Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-10 / 238. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. OKT. 10. Delegáció Turkuban Október 8-án Ványai Éva alpolgármester. Békési Zoltán képviselő - a vállatkozási és pénzügyi ellenőrző bizottság tagja -, valamint Alexa János a Szegedi Magyar-Finn Baráti Kör titkára Turkuba utazott Juhani Leppü polgármester meghívására, ahol ma ünneplik Turku és Szeged testvérvárosi kapcsolatának 20 éves és ugyanakkor a Turkui Finn-Magyar Baráti Társaság megalakulásának 40. évfordulóját. Folytatódik a „gazdasági háború"? A vállalatok, szövetkezetek az első- félévben 17 százalékkal ke­vesebb mezőgazdasági terméket vásároltak fel a termelőktől, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal most káné tett jelentéséből. Az adatok szerint a mezőgazdasági termékek nfteyomó részét az állati termékek tették ki, a növényi áruk aránya még a tíz százalékot sem érte el. Az év etsó hat hónapjában 383 ezer tonna vágósertést, 129 ezer tonna vágóbaromfit és 98 ezer tonna vágómarhát értékesítettek a ter­melők. Ez a mennyiség 11, 30, 4 és 45 százalékkal volt kevesebb a tavalyinál. Az állatenyésztés érté­kesítése csak 86.6 százaléka volt az etőző évinek. Jelentősen visszaesett a tejfelvásárlás is. A kul- és belföldi piacok szűkü­lése az árváltozásoknál is jól nyomon követhető. Az élőállatok és állati termékek árszínvonala fél százalékkal csökkent. Összesé­gében a mezőgazdasági termékek fcmnriói-felvásárlási ára 1991 első kai hónapjában csak 2,1 száza­ikkal haladta meg az elmúlt évi színiét. A jelentés készítői szerint várkató, hogy a „gazdasági há­tmrü" az év második felében tovább jelftatódik a termelők és fel­vásárlók között, mivel a csökkenő árbevételek az alacsony, vagy •Kgszúnő támogatások hatása a nennetési szerkezet változásánál még nem lesz jelentós mértékben érzékelhető. Nyolcadikosok figyelem! A matematika és fizika iránt érdeklődő tanulóknak a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimná­ziuma szakköri foglalkozásokat és versenyeket szervez. Az első fog­lalkozás október 11-én, pénteken délután 3 órakor lesz a gimnázium épületében. További tájékoztatás a helyszínen, Vátják az érdeklődőket. Mini kommentár Testvér Az a kitüntetés érte első test­vérvárosunkat, Odesszát, hogy keresztapja lehetett a belvárosban nemrég megnyílt erotic center­nek. Bár a Nagy Testvér mára veszített valamit régi tekinté­lyéből, azért mégsem kellene ilyesmivel ingerelni. Mert ha fü­lébe jut, milyen Filmeket vetíte­nek a neve alatt - az ott árult „segédeszközökről" nem is szól­va -, testvériség ide vagy oda, joggal érezheti ezt a „nemes" gesztust egy jó ki... hogy is mondjuk... szóval kitolásnak. NYILAS PÉTER Finn Irodalmi Nap A Finn Irodalmi Nap tiszteletére ma este 6 órai kezdettel ünnepséget türffa Technika Házában a JATE Finnugor tanszéke és a Szegeden működő Magyar-Finn Baráti Kör. Az ünnepségen bevezetőt mond Kaija Márkus finn lektor, közre­működnek a finnugor szakos hall­gatók. Befejezésül az Aleksis Kivi Hét testvér című könyve alapján készült animációsfilmet vetítik. Nyílt nap az autóklubban A Magyar Autóklub szegedi, szentesi és hódmezővásárhelyi műszaki állomásain közlekedés­biztonsági nyílt napra várják az autósokat szombaton, október 12-én reggel 7-től 13 óráig. Érke­zési sorrendben vizsgálják majd át a járműveket, s ha azok megfelel­nek a műszaki előírásoknak, a forgalmi engedély érvényességét is meghosszabbítják a klubtag kéré­sére, vizsgáztatási díj ellenében. Kérhető a régi rendszámok cseréje is, s akik még nem klubtagok, kedvezménnyel léphetnek be a szervezetbe. Alföld-konferencia Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhely önkormányzata konferenciát rendez holnap, októ­ber 11-én és 12-én a városháza dísztermében Az alföldi települések múlt­ja, jelene és jövője címmel. Az előadók: B. Nagy Katalin régész, dr. Csa­tári Bálint geográfus, dr. Gallé László ökológus, Gyáni Gábor történész, Konrád György író, Lelkes István festőművész, Lelkes László belsőépítész, dr. Meggyesi Tamás építészmérnök és Ráday Mihály, az MTV munka­társa. A tanácskozás levezető elnöke Szemerey Márta építészmérnök. Magyar dzsesszzenészek Romániában A televízió szegedi körzeti stúdiója ma délutáni . nyelvű műsora a Budapest Regtime Band ai koncertturnéjáról számol be. A jótékony célú hangversenyeken a közönség soraiban magyarok és románok együtt élvezték a budapesti dzsesszt. A Sült kukorica SZABÓ MAGDOLNA A várostól néhány kilométerre lévő erdőben találtam a családra. Az ösvény végén egymáshoz támasztott négy bicikli volt a hozzájuk vezető út jelzőoszlopa. Onnan pár méterre táboroztak. Az erdei pihenő padjain szétrakott kevéske holmijuk első pillantásra sejtette, a „mezítlábas turisták" közül valók. Nem volt náluk kempingszék, hűtőtáska, óriástermosz, szódásszifon. S nem volt köröttük lezseren földrevetett Adidas melegítő, márkás széldzseki sem. Volt ellenben szíves szavuk, amivel a körükbe érkező idegen köszönését viszonozták. Szinte a mosolyukon léptem a tűzrakóhoz, amit körbeült a két felnőtt és a három gyerek. A három­évesnek tűnő kormos végű vesszőjével a hamvadó parázsba túrva, a „csókolom, néni"-vei egyszerre mondta: - Kérsz te is? Nem tudván, mit kínál, ösztönösen bukott ki belőlem a „köszönöm, nem kérek". A kicsi felállt, ki­húzta magát előttem, s a tapasztaltak büszkeségével közölte: - Bánhatod. Nagyon finom. És szép kormos leszel tőle. A többiek felnevettek, majd a papa igyekezett gyorsan megmagyarázni leánya produkcióját: - Mindig ilyen, ne haragudjon, hogy leszólította. A kislány kócos szőke haját simítva, kapkodó szóval biztosítottam, hogy nem molesztált a gyerek, sőt, hálás vagyok az invitálás derűs pillanataiért. - Akkor üljön le közénk pár percre! Olyan természetesen szólított a férfi, hogy önkéntelenül lehuppantam a tizenévesforma leg­nagyobb gyerek által hirtelen alám tolt fatuskóra. Mint utóbb kiderült, ezzel beültem a családba. Pillanat alatt kezembe nyomtak egy tűzpiszkáló ágat és bemutatkoztak. Keresetlen, mesterkéletlen szóval mondták el, hogy szegediek s hacsak nem zuhog az eső, tavasztól őszig a szombatot vagy a vasárnapot kerékpáros családi békenappá szentelik. Felkapnak öten a négy viseltes bringára, és kikerekezik maguk­ból a hetet. A városközeli mezőkön, erdőkben simulnak el köztük a hétközbeni súrlódások, gyűlik a következő hétre erőt adó sok közös élmény. Most éppen egy kukoricasütéssel. A konzerves, szend­vicses ebéd után. - Az lesz a desszert - böködi meg a tűz marad­ványaiba rejtett csöveket a fiatalasszony. - Tudja, tortára nem futná. Nem panaszként, csak elmondják, hogy kis fizetésű tanár, illetve tisztviselő a család két keresője, megélhetésük egyre nehezebb lesz. Minden pluszmunkát és kereseti lehetőségei megfognak pedig, egész héten hajnaltól késő estig hajtanak - De a hétvégi kirándulónap az szent - állítják szinte egyszerre megszólalva, felcsillanó szemmel a gyerekek - Tetszik tudni, akkor van olyan, hogy az apu... S jóízű történeteket mesélnek, egymástól kapkodva a szót. Hosszú percekig részese lehetek régebbi bringázásaiknak. Hallgatom őket, s az eszem közben azon jár, mennyivel gazdagabbak a hátizsákjukból előhúzott vizesüveggel, mint a literszám kólát ivók, az egész hétvégén a videó előtt gubbasztok. Töprengésemből a hároméves zökkent ki. Kormos, forró kukoricacsövet ejt a kezembe: - Egyed! Ne félj, majd letörölöm utána a bajuszodat! Szavaira a család ismét felnevet. Nem tudok velük kacagni, mert olyan hirtelen harapok bele a sült kukoricába, hogy megégeti a számat. Gyermek­korom egyik legkedvesebb csemegéjét igyekszem mielőbb újraízlelni benne. A nagy őszi határ­járásokat, a kukoricasütésben mester szomszéd, Zsi­ga bácsi, s az akkori tüzeket körülülők melengető emlékeit... televízióműsort, minthogy román és magyar nyelvű feliratozással készítették, mind a román, mind a magyar anyanyelvű nézők figyelmébe ajánljuk. Képeinken a Báthory gimnáziumban rendezett kolozsvári koncert egy-egy pillanatát láthatják. Áramszünet ­kivitelezői hibából Két napja, kedden délután, egé­szen pontosan 15 óra 27 perctől bő negyedórára megszűnt az áram­szolgáltatás Szegeden, a Belváros jó részén. Az történt, hogy egy földmunkákba kezdő kivitelező vállalat dolgozói gondatlanul megsértették a Vadász utca és az Aradi vértanúk tere közti területet ellátó, tízezer voltos földkábelt. (A dolog azért tűnik érthetetlennek, mert azt még a laikusok is tudják, hogy közterületen csak engedéllyel, szakhatósági egyeztetés után sza­bad „mélyre ásni", s minden építő­cégnek rendelkezésére állnak a szük­séges közműadatok. Csak infor­málódniuk kellene!) Mindenesetre a Démász üzem­igazgatóságának munkatársai 22 perc alatt ellátták fogyasztóikat árammal, persze kerülőúton, magát a hibát azonban az éjszakai órákban sikerült elhárítaniuk. Mint Csizmadia Gábor üzemigazgatótól megtudtuk, nem is csekély költség­gel. Remélhetőleg a károkozó számlájára... ROSSZ HÍR Szegeden, a Csongrádi sugárút 90. számú ház elől elloptak egy metálszürke Peugeot-t, rendszáma: NJ 14^40. Balástyán egy gazdának 90 mázsa burgonyája hiányzik. Amint megeredt kedd este az eső, két baleset is történt. A Csong­rádi sugárút és a Makkosházi körút kereszteződésében kanyarodás közben a járdára csúszott egy au­tós, s ott elütött egy középiskolást. A diáknak eltörött a karja. A Csong­rádi sugárút és a Szent István tér kereszteződésében egy segéd­motoros „szállt el" ugyancsak kanyarodás közben a csúszós asz­falton. A motorost törött csigolyá­val szállították kórházba. Telelottó nyeremények A telelottó október havi nyere­ményei a következők: öttalálatos nem volt. A négytalálatosokra egyenként 420 785, a hármasokra 2855, a kettesekre 113 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. A 41. hétre átvitt 5 találatos nyereményalap nettó értéke: 44 544 086 forint. Sláger videó Sláger videokazetta-kölcsönző, Üllés, Petőfi u. 50., nyitva minden nap 8-20 óráig. (x) JUEJUUUUL Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztrók szerelése. Telefon: 53-777. 6726, Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. 'v'a*i, autómentő. Díjtalanul hívható! > // / / VARHATO IDŐJÁRÁS Változóan, többször erősen felhős lesz az égbolt, többfelé lehet kőd. Ma gyenge lesz a légmozgás. A elszórtan várható eső, helyenként zivatar is hőmérséklet a hajnali 7-12 fokról kora délutánra előfordulhat. Hajnalban, reggel párás lesz a levegő, 17-22 fokra emelkedik.

Next

/
Thumbnails
Contents