Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-22 / 196. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. AUG. 22. DÉLMAGYARORSZÁG HATALOMVÁLTÁS 17 A Baltikum tragédiái A Balti tenger melléki kis népek - a történelem folyamán immár sokadszor - ezúttal is belekóstolhattak a világpolitika-csinálók esendőségébe. E népekkel századok óta mindig történik valami tragikus, amit a világ tüntető együttérzéssel vesz tudomásul, hogy aztán hamarosan megfeledkezzen róla, s ismét részvétet érezzen a történelmi balsors következő csapása miatt. Közben csend veszi körül őket, mint a világpolitika mindenkori veszteseit. Huszadik századi tragédiájuk a második világháborúval kezdődött, vagyis még annak előtte. Mire a háború úgy istenigazából elkezdődött volna, a baltiak sorsa már meg is pecsételődött. Míg az ugyancsak szerencsétlen Lengyelországnak olyan nagyhatalmi támogatója akadt, niint Chamberlain háborús Nagy-Britanniája, a színre lépő Churchill - tanúság rá emlékirata és Sztálin marsallal folytatott levelezése Litvániát, Lettországot és Észtországot nyugodt lélekkel ajánlotta fel védelmi övezetként a Szovjetuniónak. Sőt Eden külügyminiszteren keresztül, kivédendő hazája Németországgal szembeni magára hagyatottságát, a Baltikuni-Karéiia védelmi felosztás tervet még a Molotov-Ribbentropp egyezmény előtt megpendítette egy Sztálinnak küldött bizalmas üzenetben. A Baltikumot mégsem Nagy-Britannia, hanem Németország és a Szovjetunió ítélte először halálra. Churchill - Sztálinnal a Barbarossa-terv beindulása után kötött szövetségi szerződése után nem is tehetett másként, mint hogy nem vitatta el azt a védelmi övezetet, amelyet amúgy is a szovjetek birtokoltak már. Csakhogy később, mind Jaltán, mind Potsdamban a három kis ország kapcsán már fel sem merült a függetlenség kérdése: a britek egyedül Görögországot s részben Ausztriát tudták kiszabadítani a kommunista szorításból. A Baltikum tehát nemcsak hogy kommunista kényszerzubbonyt kapott, mint Magyarország vagy Lengyelország, hanem beláthatatlan időre megfosztották nemzeti identitásától, valamint annak garanciájától, saját államiságától is. Ez volt a balti népek máig sorsmeghatározó tragédiája, mely Potsdam nyomán szép lassan a világ felé elvesztette napi politikai jelentőségét. A három köztársaság a háború után született nemzedékek számára ugyanolyan eleme lett a szovjet birodalomnak, mint amilyen a többi tartomány. Különös fintora a történelemnek, hogy a bekebelezés okainak megszűntével, még a rendszer lebomlása és a békés Németország egyesítése után sem mertek a nyugati hatalmak a jaltai egyezmény betűjétől eltérni, akár elvi megnyilvánulásokban sem. A baltiak megismerhették jelenkori történelmük második tragédiáját: a falak leomlottak, ők azonban nem tudtak kilépni a börtönből. Alighanem náluk jogosabban senki sem mondhatja el magáról, hogy figyelmeztetett a fenyegető diktatórikus módszerekre, minthogy közben szenvedte is azokat. Míg a világ A szegedi MDF véleménye minden egyes sortűz, televízió-elfoglalás, merénylet, határőr-mészárlás után felszisszent, de tovább foglalkozott valami egyébbel, általunk bevehető dózisokra osztva az erőszakos másodhatalom a Baltikumban megtartotta egy puccs főpróbáját. A baltiak voltak az alanyok, akiken kísérletezni lehetett, jól megmagyarázható okkal, s mégis anélkül, hogy gyanút fogna óalaki. Az erőszakos cselekményeknek látványosan nem volt gazdája; emlékezzünk csak a vilniusi sortűzre, amikor sem Pugo belügyminiszter (immár a puccsvezetés oszlopos tagja), sem Krjucskov KGB-főnök (dettó) nem vállalt felelősséget a történtekért, vagy az éppen a Bush-Gorbacsov csúcstalálkozóra időzített litván vámposzt elleni támadásra, amelyről az illetékesek (beleértve Jazov védelmi minisztert is) állítólag csak a sajtóból értesültek. A Baltikum Gorbacsov elnök által ellenőrizhetetlen vagy ellenőrizetlen kísérleti terep lett, ahol zavartalanul be lehetett gyakorolni a hírközlési központok, középületek elfoglalását, és a deszantos alakulatok városi bevetését. S míg ez az ügyesen megideologizált főpróba folyt, a gorbacsovi vezetés látványosan támogatta benne mostani vesztét. Volt alkalmam megkérdezni az idén Szegedre látogató, és köztudottan Gorbacsov-párti Ivan Aboimov budapesti szovjet nagykövettől, hogy mit tenne a Szovjetunió, ha Magyarország hivatalosan elismerné függetlennek a balti köztársaságokat, és diplomáciai viszonyt alakítana ki velük. Aboimov ezt a belügyekbe való durva beavatkozásnak minősítette volna, hivatkozva arra, hogy ami a Baltikumban történik, az a szovjet alkotmány szerint, és annak védelmében történik. Ma már világos, hogy a „védelem" elterelő ideológia is volt egyúttal. Kényelmes ideológia, de mégiscsak hangoztatóinak vesztét okozta. Litvánia, Lettország és Észtország számára tragédia született a tragédiában. Nemcsak állami függetlenségük reménye látszik szétfoszlani általa, hanem az a reményük sem maradt meg. hogy legalább egy alkotmányos-szerűén intézkedő legitim vezetés ne engedje őket függetlenné válni. Ennek helyébe lépett páncélosaival az új elnyomó hatalom, melyhez képest a régivel való viszony mézesheteknek tűnik már, és amelynek immár valóban megszálló hadereje reménytelenné tud tenni minden próbálkozást. A Baltikum elkezdhet felkapaszkodni tragédiáinak súlyossági fokain. PANEK JÓZSEF A tábornokoknak nincs esélyük - E kicsiny, de rend.kíyül bátor államok lakói mutattak példát a Szovjetunió valamenynyi népének, elsősorban az oroszoknak: lehetséges és adott esetben eredményes az erőszakmentes ellenállás. Emlékeztetőül: litvánok ezrei védték saját testükkel nemzeti parlamentjüket - most ugyanezt teszik az oroszok. Aggasztónak mmmmmmm ítélem azonban, hogy a különben mindig optimista baltiak olyan súlyosnak ítélik a helyzetet, hogy komolyan foglalkoznak nemzeti emigráns kormányok fölállításának gondolatával. - Véleménye szerint meddig tartható fenn ez az állapot a Szovjetunióban? - A puccs nem sikerülhet. Több okból sem: a szovjet tábornokoknak is tudniuk kell, hogy a szabadságot megízlelt népet, amely az utóbbi időben ellenzéki lapokat olvasott, külföldre utazott, a piacnak nemcsak hátrányait, de előnyeit is megtapasztalta, a mai szovjet társadalmat szuronyokkal kormányozni többé már nem lehet. Biztos, hogy sem az oroszok. Sem a baltiak nem fogják föladni - lám, Észtország is bejelentette teljes és azonnali függetlenségét - ez is Az MDF szegedi vezetősége igen jó kapcsolatokat ápol a balti államokkal: gyakoriak a cserelátogatások, nemregiben járt a köztársaságok magas rangú delegációja városunkban, az itteni magyar demokraták pedig részt vettek a legutóbbi, rigai ósszbalti konferencián. Balogh László, az MDF helyi elnöke értékelésében sajátos balti optikán keresztül nézi a szovjet eseményeket. elszántságukat bizonyítja. Egy ekkora országot, mint a Szovjetunió, nem lehet katonailag sakkban tartani, nem lehet mindenki mellé őrt állítani, hogy dolgozzon. - A tábornokok morális veresége már most sem kétséges. - Az egyház, amely évszázadokon keresztül hallgatásra volt ítélve, megszólalt és jogszerűtlennek minősítette a hatalomátvételt: hitet .tett a törvényes rend mellett. A lakosság szinte egyöntetűen kiáll az előző rendszerért, Gorbacsovért és Jelcinért. A hadsereg bizonytalan, megosztott. A tábornokoknak nincs tartható erkölcsi álláspontjuk, következésképpen esélyük sem. A köztársaságokban azért, mert idegen nációval, Oroszországban pedig azért, mert a saját népükkel kerültek szembe. Végtelenül sajnálatos, hogy Magyarországon is vannak velük rokonszenvező politikai vélemények. A magunk részéről elítéljük a szovjet fordulatot, mert véleményünk szerint egy nagyhatalom demokratikusan választott vezetését nem lehet erőszakosan eltávolítani. Aggódunk a szovjet életekért, és támogatjuk a népek önrendelkezését. - Hogyan látják a jövőt? - Jó kapcsolataink, reméljük, nem alakulnak át. De bennünk van a félelem: az, hogy a világpolitika Moszkvára, a Szovjetunióra figyel, módot adhat Belgrádnak, hogy a maga javára oldjon meg bizonyos problémákat. Volt már hasonló eset a történelemben: miközben mindenki Szuezre függesztette tekintetét, elesett Budapest. Szerencsére a NATO brüsszeli központjában is tudják ezt, hisz kijelentették, egyik kérdés sem veszíthet súlyából a másik javára. Az 1. számú politikus Borisz Nyikolajevics Jelcin Egy uráli faluban 1931. február l-jén született, családja mély nyomorban élt, de Borisznak a sport, a kosárlabda révén sikerült kiemelkednie környezetéből. Már akkor megmutatkozott határozott, makacs vonása. A mérnöki diploma megszerzése után nem kerülhette el az értelmiségiek legjobbjainak sorsát: pártvonalra vezényelték, az apparátusban kapott vezető szerepet. Az orosz nép számára azért fontos személye, mert legitim választás során emelkedett hatalomra. Jelcin demokratikus érzekkel rendelkező, sok tekintetben népi ihletésű politikus. Eleinte nem értékelték, de az évek során az emeberek és a külföld megkedvelte közvetlen, szókimondó stílusát és elismerte személyes bátorságát. Jelcin gyorsabban szeretett volna haladni a demokratizálás útján, mint Gorbacsov, vitáik egyre mélyültek. Ennek ellenére Gorbacsov elsőként üdvözölte Jelcin orosz elnököt. Személyük, sorsuk összekapcsolódott, ám a Szovjetunió gondjainak megoldására másfajta alternatívát kínál. Jelcin, a drámai hős O.J. Giuseppe Verdi, a zenedráma legnagyobb mestere azon a véleményen volt. hogy az ember valódi egyénisége, jelleme csak a végletes helyzetekben, a tragédia árnyékában tárul föl igazán. Ebben a kérdésben föltűnően egyetértett Victor Hugóval, aki meg a drámaírásnak volt nem épp utolsó alkotója. Amíg az ember maga nem tapasztal meg efféle helyzetet, nem él át néhány jellempróbáló szituációt, addig hajlamos e kijelentésnek csupán gondolati szépségét élvezni. Pedig ez a tapasztalat fájdalmas mindig. Csakhogy van mégis egy mentségünk: hogy katarzishoz vezethet. Amikor Borisz Jelcin felkapaszkodott arra a T-72-esre. be kell vallanom, felugrottam a székről. Az orosz elnök, ez a nagyhangú, szibériai mackó egy pillanat alatt olyan drámai szituációt teremtett, amelyhez foghatót színikritikusi pályám alatt sohasem éltem át. A díszlet egyszerű, valóságossága szinte megrázó: több tonna valódi acél, egy igazi tank. Nem mindennapi színpadi érzékre vall, hogy Jecin épp ezt (a hadsereg mataforáját, ellenségeinek eszközét) szemelte ki szónoki emelvényül. Lekezelt a parancsnokkal meg a töltőkezelővel (azok kényszeredetten elfogadták), hogy mégse lőjék hátba, majd általános sztrájkra szólított föl, a tank kiküldőit alkotmánysértőknek nevezte. Valljuk meg: a rendezés pompás, az alakítás mesteri. Borisz Jelcin, az Orosz Föderáció elnöke rendkívül különös politikusi pályát futott be. Gorbacsov a lassú, de biztos fejlődés embere, aki fokozatosan ismerte föl történelmi szerepét. Jelcin karrierjét ezzel szemben néhány nagy ugrás jellemzi. Három megvilágosító pillanatra emlékszem. Az első: amikor leváltották a moszkvai első titkári posztrólÍ EZ Gorbacsov döntése volt, hiszen Jelcin túlságosan radikálisnak tűnt, tü relmetlennek, sőt hőbörgónek. Olyannyira, hogy nemcsak a konzervatív pártvezetők, s az apparátus, de a nyudodt reformer a főtitkár számára is kellemetlenné vált. Jelcin ekkor ahelyett, hogy meghúzta volna magát, jófiúként megpróbálta volna visszaszereznia főtitkár bizalmát, mániákusan tovább hajtogatta véleményét. Le kell váltani a PB konzervatívjait, Ligacsovot meg Zajkovot (ki emlékszik ma már ezekre a nevekre?), Gorbacsovnak a radikális reformerek mellé kell állnia. Képviselőként elment Amerikába, utazgatott, előadásokat tartott, tovább mondta a magáét, megivott egy-két üveg whiskeyt (vagy nem, mindegy), és megtanult mosolyogni. Aztán kilépett a pártból. Merthogy ott továbbra sem szívlelték. Jelcin második nagy felismerése az volt, amikor kitalálta, hogy Oroszország elnöke akar lenni. Világosan látta (vagy - ami ugyanaz - tanácsadóinak érvelésére belátta), hogy a politika súlypontja a köztársaságokba tevődik át, ott kell folytatni a munkát. Az elnöki posztot igazi választáson nyerte el. Hatvannégy százalékot kapott, ami demokráciábanválasztásokon sokat próbált nyugati kollégáinak mindennél többet mondott, már nemcsak figyeltek rá, tisztelni is kezdték, számoltak vele. Feltűnő volt, hogy a kampány során már egy egészen másfajta Jelcin jelent meg. Felkészült volt, véleménye kidolgozottnak tűnt és következetesnek. Közben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Gorbacsov régi félelme nem volt alaptalan: Jelcin valódi alternatívát jelent vele szemben. Sőt, míg Gorbacsov népszerűsége egyre csökkent, Jelciné folymatosan nőtt. Ez kettejük kapcsolatát jó ideig feszültté, kiszámíthatatlanná tette, Mihail Szergejevics nem akarta elfogadni ezt a tényt. Nem véletlen, hogy a konzervatívok épp akkor estek pánikba, amikor ők ketten, az ország legbefolyásosabb politikusai megegyeztek: a szövetségi szerződés aláírása előtti percben. Ezekben a tragikus napokban Borisz Jelcin jelentős politikusból - már bocsánat a rossz akusztikáért igazi forradalmárrá vált. Ez első percben világosan felismerte az ország érdekeit, azonnal teljes elszánással Gorbacsov (és persze a demokrácia) mellé állt. Ez. azonban édeskevés volna, pusztán egy dicső halálra elegendő, amely egy hősnek nagy nevet, pompás glóriát adhat - ám vajmi keveset segít az országon. Borisz Jelcin azonban egyszersmind érett vezetőként, igazi államférfiként is viselkedik. Amikor az országban s a világon mindenki elvesztette a fejét, ő tanácsadóival meghökkentően okos, pontosan kidolgozott rendben cselekszik. Először általános sztrájkra szólított föl, s az emberek az utcára mentek. Külügyminiszterét azonnal Párizsba küldte, arra az esetre, ha netán emigráns kormányt kellene alakítani. Felcsörgette a nyugati vezetőket, informálta őket, tárgyalt velük (Janajevék ezt is elmulaszották), követelésekkel bombázza a puccsista bizottságot, amely követelések egyre lehetetlenebb helyzetbe hozzák azt. A hatalmat átvevők tévedései között a Jelcinnel kapcsolatos volt az egyik legsúlyosabb. Pedig a lecke régi: ne becsüld le ellenfeledet. Borisz Jelcin az orosz drámának a pozitív hőse, aki rendelkezik a nagy formátumú alakok ritka tulajdonságával: kimond valamit, és az bekövetkezik. S amikor arról beszél, hogy a puccsistákat bíróság elé kell állítani, akkor pontosan tisztában van a mondat kinemmondott másik felével: ha veszít, őt fogják bíróság elé állítani. S ezért a bátorságért őt most mar vidám szívvel szeretni is lehet. MÁROK TAMÁS