Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-23 / 197. szám

PÉNTEK, 1991. AUG. 23. DÉLMAQYARORSZÁG HANGSÚLY 3 Láthatatlan ökör A köztulajdon tragédiája A társadalom napjainkban /ajló radikális atalakulása olyan - egyébként koncepcionális - kérdéseket is publikussá tesz, mint a tulajdonformák problémája. A piacgazdaság kialakításának kulcskérdése: az állami tulajdon lebontása, privatizálása. Abban mindenki egyetért, hogy a cél az állami tulajdon hegemóniájának megszüntetése és egy olyan vegyes gazdaság kialakítása, amely a magán- és közösségi (legyen az kisközösségi vagy állami) tulajdon meghatározott arányaira épül. A különböző tulajdonformák kívánatos arányával kapcsolatban azonban már eltérő felfogások fogalmazódnak meg. A kulcskérdés a köztulajdon hatékonyságának problémája. Sokan még ma is úgy gondolják, hogy a tarsadalom jólétét, a közjót - megfelelő szakértelem mellett - elsősorban a köztulajdon biztosítja. Ezzel szemben mások úgy vélik, a köztulajdon eleve nem alkalmas a hatékony gazdálkodásra, s hosszú távon csak a nem profitorientált tevékenységben van létjogosultsága. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést egy kicsit alaposabban! A népi bölcsesség szerint közös lónak túros a háta, illetve ami közös, az Csáki szalmája. Ugyanezt a gondolatot a nagy görög filozófus, Arisztotelész is megfogalmazta: „Az kapja a legkevesebb gondoskodást, ami a legtöbb ember számára közös. Mindenki főleg a sajátjára gondol, és egyáltalán nem törődik a közös érdekkel." (Politika) Ezt a tapasztalati felismerést azonban először csak a '60-as évek végén sikerült szabatos formában megfogalmazni G. Hardin-naY. „A köztulajdon tragédiája" (The Tragedy of The Commons) című cikkében. A cím arra utal, hogy a tulajdon közös birtoklása törvényszerűen katasztrófához vezet. A közös tulajdon tragédiáját - rossz hatékonyságát - a közlegelő tragédiájának példáján mutatja be a szerző, amelyet Hankiss Elemér is ismertet a Társadalmi csapdákban. Nézzük, hogyan fest egy közlegelő! Egy közös legelőn 10 pásztor legelteti 10 tehenét. Ám mindegyiket az izgatja, mekkora hasznot jelent neki, ha - önérdekét követve - még egy állatot ad a csordához. Ha az újabb tehenek beállítása meghaladja a legelő eltartóképességét, akkor ez a közös legelő (a köztulajdon) pusztulását is eredményezi. Nőiért következik ez be? A plusz tehén birtoklásából adódó előnyök (több tejes hústermelés) teljes egészében a kérdéses tulajdonosnál jelentkeznek, míg a túllegeltetés növekedéséből adódó hátrányok (az egy tehénre eső tej- és hústermelés csökkenése) egyenlő mértékben sújtják a tulajdonosokat. „ Figyelembe véve a haszon és a kár megoszlását, mindegyik pásztor arra a következtetésre jut, hogy számára az egyedül értelmes megoldás az. Ita még egy állattal növeli a csordáját; aztán még eggyel... De erre a következtetésre jut a községi legelőt használó összes többi, önérdekét követő ember is. Az eredmény az összeomlás, amely felé minden ember halad, amikor követi a saját érdekét egy olyan társadalomban, amely hisz a köztulajdon szabad hasznosításában. A közös tulajdon szabadsága mindenkire pusztulást hoz." A fenti modell tanulságait általános formában is megfogalmazhatjuk. A magántulajdon esetében egy döntés előnyös és hátrányos következményei egyaránt a tulajdonosra hárulnak vissza, ezért az - a saját jól felfogott érdekében - igyekszik olyan döntéseket hozni, amelyek összességében előnyösek számára. Ezzel szemben a tulajdon közös használata esetében gyakran előfordul, hogy egy döntés előnyös és hátrányos következményei szétválnak, olymódon, hogy a döntés előnyeiből csak a döntéshozó-tulajdonos részesül, míg hátrányaiból mindenki. Ezért ebben az esetben gyakran előfordul, hogy az önérdek követése a közös javak pusztulásához vezet. A köztulajdon esetében tehát nem érvényesül „láthatatlan kéz" (amely szerint az önérdek követése a szereplők szándékaitól függetlenül biztosítja a közjót), hanem az önérdek szabadsága inkább a „láthatatlan ököl" szerepét játsssza. Azaz a magántulajdon hatékonyabban szolgálja a közjót, inint a köztulajdon. A modern polgári világban - amely alapvetően a magántulajdonra épül - is súlyos problémákhoz vezet a magánkézbe nem adható ésVagy nem adott javak közös birtoklása. Ilyen problémák merülnek fel a Saheli éhínség, a fejlődő világbeli erdőtüzek, a savas esők, az USA kongresszusának tehetetlensége, hogy korlátozza önmagát a túlköltésben, a városi bűnözés, a nemzetközi együttműködés stb. esetében. A világ sorsa - írja Ostrom - jelentős mértékben azoktól az erőforrásoktól függ, amelyekre érvényes a közös tragédiájának logikája. A helyzet hazánkban annyival rosszabb, hogy itt összhangban a korábbi ideológiával - szinte még minden közös (állami) tulajdonban van. Tehát nálunk nem egyszerűen csak a társadalmi-gazdasági élet részmozzanataiban jelentkezik a közös tragédiája, hanem a rendszer egésze reprezentálja ezt. A köztulajdon nemcsak a társadalom elszegényedéséhez, hanem egy sajátos szemlélethez, a potyautas mentalitáshoz vezet (free rider). Mindannyian a példák sorát tudnánk felhozni arra, hogy milyen „bőkezűen" bánunk a közös vagyonnal. Ez alól nem képeznek kivételt azok a korábbi vezetők, akikre a „népi demokrácia" rábízta a közös javak kezelését és megóvását. A köztulajdon tragédiáját a legegyszerűbben a köztulajdon megszüntetésével, a privatizációval kerülhetjük el. Ahol pedig ez nem lehetséges, ott kerüljön a kisebb közösségek pl. az önkormányzatok vagy az egyházak stb. kezébe a vagyon, mivel a kisközösségek lényegesen hatékonyabban tudják védeni közös érdekeiket (a köztulajdont), mint a nagyobbak. (Lásd: Olson „A kollektív cselekvés logikája".) így végső soron az állam csak azokat a közös javakat működtetné (mint pl. honvédelem, infrastruktúra, kultúra stb.), amelyek értelemszerűen nem ruházhatók át másra. Ebben az esetben - az erők koncentrálásával - talán hatékonyabban tudjuk majd működtetni, illetve megvédeni a közös vagyont, mint tették ezt a múltban. Ezért a privatizáció az egyik előfeltétele az ország gazdasági fellendülésének (a közjó kialakulásának), amit - a normális piacgazdálkodás szabályai szerint előbb-utóbb - a tulajdonnal nem rendelkező munkavállalók is észlelni fognak. TÖRA I. JÁNOS Gazdátlan szovjet pionírtábor A balatonszemesi polgárok és nyaralók évtizedekig tűrtek. Tűrték, hogy a község legszebb utcájának legszebb területét a Szovjet Déli Hadseregcsoport a tisztek gyerekeinek alakította ki. Még jóval a szovjet csapatok kivonulása előtt megkezdődött a máig tartó harc az értékes telekért. Többen is szemet vetettek rá, ami érthető, hiszen értéke százmillió forintokban mérhető... Illés Antal, Balatonszemes polgármestere hónapok óta levelezésben áll államtitkárokkal, magánszemélyekkel, hivatalokkal, újabban pedig a szakszervezet üdülési vezetőivel. Ám döntés mind ez ideig nem született, viszont az elhagyott, félig lerombolt tábor vigasztalan képet mutat. Gyakorta állnak meg itt külföldi rendszámú gépkocsik, az utasok kiszállnak és buzgón fényképeznek. Van is mit: a gazdátlan tábor kapui tárva-nyitva, szabad a préda, gyerekek számháborúznak, élelmes felnőttek hordják a téglát, felhasználható faanyagot, vascsöveket. A polgármester elkeseredett, ugyanakkor elszánt. Nem adja fel, biztos abban, hogy ez az értékes terű let csakis Balatonszemest illeti. - Nem sokkal megválasztásom után felkeresett egy kft. két vezetője - mondta Illés Antal. - Azt kérték, hogy adjam el nekik a kiürülő szovjet gyerektábor építményeit, vagyis az épületeket, majd ók lebontják és hasznosítják. Erre természetesen nem volt jogom, ám időközben megtudtam, hogy a kft. vezetői úgy okoskodtak: ha beteszik a lábukat, akkor előbb-utóbb a földterületre is igényt formálhatnak. Persze nem vált be a számításuk, hiába kötöttek adásvételi szerződést a Technika Külkereskedelmi Vállalattal. Nem egészen félmillió forintért jutottak az épületekhez, ám eszük ágában sem volt azokat lebontani és a telket eredeti állapotába visszaállítani. Inkább továbbadták egy vállalkozónak, azt ígérve: lehet ám majd itt panziót, sportpályát, büfésort kialakítani. Summa summarum: az üzleten több milliót kerestek, a vállalkozó meg itt áll a rengeteg törmelékkel, limlommal. A történetnek még nincs vége. A SZOT jogutódjának üdülési osztálya is észbekapott (azelőtt őket jelölték ki a tábor bérbeadóivá, a magyar állam képviseletében) és követeli a területet. Az önkormányzat ragaszkodik jogaihoz, mert meggyőződése, hogy valakik valahol meg akarják kaparintani ezt a vagyonokat érő ingatlan, kisemmizve a szemesieket. Patthelyzet alakult ki. Zajlik a huzavona, lehet, hogy pereskedni fognak, elvégre nem akármilyen összegről van szó. Mindenesetre a látvány önmagáért beszél. KÓBOR LÁSZLÓ HT PRESS Egérfogó Mi már csak ilyenek vagyunk. Hagyjuk, hogy nap mint nap megosszanak bennünket. Kevés olyan időszaka van a történelemnek, mint az elmúlt hét. Mi a pápalátogatás eufóriájában éltünk, „nagymedvééknél" puccskísérlet zajlott, déli szomszédaink pedig folyamatosan lövik egymást. S mindezen napokon ünnepeltük a Magyar Köztársaság nemzeti napját, államalapító királyunk. Szent István örökségét, alkotmányunkat (amely immár egyesek szerint valódi, demokratikus, mások szerint - íme egy újabb megosztó jelenség! - őrzi az átkos állampárt kövületeit), valamint, talán a legfontosabbat, az új sütetű kenyeret. (Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen, amely legkevésbé osztja meg nemzetünket, bár sokan az oroszok fekete kenyerére esküsznek, s vannak olyanok, akik immár, egészségügyi tanácsokra hallgatva csak korpa-, meg zab-, meg isten tudja, milyen kenyeret esznek, másoknak pedig a kukák szárazkenyere jut. Nekünk lételemünk a megosztottság, az volt akkor is, amikor a statisztikai hivatal jelentései szerint a választók 99,8 százaléka voksolt a Hazafias Népfront jelöltjeire, az volt akkor is, amikor május l-jén zászlót lengetve tömegeit a dísztribün előtt, zsigereiben már a debreceni páros és a kőbányai világos ígéretével; s az volt akkor is, amikor a tükörbe nézve káromkodott, hogy ezt bizony jól elszabtuk. Mondom, megosztottak vagyunk, s ezt a megosztottságot az elmúlt napok méginkább fölerősítették. Nemrégiben éppen ezeken a hasábokon közöltünk egy összeállítást arról, hogy milyen vallású emberek élnek e hazában, s mennyien vannak. Kiderült, hogy hatmillió katolikus mellett több százezer református, evangélikus, zsidó, baptista és nazarénus vállalja a vallásából következő kötelmeket. Amikor összeadtam a mostani statisztika adatait, kiderült, hogy tíz és félmillió magyarból tizenegy valamilyen vallást gyakorló, s amikor illetékes helyeken rákérdeztem, hogy mi alapján készülnek a statisztikák, éppencsak nem ütöttek tenyerükkel a hasukra. Szóval úgy készülnek, mint régen. S mikor az iránt faggatóztam, hogy egy-egy vallásnál mit jelent a „hívő", akkor meglehetősen ellentmondásos magyarázatokat kaptam: aki meg van keresztelve, aki rendszeresen jár templomba, aki magát annak vallja, akinek a szülei azok voltak, aki fizeti az egyházi adót. Szóval a megosztottság tökéletes. Azt igyekeztek erősíteni bennünk a pápalátogatás napjaiban, hogy ez nemcsak a katolikusok ügye, őszentsége az egész magyar nép, a magyar nemzet vendége, s ezzel a 99.8 százalékos előrejelzéssel újra csak megosztották a lakosságot, mint ahogy azt lévériportokból, újságcikkekből, no és saját tapasztalatainkból érzékelhettük. Mert igencsak önámítás lenne úgy elkönyvelni II. János Pál magyarországi látogatását és az ezzel kapcsolatos kiadásokat, tájékoztatási hullámverést, hogy az méginkább egységbe forrasztotta ezt a nemzetet. S itt van a szovjetunióbeli puccs. Thürmer nyilatkozik, hogy nincs más megoldás, és Moszkvában biztosan tudják, hogy mi a teendő. És ismét ysak badarság lenne figyelmen kívül hagyni, hogy jónéhányan vannak, akik bólintottak erre, hogy úgy bizony, rendnek kellene már végre lenni! Az is tagadhatatlan, hogy e nemzetnek ha nem is 99,8 százaléka, de döntő többsége Gorbacsov-párti. A személyes szimpátia a laikusok számára sokkal fontosabb, mint a tények sokoldalú ismerete és elemzése. De hát erre épít a politika, ez jelentheti minden hatalom hátországát, minden vezető párt bázisát. Megosztottak vagyunk itt a körtöltésen belül is, s nemcsak a torony alatt. Ott, ahol egyesek szerint pártharcok folynak, mások véleménye az, hogy személyes ambíciók mérkőznek, ismét mások egyszerű kötélhúzást emlegetnek. Egy szó mint száz, megosztott a város vezetése is. Amiért mindezen elmeditáltam, annak lényege, hogy valamiféle különbséget vélek fölfedezni az összemosott fogalmak, a sokat emlegetett demokratikus vívmány, a pluralizmus és a megosztottság között. Merthogy az egyik indulatokból, csakazértis érzelmekből, irigységből, féltékenységből, magasabbrendűségi gesztusokból és szembenállásokból táplálkozik, míg a másik alapvető motivációja a tolerancia, egymás különböző gondolatainak tisztelete, a különféle eszmék, vallások, vélemények tudomásulvétele és elismerése. Micsoda paradicsomi állapot lenne, ha ez a sokféle szempontból megosztott ország egy dologban 99,8 százalékos egységet demonstrálna: a pluralizmus elismerését. No de a földön élünk, a huszadik század utolsó évtizedében, Magyarországon, ahol nemrég Péter, a kőszikla utóda járt, s ahol percenként érzékeljük a világ lázgörbéit. TANDI LAJOS mmmmmmmmmmmmwmmmm tmi&m&tx&mim Morzsák a Bibliából „MI ATYANK .. LEGYEN MEG A TE AKARATOD. AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS." (Máté ev.6:10) A kérések kéréséhez, legnagyobbhoz vezetett el bennünket az Atya egyszülött Fia. Először arra tanított bennünket, idegeneket, hogy Őérte Atyánk az örökkévaló Isten, azután, hogy az Ó neve, lénye a mindenek felett való hatalom és szentség. Majd tovább emel, vezet az Isten titkaiba az Ó uralma megvalósulásának, örökkévaló országa eljövetelének kérésével. Ezeket követi az Atya akaratának megvalósulására irányuló kérés .Mmint a mennvben, úgy a földön is". Azaz: a menny adja a mintát az Atya akaratanak teljességre jutásáért a földön. Honnan láthatnánk ezt a mintát, amikor földi szem nem láthatja, elme el nem képzelheti? Nekünk csak földi képeink és fogalmaink vannak, ezekkel érzékeljük, mint hasonlattal azt a valóságot. Ez a kérés nem a hasonlatok tökéletlenségére enged gondolni, hanem azt jelenti: lehet ugyanúgy engedelmeskedni a mi Atyánknak itt is, nekünk is - mint a mennyeiek teszik. Akarat és engedelmesség kérdései állnaK előttünk különféle variációban. Ismerünk akaratot: jót és rosszat. Ismerünk engedelmességet: boldog őszinteségből fakadót és kényszer hatására történőt. A Biblia tisztazza elöltünk a fogalmakat és adja elénk a példákat. Isten akarata hangzik fel a teremtés „LEGYEN"-jeiben< és ezek megvalósulásának értékelése: látta Isten, hogy jó. (I. Mózes I.) A teremtett föld és rajta levőkön uralkodás lehetőségét kapta az ember, de az engedelmesség vagy engedetlenség szabadságát is Teremtője iránt. Mivel Isten a képére teremtett embert nem kényszeríti engedelmességre akarata iránt - ellene is tett és kapta ígért következményét. Nóé és az ősaty ák az engedelmesség szabadságával éltek. Izráel népe tagjaiban olykor az engedetlenség, ellenszegülés útjára tévedt, amikért kemény figyelmeztetést kapott, de az engedelmesen imádkozó Mózes ezt mondhatja: „A; ÚR meghallgatott engem ezúttal is, és ezután nem akart elpusztítani téged az ÚR " (V. Mózes 10:10) Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson" (I. Tim. 2:4). A mennyeiek engedelmességére földi példát Jézus Krisztus mutat, még a testet öltését indokolja a 40. zsoltár 9. verse: „Abban telik kedvem, hogy akaratodat teljesítsem. Istenem". Földi életében Ó maga jelenti ki: „Mert azért szálltam le a mennyekből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát. Aki elkiildött engem." (János ev. 6:48). Isten országa Jézusban jott az emberek közé. ezen az O követése az út. O maga az ut és a bizonyíték: „Ha valaki kész cselekedni az Ő (az Atya) akaratát, az felismeri, hogy az a tanítás <Jézusé) Istentől való-e, vagy én magamtól szólok." (János ev. 7:17) Isten akaratát cselekvőket olyan magas minősítésben részesíti: „Aki az Isten akarata szerint cselekszik, ŰZ az én testvérem és az én anyám." (Márk ev. 3:35) Ezt nem a családja tagjaira, hanem a körülötte ülőkre mondta. Isten akaratának cselekvése a földi törvényszerűségek, testi szükségérzetek korlátai fölé emel. Samáriában a Jákób kútjához éhesen és szomjasan leülő Jézus, miután közölhette egy asszonnyal az Isten ajándékát, a megtisztítást. így szólt eledelt kínáló tanítványaihoz: ..Az én eledelem az. hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az őmunkáját." (János ev. 4:34) Az engedelmesség legteljesebb példája a Getsemáné kertben történt, ebben az imádságban: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legy en meg. hanem a tied. Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt." (Lukács ev. 22:42-43) Ebben a kérésben magunk- és másokra nézve Isten akaratának megvalósulását, arra engedelmességünkhöz segítségét kérjük. „Aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (I. János levele 2:17) ' tFolytatjuk l PAPP LÁSZLÓ REFORMÁTUS LELKÉSZ Tóth Valéria: Nőserek