Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-10 / 187. szám

4 Í)M MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. AUG. 10. ÁRPÁS KÁROLY Szószedet egy panegiriszhez 1. Partra szállottál. Gyötrött tested Segítő kezek emelték. Bár szavukat Nem érted: e föld lakóit - hittel Vallod „enyém "-nek. 2. Véget ért Ódüsszeád. Tömör Fallá válik a bíborszínű köd. zárul Nincs már visszaút - Ithakőd helyén Zeng a szirénszó. 3. Piros-fehér kereszt lobogód. Vezéreljen apostoli hit. türelem Utadon, mely másként nehéz, hosszú. Mint az előző. 4. Ne féld a bajok oroszlánját. Segít az Isten, ha magad is igyekszel. Csak el ne nyeljen szája - óvlak Verme magánynak. 5. Anyád szenvedése volt a belépőd. Egyszer fizetned kell. de akkor Te ne félj: A: időből metszett ívnek vége <Pascali mondás). 6. Utazó vagy. nem lelsz megnyugvást Mégis biztasson: társra találsz majd egyszer (Ha eveződ magszóró) követőd Lép a nyomodba Biciklizve a hídon a Somogyi Könyvtár felé Eenyszilánkokkal kövezve az ut. amerre csak karikáznak reggelek, a tócsa fakult ablakká vakult mintha egyszer már így megtörténhetett, lent ami fent: égen viz azúr. akár a múlt ősz. nyár és tavasz előtt, tükre megtisztult és egy katapult visszaröpitne Egy másik délelőtt, másik virradat! Hogy zengett a húr! Csönddel rezeglek a táblás vizek! azóta vadult minden elborult, tálán a visszanézőnek még hiszek. Az ív hajlik, a lámpa zöld: int már... Halra kanyarodok - vára kincstár Szerzetesrendek Magyarországon (7.) A vezeklő karmeliták és a tanító maristák A nyugalmazott (8.) Gyorsan haladtam a kutatassak kezemre alltak a szerszamok, es az időjárási viszontagságokkal sem kellett küszködnöm. Az égboltot vékony fátyolfelhó borította, a színe után izamárbőmek is nézhettem volna, de figyelmemet inkább egy vastag törzsű gyomnövényre tekert madzag kötötte le. A hőmérséklet tizonnyolc és húsz fok között lehetett, a levegő páratartalmát nem mértem. De ez mind kevés lett volna, ha a fizikumom nem nyújtja a maximumot. Letekertem a madzagot és vastagabb bal karom izmára kötöttem, hogy a madzag feszességével nyomon követhessem az izmom működését. Hát igen, az izmom Miután meglettek, soha nem tartottam karban őket, így maradtak rajtam. Először nagyon sovány voltam, de minden gyárigazgató azt mondta, hogy ilyen (amilyen volt) satnya izomzattal nem lehet egy életpályát befutni. Már húsz méter futás után elfáradtam, és úgy rogytam össze, mint akiben nemhogy csont, de még porcogó sincs. Néhány nekirugaszkodás után, teli horzsolásokkal. plecsnikkel, kék-zöld-lila-sárgafekete-barna-piros-rózsaszín foltokkal az egész testemen, felkerestem egy edzőt, hogy mondja meg, mit kell hát tennem, mert én csak a futást ismertem, és ennek az ismeretemnek is elég nagy és színes ára volt. Az edző azonnal megértett, nem szimulált, karon ragadott, vagyis megfogta a bőrrel borított csontot és bevitt egy nagy szobába és azt mondta, ez a konditerem, itt majd megtanulod, hogy hol lakik az úristen. Kezdjük, mondtam neki. Gyere, mondta az edző. Felültetett a kondibiciklire és azt mondta, tekerd, amíg bírod, aztán füttyents egyet - a szájába dugta a két legvastagabb ujját (az egyikre meztelen seggű nőt tetováltatott, akit ezúttal deréktól fölfelé a szájába rakott) és mutatta, hogy' kell majd csinálunk valamit a karjaiddal is. Kiment, én meg tekertem. Könnyen ráálltam a pedálra és hajtottam, mint a meszes, hogy minél hamarabb az izmaimhoz érjek. Fáradok, mondtam magamban. Visszaültem a nyeregbe, és hogy könnyebb és kevésbé unalmas legyen az izmaimhoz vezető út. becsuktam a szemem és azt képzeltem, hogy a teremben körbe-körbe biciklizek. Egyszer meg is rémültem, képzeletben nekimentem a falnak. Nem bírom tovább, mondtam végül. A falióráról leolvastam az időt, akkor kiderült, hogy két percig fejlesztettem az izmaimat. Füttyentek az edzőnek, mondtam magamban teljesen elcsigázva, de tudtam, ezúttal nem fogok elájulni. Két legvastagabb ujjam bedugtam a számba, ahogy az edzőtől láttam, a fejem előre biccent és lehánytam a kondibicklit. Mire az edző bejött a hörgést és oklcndést hallva, már eltelt vagy fél óra. Jó sokáig bírtad, mondta, és a nevetése után egyből szaglászni kezdett, de ez nem izzadtságszag volt. Két percet bicikliztem, a többit okádással töltöttem, mondtam az erőlködéstől könnyes szemmel. Ne sírj. először én is sokat okádtam, mondta, és hazaküldott, hogy holnap vagy valamelyik megfelelő napon folytassuk. Egy évig hetenle kétszer jártam hozzá és most így nézek ki, a bőröm és csontjaim közötti rész megtelt hússal. Eleinte gyönyörködtem benne, de amikor kiderült, hogy űj rongyokat kell magamra tekerni, meg igazából egy esetet kivéve semmi hasznát nem láttam ennyi húsnak (például nem ehettem meg), akkor elegem lelt belőle, megpróbáltam satnyulni, de mintha a húst valami fasza ragaszlóval erősítették volna hozzám, nem tágított. Az az egy nevezetes eset. mikor hasznát láttam az izmaimnak úgy történt, hogy a gyárigazgató feje egy fontos targyalás előtt tíz perccel beszorult a lakása ajtajába, pontosabban annak kicsi ablakába Viccből bedugta, de kifelé már nem jött, mert a fülei nem engedték. Szirénázó autóval vittek hozzá, hogy vegyem ki a fejét az ajtóból, men ugy nézett ki, hogy le kell operálni a füleit, és akkor rémületében üzent nekem. Jól fejbe vágtam a gyárigazgatót, kiütöttem a fejét az ajtóból, és kaptam érte egy díszes kulcstartót, hogy egész életemben emlékezhessek arra a napra, amikor jótékonyan pofán vágtam az igazgatót POOMANiqKYSaUtD A karmeliták A karmeliták olyan szerzet tagjai, akik rendjük eredetéi a Kármel-hegyen visszavonult zsidó, majd őskeresztény remetéken keresztül két ószövetségi próféta. Illés és Elizeus tanítványaiig vezetik vissza. A hagyomány szerint az itt élő Illés-tanítvány zsidó remeték és a kereszténység megjelenése után keresztényekké lettek, nyomuk ba görög, majd nyugatról idezarándokolt remeték léptek. Más változat szerint a rendet Szent Berthold egykori kalábriai keresztes vitéz alapította, amikor 1155 körül a Kármel-hegyen élő remetéket maga köré gyűjtötte. A jeruzsálemi pátriárka. Szent Albert 1207-ben Regulát adott nekik, amelyet a Szentszék 1226-ban hagyott jóvá. A 13. század elején, a szaracénok megjelenésekor a karmeliták átköltöztek Európába, ahol - pápai engedéllyel - felhagytak a remetéskedéssel. s főként egyetemi varosokban alapítottak kolostorokat. A 16. század első felében a rend - belső reform következményeként - szigorúbb elóírású. úgynevezett „sarutlan", és enyhébb szabályzaté „sarus" ágra tagozódott. Magyar földre Nagy Lajos király hívta őket. Első kolostorukat Budán, a másodikat Pécsett építették, mindkettőt 1372-ben. A következő században további rendházak létesültek Székesfehérvárolt. Privigyén. Eperjesen. A török elpusztította kolostoraikat, az eperjesit elhagyták. Ám 1644-ben visszatértek. Ekkor alapították a „sarutlanok" Győr közelében remeteségüket, majd 1697-ben Győrött, 1699-ben Szakolcán rendházukat. Ugyanezekben az esztendőkben a „sarus" karmeliták Budán és Székesfehérvárott létesítettek kolostort II. József a győrit kivéve valamennyi kolostorukat feloszlatta. Legközelebb csak 1896-ban alapítottak új rendházat, mégpedig Budapesten. A rendi elöljárók a két budapesti és győri - kolostorból hozták léire 1903-ban a Szem Istvánról elnevezett magyar féltartományt. További rendházaik: Keszthely, 1930; Kunszentmárton, 1940: Miskolc, 1942: Pápakovácsi, 1946. Ilyen gyarapodás után. 1947-ben megszületett az önálló és teljes magyar rendtartomány, amely azonban csupán három évet ért meg. Az 1950-ben feloszlatott magyar karmeliták 1989-ben ismét megkezdték közösségi életüket, mégpedig - Miskolc kivételével az 1950-ben elhagyni kényszerült helységekben. A rend női ágat, vagyis a karmelita apácák rendjét a 15. században hívta életre Boldog Soreth János. Szigorú, szemlélődő, vezeklő rend. Hazánkban Sopronbánfalván telepedtek le először, 1892-ben. Rendházuk volt még 1905-tól Szombathelyen és 1936-tól Pécsett. Feloszlatásukkor, 1950-ben 69 karmelita apáca vett vándorbotot a kezébe A maristák Érdekes és hazánkban kevéssé ismert szerzet a maristáké; ez tulajdonképpen egyszerű fogadalmas szerzetesekből álló kongregáció. Magukat, közösségüket és tanítványaikat a Szent Szűz anyai pártfogásába ajánlják. A szerzetet Boldog Marcelin Champagnat abbé alapította Lyonban, 1817-ben. A testvérek hivatásául az iskolai nevelést és oktatást tűzte célul. 1840-ben a szerzetnek már húsz háza és 300 tagja, 1860-ban közel 2000 tagja volt. Marista testvérek először 1909-ben jöttek Magyarországra. Orsován nyitottak házat, de a románok benyomulása miatt rendházukat be kellett zárniuk. Legközelebb 1924-ben érkeztek magyar földre, mégpedig Kispestre, ahol a Szent Lajos Fiúotthont vezették. 1928-ban nyitották meg Budapesten francia és német nyelvű elemi iskolájukat és fiúintemátusukat. Az itt végzett növendékek 10 éves korukban már jól beszélték mindkét idegen nyelvet. A maristák különösen Lengyelország 1939. evi lerohanása után tettek jó szolgálatot azzal, hogy intézetükbe sok lengyel fiút fogadtak be, amiről e sorok írója, mint ezen intézmény bentlakója személyesen szerzett tapasztalatokat. A maristák Champagnat nevű iskoláját 1948-ban szüntette meg a magyar állam, tanárai visszatértek Franciaországba. (Folytatjuk.) DR. CSONKARÉTI KÁROLY Kelet és Nyugat között (6.) Kisebbségek múltja és jövője A nemzetközi jogi és politikai fölfogás a második világháború befejezése után általában az integráció és az egységes nemzetállam gondolatát vette kiindulópontnak. Némiképpen az angolszász és a francia nemzetfoga lomnak megfelelően, vagyis ha valaki más etnikumhoz tartozik, és más nyelven beszél, örüljön, ha minél gyorsabban asszi milálódhat. „fölolvadhat" például az amerikai melting pot-(olvasztó tégely)-ban. A bolsevik politikai rendszer a maga cinizmusával úgymond az osztályharc érdekeinek rendelte ala a kisebbségi kérdést; ami jelenthetett egyszer némi engedményt (például autonóm te rületet), de járhatott súlyos jogsértéssel (kitelepítések, anyanyelvi oktatás fölszámolása). általában a napi politikai köve telménynek megfelelően Az utóbbi két évtizedben szerte Európában fölerősödött a különböző etnikumok, kisebbségek önállósodási törekvése. Az „etnikai reneszánszaként emlegetett jelenség következtében alig ismert népcsoportok tűntek föl a nemzetközi politikai közvélemény előtt, egyre határozottabban kövelelvén a sajátosságok megőrzését biztosító kollektív kisebbségi jogokat Bizonyára nem véletlen, hogy a meglehetősen tarka népességű Közép-Európában láttak napvilágot a múlt században a modem állam és a nemzetiségek viszonyát tárgyaló első fontos elemzések, például a mi Eötvös JÓ2Sefünk vagy a lengyelosztrák Ludwig Gumplowtcz munkái Nemzetközi viszonylatban is úttörő kezdeményezés volt a magyar szabadságharc egyik utolsó törvényhozói aktusa, a nemzetiségi törvénytervezet, majd a kiegyezés után az 1868-as nemzetiségi törvény. Akkor is, ha a hazat nem magya rok jelentős része már területi különállást is kívánt, és ha 1875 után egyre inkább eltávolodott a nemzetiségi politika a törvény betűjétől. Egyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a múlt századi nemzetállam eszméje és Május 10-en es I l-én Budapesten tanácskozott - első alkalommal kozep-buropa keleti felén - az európai kisebbségekel tömörítő nemzetközi szervezet, a FUEV. Magyarországon keveset tudnak erről a szervezetről, mint ahogy hosszú évtizedeken át a nemzetiségek, kisebbségek kérdése is a tabu-témák közé tartozott. A hatvanas évek végéig nem létezőnek számított maga a tény is. különösen akkor, ha a szomszédos országokban elő magyar kisebbségekről akart volna valaki beszélni. A kommunista gondolkodás lényegéhez tartozott az egyneműsítés szándeka: a különbözés, a másság eleve gyanúi keltett, még ha csupán a; anyanyelv különbözésé volt is az alapja. gyakorlata nem volt kepes elfogadható megoldást találni Közép-Európában arra. hogy több nyelvhez és kultúrához tartozó népcsoportok élnek együtt a különböző országokban A durva diszkrimináció és a finom beolvasztás járt ugyan „eredmé nyekkel", de végső következményként csak a feszültségeket növelte szomszédok, többségek és kisebbségek közölt. A nemzetközi szervezetek dokumen tumai általában nem a nemzetiség, hanem a kisebbség kifejezést használják. így beszélnek nyelvi, etnikai, vallási és nemzeti kisebbségekről. Helyesebb ennél a szóhasználatnál maradni, mivel a 20. században a nemzetiség terminust a kommu nizmus manipulációra használta, azt hangsúlyozandó, hogy a nemzetiség elsősorban a többséghez (nemzet) tartozik Közép-Európában a nemzeti és etnikai kisebbségek minden típusával találkozhatunk. Vannak közöttük olyan népcsoportok, amelyek abszolút és relatív számban is hazájuk jelentős részét alkotják. Léteznek többnyelvű városok, valószínűtlenül bonyolult etnikai összetételű tájak (Bosznia. Erdély), nagy területen szétszórtan élő nemzeti kisebbségek (az ukránok Len gyelorszagban. a szlovákok Magyaror szagon), határ menti kisebbségek és az ország belsejében lakók. A nemzeti kisebbségek „anyanemzete" (nem biztos, hogy a legjobb kifejezés) rendszerint egy szomszédos országban él. Kultúra és anyanyelv tekintetében egy nemzetnek tekinthetjük a Szlovákiában, továbbá a Magyarországon es a szerbiai Vajdasagban élő szlovákokat, ugyanígy a Kárpát medendében a különböző országokban élő magyarokat. Térségünk országai közül Lengyelországban és Magyarországon viszonylag a legkisebb a nemzeti és etnikai kisebbségek létszáma és aránya. Szlovákia. Jugoszlávia (főként Szerbia. Bosznia-Hercegovina és Horvátország). Románia jelentős területei „klasszikus" közép európai kisebbségi vidékek ísmm* Országuk határain kívül él a magyarok, a szlovákok, a szlovénok. a horvátok, a lengyelek tekintélyes hányada. Különleges eset a szerbeké, akik azt sérelmezik (és ez a mai konfliktusok egyik forrása), hogy a tulajdonképpeni Szerbián kívül - főleg Boszniában és Horvátországban - maradt etnikumok mintegy negyed része. (Más kérdés, hogy kevésbé aggasztja őket a Szerbiában lakó kisebbségek, az albánok, magyarok, szlovákok, bunyevácok stb. sorsa.) A kisebbségek helyzetének rendeződése nem végleges megoldása, mert az lehetetlen - elképzelhetetlen demokratikus viszonyok nélkül. A türelem, a másság elismerése hozzátartozik a modern jogállam, a politikai demokrácia lényegéhez. A nemzetközi figyelem is egyre növekszik a kisebbségi kérdés iránt. Erre nagy szükség van. hiszen az európai jogi normák érvé nyesítése, egy kisebbségi charta kialakítása nagy segítséget jelenthet Közép-Európa kisebbségeinek. Illúziónk nem lehet afelől, hogy a hagyományos nacionalizmusok újjáéledése még sok feszültséget fog okozni, és megtörténik, hogy a kisebbségek húzzák a rövidebbet. Nem lesz egyszerű folyamat, de ez lehet csak a megoldás, ha együtt jutunk el arra a fölismerésre, hogy nincs külön magyar, szlovák román, szerb, horvát és lengyel megoldás Európa a sokszínűség, a másféleségek elismerését jelenti. (Vége.) Kiss GY. CSABA