Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-20 / 169. szám

4 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 199 I . JÚL. 20. ÁRPÁS KÁROLY VERSEL Meggyszedés Bujkál a fény, vakít: meg ha találom, A zöld levél más-más színt vet elém; A rubin-meggy (hallom) cseng a fákon. Magja áttetszik, ring ága is felém. Kőrisbogár zúg el - kopott az álom -, Sáska köröz, míg megtartja levél... Elnyúlok, magam is fa, az ágon: Fölöttem zöld raj zúg és ég a fedél. Szövőlepkes csúcs, parázsolt részek, meggyből mag felhőhői kibukik a nap: sugár, vér, rongy, tűz, lé, hús - csak részek! Lent bárányok isznak, a kutyánk ugat. meggy csendül vödrömben - tört igézet. Fa töviben tyúkok, fent gólyák húznak. Jubilemus tűnő nap szemek színén sápadó csonkolt hold lobog panoptikum rezg suhognak dőlnek viaszcsillagok gyászdrapériát emeltet mögé téres csarnokká boltosul az ég ltogy megereszkedik az ín a térd vihar iramlik pikkelycsikorgás mordályégetők vagy torkolattüzek fény villan akár vaku merevítne az egész világ gyülekezet minek némák a házak a bábok az árnyak bár zón a vagy tárva ajtók ablakok a csöndet reszketi zajod sztalinyec Micsoda illuminatio kell még Temesvári Golgota A nyugalmazott (5.) Valahol a szobám közepén állhattam, mikor még egyszer tudomásul vettem, hogy a vérzésem elállt, a megalvadt rögöket majd napok múlva lekaparom egy késsel. Nem lesz könnyú. Le kell vetnem a csizmanadrágom; talán bele is őrülök. A zsebemből kivettem a kezem, és akkor jutott eszembe, hogy a kredenc kulcsának, amivel elzártam a cukrot, a zsebemben kellene lennie, csakhogy az imént, mikor kihúztam a kezemet, egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy ott lett volna a kulcs, nem tűnt fel az sem, hogy netán valami kulcsszerűt tapintottam volna. Hirtelen, hogy ellenőrizzem feltételezésem, zsebre vágtam a kezem. Csak a csupasz levegótt markoltam, meg egy-két leszakadt bolyhot, amit soha nem szórtam ki a zsebeimből, jól megágyaztak a nyugovóra térő kézfejemnek. Próbáltam még mélyebbre nyúlni, mikor belemarkoltam valami rúdszerű, de képlékeny testbe. Először azt hittem, hogy a kulcs, de amikor elő akartam rántani, iszonyú fájdalmat éreztem. Majdnem letéptem a farkamat. Annyira a kulcs járt a fejemben, azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Persze ha lány letten) volna, kisebb fájdalommal megúszom a kulcskeresést. Mostmár mindegy. A lábaim közé szorítottam a kezem, hogy csillapítsam a fájdalmat. Lassan enyhült, de Tudtam, egyszer minden fájdalmam elmúlik, a farkamban is. Lehasaltam a padlóra és szétnéztem, már amit a sötétségben nézhettem. Evekkel ezelőtt kikapcsolták nálam a villanyt. Egyik délután két sapkás ember jelent meg az ajtómban, pénzt követeltek az elfogyasztott áramért, s hozzátették, nem szeretnék, ha tetlegességig fajulna dolog. Én sem, válaszoltam, és az egyiket, amelyik jobban kézre esett, jól orrba dörgöltem, padlót fogott. Legnagyobb csodálatomra a másik nem próbált menekülni, hanem a háta mögül előrántott egy hajókoffert, s azzal akarta kiverni belőlem a pénzt. Megtetszett a koffer, azonnal kitéptem a kezéből. A gyengébbik kezét hátra csavartam, s a térdemmel jól seggbe rúgtam, így a társa mellé repült. Hoztam egy zsineget, összekötöztem őket, kényelmesen helyet foglaltam a székemen, térdemre fektettem a hajókoffert, s felütöttem a tetejét. Mikor megpillantottam a szerszámokat, dühödt arcot öltöttem, és megkérdeztem. Mi ez? Az egyik válaszolni akart, de a társa erélyesen rászólt, hogy Kuss! Azt hihette, hogy válaszukért cserébe feloldozom őket. Később ezt közölte is velem. Táplálkozási szokásaimra hivatkozva azt feleltem, hogy Nem ettem meszet. Helyzetük biztosan kínozta őket, de ha tudták volna, hogy nem a helyzetük, hanem én kínozom őket, talán más megoldáshoz folyamodnak. A hajókofferben találtam egy pénztárcát, kivettem belőle annyi pénzt, amennyit követeltek, átnyújtottam az összeget a szelídebbnek, megköszönte, aztán kilöktem őket az utcára, ahol 10-15 kóbor kutya őgyelgett az éhségtől és a hőségtől kitikkadva. A hajókoffert megtartottam, azt hiszem, néhány nap múlva fölvittem a padlásra, hogy majd lehordom benne a padlás déli szárnyában összegyűlt galambés denevérszart, de ahogy föltűnt kopasz fejem a padlásfeljáró négyszögében, egys/ercsak elment a villany. Na, gondoltam, mondtam akkor magamban. Fölhúztam néhány cserepet, lássam csak, hol a szar. Az ott volt egy kupacban megkeményedve. Próbáltam fölrugdosni, de csak a széle pergett. Nagy port is csaptam az ugrálással, majdnem odavesztem. Hagytam a szart a picsába és lemásztam a végső sötétségbe burkolt lakásbelsőbe. Ebben a sötétségben képtelenség megtalálni a kredenc kulcsát, üvöltöttem, ott fog megrohadni a cukor, üvöltöttem tovább. Talán majd feltöröm, gondoltam, úgy van, feltöröm, s azonnal megnyugodtam. Mostmár a higgadt, önfeledt kulcskerésés következett. Csak egy dolog dühített, de az is ötletszerűen. Miért nem rakom én minden kulcsom egy kulcskarikára, akkor most minden kulcsom ' ' inden kulcsom után folytathatnám a nyomozást, akkor ,„\ mert több kulcs nagyobb teret ölel föl a padlón, akkor i:.. i .tuoaii a hitben fejezhetném be a reménytelen és kockázatos nyomozást, hogy most már minden kulcsom az enyészeté, s ami nyitva volt, az most már mindig ny ina lesz, s ami zárva, az úgy marad. POOMANICZKY SZILÁRD A szerző mintegy ezer oldalon át december 14-étől december 25-éig követi napról napra, helyenként óráról órára az eseményeket, ismerősei, baráti köre, kollégái magatartását, a pártapparátus. a hadsereg, a belügy és a bukaresti központ döntéseit és annak kihatásait a temesvári utcák történéseire. Mindezt könnyen valósítja meg, hiszen Temesvár szülötte és ami még lényegesebb, mögötte már több, a legkülönbözőbb műfajokban és témákban - vers, sci-fi, esztétika, széppróza - írt kötet áll. Egy időben a helyi Facla könyvkiadó magyar szerkesztője is volt. Mandics tehát teljességgel élte a temesvári soknemzetiségű értelmiségi életformát, belülről ismeri azt. sőt egyik szervezője volt, és ma is az. így valamelyest aztán érthető, hogy a decemberi eseményeket főleg értelmiségi körökben mutatja be, a szereplók az ottani olvasó előtt mind ismert figurák, még akkor is, ha a szerző némelyek vezetéknevét is megváltoztatta. Tehát szereplói ma is élő, létező emberek, részben ezzel is indokolható óvatossága, negatív ítéletet közeli személyről ritkán mond, portréi jórészt emiatt vesznek el a narrációban. A kötetek oldalain felfelbukkanó reflexiók olyan teriiletekre visznek el, amelyeket a szerző már megírt, megjelentetett - többnyire az eseményeket utcasarkokról megfigyelő gondolattársításai egy-egy mozzanat, vagy ismerős személy felfedezésekor, vagy egy-egy különleges fordulatú esemény kapcsán. Azt is mondhatnánk, hogy az a bizonyos „X", vagyis a szerző mint a regény főhőse, a személyesen látottakat, tapasztaltakat építi, terebélyesíti, az események menetében megélt kapcsolatait és a hallottakat írja le. Mandics alapképzettéségénél fogva matematikus, szereti, kedveli a geometrikus elméleteket. A regényt egy ilyen geometrikus ábrára építi. Van egy hatalmi háromszög, s ez a kelet-európai diktatúrák esetében igen nyilvánvaló volt. Románia esetében a háromszög csúcsát egy család és a hozzá tartozó népes rokonság/valamint a lojalitásában megmérettetett felső apparátus képezi; a háromszög két szárát, alapzatát a belügy és a hadsereg alkotja. Ha a csúcsot tartó szárak közül valamelyik felmondja a „szolgálatot", az egész építmény, a piramis összeomlik. Romániában is valami ilyesmi történt. Kérdés az, hogy milyen erők, vagy kik munkájának az eredménye volt ez? A szerző gondolatmenetében kettős játék folyt, mindkettőt magasabb szférákban gondolták ki, és a forgatókönyvnek megfelelően igyekeztek is lejátszani. Mindemellett a legfontosabb volt a külső tényező, a világhatalmi egyezkedés, amely Máltában történt meg. S ezzel a véleménnyel Mandics nem áll egyedül, hiszen a Bukarestben megjelenő A HÉT hetilap interjúsorozatot készített Henri H. Stahl történetszociológussal, aki koránál fogva lassan végigéli e század történéseit, és ma is meg van győződve, hogy Románia nemcsak múltbeli sorsát, hanem jelenét és jövőjét továbbra is a nagyhatalmi érdekviszonyok fogják alakítani. E fatalisztikus látásmódból következik, hogy a Ceausescu-féle uralmi klikk bármennyire is ügyeskedett, hogy a közép-kelet-európai földcsuszamlást távol tartsa, az lehetetlen volt, mert magasabb érdekek már döntöttek. Az eseményekben részt vettek szerepe a felfogás fényében más árnyalatokban jelenik meg, mint ahogyan azt a magyarországi médiák láttatták. Egy ördögi machináció veszi kezdetét, amikor tudomást szereznek a Máltában tárgyaltakról: két forgatókönyvet dolgoznak ki. Az egyiket az uralmi klikk, a másikat a puccsisták. Kezdetben a kettő között nem lehet különbséget felfedni, csak az események előrehaladásával exponúlódnak a frontvonalak, a Ceausescu-klán iránti immár a lojalitástól véresen izzadó belügy és hadsereg között. Tehát a háromszög mindkét szára - belügy és hadügy - kezdettől kettős játékot folytat, lojális is, ugyanakkor kész felmondani a szolgálatot. Csak a pillanatra vár. A regényben leírt, felelevenített temesvári események talán megengedik azt a feltételezést, hogy a huszadik századi totalitariánus diktatúrák olyan tökélyre vitték a nagy tömegek mozgatásának, célérdekű felhasználásának gyakorlatát, hogy biztos kézzel, az előre kigondolt forgatókönyv szerint próbálták lebonyolítani az eseményeket. Az 1989. decemberi temesvári, illetve romániai eseményekről Magyarországon cikkek, riportok, különböző jellegű beszámolók és könyvek tucatja látott napvilágot. Valamennyi közös vonása: a közép-kelet-európai változások élenjárója, az események kirobbantója vagy éppen elindítója a mozgékony, dinamikus közép, vagyis a magyarság volt. Ennek a média eszközeivel a leghathatósabb látszatát a Panoráma heti külpolitikai összeállításai keltették. Ezt az elképzelést teszi némileg a maga helyére Mandics György temesvári szerző, az ottani Üj Szó szerkesztője az eseményekről írt történelmi regényében. A háromkötetes munka az Interart-Püski-Szépirodalmi kiadók gondozásában látott napvilágot. wrMrrrnrrr"iiir"r-riiriirii'"iiiiiiimrtmrnnnr*TTnfrt A hatalom eszköze a politikai rendőrség, tehát az, amely végül is kirobbantja, méreteket ad az eseményeknek. Hasonló kísérletet 1905-ben az ohránka hajtott végre Oroszországban - igaz, több sikerrel. Diverzióról van szó, melynek hátterében az idegen intervenció álhíre áll. Az idegen lázító elemek beszüremlése a temesi végeken a legkézenfekvőbb, hiszen a forgatókönyv szerint lejátszott rebellió elnyomását követően egy koncepciós pert gondoltak ki, amelyben a központi szerepet a Tőkés László kilakoltatása körül támadt egyházi-hatósági elképzelések szolgáltatták volna. Nem véletlen, hogy Tőkést már az események legelején Menyébe szállítják. S a regény, ha nem is mondja, de jól érzékelteti, hogy az egész machinációban, előre kigondoltan kiosztották a szerepeket. Az előkészített drámában a csúcstól az utcáig egy ideig mindenki játszotta a számára kiosztott szerepet. Hogy fokozzák a feszültséget, diverziós csoportokat, a ritka portékának számító sört is bevetik. Mindezt azért, hogy aztán a véres leszámolást igazolhassák: „Lám, az idegen és hazai elemek milyen eszközökhöz folyamodtak a szocializmus vívmányainak megdöntése céljából." A tények közismertek, a regény sem tud sokkal többet mondani. Lényeges megállapítása viszont, hogy a kitervelt események fordulópontját nem annyira a hadügyminiszter úgymond öngyilkosságához köti, hanem a fellázított és azután lemészárolt tömeg minduntalan feltöltődéséhez, aminek eredményeképpen a túlméretezett dráma irányítása kicsúszik a rendezők kezéből és ellentétébe csap át. A végső lökést híven a kiváró taktikához - végül is Bukarest adja meg. Ha ez az epizód nem jön közbe, a temesvári népfelkelés menthetetlenül elbukik (noha az már kicsúszott a rendezők kezéből). A regény legsikerültebb részei éppen a tömeget utcára hívó és mozgató diverziós csoportok ténykedéseinek, valamint a Temesvárra küldött szekus főtisztek taktikázásainak leírásai. December 20-a körül már minden attól függ, hogy Bukarestben sikerül-e a diverzió. Ebben a machinációban a volt megyei első titkár lótás-futása az erőszak elkerülése érdekében tragikusnak tűnik, emberileg is. Nyilván itt Mandicsnak lehetősége volt a személyes beszélgetésre, mert a legsikeresebb portrét róla rajzolja meg. Már-már a regény legpozitívabb figurájává emeli. Kitervelt színjáték lett volna az egész - mint azt a regény állítja? Hihetően igen. Ezt több más, közvetlenül az események után napvilágot látott újságcikk, vallomás megerősíti. Noha a jelenlegi hatalom ragaszkodik a forradalom-verzióhoz, hiszen ez nyújtja legitimitását. A szerző azt is érzékelteti, hogy évek óta kapcsolatban állt az Iliescu-csoporttal. A dolgok ilyen láttatásával meg is kérdőjelezi a legitim hatalom hivatalos verzióját. így inkább a puccs-verzió mellett érvel. Kétségtelen a tömeg tagadása, formátlanságában láttatása. Ehelyett vannak a személyek, a dugótípusok, azok, akik bármi is történjen, mindig a víz felszínén maradnak. Ok azok, akik míg a tömeg gyászolja halottait támogatják az óráról órára változó kiáltványokat, ók már akkor újra elosztják, illetve beosztják magukat, hierarchikusan rendeződnek az új időkre. A regény helyzeteket villant fel csupán, nem oknyomozó, így a szerepeltetettek nyugodtan aludhatnak tovább, pontosabban folytathatják „dolgos hétköznapjaikat". Mandics megörökítette, forradalmi idők szereplőivé tette őket, legitimálta jelen ténykedéseiket is. Vitathatatlan: Mandics vállalkozása a legátfogóbb összegezése a történteknek, inkább dokumentum mint történelmi regény: olvasmányos, szerkezetileg is jól felépített, világos, tiszta és áttekinthető. Ezzel a szerző újabb oldalát villantotta fel sokoldalú, nagy műveltségű személyiségének. És az is fontos: ezzel a vállalkozásával túl is lépett a franyói örökségen, a konformizmuson, mint sajátos bánsági értelmiségi házi ideológián. PÁSZKA IMRE ANTAL IMRE GRAFIKÁJA