Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-20 / 169. szám

ü ZOMBAT, 1991. JÚL. 20, DÉI . ' 'i ..'. ..• ••.. .:'. V:'.../'.. :' ..'..'..- .-' . .. _ . _ iG DM MAGAZIN 5 Szerzetesrendek Magyarországon (4.) A Magyarországon elsőként letelepedett szerzet a bencésrend volt. Alapítója az 5. század második felében (480 körül) született itáliai Benedek, a „nyugati szerzetesség atyja", aki több évi remetéskedés után több kisebb monostort létesített, ahol az általa összeállított Regula (szerzetesek részére készített szabálygyűjtemény) szerint éltek az Istent keresők. Hogy pontosan melyik évhez köthető az alapítójáról Benedek-rendnek (bencé­seknek) nevezett szerzet hivatalos létrejötte, nem tudjuk. De azt igen. hogy Benedek 529-ben az itáliai Monté Cassino magaslatán egy Apollo­templom helyén és köveiből monostort épített, amely azóta is a rend olaszor­szági anyaapátsága. Az 547-ben meghalt s később szentté avatott Benedek jelmondata: ora et labora (imádkozzál és dolgozzál) magával ragadta a középkori embert, s a rend rohamosan elterjedt egész Európában. Ok térítették meg az angol­szászokat, a gallokat, a germánokat. Nagy Károly és Jámbor Lajos a bencés regulát emelték a frank birodalom szerzeteinek egyetlen normájává, amely évezredekre szóló szintézise a római jognak és az evangéliumnak. A rend irányvonalára Benedeken kívül három rendkívüli egyéniség volt döntó hatással: Cassiodorus, akinek a A bencések tudományok nagyfokú művelését, az intellektuális kultúrát köszönheti a rend. Nagy Szent Gergely, aki a szerzeteseket papi tevékenységre fogta, misszióra kiidte, s püspöki méltóságra emelte, valamint Aniaei Szent Bene­dek, aki nagy gonddal kidolgozott szertartáskönyv alapján a liturgikus életet, a szentmisét állította a szerzetesi élet középpontjába az evangéliumi tanácsok (tisztaság, engedelmesség, szegénység) követése és a keresztény életközösség mellett. A bencések még Géza fejedelem idejében, 996-ban telepedtek meg Magyarországon, a mai Pannon­halmának nevezett Szent Márton hegyén. Szent Istvántól származó kiváltságlevelük (korabeli másolata) fontos kultúrtörténeti emlékünk. Ebben megkapták mindazokat a jogokat, amelyeket Monté Cassino is élvezett. A bencések elévülhetetlen érdemeket szereztek egyfelől a magyarság megté­rítésével, másrészt az európai kultúr­közösséghez csatolásával. Bencés volt a romából koronát hozó Asztrik apát. Szent Gellért csanádi és Szent Mór pécsi püspök. Még Szent István alapította a pécsváradi, bakonybéli, zalavári és zoborhegyi apátságokat. Szent István apátságalapításait utódai is folytatták. 1055-ben /. András a tihanyit, Szent László a somogyvárit és még másokat, nem soroljuk tovább. A rend lendületesen terjedt magyar földön. A 13. században már mintegy száz bencés monostor működött Ma­gyarországon. Mindmegannyi lelkiségi, szellemi, gazdasági és kultúrközpont. Fő érdemük mindenek fölött a térítések befejeztével a műveltség terjesztése volt. Mint annyi minden másnak Magyar­országon, a bencés rend virágzásának is a török hódoltság vetett véget. 1585-1639 között még Pannonhalmán is megszűnt a szerzetesi élet. A török uralom után ismét fellendült a bencésélet, ám II. József 1786-ban ­két monostoruk kivételével - ezt a rendet is feloszlatta. 1802-ben alakul­tak újjá, tíz iskola fenntartását vállalva. Tulajdonképpen a bencések ekkor váltak Magyarországon tanító renddé. 1944-ben 25 plébániát vezettek, és a következő helyeken voltak gimnáziu­maik: Budapest, Esztergom, Győr, Komárom, Kőszeg, Pápa, Sopron. A rend hittudományi és tanárképző főiskolája Pannonhalmán működött. Az iskolák 1948. évi államosítása után a bencések csak a pannonhalmi és a győri gimnáziumukat tarthatták meg. A magyarországi bencések száma 1989-ben 145 rendtag, akik négy rendházban szolgálják a magyarság újkori hittérítését. (Folytatjuk.) DR. CSONKARÉTI KÁROLY Karol Vojtyla útja a pápai trónig Karol Wojtyla 1920. május 18-án született a Krakkó melletti Wadowi­czében. Apja előbb az osztrák hadse­regben szolgált al­tisztként, majd a Monarchia széte­sése után, a lengyel hadsereg tisztje lett, élete végén pedig vasutas. Édesanyja mélyen vallásos lit­ván eredetű család­ból származott. A család élete tele mmmmxmmm&m volt tragédiával: 1929-ben édesanyja egy lánygyermek szülése közben meghalt, és vele együtt a csecsemő is. Rövidesen elveszítette egyetlen testvérét, Edwardot is, aki orvosi gyógyítómunkája közben szerzett fertőzésébe (skarlát) halt bele 1932-ben. Ezután Karol Wojtyla egyedül élt édesapjával. A gimnáziumi tanulmányokat szülővárosában végez­te, kiváló eredménnyel. Különösen a nyelveket és az irodalmat szerette. Vezetője volt az iskolai Mária-kongre­gációnak, és nagyon tehetséges tagja a színjátszókörnek. Ezek mellett még jól sportolt: úszott, síelt és futballozott. A gimnáziumi érettségi után (1938-ban) apjával együtt Krakkóba költözött, és beiratkozott a Jagelló Egyetemre, ahol irodalmat, nyelveket és filozófiát tanult. A német megszállás után kénytelen volt abbahagyni legális egyetemi tanul­mányait. A németek ugyanis az alacso­nyabbrendűnek tartott lengyelek mind­egyikét fizikai munkára kényszerítet­ték, és a Jagelló egyetemet is bezárták. Az egyetem azonban illegálisan tovább működött. Úgynevezett repülő egyetemet szerveztek melyek előadá­sait és szemináriumait esténként magánlakásokban tartották, váltakozó helyeken. Karol Wojtyla a megszállás alatt először kőbányában dolgozott, majd egy szódagyárba került, ahol könnyebb munkát kapott. Esténként az illegális egyetem előadásait hallgatta, es a féllegális Rapszodikus Színha/ rendezőjeként és színészeként is tevé­kenykedett. Közben (1941-ben) elve­szítette édesapját, és így teljesen egye­1 dül maradt. 194l-ben elhatározta, hogy pap lesz. A németek azonban a papi szeminári­umokat is betiltották. Sapielta krakkói érsek azonban illegális szemináriumot létesített, esténként Wojtyla ezt láto­gatta, és vizsgázott a kiadott szakiroda­lomból. Krakkó felszabadulása (1945. január 17.) után a papi szeminárium legális lett, és Karol Wojtyla is kispapként beköltözhetett a nagyszeminárium épü­letéhe. 1946. november l-jén szentelték pappá, és Sapieha érsek rögtön Rómába küldte továbbképzésre. Tanul Amikor 1978. október 16-án este fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, és Felici bíboros a Szent Péter Bazilika erkélyéről szóban is kihirdette a téren összegyűlt tömegnek és a világnak, hogy megvan az új pápa Karol Vojtyla bíboros személyében, aki a II. János Pál nevet választotta magának, nemcsak a Szent Péter téren összegyűlt tömegben kérdezgették kíváncsian az emberek egymástól, hogy ki ő, hanem ezt kérdezte a világ közvéleménye is. Neve idegenül csengett, hiszen az utóbbi évszázadokban az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy a bíborosok olasz pápát választanak. Valóban, Wojtyla bíboros, krakkói érsek megválasztását megelőzően, utoljára 1522-ben került nem olasz személy a pápai trónra, a németalföldi (utrechti) VI. Hadrián személyében (1522-23). Wojtyla bíboros megválasztása azért is volt világszenzáció , mert ő volt az első kelet-európai, az első szláv főpap, az első, .„szocialista országban" tevékenykedő egyházi személy, aki a pápai trónusra ülhetett. mányait az Ancelicumban, a Domon­kos rendiek Szent Tamás Egyetemén végezte. Fő érdeklődési köre a filozófia és az etika volt. Doktori értekezését A hit problémája Keresztes Szent János­nál címmel készítette. 1948 nyarán visszatért Karakkóba, ahol a belvárosi plébánián lett két évig segédlelkész. Lelkészi tevékenysége során nagy gondot fordított az ifjúság lelki nevelésére. Nem Csupán vitákat, eszmecseréket, hanem kirándulásokat, sportrendezvényeket szervezett szá­mukra, és ezeken maga is részt vesz, ami akkoriban Lengyelországban nem kis feltűnést keltett. Ebben az idő­szakban tette közzé első verseit egy katolikus hetilapban - álnéven. 1951-tól főhivatású tudományos tevékenységet végzet, melynek vég­eredménye egy antropológiai jellegű, élet- és szertetközpontú etika lett. A Lehetséges-e a keresztény etika kidol­gozása Max Scheler rendszere alapján? című disszertációja sikeres megvédése után etikát tanított, előbb a krakkói papi szemináriumban, majd az egyetem teológiai karán és a lublini katolikus egyetemen. 1960-ban jelen­tetette meg Szerelem és felelősség címmel a lublini egyetemen tartott szexuáletikai témájú előadásainak összefoglalóját. Ezt a témát Az arany­műves boltja címmel színműben is földolgozta. 1962 februárjában. Baziak krakkói érsek halála után, a székes­fókáptalan őt választotta meg káptalani helynöknek. cs ezzel a krakkói főegy­házmegye kormányzása a kezébe került. A lengyel püspöki delegáció tagja­ként Wojtyla püspök is részt vett a II. Vatikáni Zsinat munkájában. Alapos filozófiai, teológiai ismeretekre támasz­kodó felszólalásaival nagy tekintélyt szerzett magának. Három zsinati doku­mentum kidolgozásában közvetlenül is részt vett. Ezek a következők voltak: Az egyházról; Az egyház a mai világban: A vallásszabadságról. A zsinati szerepléseken túl, a püs­pöktársakkal folytatott beszélgetések is növelték számára az elismerést, hiszen széles körű nyelvismeretével (folyé­konyan beszél anyanyelvén és a latinon kívül olaszul, franciául, spanvolul. angolul, németül és oroszul), könnyen társalgott a külön­böző nemzetiségű zsinati küldöttek­kel. A zsinati köz - és magánszereplése is bizonyára szerepet játszott abban, hogy VI. Pál pápa 1964 januárjában Krakkó érsekévé nevezte ki, 1967 júliusában pedig bíborossá kreálta. Wojtyla bíboros nagy alapossággal és a pasztorális megújhodás szellemében kormányozta egyházme­gyéjét. Bíboros érsek korában sem hagyott fel a sportolással (gyalogtúrák, kerékpártúrák, csónaktúrák, sítúrák), felhasználva ezeket is arra, hogy kapcsolatot teremtsen különböző társadalmi csoportokkal, de továbbra is az egyetemi ifjúság maradt számára a legkedvesebb társadalmi réteg. Folytatta Wojtyla bíboros a tudomá­nyos tevékenységet is, 1969-ben jelent meg Egyén és cselekvés című könyve, melyben az emberi személyiségre vonatkozó etikai rendszerét fejtette ki. .Nem maradt hűtlen a versíráshoz sem, a Tygodrúk Powszechny c. katolikus hetilapban, Andrzej Jawien álnéven publikálta továbbra is verseit. Tekintélyét egyházi körökben, a püs­pöki szinódusokon való szereplésével koronázta be. E szinódusokon - többek között - olyan kérdésekről esett szó, mint a születésszabályozás, a papi nőt­lenség, az igazságosság a mai világban, az evangelizálás, a hitoktatás. Krakkói érsek korában ellátogatott Kanadába és az Egyesült Államokba, az ott élő lengyel katolikusok meghívá­sára (1969), sót az USA-ban 1976-ban előadássorozatot tartott, a lelkiismereti szabadság témaköréből. Részt vett Melbourne-ben az eucharisztikus kong­resszuson, látogatást tett Tasmániában, Új-Guineában és Új-Zélandban. Több­ször megfordult az NSZK-ban. és nagy szerepet játszott a lengyel és a német katolikusok megbékítésében. 1974-ben a müncheni érsekkel közös istentisz­teletet celebrált Dachauban. Végigtekintve Karol Wojtylának a pápaságot megelőző életútját, tehet­séges, nagyon sokoldalú, szimpatikus, értékes ember képe rajzolódik ki sze­münk előtt. Olyan emberé, aki nem érdemtelenül került a pápai trónra, és akinek neve csak a világiak körében hangzott ismeretlenül, az_ egyház világhierarchiájában már ekkor is nagy tekintélyt, nagy népszerűséget szerzett magának. PÁL JÓZSEF PANNONHALMA Kelet és Nyugat között (3.) ,Nyelvében él a nemzet" Széchenyi István szavai szállóigévé váltak, hozzájuk társítjuk azokat a nagyszerű eredményeket is, amelyeket a reformkor hozott az anyanyelvű kultúra fölvirágoztatásában. Magyarul kezdtek beszélni a mágnások, a városi polgárok, a könyvek, az újságok, a színház. Az országgyűlés és a helyi képviselő-testületek. Ugyanakkor az. ország lakóinak jelentős része nem magyar anyanyelvű volt. így ami ne­künk előrehaladás, eredmény volt - ma is annak tekintjük -, a más nyel­vűeknek esetleg veszteség, vissza­szorulás. A túlzó magyarosítás veszé­lyeire híres akadémiai beszédében maga a nemes gróf figyelmeztetett 1842-ben. A mi Európánkban úgyszólván kétszáz éve szüntelenül az egyi^ legnehezebb kérdés a nyelvek együtt­élésének és elválasztásának a prob­lémája. Mennyire jellemző, hogy az utóbbi hónapokban a szerbek és a szlovákok is törvénybe foglaltak nyelvük jogait. Ez a törvényhozói cselekedet nemcsak történelmi késett­séget mutat, hanem a - nyelvileg is egységes - nemzetállam létrehozá­sának a szándékát is, a kisebbségi nyelvek önkéntelen lekezelését. Joggal tekinthető a nyelvek szem­pontjából színes mozaiknak kontinen­sünknek ez a középső sávja. Több­nyelvű tájak színes szőttesét figyel­hetjük meg, vegyes lakosságú váro­sokkal. a társadalmi tagozódás szerinti különböző nyelvhasználattal. Nem volt ritka eset, hogy más nyelven beszélt az uralkodó, mint alattvalói, más nyelven társalogtak egymás között az arisz­tokraták és a polgárok, más nyelven szóltak egymáshoz a nemesek és a jobbágyok. E tájakon később születtek meg a szabályokkal és normákkal megha­tározott egységes nemzeti nyelvek, mint Nyugat-Európában. A nemzeti nyelv itt egyszerre volt alapja és célkitűzése is a nemzetté válásnak. Hosszabb ideig tartott a nyelvi nomia rögzítése, többek között azért, mert-az itteni nyelveket nem használták az államéletben, a közigazgatásban, szerény szerepet kaptak a tudományos és kulturális életben. Úgy látszott tehát, előbb kell megteremteni a nemzeti nyelvet, utána következhet a nemzet, a nemzetállam létrehozása. Térségünk nyelveit négy szempont szerint csoportosítjuk, hogy megvá­laszolhassuk azt a kérdést, milyen szerepet játszottak a nemzetié válás­ban. Először: milyen hagyományra tekintett vissza; másodszor: a nyugati, illetőleg a keleti kereszténység kultúr­köréhez tartozik-e; harmadszor: a köznyelv és a nyelvjárások viszonya; negyedszer: a nyelvi kérdés jelentősége a nemzeti ideológiában. A lengyel, a cseh és a magyar nyelv régi anyanyelvi hagyományra tekint­hetett vissza a 18. század végén. A kultúrában régen diadalra jutott az anyanyelv (a bibliafordítások a 16. század utolsó negyedében születtek meg), helyet kapott a közéletben és a tudományosságban is. A 19. század elején sikerült e nyelveket a kor igényeinek megfelelően korszerűvé alakítani. Sokkal töredezettebb volt a délszláv nyelvek hagyománya, a románé és a szlováké. E népek a 18. század végén is vagy a népnyelvtől eléggé különböző írott nyelvet használtak, vagy megmaradtak eltérő nyelvjárások szintjén. Róma és Bizánc öröksége e tekintetben is különböző utakat szabott térségünk népeinek. Figyelemre méftő európai szempontból is, hogy milyen hosszú ideig megmaradt a Uttin nyelv a közélet bizonyos szintjein, elsősorban a lengyel-litván nemesi köztársaságban és a magyar királyságban. A kultúra és a közgondolkodás számos jelenségére máig érezhetően rányomta bélyegét e tradíció. A horvát rendek még az 1836-os magyar országgyűlésen is a latin tárgyalási nyelvért szálltak síkra,, A bizánci .kultúrkörhöz tartozó népek­nél a görög Játszott hasonló szerepet, illetőleg az óegyházi szláv. A közeli nyelvjárást beszélő horvát, szerb és boszniai délszláv népek között válasz­tóvonalat húzott, hogy a nyugati éagy a keleti kereszténységhez csatlakoztak. Hogy mennyire egységes vagy nyelvjárások szerint tagolt egy nyelv, az számos földrajzi és történelmi tényező következménye. A délszláv területeken például a sűrű hegyes vidékek elválasztó jellege mellett fokozta a tarkaságot a török megszál­lás okozta népvándorlás. Ha az egyik póluson a magyar és a lengyel nyelvet helyezhetjük el, ahol nem voltak túlsá­gosan nagyok a nemzetté válás korában a nyelvjárási különbségek, a másik póluson találhatjuk a horvát és a szlo­vák nyelvet. A 16-18. században pél­dául mind a három fő horvát nyelv­járáson kialakult irodalmi nyelv. A szlovákoknál igen nagy mértékben eltért a három dialektus; az a nyelv­újítási kísérlet - Anion Bernoláké -, amely a nyugat-szlovák nyelvjáráson alapult, nem tudott nemzeti köznyelvvé válni. A szláv nyelvek között általában nem volt éles a nyelvi határ, így nemegyszer az is kérdés volt: hol lehet, hol legyen a nemzeti nyelv határa. Kü­lön nyelv-e a szlovén és a horvát, a szlovák és a cseh, a szerb és a horvát? Hogy miképpen döntöttek a nyelvi norma, a köznyelv dolgában, az sorsdöntőén befolyásolta a nemzetté válást. Érdekes egybeesés, hogy a szlovákok 1843-ban döntöttek a saját köznyelv mellett, s hét esztendővel később a horvátok és a kzerbek közös normát fogadtak el. Mindkét esetben viszonylag kis értelmiségi csoport választott. Döntésük mind a mai napig meghatározó érvényű. Általában elmondható, hogy a nyelvi kérdés azon a népek a nemzetté válá­sának alfája és ómegája volt, amelyek­nek viszonylag kevés közjogi-állami hagyományuk volt. A szerbeknek, románoknak, szlovákoknak, szlovénok­nak elsősorban az anyanyelv volt a nemzet. Lengyeleknek, cseheknek, magyaroknak és horvátoknak pedig a nemzeti lét fonjos tulajdonsága. (Folytatjuk.) Kiss GY. CSABA A 4.5 OLDALT, AZ IRODALMI MAGAZINT SZERKESZTI ÚJSZÁSZI ILONA

Next

/
Thumbnails
Contents