Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-10 / 212. szám

ITKR A UIyiaA "W" RIPORTEREINK ÚTINAPLÓJÁBÓL A DM MELLÉKLETE CSÜTÖRTÖK, 1991. SZEPT. 12. A szakítópróba szótárából (bokréta) Az ennivaló elfogyhat, az áramszolgáltatás szünetelhet, az autók megállhatnak ebben a kicsit mindig szomorú országban, a virágkultusz azonban, óriási kontrasztként még sokáig megmarad. Utcasarkokon, bezárt piacok vagy nyitott éttermek előtt anyókák kínálják csokraikat a hölgyekhez igyekvő gavalléroknak, egészen késő éjszakáig. Azt mondják, nincs nagyobb illetlenség, mint bokréta nélkül beállítani az imádott nőhöz. Igazából bonbon is dukálna, de ha csak egyikre telik, a virág marad. (tisztaság) A főtér mindenütt ragyog s többnyire makulátlan fényű a közepén álló Lenin-szobor is. Jellemző kép, amikor asszonyok söprik az amúgy is fényes gránitlapokat, gyomlálják a szobrok talapzatát díszítő virágágyasokat. Mindenütt asszonyok dolgoznak az utcán és nemcsak kertészkednek. Ok egyengetik az aszfaltterítő munkagép után a forró masszát, festik a hidak korlátjait, cipelik a téglát az építkezéseken. Donyeckben a legutolsó nem hivatalos statisztika szerint ottjártunkkor pontosan 87 darab Iljics-szobor állt, többnyire gondozott virágágyások közepén. Közülük a főtérihez szombat délutánonként ma is elzarándokolnak az ifjú házasok, de talán már nem sokáig lesz hova. Nem lesz miért följelenteni őket, ha véletlenül elmulasztják a rítust. (büntetés) Az egyenzakóba, egyennyakkendőbe bújtatott foglyok arcukra fagyott mosollyal pillantanak a jövőbe a börtönudvar poros dicsőségtáblájáról. Nehéz eldönteni, hogy a vezetés előtt megszerzett piros pontok megérik-e azt a sok feketét, amelyeket ugyanakkor a rabtársak osztanak ki a főnökök kedvenceinek. Tábla pedig kell, még akkor is, ha igazából senki sem óhajtja ezt a nagy tisztességet. Az pedig már egyenesen büntetéssel ér fel, hogy a képet mindenkinek saját kezűleg kell felragasztania. (masina) A Szovjetunióban nagyon szeretik az automatákat. No nem holmi csillogó elektronikus masinára kell gondolni, hanem egyszerű, szürkére mázolt, sokszor kizárólag mechanikus elven működő szerkezetekre. A külcsín harminc éve változatlan, esetleg a szürke árnyalatai különböznek. Ott van például az ásványvízkészítő gép, jut belőle csaknem minden sarokra, Baltikumtól Azerbajdzsánig. Automaták árulják a kenyeret, az újságot, váltják a pénzt a metrónál, adják a jegyet a trolimegállókban. Semmi felesleges kallantyú, semmi elektronika,y csak évtizedes garancia. TÓTH SZERGEJ - KOVÁCS ANDRÁS (hangszóró) Csernobilről tud a világ, de Pripjatyban vannak a kúszónövények borította lépcsőházak, a jelzőberendezésekkel ellátott ajtók és a fa ágait lehúzó óriási, érett almák. Nem fényképezzük a hangszórókat, melyekből ragtime árad, az Amerikából hódító útjára indult zenés fénykép errefelé nem aratna osztatlan sikert. A dzsipből kiszálló felfegyverzett, matróztrikós őrök összekacsintanak. „Nekünk szól, hogy ne unatkozzunk. Jó, mi?" Valóban, csak éppen nem eredeti. Tarkovszkij jóval előbb kitalálta a maga zónáját. (toalett) A felrobbantott és elbontott templomok helyére jobb esetben Gropius-félc épületek, legtöbbször azonban még csak nem is szocreál stílusban épült dobozházak, vakolatlan épületek kerültek. Egyes templomokat a felismerhetetlenségig átalakítottak, vagy hatalmat és erőt sugárzó pártházakkal takarták el. Arra is van példa, hogy a templomból krematóriumot alakítottak ki. De ennél is elgondolkoztatóbb az a cinizmus, ahogyan az elhanyagolt épületek tövében vagy az altemplomokban tervszerűen és következetesen nyilvános toaletteket létesítettek. (próféta) Oroszország mindig is a próféták hazája volt. Hiábavalónak bizonyultak a szovjet korszak párthatározatai és razziái, a szeméttelepek környéki barakkvárosokból és az elhanyagolt társbérleti kuckókból Reggelente kirajzanak a nagyszakállú igazmondók, hogy csillapítsák a csodavárók szomjúságát. Ott állnak az aluljárókban, a ligetekben és örökérvényű igazságaikat hirdetik az őket körülvevő szájtátiaknak. És szól a prófécia a bazsalikomról és a mágnesességről, az AIDS elleni csodaszerről és a gonosz erők diadaláról. Fényképezni akarjuk az egyiket, de az apó várakozásra int. „Csak ezzel szabad" - emeli fel a gesztenyét. A tömeg tisztelettudóan félreáll kameránk útjából. (fityegő) Kitüntetésekkel teliaggatva csoszog üres szatyrával a hírhedt Szolovki-szigetek valamikori hóhéra, és ott fityegnek a medáliák a villamoson zötykölődő nyomorék zsíros zakóján is. „Ezt Szehesfekervarért kaptam" - mutatja fényét vesztett jelvényét a kijevi siklón egy öregember. A puccs alatt a Fehér Házat védő leszerelt afgánok napszítta zubonyán éppúgy megcsillan az érem, mint a fekete Volgából kikászálódó főtiszt szépen vasalt kabátján. Több ez a fémtárgy a félelem bérénél, a hiúság jelképénél: esély a sor elejére kerüléshez, belépő a külön boltba, jog az újévi kis csomagra. (dicsőség) Gigantikus emlékművek, égbe nyúló győzelmi obeliszkek és mesterségesen felhordott dicsóségdombok. Hirdetik a mit is? Mert még napjainkban is temetetlen holttestekkel borított csatamezőkről beszél a sajtó, és a náci kegyetlenkedés számlájára írt tömegsírok többségéről is kiderül: a szovjet hatalom munkája. Minden civilizáció hagy magáról megcsodálni való, vagy valamiképpen újrahasznosítható emléket. De mi marad ebből, ha lebontják az alumínium szörnyetegeket, az aranyszínűre mázolt szobrokat?