Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-24 / 224. szám

ALAPÍTVA: 1910-BEN KEDD, 1991. SZEPT. 24., 81. ÉVF. 224. SZÁM. RORSZAG HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 185 FT, ÁRA: 7,40 FT Ez is operett, az is operett? A pártok és az önkormányzat Ha tovább várunk , akkor inkább kifelé mennek az emberek - jegyezte meg Szemők Árpád tegnap este a JATE-klub diszkótermében: bizony az érdeklődők létszámukban alig múlták felül a pártközi beszélgetés ötösfogatát, az említett szocialista párti hozzászóló mellett dr. Simor Ferenc (KDNP), Náfrádi Zoltán (Fidesz), Jankó Attila (SZDSZ) és Hingl László (MDF) foglalt helyet a közönséggel szemben. Pedig a téma érdekesnek ígérkezett: az önkormányzat kívülről és belülről, azaz részint párt-, részint szenátori szemmel. Bemutatkozásukban - a kezdeti zavart szinte azonnal oldotta a matematikadiplomás szabad demokrata képviselő, miután rövid gondolkodási időre volt szüksége, hogy közölni tudja pontos életkorát - az autonómia szűkebb és tágabb köreit rajzolták: a politikai személyiség és helyi pártszervezet szabadságát és önállóságát a nagy központokkal szemben. Köztudott, a közgyűlés legutóbbi és az azt megelőző ülésén meglehetősen kínos pillanatok játszódtak le - fájdalom, az úgynevezett köztörvényes ügyet itt sem lehetett mellózni. A kibontakozó motívumok közül kettő szerepelt különleges hangsúllyal: Jankó Attila a felelősségről beszélt, amely nemcsak egyedül a politikusoké, részük LEGYÜNK EGYMÁSHOZ ŐSZINTÉK, újságot olvasók és -írók! Ha például először mi tesszük fel a kérdést: mikor sétáltak, vagy álltak meg akár csak egy percre a Tisza partján, akkor ugye szép számmal várhatunk ilyenféle válaszokat szegedi olvasóinktól: zöldárkor utoljára; amikor a kánikulában leugrottunk egy sörre az úszóházra; van annak már egy éve is; sétálni - mi az?; hagyjanak békén, nem érek én rá ilyesmire... És ha átpasszoljuk a kérdezés jogát? Olvasóink is megtapasztalhatnák, hogy a folyóhoz közel lakó, dolgozó szegediek közt is hányan, de hányan csak zöldárkor; esetleg egy éve is van annak; a séta szó kitöröltetett a szótárból; talán majd jövőre... Most mindenesetre megkértük fotós kollégánkat Nagy Lászlót, ugyan ugorjon már le a partra - no nem egy sörre, úgy értjük, nem kánikulai szomja csillapítására, nem lévén kánikula, s nem lehetvén szomjas -, s készítsen olvasót csábító felvételt mindannyiunk szeretett, de mostohamód ritkán látott Tiszájáról. Hozta délelőtt a képet, s szólt: a part látványa érdekesebb... van abban az „ügy" elindítóinak is. Dr. Simor Ferenc szerint a becsület legelsősorban is individuális magatartás és nem közszemlére teendő tárgy. Szellemes párhuzamot talált Szemők Árpád: gyermekkorát idézte, mondván, hogy akkor volt szokásos a nagyon rossz rockzenészekre feleséggyilkosságot vagy nemi eltévelyedést rákenni - valami hasonló játszódik le a választók körében is: az önkormányzat mélyen kritikán alul muzsikált, megindult tehát a pletyka. Alkalmas botrány is van bőven. A jegyzőügy hovatovább önkormányzati válságot eredményezett a városban: lezárult a helybeli nagykoalíció viszonylag békés, ám rendkívül rövid korszaka; a háború kitört, nem sokkal azután a frontok megmerevedtek. Hingl László hozzászólásából az is kiderült, hogy ebben a helyzetben a hadállások között jószerével már csupán egyetlen kommunikációs központ működik: az alpolgármestemő. Tudniillik ő az, aki fenntartja a beszélőviszonyt a többiekkel: kollégáival, a jegyző-vb titkárral és vele is szóba állnak mások. Ez a háborúskodás, komolytalansága okán, jobban illenék operettbe vagy bohózatba: ketten, is megjegyezték (Náfrádi Zoltán, Szemők Árpád), show az, ami történik, s ha már tényleg az, a szavazási módszert is inkább a Ki mit tud?-ban szokásoshoz kellene igazítani: előbb voksoljanak, aztán legyen indoklás, végtére egy jó műsornak is vannak időkorlátai - senki nem ülhet ott a végtelenségig az egyes fellépéseket hallgatva. Bár itt torta helyett sarat dobálnak, s Szemők Árpád óvott a tévhittói: bárki is tiszta maradhat, aki részt vesz benne. Csatlakozott e nézethez, s így tulajdonképpen az esti összejövetel apropóját kérdőjelezte meg az a hozzászóló, aki a múltban való vájkálás helyett a város érdekében történő munkálkodásra hívott fel. ODOR JÓZSEF antwaHHnoHMnHM Aranypart Minálunk mostanában egymásnak adják a kilincset a francia vendégek. Nemrég készített riportfilmet a Délmagyarországról az Antenne 2 stábja, nálunk kezdte .tájékozódását két cannes-i üzletember, akik kéziszerszámot forgalmaznak, a szerkesztőség közvetítői segítségét kérte a CEREL, a legnagyobb francia városinformatikai cég nizzai képviselője, s ma találkozunk a Phare program vezetőivel. Az Aranypart tehát közel van. Nem csupán a francia vígjátékok és gengszterfilmek Casino-jeleneteivel, a pálmafák árnyékában zajló üldözéses autóversenyeivel, hanem érdeklődő és nyitott városaival, embereivel. Nizzában a repülőtér homlokzatán ez áll: Nice Cote d'Azur. Hogy minden utas tudja, ez a város maga az Aranypart, de legalábbis annak vérpezsdítő fővárosa. Mindent összevetve, ha csak ezeket a képeket nézzük, egyetérthetünk abban, nem rossz dolog az, hogy Nizza Szeged testvérvárosa. D.L Demokratikus várostervezés címmel három napos, nemzetközi szeminárium kezdődik holnap Szegeden. A Testvérvárosok Világszövetsége és Szeged közös szervezésében - délelőtt 11 órától a Forrás Szállóban - a városrendezési tervek kidolgozásának speciális kérdéseiről, a köz- és a magánérdekek összehangolhatóságáról, az állampolgár és a tervező kapcsolatáról hallgatnak meg előadásokat a résztvevők, az önkormányzatok vezető munkatársai. (A szeminárium nem nyilvános.) A pénteki 'záróvitán arról lesz szó, milyen segítségre lehet szükségük a helyi hatóságoknak, hogy a demokratikus várostervezés megvalósulhasson. TARTALOM Jugoszlávia Szegedről nézve 2 Döntött az Alkotmánybíróság...3 A szegedi színház új tagjai 4 Nem kelt el a Kúbos és a Viva 6 Tökolaj, vérhólyag, második hely 8 Üllési riport 11 Becsei Péter tárcája ...12 Paszírozva Erős sugárban ömlik a paradicsom leve, amint a paszírozó tekerőjét megcsavarom. Csak óvatosan, mormolom magam elé, nehogy pecsétes legyen a zsebkendőnyi panelkonyha. Az erős húsú termés nem tud sokáig ellenállni a nyomásnak: serceg egyet, s kileheli a lelkét. A kondérba kerül, majd jöhet a szárazdunszt, s már kész is a téli csemege. Nem állom meg, hogy eszembe ne jutna a néhány hete nagy hullámokat csapó paradicsomháború. A termelők és feldolgozók heves vitája. hogy kinél rohadjon meg a megtermelt áru. Az egyre inkább kiterebélyesedő magyar túltermelési válságról már oldalakat írtunk. Bár aligha hiszem, hogy túltermelésről lehetne beszélni akkor, amikor a filléres paradicsomból olyan ivólé kerül az üzletek polcaira, amit az átlagember nem tud megfizetni. De ezt most hagyjuk... Még a csatározások első napjaiban megpróbáltunk információt szerezni az egykori konzervgyár azóta kft-vé alakult vezetőitől. Azután napokig váratott magára a friss hír... Azt hittük, ha átalakul egy állami nagyvállalat, s társasággá lesz, sokkal több felelős, mi több nyilatkozatképes ember akad a telefonvonal túlsó végén. De nem így történt. Senki sem mert, vagy akart megszólalni. Csak a kft. egyetlen vagyonkezelője tartotta fenn magának az információ adás jogát. Be kellett látnunk, amit mi gondoltunk az átalakulásról, abban nagyon nagyot tévedtünk. Az állami nagyvállalat olykor rugalmasabbnak bizonyult az évek során, mint a magánvállalkozássá szerveződött utódja. Lehet, hogy ez is benne van a nem éppen paradicsomi paradicsomháborúban? Én legalábbis úgy képzelek egy vállalkozást, hogy a cégükért felelősségei vállaló, s arról mindent tudó emberek irányítják, szervezik, s dolgoznak ott. Hiszen attól, hogy a tulajdonos változik, még önmagától nem megy minden simán egycsapásra. A módszer nem új, s kísértetiesen hasonlít az elmúlt évtizedek információ közvetítésére: a nyilvánosság képviselője legfeljebb a vezérigazgatóig jutott, s a főnök odafönn elmondta, hogy mi bántja a melást idelenn. Csak hogy a gyárkapun kívül nagyot változott a világ! Ma már a maga haját mindenki maga akarja világgá kürtölni. Ettől még nem biztos hogy azonnal jobban mennek a dolgok, de a remény legalább meg van rá. A tiszta beszéd ugyanis szalicillal már sokkal kevesebbet RAFAI GÁBOR