Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-02 / 231. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. OKT. 2. Olvasóink előtt ismeretes, milyen támadások érték Tűhegyi Józsefei a szennyvíztisztításban nevet szerzett dán Krüger céggel folytatott tárgyalásai kimenetelét illetően. Az alpolgármesternek elsősorban azt vetették a szemére, hogy elfogadta az első jónak tűnő ajánlatot; ahelyett, hogy tájékozódott volna a piacon, szándéknyilatkozatával megkötötte a város kezét. Ezzel természetesen hatáskörét is túllépte - állították ellenfelei. (Tűhegyi Józsefet azóta ad hoc vizsgálóbizottság tisztázta a vádak alól.) Másfelől - kérdezték sokan -, miért nem lehet pályáztatni, versenyeztetni? Szeged szennyvíztisztító rendszerét a város számára bizonyítottan a legkedvezőbb feltételekkel készíttessék el. Ma délelőtt 11 órakor a vízművek klubjában (Tisza Lajos körút 88.) a Krüger cég legfelső vezetői és az önkormányzati képviselők a részletekről tájékoztatják az érdeklődőket. Korábban már bevált, sikeres szolgáltatása volt az Ifjúsági Háznak, hogy színházi buszjáratot szerveztek Budapestre, különleges, a szegedieket érdeklő előadásokra. Holnaptól - ismét - október 10-ig várják a jelentkezőket az október 31-én a ház elől induló buszra; mindazokat, akik szeretnék megnézni a Katona József Színházban Csehov Platonov című művének előadását. A bővebb felvilágosítással az Ifjúsági Ház munkatársai szolgálnak, telefonon is. Az Ön autója '92 A magyar sajtóban egyedülálló akciót indít útjára az Autó MAgazin szerkesztősége. Októberi, novemberi és decemberi számaiban közönségszavazást hirdet meg Az Ön autója '92 címmel. A lap olvasói minden kategóriában kiválaszthatják. melyik autótípusra szavaznak. s közölhetik is a véleményüket. Az olvasói észrevételeket a magazin összesíti és az autógyárak, illetve az importőrök rendelkezésére bocsátja. így az akció részvevői hozzájárulnak a hazai gépkocsikínálatnak a valós igényeknek inkább megfelelő alakításához. Ez nyilvánvalóan minden magyarországi autóvásárló érdeke, persze az sem mellékes, hogy a szavazók között - 240 ajándék mellett fődíjként egy Volvo 460 GL típusú személyautót sorsolnak ki. Keddre virradóra Mihályteleken az ABC-áruház riasztócsengőjének hangjára felfigyelő helybeliek elfogtak egy román állampolgárságú betörőt. Hétfőn Szegeden a SZOTE Élettani Intézete elől kerékpárt, a Kereszttöltés utcából Babetta, az Agyagos utcából MZ 250-es motorkerékpárt loptak. A Szegedi Ruhagyár Pulz utcai bejáratánál feltörtek, a Szilléri sugárúton pedig savval öntöttek le egy gépkocsit. Az esti órákban egy, az Attila utcában sétáló fiatalember válláfól letépték táskáját. A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság eljárást indított két román állampolgárságú embercsempész ellen, akik szeptember 27-én Kiszombor térségében hét pakisztánit és három törököt kalauzoltak át hazánkba a zöldhatáron. Hétfőn a sándorfalvi úton egy kerékpárost előző IFA tehergépkocsit igyekezett megelőzni a mögötte haladó gépkocsi, amely végül a kerékpárost ütötte el. A halcsel következtében a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. A 47-es úton, a baktói csatorna kereszteződésében történt balesetnél is az egymást követő járművek ütköztek össze. Holnaptól: „Külker '91.. Október 3-án és 4-én „Külker '91..." címmel konferencia lesz Szegeden, a Forrás Szállóban. A rendező, a Triplax Informatikai és Menedzsment Bt. úgy tervezi, hogy az előadások az igényeknek megfelelően elsősorban a gyakorlat oldaláról közelítik meg az egyes témaköröket. Egy másik célt is kitűztek, az üzleti kapcsolatok szélesítését, s erre az érdeklődő vállalkozások bizonyára vevők is lesznek. A konferencia nyitóelőadását csütörtök délelőtt fél tízkor dr. Major István, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának helyettes államtitkára tartja. Az előadás címe: „Az 1991. év változásai a külkereskedelem területén " de előzetes tájékoztatás is elhangzik a jövő év várható szabályz-módosulásairól. A rendezők természetesen arra is gondoltak, hogy az előadónak legyen ideje válaszolni a résztvevők kérdéseire. Délután az MNB Devizaengedélyezési és Ellenőrzési Főosztályának vezetője. Török Miklós a devizális ellenőrzés tapasztalatairól, majd a Postabank Ügyvezető igazgatója, Albert János a devizajogszabályokhoz kapcsolódó konkrét tudnivalókról beszél. A pénteki program keretében az árutőzsdei műveletek, a működő tőke lehetőségei, az új számviteli törvény valamint a vámnomenklatúra kérdésköre kerül terítékre, s a kávészü netek után minden alkalommal a kérdésekre is válaszolnak az előadók. A rendezők a nyitónap délelőttjén még a helyszínen is fogadnak el jelentkezéseket. / A Szegedi Erdély Kör Autósnap Asotthalmon ma délután 17 és 18 óra között várja a kedvezményes burgonyavásárlási akcióra jelentkező tagtársakat a székhelyen (Római krt. 3 (.szám). Kóruskoncert A darmstadti „Frohsinn - 1885" vegyes kar fellépésével kezdődik kórushangverseny 1991. október 7-én hétfőn este 6 órakor a József Attila Tudományegyetem aulájában. A karnagy Hans Kaspar Scharf, a műsoron többek között Mozart-, Hauptmann-, Mendelssohn-, Kodály-, Brittcn-, Monteverdi-, Bach- és Brams-művek szerepelnek. Fellép még a SZOTE Védőnőképzői Kara és a Kisszöv vegyes kara. A belépés díjtalan. 1991. október 2-5-éig olasz RIFLE farmerek, valamint női nadrágok és melltartók 40% engedménnyel a Lehetőleg a klub szolgáltatásait kell közelebb vinni az autósokhoz, s nem a klubtagokat késztetni arra, hogy utazzanak - ez az elv érvényesül a Magyar Autóklub Csongrád megyei szervezetének tevékenységében. E törekvés jegyében szombaton, október 5-én műszaki nyílt napot szerveznek Asotthalmon, ahol - a Bartók Béla út 22. szám alatt - miniállomást is nyitnak. Az autósok - klubtagságtól függetlenül - reggel 8-tól déli 12 óráig kereshetik fel a miniállomást, ahol a kipufogógáz CO-tartalmát mérethetik, fényszórót állíttathatnak, s már a télre gondolva fagyállót töltethetnek a kocsijukba. Ezek a szolgáltatások ingyenesek lesznek a nyílt napon, amikor is a régi rendszámokat is újra lehet cseréltetni. A nyílt napon kedvezménynyeí lehet az autóklubtagok táborába belépni. Ékv KVHMA Kereskedőház Rt Valutás Áruházában Szeged, Mars tér A pav. Tel.: 26-158 (x) M p \Y ^Uütómentes,te" 23 Telerun: 23-333 • • Öregség avagy egy világnap képei GYENES KÁLMÁN dődhet a szondázás, ha nem, „megtagadja" a mérést. Fújhatják akkor is, ha a szájüregből érzékel alkoholt. Ilyenkor kis ideig várni kell, aztán kiderül, konyakosmeggyet fogyasztott-e az autós vagy konyakot - meggy nélkül. Számos országban, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban de például Ausztráliában is bizonyítékerejűnek fogadják el az Alcomat és a hasonló véralkoholszint-mérő készülékek eredményét, tehát nem kötelező a vérvétel. Magyarországon egyelőre a szonda helyettesítésére szolgálhat. Igazából a szegedi rendőrök is most ismerkednek e modern technikával, még pár napig próbálgathatják. A készülék állítólag jó benyomást tett az autósokra is. Fenntartások nélkül elfogadták a szuperszonda eredményét. A kulturált, manipulálhatatlan vizsgálat gyors. Egyetlen éjszaka 64 autóst ellenőriztek, hat ittas volt... M/E Gyakran lesz erősen felhős az ég. Eleinte szórványosan, később sokfelé várható záporeső, zivatar. A kezdetben csak néha élék északnyugati szél megerősödik, gyakran várhatók viharos széllökések. A várható legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 10-15 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 15, délkeleten azonban 20 fok körül alakul. A készülék tulajdonképpen ugyanazon az elven működik, mint a hagyományos szonda. Bár az utóbbi sosem fogja megállapítani, hogy mennyi az üvegtisztító szer alkoholtartalma. A Siemens Alcomat viszont azt is megmérte - történetesen a szegedi kapitányság helyiségében, ahol a műszert bekapcsolva letették, egyik nap ablakot tisztítottak. A teendő egyszerű. Az ellenőrzött autós belefúj a világoskék színű - egyszer használatos - csutorába, néhány pillanat elteltével már kígyózik is a keskeny papírszalag a gépből. Rajta a félreérthetetlen adatok: mely napon, mikor történt a vizsgálat, a vér alkoholtartalmát pedig számok tükrözik. Nem történhet véletlen baleset, nincs mit elejteni, a színárnyalatokon lehet vitatkozni, de a számokkal - fölösleges. A Siemens-gyártmány komputervezérlésű, mérési eredménye hamisíthatatlan, holtbiztos. Ráadásul a mérés tényét és eredményét rögzíti, s annyi példányban dokumentálja, ahányban kérik. A hitelességéhez sem férhet kétség, ugyanis bekapcsolásakor először önmagát ellenőrzi, majd mintát vesz a környezet levegőjéből is. Ha az alkoholmentes, kezZ DMETEO Szuperszonda FOTÓ: GYENES KÁLMÁN •5 %. '?