Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-07 / 184. szám
^ PÉLMAQYARORSZÁQ SZERDA, 1991. AUG. 7., 81. ÉVF. 184. SZÁM ALAPÍTVA: 1910-BEN HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 185 FT, ÁRA: 7,40 FT Osztály-szellemek Az értelmiségnek éppen az a kötelességef hogy az osztályszellemet magában felszámolja} saját magában kiirtsa a középosztályt és merjen bátran beleolvadni az emberi méltóságot adó szabad emberek egységes társadalmába - A legnagyobb probléma az, hogy a rendszerváltás után a Kádár-korszakot megelőző éra elveit kezdik vallani a hatalomra jutottak - ájra bevezetik az osztályellenség fogalmát - Abban az esetben, ha a köztársasági megbízotti hivatalok egyfajta helyhatóság felé fejlődnek, akkor az önkormányzatok működése jelképessé válna Az Európai Közösság külügyminiszterei, hágai tanácskozásuk végeztével tegnap kommünikében közölték: a Tizenkettek az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kívánják vinni a jugoszláviai válság ügyét, s ezzel egyidőben felkérik a Nyugat-Európai Unió szervezetét, hogy mérje fel, milyen intézkedéseket hozhat a tűzszünet biztosítása érdekében. A közlemény egyben felszólítja a helsinki folyamat valamennyi résztvevőjét, hogy tegyenek meg mindent a jugoszláviai összecsapások megfékezéséért Az Európai Közösség miniszteri tanácsa egy hónapon belül negyedszer tűzte napirendre a jugoszláv válság ügyét Az Európai Közösség tervét azonban, úgy tűnik, nemcsak a jugoszláv államelnökség, de a horvát külügyi vezetés sem támogatja. Separovic horvát külügyminiszter a Reuternek adott tegnapi nyilatkozatában elmondta: Horvátország nem látná szívesen, ha nemzetközi békefenntartó erők vonulnának fel a szembenálló felek jelenlegi állásai között A horvát vélemény szerint ugyanis ez a szerb csapatok által megszállt területek de facto elvesztését jelentené. A gyengén felfegyverzett Horvátország bízik abban, hogy vissza tudja foglalni a szerb ellenőrzés alá került körzeteket s úgy véli, a nemzetközi erők bevetésére csak a polgárháború kirobbanásakor, a legvégső esetben lehet szükség. Separovic az ütköző erők gondolatát csak abból a szempontból nevezte biztatónak, hogy ez szerinte - Zágráb álláspontjának nemzetközi elismerését jelenti. Az ügyben megszólalt Moszkva is. A jugoszláv államelnökséghez, a kormányhoz, a parlamenthez és a köztáraságok vezetőihez intézett szovjet kormánynyilatkozat elítéli az esetleges külföldi katonai beavatkozást Jugoszlávia belügyeibe, és felszólítja a szembenálló feleket, hogy haladéktalanul szüntessék be a harcot Eközben tegnap többezres tömeg vett részt Belgrádban annak a szerb ellenzéki aktivistának a temetésén, akit az ellenzék vezetésének véleménye szerint, a kormányzó szocialisták támogatásával gyilkoltak meg. Branislav Matic-Belit vasárnap este két álarcos fegyveres géppisztollyal szinte szitává lőtte Belgrád központjában. Ismét tűzszünetről tárgyalnak Keddre virradóra újabb halálos áldozatot követeltek a Horvátországban folytatódó összecsapások, miközben a szövetségi elnökség várhatóan azonnali tűzszünetet hirdet szerdán nulla órától a szembenálló felek képviselőivel folytatott tárgyalások eredményeként. Tegnap Belgrádban többször is ülésezett az államelnökségnek az a tűzszünet-ellenőrző bizottsága, amelyet a Crna Gora-i Branko Kostic vezet E tanácskozásokon jelentették be, hogy a horvát vezetőség, valamint a Horvátország területén kikiáltott két autonóm szerb teriilel egyikének vezetői már beleegyeztek a fegyvernyugvásba. A tűzszünet-ellenőrző bizottság képviselői Kninben, a krainai szerb autonóm teriilet kormányától kaptak kedvező választ a tűzszüneti felhívásra. A bizottság megbízottai kedden a kelet-szlavóniai, baranyai és nyugatszerémségi szerb autonóm körzet vezetőivel tárgyaltak Vajszkán. (MTI) Ausztria támogatja Dumas javaslatát Franz Vranitzky osztrák kancellár üdvözölte Roland Dumas francia külügyminiszternek azt a javaslatát, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa kapcsolódjék be a jugoszláviai helyzet enyhítését célzó erőfeszítésekbe. Tegnapi nyilatkozatában a kormányfő kifejezte azt a reményét is, hogy a Közös Piac folytatja közvetítő tevékenységét, s ez végül is eredményeket hoz. Vranitzky kijelentette: az osztrák kormány továbbra is nyitva tartja annak lehetőségét, hogy elismerje az önálló Szlovéniát és Horvátországot, de ez - mint mondta csak más államokkal közösen valósítható meg, s Jugoszláviában jelenleg a legfontosabb a vérontás megszüntetése. Erhard Busek alkancellár, a néppárt elnöke szerint Dumas állásfoglalását fel kellene használni a Horvátország és Szlovénia elismerését előkészítő európai akció elindítására. (MTI) Kommunista pártszervezés Romániában újjászervezik a kommunista pártot. Országos értekezletét szeptemberre tűzték ki. Ion Balasoiu, az újjászervezési bizottság elnöke a Romania Libera ellenzéki napilap keddi számában megjelent interjújában hangsúlyozta, hogy az 1989. decemberi politikai robbanás következtében a párt vezetése ugyan dezertált, szervezete felbomlott, a Román Kommunista Pártot azonban nem helyezték törvényen kívül, az 1945 óta létezik. A régi-új párt így az RKP folytatójának tekinti magát, igényt tart vagyonára, megtartja programját és alapszabályzatát, jelképeit, így a sarló-kalapácsos vörös zászlót és a régi párttagsági igazolványok érvényesek továbbra is. A többpártrendszert és a vegyes gazdaságot azonban immár elismeri. Az RKP indulni k(ván az őszi helyhatósági, majd egy év múlva a parlamenti választásokon. Az újjászervezési bizottság elnöke szerint egyelőre legfeljebb a szavazatok 35 százalékára számítanak. (MTI) Városházi monológ 2 Bibó István emlékezete.2$ Egyesületek ^....4 Újabb erotic center ,S Vass József befejezte 6 Csak a könyv a biztos,...,? Nincs hír Farkas Helgáról .8 Darvasi László tárcája....... ......—12 mmm8mmmmsmmí®m$mmmm Testőrválasz „Sokszor egyetlen szóból is tudok verset írni. Köréje rántok sok mindent... Megnyugtat a bizonyosság: hiszek a szóban. Bánnom a szóval odaadás és felelősség. Hiszem azj is, hogy elvezet a pecsétek mögé, ahol éppen rám várnak a titkok..." Szép szavak. A költő, Nagy László igazságai benne bujdosnak a verseiben: nem kopnak, nem fakulnak, sokáig dédelgetjük őket magunkban. Mai közéletünkből viszont kiveszett a hitele a leirt, a kimondott szónak. Politikusaink, közéleti személyiségeink úgy zsonglőrködnek a magyar nyelvvel, mintha iskolában tanulták volna a megtévesztés tudományát. A szavak mögé el lehet bújni, várat lehet építeni belőlük, be lehet zárkóuii mögéjük, s legfőképp kiválóan meg lehet élni belőlük, ha jól forgatják. Pedig katedrálist is lehetne emelni belőlük. Templomot, igaz mondatokból, betartott ígéretekből. A szavak hiteltelensége gyorsan elvezetett a politika térvesztéséhez. A tömegek szép lassan kiábrándultak a mesterien megfogalmazott mondatokból, a retorikában jól pallérozott közéleti emberek féligazságaiból. A rendszerváltás pedig jószerével csak nyelvünk, frazeológiánk átváltozásóvá silányult. Az emberek pedig esztendeje életük jobbra fordulását várták egy új világtól, de leginkább csak üres frázisokat kaptak. Sőt! Mintha politikusaink, gazdasági vezetőink mostanában már azzal sem strapálnák magukat, hogy legalább szép szavakat mondjanak. Egyszerűen elzárkóznak mindenféle érdeklődés elől. Egy-egy kérdésre legtöbbször csak hallgatás a válasz, a kényesebbekre pedig a mindig biztos hivatkozási alap: ez vállalati, üzleti titok. A közéletnek pedig valójában nem lehetnének titkai. Ha egyszer megbíztunk valakiket azzal, hogy közös életünket formálják, nem zárkózhatnának el attól, hogy nekünk is elmondják, hogyan sáfárkodnak a rájuk ruházott jogokkaL A nagypolitika már a szavak mögé sem bújik. Nem magyarázkodik, nem érvel, nem kérdez és nem válaszol egyszerűen csak teszi azt, amit maroknyion jónak gondolnak. A világ változása a hallgatásban is lemérhető. A szavak varázsereje elszállt, maradt helyette a rideg racionalitás, hogy vannak emberek fenn és élnek polgárok idelenn - egyre inkább fényévnyi távolságra egymástól. Hogyan is értenék meg egymás nyelvét - különben is, sokkal egyszerűbb szavak, érvek nélkül döntést hozni A hatalom szókészlete mára vészesen elfogyott. A miniszterelnök múltkori szegedi látogatása után egyik kollégám szeretett volna beszélni az előadás szünetében a magas rangú vendéggel. Két lépés után azonban a biztonsági emberek visszaparancsolták. Hiába érvelt, hogy ő csak tájékozódni és tájékoztatni szeretne, mert ez a munkája. A testőr válasza kemény volt és határozott: „Éppen az ilyen emberektől óvakodik a miniszterelnök úr". Hiába, a mai magyar közéletben a pecsétek mögött még mindig nem ránk várnak a titkok. RAFAI GÁBOB Felszolgálás vagy kiszolgálás - Egy APEH-vizsgálat ürügyén A palackos italboltok titka mmmmmmmmsta Sokan próbálták már megfejteni a szegedi palackos italboltok titkát. Miért szaporodtak kezdődött, a kiemelt idegenforgalmi területeken - az egész országra kiterjedően közel el az utóbbi időben ezek a garázsboltok, elegendő-e a vállalkozók megélhetéséhez, ha egyidőben - ellenőrzik a kereskedők és a szolgáltatók nyugtaadási kötelezettségének néhány forinttal okaóbban kínálják portékájukat, mint az ABC-árvházak. A titok azonban teljesítését. Csongrád megyében 88 egyéni vállalkozót, kisiparost, vendéglátóst, kereskedőt sokszínű s egyik összetevőjéről az APEH közelmúltban lezajlott országos vizsgálatának vizsgált az adófelügyelőség, míg a megyei igazgatóság a társas vállalkozásokat ellenőrizte, megyei eredményei lebbentik fel a fátylak Az akció Mioarik György elnök bejelentésével szám szerint 14-eL Régóta húzódik már a nyugtaadási kötelezettség ügye, a törvény hatálya alá tartozó vállalkozók egy része éppúgy értetlenül és ellenérzéssel fogadja, mim néhány vásárló, aki olykor felesleges procedúrának ítéli, kiiknöten ha kis tételről van szó. Aki Nyugaton járva már hamburgeréhez is kapott 12 adatot tartalmazó gépi számlát, semmin sem csodálkozik, s vannak olyan vélemények is, melyek szerint a múlt században játszódó westemfilmek vegyes bolti pénztárgépei is ez ügyben csilingeltek már. Magyarországon a nyugtaadási kötelezettség bevezetése folyamatos, teljes körűen - az egyszemélyes élelmiszerboltot, a hírlapárudát és a benzinkutat kivéve - 1992. január l-jétől lesz érvényes. Addig pedig a vállalkozók egy része előremenekül. Tavaly például sokan ajándéktárgyakkal bővítették tevékenységüket, kizárólag olyan megfontolásból, mert így csak később vonatkozott rájuk a kötelező nyugtaadás. A törvény ugyanis többféle profil esetén addig eltekint a nyugtaadási kötelezettségtől, ameddig a különböző tevékenységek között van egyeden olyan, amelyre az adott időszakban még nem érvényes a jogszabály. Tavaly tehát az ajándék volt a menő, mostanában a palackos ital felé menekü Inek a vállalkozók, az utóbbira ugyanis csak januártól vonatkozik a számlaadási kötelezettség. Ennek köszönhetőek például a butik-palackosital, ajándék-pelackositai variációk. Ha valaki ezek után az országos átlagnál sűrűbben találkozik ilyen holtokkal Szegeden, tulajdonképpen nincs oka az elkcaeredésre. mi több. örülhet is. bogy környékünkön élelmesebbek a mim a^ ország egyéb Hegteéribm Visszatérve az általános ellenőrzésre, az július 17-én kezdődOQ, éa egy hétig tartott. Hasonló - nyugtaadása irányuló - ellenőrzéseket korábban is végeztek a megyében, körülbelül háromszázat, ez az utolsó megmozdulás azonban próbavásárlásokat is tartalmazón. A vizsgálat megállapítása FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Már tntginl tfi pond botszabb az ebédidő szerint az egyéni vállalkozók 10, a társas vállalkozók 43 százaléka egyáltalán nem rendelkezett nyugtával, s összességében a 102 ellenőrzés során 26 esetben mulasztották el a nyugtaadási kötelezettséget. (A revizorok legalább harmincféle szakmát vizsgáltak, köztük például pedikűröst, gázöngyújtótöltőt, filmnyomót, italboltost) A Csongrád megyei ellenőrzés az esetek 25 százalékában talált hiányosságot, ugyanez országosan 40 százalék körül alakult. A kedvezőbb végeredményhez a rádió és televízió bejelentésének figyelmeztető hatása mellett az is hozzájárult írja a jelentés -, hogy a megyében sokan már előre várták a revizorokat Olyannyira, hogy személyleírásukkal is szolgáltak a szomszéd vállalkozónak, nehogy túl nagy legyen a meglepetés. így fordulhatott elő, hogy egy belvárosi borozóban például csak az ellenőr kapott nyugtát, a többi nagyfröccsöző már nem. Az intenzív vizsgálat első, látható következményével én tegnapelőtt találkoztam egy jó konyhájáról híres kis belvárosi étteremben. Nem a 195 forintos számláról, hanem a ténylegesen fizetett 220 forintról kaptam nyugtát, vagyis még a borravalót is hozzácsapta a felszolgáló. Apropó, felszolgálás! Eddig azt hittem, ez körülbelül ugyanazt jelenti, mint a kiszolgálás. Azóta megtudtam, hogy a törvény csak a felszolgálásra ír elő nyugtaadási kötelezettséget, a kiszolgálásra nem. Lefordítva ez azt jelenti, ha tálcán hozzák a két nagyfröccsöt, nyugtát kell adni róla, ha pulton keresztül, talponállóban kapja a magyar, nem ír elő ilyen kötelezettséget a törvény. Egyelőre. Jövőre minden másképp lesz, addig pedig barátkozhatunk az átmeneti időszak tökéletlenségeivel. KOVÁCS ANDRÁS