Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-27 / 175. szám

4 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. JÚL. 27. SIMÁI MIHÁLY VERSEL fölnyithatatlan tág rányílt szeme fölnyithatatlan örvénylő tükrében nem látja istent nem is álmodja meg csak tágranyílva csak fölnyithatatlan lebeg a térben egyszercsak megáll szokog az öröklét vállára dőlve (Te végtelenbe rejtett arc te arcom mögé rejtőzött végtelen gyógyíthatatlan seb a lelkemen) sebzett éjben s ha mpr mindenkit megáldottam elindulok a sebzett éjben a kijárási tilalomban a statárium ellenében torony iránt szívem szerint megyek a füstös földúlt téren nézem ahogy a sorssötétben kél ádáz fényszóró kering megyek megyek a kattogó géppuskatűzben - s nem fog a golyó - immár verődnek rólam vissza mert én mindenkit megáldottam ebben a véres vak Városban s most a szívem látó és tiszta - - kezemben villanó fehér kötés parázslanak még diktátor-szemek de bennem már megszenteltetett a túlélés egyetlen titka a társakért elvérző szeretet „Semmit nem kívánok eltitkolni, ami közérdekű lehet" - Beszélgetés Fráter Loránd rektorral A nyugalmazott (6.) Egy idő után mindig jól érzem magam a padlón. Megint padlón voltam. Van az a nagy felület, amihez hozzábújhatok. Aztán mászni kezdek, a testem súlya szépen megoszlik a térdeimen, meg a két tenveremen, amelyek tapogatózó csápként is szolgálnak sötét vagy éjszakai mászás esetén. Érzem, hogy lóg a hasam, a melleim, mint vaiami teherbe ejtett állatnak, de érzem azt is, ahogy a régi-régi izom alatta megfeszül, hogy jól, helyes irányba másszak, hogy büszkeséggel töltsön el, nem csak a csontvázam, némi hús is összetart. A tenyeremmel egy papírTa tapostam, zörgött, azt mondtam, ez papír. Fölmarkoltam a zsákmányom és megindultam a bejárati. így most nekem a kijárati ajtó felé. Hogy helyesen tettem-e, majd elválik, majd kiderül, hogy mit kell ezért fizetnem. Mikor kellő távolságra kerülhettem az ajtótól, megfordultam és curikkmászisban folytattam az üt hátralévő részét. Egyszer már megjártam, nem curikkoitom, hanem mint a vak egér, fejjel a kijárati ajtónak. Mindkét talpammal megbizonyosodtam, ez valóban a kijárati ajtó, nem pedig a klozettre vagy az ég tudja hová vezető ajtó. Mert amikor beköltöztem a házba, nem fésültem át minden helyiséget tervszerűen, hanem egy másik terv szerint jártam el. Az volt a tervem, hogy nem tépek fel minden ajtót még a beköltözésem napján, hanem módjával, öregesen, majd minden öt évben kinyitok egyet, s a rám szakadó látvánnyal elleszek a következő feltárásig. A feltárásokat úgy végeztem, hogy megfogtam a kilincset - általában kora reggel, vagy a napfelkelte után néhány minutumma! - és lenyomtam. Ha így nem nyílt, hátráltam úgy öt-öt és fél lépést, már amekkorákat én hajnalban lépek, és nekirohantam az ajtónak. így leghamarabb a szemközti falon kötöttem ki, egy kivétellel, mikor a pincelejáró ajtajának ütköztem. Akkor először a lépcsőn zuhantam le, s csak utána kereshettem meg a szemközti falat, melyhez lapátok, csákányok, gereblyék és ásók támaszkodtak. A fizikai fájdalmat azzal a gondolattal csillapítottam, hogy majd egyszer ennek a vad feltárásnak is hasznát veszem, esetleg tanulságot, netán tanulságokat vonhatok le vehemenciámból. A vehemenciás egér, jegyeztem meg kábultan, olyan tompa volt az agyam, mint két kicsorbult fakard. Ha már a fánál tartunk: A talpammal megbizonyosodtam a kijárati faajtó faminőségéről. Ez úgy ment, hogy félmagasra emeltem a talpam, s egészen a padlóig, a padló deszkájáig végighúztam rajta. Azután behajlított térddel az arcom elé emeltem a talpamat, és megszámoltam benne a szálkákat. A kijárati ajtónál mindig kilenc vagy tíz szálka megy a talpamba. Ezúttal tíz. Kihúztam őket és megnyugodtam. Jó ezt érezni az én koromban. A megnyugvást. Rosszabb is történhetne. Jobb sehogyan. Mert van még egy kis időm, remélem, nem lesz túl hosszú az életem, nem tudnék kin bosszút állni. Felmarkoltam a kilincset, először keskeny fénycsíkot engedtem a szobába, nehogy a bezuhanó vastag fényhasáb tönkre tegye a bútorkollekciómat, esetleg feltépje a padlót, vagy kidöntsön egy vékonyabb, ám létfontosságú közfalat. Aztán hagytam, hogy a fénycsíkból fénynyaláb legyen, a fénynyalábból fénytömb, a fénytömbből pedig világosság. Felemeltem a kezemmel összecsócsált papírt és a világosságba vetettem. Valami újságféle lehetett, a képeken férfiak és nők, néhány tárgy, eszközök, amelyekből gyorsan kiderült, mit is akarnak mondani az embernek. A szövegekbe is beleolvastam, főleg a párbeszédekbe, ilyen mondatokat használlak: PODMANICZKY SZILÁRD „Gyerekkorom elég viharos volt, a fiatalkorom nemkülönben" mondja az újdonsült rektor, aki a Horthykorszakban született, de megélte a háborút és a Rákosi-korszakot is. Az egyetemet 1963-ban fejezte be Szegeden, azóta ott is dolgozik a Radiológiai Klinikán, kandidátusi fokozatát 15 éve szerezte. Amikor szakterületét kérdem, egy szuszra sorolja: kardilógiai röntgendiagnosztika, elektrokardiográfia, mellkasi röntgendiagnosztika. sebészeti röntgendiagnosztika, traumatológiai röntgendiagnosztika. Idén lett egyetemi tanár. Második nekifutásra, mert kinevezését 1985-ben az egyetemi pártbizottság megvétózta. Fráter Loránd egyedül él, családja nincs. - Nem kellemetlen, hogy némelyek azt gondolhatják: önt most azért nevezték ki professzornak, hogy rektor lehessen? - Én azt gondolom, hogy tényleg azért neveztek ki. - Csak azért kérdezem, mert úgy tudom, elég sürgős volt a dolog. Többek között nem volt idő megkérdezni az Akadémia Or\<osi Bizottságának a véleményét... - Nem jól hallotta, kikérték a Bizottság véleményét, mégpedig másodízben, hiszen az 1985-ben már véleményt mondott, támogatta a kinevezésemet. Most az Akadémia úgy nyilatkozott, hogy egyszer már állást foglalt ebben a kérdésben, most nem kíván újból. - Ezek után miért nem sikerült a dolog •85-ben? - Az egyetemi pártbizottság szavazott le talán 25:5 arányban, de ennek indoklása komoly nehézségekbe ütközött. Az igennel szavazók között volt az egyetem akkori rektora, akkori párttitkára és egy-két professzora is. - Azt olvastam egyik nyilatkozatában, hogy oktatási rektorhelyettest nem nevez ki, az oktatás kérdéseivel maga akar foglalkozni. - Egy oktatási intézményben nincs fontosabb dolog, mint maga az oktatás. Bármennyire meglepőnek hangzik is, az, hogy nincs külön oktatási helyettesem, nem az oktatási ügyek lenézését jelenti, hanem ennek a fontosságát húzza alá. Ezt mindenképpen első kézből szeretném irányítani. - Amikor Önt rektorrá választották, az egyetemi tanács zárt ülést tartott, nem engedték be a sajtó képviselőit. Ennek nem volt jó visszhangja. Hogyan képzeli el az egyetem és a nyilvánosság kapcsolatát? Azért is kérdezem ezt, hiszen a SZOTE egyben a város egyik legnagyobb üzeme is. amivel dolgozóként vagy betegként igen sok ember kapcsolatba kerülhet. - A negatív visszhangot én is hallottam, de nekem akkor nem volt sok szavam ebben a kérdésben. De személyi kérdésekben most sem nyilvános a tanácsülés, és zárt ülést szoktunk elrendelni olyankor is, ha egyetemi vagy állami érdek ezt megkívánja. Én a nyilvánosságot szü kségesnek és fontosnak tartom, annak ellenére, hogy az átalakulási folyamatban a sajtó engem nem mindig kedvezően ítélt meg. A SZOTE valóban meghatározó szerepet tölt be Szeged életében, éppen ezért igyekszem is ezt a kapcsolatot életben tartani. Jó a kapcsolatom a városi önkormányzattal. magam is tagja vagyok az egészségügyi bizottságnak. Több lapnak adtam és adok is interjút, hiszen az itt zajló változások meglehetősen érdeklik a közvéleményt. Semmit nem kívánok eltitkolni, mindent elmondok, ami közérdekű lehet. - Kik azolt, akik Önt a választás során támogatták, és hogyan számít rájuk most vezetői munkája során? - Nehéz lenne ezt szétválasztani. A jelölésemet támogató aláírások száma 1400 felett volt, s az a bizottság, amelyik ezeket átvizsgálta, arról tájékoztatott, hogy viszonylag kevés hallgatóé és viszonylag sok egyetemi oktatóé volt közte. Ezzel csak arra kívánok utalni, hogy nem pusztán a hallgatóságra támaszkodva lettem jelölt. Ebben, akárhogy számoljuk, a professzori karnak egy jelentős része is benne kellett Sokszor megfordultam a SZOTE rektorának irodájában. A soknégyzetméteres helyiségben fényesre polírozott, antik bútorok, hatalmas íróasztal, a falakon az egyetem előző vezetőinek életnagyságú portréi olajba festve. Fráter Loránd (52 éves) egyetemi tanár, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem nemrég kinevezett rektora mégsem itt fogad. A Sebészeti Klinika magasföldszintjén adott randevút. A szoba magas, de szűk, kétoldalt szekrények, a sarokban kicsi asztal székkel, ezenkívül egyetlen fotel, oda ültet. „Itt érzem otthon magamat, itt dolgozom idestova harminc esztendeje. S itt mód nyílik árra is, hogy a legváratlanabb időpontokban - késő délután, estefelé - egy-egy esetet meg is konzultáljak a kollégákkal" magyarázza a helyzetet. hogy legyen. Én úgy érzem, hogy az egyetem minden rétegéből kapok támogatást, és az azóta eltelt idő ebben az érzésemben meg is erősített. - Előzetes nyilatkozataiban általános elveket fogalmazott meg programként. Most, hogy dolgozik, egy ideje nyilván vannak kokrétabb elképzelései is. - Nem értek egyet azzal, hogy laza általánosságokban nyilatkoztam. Az egyetemi sajtóban, házon belül, nagyon konkrét lépésekre bontott programok jelentek meg, ennek a megvalósítása folyik. Egyik alapvető mozzanat a gazdasági működés felülvizsgálata, rendbetétele, korszerűsítése. Talán ehhez tartozik az is, hogy a Gazdasági Igazgatóság élén időközben személyi változás következett be, de az egész vezérkar kicserélődik. - Erre miért volt szükség? - Azért, mert a korábbi főigazgató nem élvezte sem a tanszékvezetők, sem a dolgozók többségének a bizalmát. További részleteket nem kívánok erről mondani. Rugalmasabb, a körülményekhez jobban alkalmazkodó gazdaságpolitikára van szükségünk, amely a társadalmi környezet igényeit és lehetőségeit jobban figyelembe veszi. Úgy érzem, hogy az a struktúra, amit megpróbálunk kialakítani, erre alkalmasabb. Egy nyugati cég segítségével átvilágítjuk az egész gazdasági vezetést. Ezzel egy időben indult meg az oktatási reform is. Itt a várakozásokhoz képest talán egy kicsit le vagyunk maradva, hiszen már most órarendbe kellene állítani azokat az új tárgyakat, amelyek ősszel a tanrendbe kerülnének, de végül is úgy döntöttünk, hogy nem akarunk felkészületlen változtatást csinálni. Inkább vállaljuk, hogy a következő tanévben még csak minimális előrelépés lesz, viszont nyerünk egy évet arra, hogy nagyon mélyen átgondolva, részletesen kidolgozott programok alapján tudjunk a rákövetkező tanévben kezdeni. A hivatali apparátus is döcögősen működött, ezen a téren is személyi változás történt. A tudományos életben talán a legegyszerűbb a helyzet, ott viszonylag tiszta a kép, s ott pillanatnyilag nem is tervezünk változást. - Úgy hallottam, a JATE gazdasági főigazgtőjdt. Szabó Dezsőt kikérte eddigi munkahelyéről, az új főtitkár pedig szintén a JATE-ról Józsa Zoltán lett. - Mind a két hír igaz, de azért szó sincs arról, hogy mi úgy kívánjuk megvalósítani az Universitast, hogy átvesszük a JATE embereit. Egyszerűen arról van szó, hogy a megfelelő posztokra az általunk megfelelőnek vélt embert ott találtuk meg. - Ha már az Universitast mondta, erről Önnek mi a véleménye? - Az eszme vonzó, a gyakorlata nehezebb. A két egyetem, legalábbis hazai viszonylatban, önmagában is elég nagy. A kettőnek a máról holnapra történő összevonása lehetetlen, több éves folyamattal kell számolni, sőt lehet, hogy esetleg több évtizedessel. Most azonban ennek kapcsán a korábbiaknál jobb kapcsolatot sikerült kialakítani a Tudományegyetemmel. Ez azt jelenti, hogy számos kérdést elég részletesen megbeszélünk, a nézeteket közel hozzuk egymáshoz, bizonyos fórumokon pedig együtt lépünk föl. Úgy mondhatnám, hogy szellemileg inkább kialakult az Universitas, mint anyagiakban, szervezetileg. - Az orvostudományi egyetem rendkívül erősen hierarchizált intézmény. A rangok, a tudományos fokozatok, a beosztások igen határozott helyet jelölnek ki mindenkinek a ranglétrán. Ezzel szemben például a JATE jóval demokratikusabb intézmény. Ön szerint ez törvényszerű? - Ha nem is törvényszerű, de mindenesetre nagyon mélyek a hagyományai. A rangbéli különbségek a jelenlegi nyugat-európai egyetemeken is megvannak. Ez talán abból is adódik, hogy az orvosok nemcsak a hallgatókkal foglalkoznak, hanem a beteggel is, és a beteg kezelésével kapcsolatos utasításokat sok esetben egyszerűen nem lehet kétségbe vonni. Műtét közben nem lehet demokratikusan megszavazni, hogy ki kell-e venni az illető vakbelét vagy nem. A legtapasztaltabbnak a szava dönt, hisz övé a felelősség is. Talán ez vetül ki olyan területekre is, ahol ennek már nem kellene így lennie. Ezen utóbbi területeken szeretnénk valami kis nyitást elémi, ezért is lenne jó a többi egyetemmel szorosabb kapcsolatot kiépíteni, hogy átáramolhassanak hozzánk a szabadabb nézetek. Ilyen kezdemények azonban a saját házunk táján is vannak. Létrehoztuk például a küldöttközgyűlést. Ez olyan fórum, ahol mindenki mondhatja a véleményét, sőt ez a vélemény döntő lehet az egyetem sorsát illetően. Ez olyan értékű nyitás, ami az orvosegyetemek történetében példa nélküli. - Azt is megírták önről, hogy jó személyes viszonyban van Surján László miniszterrel. - Ez a hír különböző újságírók spekulációibői származik. Ismerem Surján Lászlót, és ténylegesen jó viszonyban vagyunk, ami azt jelenti, hogy eddigi életem folyamán összességében már legalább 15-20 percet beszéltünk. - Ön most egyetemi tanár lett, de nincs még klinikája. Nincsenek tanszékvezetői ambíciói? - Egyetemünknek számos nem tanszékvezető professzora van. Az én esetemben mindössze annyi történt, hogy most ahelyett, hogy a szakmai munkámat végezhetném, hivatali feladatot kell ellátnom, amely rendkívül káros a szakmai jövőmre nézvést. Az előttem álló kétéves időszak igen nehéznek ígérkezik, szinte kizárt, hogy nekem napi néhány percen kívül több időm jusson a szakmára. Nem dicsekvésként mondom, de épp a napokban vált világossá előttem, hogy jelen pillanatban az egyetem mintegy 100-150 milliónyi deficittel rendelkezik. Ezért nagyon drasztikus intézkedéseket kellett bevezetni, hogy egyes klinikák az év végéig egyáltalán kihúzzák, hacsak valamilyen kormányzati segítséget nem kapunk. Ezek az intézkedések és a támogatások megszerzése nagyon sok munkát igényel. A tanszékvezetés a jelenlegi helyzetemmel összeegyeztethetetlen. A Radiológiai Klinikának Vadon Gábor személyében van megfelelő tanszékvezetője, tehát ez a probléma nem merül föl. - Csak azért kérdeztem, mert az előző rektorok egyben mind tanszékvezetők is voltak... - Meg is látszik az egyetemen... - Legalább eggyel kevesebb gondja van a rektornak. - Köszönöm szépen! MAROK TAMÁS