Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-22 / 196. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. AUG. 22. DÉLMAGYARORSZÁG HATALOMVÁLTÁS 13 Egy puccs három napja Betegségek avagy egy választási tanfolyamnál élesebb kurzus „Minden okunk megvan arra. hogy optimisták legyünk. Láthatták Janajev kezét - kolléganőm is felhívta rá s/erdán a figyelmet szóval észlelhették, hogy az új diktátor remeg. Föltételezhetjük, hogy fél a maga kavarta vihartól, ám az is lehet, onnan a reszketés, hogy ezt a bábot bizonytalan, talán éppen elaggott kezekkel igazgatják." - így kezdtem cikkemet tegnap délután, ám a publicisztika kifacsarodott, mert akik történelmet akartak írni - úgy tűnik - csak belefirkálni tudtak a Nagy Könyvbe. A hírek most a puccs bukásáról szólnak, s mire ezek a sorok nyomdafestékhez jutnak, feltehetőleg minden olvasó sokkal többet tud majd. mint az okoskodó tollnok. Aki most nyugodtan kiterítheti lapjait, s bevallhatja, hogy egy ócska poénra készült azzal, hogy előre megfontolt módon azt írta volna dolgozata végére: „tehát minden okunk megvan arra, hogy pesszimisták legyünk." Mivel a két végpont között arról szólt volna az értekezés, hogy egy ügyetlen diktátortól nagyon kell tartani egy végzetesen beteg környezetben. Nos. a cikket eltérítették, a dologról mégis írni kell, így közzé tesszük mindazt, amit gondolni bátorkodott egy újságíró 1991. augusztus 21-én koradélután. A puccsista vezérkar önigazoló szövege tíz evvel ezelőtt is ieleplezően nevetséges lett volna, mához képest az a különbség, hogy 1991-ben már korszerűtlen is a hivatkozás. Reá is vetette magát a betegségről szóló híradásra a nagyvilág, mondván: ha Gorbacsov egészségi állapotával baj van. s ez a legfőbb akadálya a hatalom gyakorlásának, vizsgálja ki az elnököt egy nemzetközi orvosbizottság. Könnyen belátható: ha egy hatalomra törő társaság rosszul érvel az első nyilatkozatban - ezesetben egy szabadságon lévőt neveznek ki betegnek, ugyanakkor visszatértét is várják -. akkor inteilektualitásukat joggal kérdőjelezik meg. Hasonlóképp: ha ez a puccsista társaság nem tud fölmutatni egyetlen karaktert sem. és még ahhoz is erőtlen, hogy kőkeményen söpörjön el minden lehetséges ellenlelet, akkor ez. a csapat egyenesen dilettáns. Ma a találgatások-értelmezgetések szerzői - akik hasonlót csinálnak, mint most én - az elsők között hirdetik, hogy Jelcint is le kellett volna fogni, ha valóban sikert akarnak elérni. A logika .ugyanis ezt kívánná. Meg azt, hogy a puccsisták időben és elsőkéin vegyék föl a kapcsolatot a világ legfontosabb kormányaival, no meg a sok-sok szomszédos ország vezetőivel. Láthattuk: ebben a kérdésben is jobban lépett az ösztönös politikusból rutinos döntéshozóvá előlépett Borisz Jelein, mint a diktátorok tanácsa. Az a káder tehát, aki pontosan felel meg az összorosz pályázati kiírásnak: a népről, a népnek a nép nyelvén beszél. Ha ez a versengés, ami lázban tartja a világot, csupán egy választási hadakozás volna, talán elegendő lenne ennyi, s akkor a moszkvai medve fölényes mosollyal hallgatná elnöki trónusán a populizmusról lefetyelő sajtót. De ez a kurzus véresebb és élesebb egy választási tanfolyamnál, itt a leckét beolvasok és magolok milliók közvetlen veszélyeztetését is vállalják. És ha már a tanulmányokról ejtünk szót: bizony, volt itt példa elegendő a közelmúltból és a jugoszláviai jelenből is arra. hogyan hatnak a bolsevik reflexek az indulatos agresszivitást működtethető rendszerekben. Láthatta a nagyvilág - hogy másról ne is beszéljünk -, miként válaszolt a szerb fegyver a koszovói albánok által föltett kérdésre. Finomak vagyunk, ha azt mondjuk: ex cathedra. A művelt nyugat - mai nézeteink állandó mércéje - mégsem ítélte el a titoista centralizmust, s ezzel fölerősítette mind az albán kisebbség problémáit, mind pedig a belgrádi kioktatáspolitikát. Jugoszlávia tehát a minta, a tanulmányozandó terep lehetett volna, ha a Joszip Broz által fényesre vikszolt nemzeti kirakat fényétől nem vakul el a világ. Ha nem esünk hasra mi is attól, hogy Szabadkán lehet kapni amerikai rágógumit, német nejlonharisnyát és dalmatizált francia konyakot. Apropó franciák! Megvallom, alig akartam hinni a fülemnek, amidőn egy neves francia külpolitikai újságíró a tévében arról győzködte a gall honpolgárt, hogy a Szovjetunióban még nem alakult ki a demokrácia intézményrendszere, hogy Gorbacsov léte még nem azonos a pluralizmussal, és a választások meg a több párt léte csak egy-egy lépcsőfok az olyannyira kívánt társadalmi boldogulás felé. A tájékozatlanság méretei vetekszenek a szovjet birodaloméival, bár itt kell aláhúznunk egy régi aranyköpés jogosságát, tudvalevően: mindennek van halára, még a Szovjetuniónak is. Szóval a SZU. Egyik kollégám legyintett tegnapelőtt este: beteg dolog. Akkor vettük a hírt. hogy a puccsisták közül három is ágynak dőlt. ám tegnapra kiderült, csak Pavlov miniszterelnök elvtárs nem bírja a gyűrődést. Ezzel együtt igaz. hogy beteg a centralizált birodalom és beteg a kommunizmus kontraszelekcióra épülő, újraelosztó szisztémája is. Vagyis, aki a konzerválást választja, maga szavaz, a beteg állapot fönntartására. Itt és most nem lenne sem szimpatikus, sem pedig hasznos beletörölnünk cipőnk sarát a szélsőbaloldaliságba. Túl vagyunk rajta. De az ügyet elemezni illó, vagyis a birodalmat, ami recseg, szédül, egyébiránt pedig fejfájós. A nagy unió túl van az extenzív fejlődés korszakán, hatósugara egyre szűkül, sőt a belső viszonyokat befolyásoló erők is gyöngülnek. Moszkva egyre inkább az Orosz Köztársaság központja csupán, mely centrum többet tudhatott magáénak, s ezért még ma is olykor sokat képzel, pontosabban: képzeleg. Azt véli, áll még a birodalom, határon kívül és belül innen várják nemcsak az igét, de még a minősítő jelzőket is. Ez persze a régi Moszkva. Az új most épül, mégha barrikádokon is. Az új talán azt tanulja, milyen lesz a párbeszédek városa. Hogyan lehet félelem és kirekesztő minősítgetés nélkül élni. Miként lehet nyugodt magabízással vagy kíváncsi érdeklődéssel fogadni egy idegennek tetsző gondolatot. A leckét ismerjük, mi magyarok, közép-európaiak most írjuk első házi feladatainkat. Van egy betegtársunk, akinek hiányzásakor beadjuk a tanulnivalók listáját. Igen. erről van szó: ez a nagy ország hiányzik Európából. Mert beteg. DLUSZTUS IMRE A Délmagyarország szerkesztőségének munkatársai tegnap reggeltől estig figyelték a hírügynökségek jelentéseit, a rádió- és televíziós csatornák közvetítéseit, hogy Önöknek, kedves oh ásók, pontos krónikát készíthessenek a Szovjetunió három tragikus napjáról Az események percről percre vá I tozt a k^prognosztizá 11 események és váratlan fordulatok követték egymást. A melléklet lapzártájának időpontjában, tegnap este 7 órakor érkeztek azok a hírek, amelyek új fordulatot adtak az eseményeknek, jelezték Gorbacsov visszatértét Moszkvába. A késő esti események kommentálására így már nem vállalkozhattunk, de reméljük, hogy összeállításunk hiteles képet ny újt az elmúlj napok eseményeiről. Krónikánkban fülsorakoztatjuk a történéseket, bemutatjuk a puccs főszereplőit, kitekintünk a nemzetközi pulitikni porondra elemezzük az események gazdasági hatterét, megszólaltatunk szegedi szakértőket. Termeszelesen fotósunk nem lehetett jelen a váratlan eseményeken. így képeinket hírügy nokségek és más lapok megjeleni fotóiból válogattuk - a gy engébb minőségért olvasóink elnézését kér jük.