bizonyára megnyeri a hallgatóság tetszését - „az orgona Horowitzá­nak" játéka biztosíték erre. NY. P. Szofi Bt. - számítógépkezelés, - szövegszerkesztés, - programozás, adatbáziskezelés oktatása, - érettségi, felvételi előkészítő matematikából. Munkanélkülieknek, gyesen lé­vőknek jelentós kedvezmények. Az oktatást doktori illetve kandidátusi fokozattal rendelkező matemati­kusok, egyetemi oktatók végzik. SZOFI BT. Szeged, Debreceni u. 24*. Telefon: 6226-642. (x) Stéhlik János képei Budapesten A Budapesti Művészeti Hetek rendezvényeként a Mednyánszky Teremben (Budapest, Károly R. krt. 26.) kiállítás nyílik Stéhlik Já­nos szegedi festőművész alkotásai­ból. A tárlatot csütörtökön délután 5 órakor nyitja meg Juhász Pál. A festménybemutató november 9-ig tekinthető meg. Jármübemutatót... ...rendez kedden és szerdán délelőtt 10 órától az Autofer a Vásárhelyi Pál utcai központjában. A program­ban többek között speciális jármű­felépítményeket, klímaberendezé­seket és a Renault haszongépjármű­veit mutatják be az érdeklődőknek. Pénteken Szegeden, a Kedves cukrászda elől kerékpárt, a Szeged Nagyáruház parkolójából (N ­XXT 7328-as rendszámú) Yamaha motorkerékpárt loptak. A klinikák­nál Lada 1200-as gépkocsit törtek fel, a Budapesti körúton Volkswa­genre dobtak a harmadik emeletről egy rumosüveget, a Somogyi utcá­ban jugoszláv rendszámú Renault tetején ugrált egy fékevesztett egyetemista, a Deák Ferenc utcá­ban pedig az ott parkoló gépkocsi hátsó felét rugdosták meg. Szombatra virradóra a Lugas utcában gépkocsit törtek fel, a Dorozsmai úton épülő magánházba törtek be. Délután a Tópart utcából Simson motorkerékpárt, a Mérey utcából (APU - 597-es rendszámú) Renault gépkocsit loptak. Vasárnap betörtek az Oskola utcai szuperhamburgereshez, a ROSSZ HÍR Tempó büfében a söntés mögött hagyott pénztárcát lopták el. A Zsitva soron parkoló Trabant jobb első, az Olajos utcában parkoló Trabant bal első kerekét szerelték le. Ezúttal a Kereszttöltés utcában tűnt fel a keréklyuggató, ahol ala­pos munkát végezve, egy gépkocsi négy kerekét szúrta ki. A Dorozs­mai úton egy Ladából 35 liter ben­zint szívtak le. Szeged külterületén egy kiste­herautóból szeszes italt és üdítőket loptak. Az ásotthalmi tanyák egyi­kén szerszámoskamrát törtek fel. Mórahalom környékén, az úgyne­vezett nagyszéksósi iskola szom­szédságában lévő boltba törtek be. Péntek éjszaka a szatymazi tanyák Videósoknak A V1DEO BANK üzleteibe új filmek érkeztek! Széchenyi tér 14. Hargita u. garázssor. (x) Bombavicc Másodszor sütötte el rossz viccét az ismeretlen telefonáló. Mint a múlt hét hétfőjén, tegnapra ismét bomba robbanását jósolta a 600-as számú szakmunkásképző iskolában. Ezentúl minden hétfőn ezt játszuk? Kér­dezték a diákok, a tanárok, a nyomozók bosszankodva, tanácstalanul, tré­fásan, ki-ki vérmérséklete szerint. Igazából senki sem hitte, valóban robbanószerkezet lapul valahol el­rejtve. Mégis az előírásokat szigorún betartva kiürítették a épületet, áramtalanítottak, elzárták a gázcsapokat, átkutatták a helyiségeket. A diákok elmentek haza, a tanárok, az egyéb alkalmazottak sétálgathattak egy kicsit a csípős hidegben. Tizenegy órára végeztek a kutatással, bom­bát, természetesen, nem találtak. Újabb vaklárma, közölte rezignáltán az iskolából kifelé baktató rendőrtiszt. Ha a jövő hét hétfőjén is telefonál az a bizonyos férfi, megint elvész egy napunk, mondta az igazgató. És min­den egyes alkalommal, ahányszor csak a telefonálónak kedve támad egy kis viccelődésre. Más kérdés, tudja-e a tréfa csinálója, hogy a 600-asban tízezer forintot fizetnek villany-és fütésszámlára, hogy az ottani konyhán négy közép­iskolának készül az ebéd. A hétfőnként elmulasztott órákat egyébkent szombatokon pótolják. Olyan jól sikerülnek ezek a viccek, lassan már mindenkinek sírhatnékja van tőlük. MAG Szakítás A súlyemelő, miután a ran­gos nemzetközi verseny után hazatért, rövid összpontosítás után a feleségével is szakított. (aser) -tEMPo autómentes-1 Díjtalanul hívható! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Nagyrészt derült idő várható, csupán a megélénkül. Reggel párás lesz a levegő. A délnyugat és az északkeleti országrészben legalacsonyabb reggeli hőmérséklet -3 és -8, a növekszik meg a felhőzet, de csapadék ott sem legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű. A délkeleti szél napközben kissé várható.

Next

/
Thumbnails
Contents