Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-01 / 127. szám

DM MAGAZIN 5 SZOMBAT, 1991. JÚN. 1 Figyelem a változásokat, miközben Tamási Áron halalának 25. é\ fordulóján, 1991. május 26-án. vasárnap Marosvásárhelyről Farkaslakára, az ünnepségre autózom. Ezen az úton 270 kilométert mehetnénk befelé úgy, hogy végig színmagyar falvakon hajtanarik keresztül. Három héttel ezelőtt még mindegyik Maros megyei falu neve kint állt magyarul is. Változás, hogy azóta leszedték. Csak Makfalvát olvashatjuk a mi nyelvünkön. Van, ahol románul sincs kint a helynév. ..Ha ők leszedték a magyar táblát, szedjük le mi a románt!" - kiáltottak a székelyek, s most jeltelen a falu. A felületes vélemény így hangzik: Romániában semmi nem változott. Ebből annyi igaz. hogy sok minden a régiben maradt, de nagyon fontos változás, hogy a sajtóban bármit meg lehet írni magyarul, románul egyaránt. Változás az is, hogy Románia megszűnt zárt társadalom lenni. Ezen az sem változtat, hogy a kuvaiti háború elején visszaállt a „ceauista" törvény: külföldi nem aludhat magánháznál, csak szállodában. Noha ez a törvény elsősorban magyar külföldiekre és magyar magánházakra vonatkozik, például én sem tartottam be. Bizánci módszer, egyelőre nem kérik számon. Az sem változtat a társadalmi nyitáson, hogy a Vatra szellemileg alultáplált tüntetői menet közben olykor ezt skandálják: Nekünk nem kell Európa! Avagy ilyen címen írnak újságcikket: Európa? Köszönjük, nem! (Már ha Európának az az ára. hogy a magyarok élve maradnak.) Változatlanul zárva azonban a kolozsvári magyar konzulátus. Megnyitása elsősorban román érdek, ha a bukaresti vezetés nem is látja át, hogy egy ilyen gesztussal mennyire látványosan és milyen olcsón határolhatná el magát a „ceauista" rezsimtől. Hargita megyében minden falu elején, végén ott a név magyarul is. „In le nem szedik!" Kevés magyar autó tart Tamási faluja. Farkaslaka felé, de néhány mellett azért el-elsuhanunk a zuhogó esőben. Erdély látogatottságán is érződik, hogy idehaza mindennapi megélhetési gondokkal küszködik a nép kétharmada. Egyre kevesebben tudják megengedni maguknak azt a pénzt, öt-tízezer forintot, amibe egy érdélyi utazás kerül. Másokat a rémhírek tartanak vissza. Pedig mindenütt hallani, itt. Farkaslakán is, jöjjenek minél többen, nagyon fontos nekünk, ha látjuk, nem feledtek bennünket el. Es címjegyzéket állítanak össze a magyarországiakról, hogy majd 1997-ben. a Tamási-centenáriumra is személyesen hívhassák meg a mostani látogatókat, „a legkedvesebb vendégeinket". Akarata szerint „a nagy üt kanyarulatába a templom háta mögé, arccal kelet felé" temették el Tamásit, Gábor Áron és Márton Áron után Erdély harmadik Áronját. Két cserefa közt domborodik a sír. a kopjafát fenyőágakkal, fehér szegfűvel és szalaggal díszítették fel és teljes mostmár a sír verse is, amit örökül hagyott: .,Törzsében székely volt. / Fia Hunniának, / Hűséges szolgája/Bomlott századának." Tíz évvel a temetése után lehetett felvésetni e sorokat a kopjafára, de a bomlott szó nélkül. Ezt az egy szót csak a karácsonyi forradalom után véshették kihagyott helyére. Tízkor megszólal a harang, a farkaslaki férfikórus zsoltárokat énekel, v iszik a koszorúkat: Rudas Ernő bukaresti magyar nagykövet. Nagy Gáspár. az írószövetség nevében. Szalui Sándor, a Szépirodalmi Könyvkiadótól, Tóbiás Áron, Ablonczy László, Sára Sándor, a Tamási Áron Általános Iskola Farkaslakáról, jönnek Székelyudvarhelyről, Fejéregyházáról, hangfelvételről megszólalt Tamási és mindezek végén az eső elől bevonulunk a templomba, ott folytatódik az ünnep, ahol 25 évvel ezelőtt Tamási koporsója feküdt méteres gyertyák között. Dávid Gyula, az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület elnöke azokról az időkről is beszélt, amikor A románok majd belátják? SZALAI LAJOS RAJZA Tamási könyvei a házkutatások kedvenc csemegéi voltak. Azután Czme Mihály szólt testvéreihez, majd Kozma Huba képviselő járult az oltár elé és felolvasta Antall József köszönőlevelét, amit Antall úr Ferenc sógornak. Tamási Erzsébet férjének írt: „A Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Budapest, 1991. V. 24. Sípos Ferenc úrnak, Earkaslaka. Tisztelt Sípos L'r! Nagy érdeklődéssel kisérjük figyelemmel azt a nehéz és áldozatos munkát, amelyet Ön hosszú-hosszú idő óta a Tamási Áron-hagyaték ápolása terén kifejt. Úgy gondolom, hogy ezzel nem csupán az erdélyi magyar irodalom, de az egyetemes kultúra érdekében is rendkívül sokat tett, hiszen Tamási Áron humanizmusa - mely minden során átüt - egyetemes érték. A magyar kultúra és történelem emlékeinek gondozása és megóvása terén végzett sokéves munkájáért kérem, fogadja őszinte elismerésemet és nagyrabecsülésemet. Őszinte és mély tisztelettel: Antall József" Aztán Sík Ferenc, a Nemzeti Színház főrendezője ment a mikrofonhoz, utána Szikszai Rémusz mondta el Kányádi Sándor Tamási Áron sírjánál című versét és a helybeli iskolások szavaltak, gitároztak, majd színre lépett dr. Takács Sára székelyudvarhelyi orvos. Huszonöt évvel ezelőtt ő volt a temetés egyik fő szervezője. Emlékeit így mondta el: - 1966. május 20-án, csütörtökön először a Szabad Európából tudtam meg, hogy Tamási Áron meghalt. A Kossuth két óráv al később jelentette. A Magyar írók Szövetségének halottja lett. Három napon át kérdéses volt. hogy a Román írók Szövetsége magyar tagozatának is halottja lesz-e. Aczél Györggyel beszélve május utolsó napján tudtam meg, hogy végakarata teljesül, hazatérhet. A kürtösi határállomástól Áron a Tamási család halottja volt. Farkasréten búcsúztak tőle halála után egy héttel, június 2-án, és hetedikén indult a koporsója a budapesti Nyugati pályaudvarról délelőtt 10 órakor hazafele. Erről a Magy ar írók Szövetsége távirata értesített, közölve, a felmerülő kiadásokat majd intézik. Három óra teltével újabb távirat érkezett, román szövegű, ebben közölte a Román írók Szövetsége, hogy a koporsót román vagonba helyezték át. s feltüntették a táviratban a vagonszámot. Szerencsére, mert így tudtam követni, majd keresni az indítás napján este tíz órára várt és meg nem érkezett koporsót. Két nap után adta a segesvári állomás a választ, hogy visszaérkezett a keresett vagon, benne a koporsóval a Zsil-völgyi bányavárosból. Lupenból. Farkaslaka románul Lupeni. egy i betű tévedése okozta a zavart, a halott Tamási Aron bolyongását Romániábun. Halála után két héttel. Űr napján este érkezett Székelyudvarhelyre a koporsó. Egy éjszakát a református temető halottas házában tölött. Fémburok zárta, szigetelve testét, fent kis ablakon volt látható Áron arca. Felismerhető, de megtört arc. Ezért úgy döntöttem, hogy a keményfa koporsó maradjon felbontatlan. Tizedikén, péntek délelőtt 9 órakor indítottam utolsó útjára, Farkaslakáig a 12 kilométeres utat három óra alatt tette meg az autó. Megállt a forgalom, ahol a koporsó elhaladt. Emberlánc szegélyezte Áron útját. Három órakor kezdődött a temetési szertartás. 15 pap segédletével, meg az udvarhelyi katolikus vegyeskórus közreműködésével. A templomi szertartást a gyülekezet éneke zárta, könnyes meghatódottságban is erőt. a halálban, elmúlásban és a feltámadásba vetett hit erejét sugározva. Mire a szertartás után a sírhantra kerültek a koszorúk, a Baknya vízválasztó hegyen a Nvikó völgyén lefelé szakadt az eső. Szürkeség kötötte össze az eget a földdel. S ami ennél is sötétebb színfolt volt a temtésen: feltűnően sok ismeretlen civil állt közöttünk pórázon tartott, szájkosaras farkaskutyákkal. Még hosszan beszélt dr. Takács Sára a temetés körülményeiről, majd hirtelen nagy levegőt vett és összetévesztette a farkaslaki katolikus templomot a közjegyzői hivatallal. Elmondta, hogy 25 év után nem hallgathat tovább, s hogy Tamási Áron végrendeletét valakik meghamisították. Hogy kik, azt nem tudtuk meg. így mindenki gyanakodva nézett a másik tisztelgőre. Azt mesélte Takács doktornő, hogy dr. Nagy Lajos, Tamási ügy védje neki elmondta szóban, hogy mi a végrendelet, s majd amikor hozzájuk került az írás, abban egész más volt. Bárhol is fordultam meg az elmúlt hétvége néhány napján Marosvásárhelyen és a Székelyföldön, mindig találkoztam valakivel, aki az épp ott nem lévőkről minden rosszat elmondott. Nyírják a magyarok egymást, keményen. Johb lesz. ha visszamegyünk a farkaslaki templomba, ahol az ünnepség szentmisével ér véget: „Én Istenem adjál szállást, /már meguntam a járkálást, /a járkálást, a bujdosást,/az idegen földön lakást." S ami három évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, a templomi ünnepség, a szentmise, a székely és a magyar Himnusz eléneklésével ért véget. Majd kidőlt a farkaslaki templom fala, úgy szólt az ének. Ez szép, de ennél sokkal több kell ahhoz, hogy a romániai magyarság ügyét elrendezzük. Egy az elmúlt évtizedek folyamán kiderült, a románok nem fogják belátni, milyen jó, hogy ott van az erdélyi magyarok hídja; Űgyhogy mi sem azon próbáljunk járni, hanem valami mást kell kitalálnunk. ZELEI MIKLÓS A katolikus szociális doktrína száz éve (5.) II. János Pál: Laborem exercens..., Munkát végezve... kezdetű enciklika A világ közvéleménye 1981 májusában is élénk érdeklődéssel várta, milyen útmutatást ad a pápa híveinek a Rerum novarum enciklika születésének 90. évfordulóján. Valóban: a pápa május 13-án egy altalános kihallgatáson akarta bejelenteni új szociális enciklikáját. Nyitott gépkocsiján meg is érkezett a Szent Péter térre és lassú menetben körbehajtott a hívők között. A bejelentést azonban megakadályozta Ali Agca, egy nemzetközileg körözött török terrorista, aki a tömegben megbújva, három lövést adott le a pápára, és súlyosan megsebesítette őt. A tragikus események miatt, néhány hónap késéssél. csupán szeptember 15-én jelent meg az új szociális enciklika. 1-aborem exercens címmel. Középpontban: a munka Először fordult elő a történelemben, hogy egy pápa külön enciklikát szán a munkának, a dolgozó embernek, és a többi kérdést is erről az alapról, ebből a szemszögből közelíti meg. XI. Piusnál még azt találjuk, hogy a munka korántsem a gazdagság egyetlen forrása, és hogy „a magántulajdon jogának elismerésén áll vagy bukik az ember személyes méltósága." XII. Pius is még arról beszél, hogy „az Isten nélkül végzett munka nem nemesít, hanem lealacsonyít". A fordulatot a munka megítélésében XXIII. János Mater et magistra enciklikája hozta, mely szerint - mint korábban is említettük - a „munka... a személyiség közvetlen megnyilvánulása, nem ágy. mint a tőke, amely csupán eszköz "• II. János Pál pápa egyenesen anól ír. hogy „a munka a szociális kérdés sarkponti problémája". Szerinte mindenfajta emberi munkának etikai értéke van, az ember java. „mert általa az ember nem csupán a természetet változtatja meg úgy, hogy saját szükségleteihez alakítja, hanem önmagát is, mint embert tökéletesíti, sőt bizonyos módon emberebbé válik ". Az emberi munka középpontba állítását a pápa két tényezővel indokolja: az egyik a tudományos technikai forradalom, a másik pedig a gazdasági és politikai struktúrában végbemenő változás. A munkát az ember istentől kapott rendeltetéséből vezeti le. és a többi teremtménytől megkülönböztető ismertető jegynek tartja. A munka vizsgálatánál különbséget tesz a munka alanya, az ember, akit szubjektív munkának nevez és a munka tárgya, meg a kettőt összekötő technika között, mely utóbbiakat objektív munkának hív. Ezen nézőpontból a kapitalista és a létező szocialista társadalmakat egy kalap alá veszi, és erőteljesen ostorozza, mert a munka problémáját materialista és ökonomista oldalról közelítik meg, azaz a munka objektív összetevőjét helyezik elótérhe. A tulajdon és a tőke Közvetlen elődeihez hasonlóan. U. János Pál pápa is abból indul ki, hogy „állandóan revideálni kell a rideg kapitalizmus tételét." O is elismeri a termelőeszközök szocializálásának jogosságát, sőt szükségét. A létező szocializmus országaiban lezajlott szocializálást nem tartja a tulajdon társadalmivá válásának, hanem egyszerű államosításnak, és mivel az állam egy szűk csoport hatalmát jelenti, a tulajdon itt, egyik szűk csoport kezéből egy másik szúk reteg kezébe ment át Elődeire utalva II. János Pál is a/t mondja, hogy nyíltan be kell ismerni, hogy a társadalmi erkölcs szempontjából jogos volt a tiltakozás „az égbekiáltó igazságtalanság és megkárosítás ellen, amelyek a gyors ipari fejlődés korszakában nehezedtek az eberekre". Elismeri, hogy a munkások szervezkedésének és harcának jelentős szerepe volt a kapitalista társadalomban végbement változásokban. Meglepőnek tűnhet számunkra, de szerinte ez a konfliktus, küzdelem nem volt osztilyjellegű. azzá csak a marxizmus transzformálta, mely azt x allja. hogy „a társadalmi rendek közötti harc az egyedüli út ahhoz, hogy a társadalomban megtalálható osztály-igazságtalanságokat, és magukat a társadalmi osztályokat is megszüntessék." A marxizmus nem maradt meg az elvi ideológia síkján, hanem: „A marxista ideológiától áthatott csoportok, mint politikai pártok a ..proletárdiktatúra" elve szerint és különböző típusú befolyásokat gyakorolván, beleértve a forradalmat is. egyeduralomra törekszenek az egyes társadalmakban, azért hogy a termelőeszköz magántulajdonának megszüntetésével bevezessék adtollektív rendszert. E széles körű nemzetközi mozgalom vezetői és főideológusai szerint cselekvési programjuknak az a célja, hogy végrehajtsák a szociális forradalmat, s az egész világon bevezessék a szocializmust, végül pedig a kommunizmust. " A munkások jogai A munkások jogait az enciklika, a munka istentől előírt erkölcsi kötelezettségéből vezeti le. Különbséget tesz közvetett és közvetlen munkaadó között, melyéknek a munkásokkal szemben mások a kötelezettségei, illetve a munkások más jogokat támaszthatnak velük szemben. Közvetlen munkaadó az a személy vagy intézmény, akivel vagy amellyel a munkás közvetlenül köti meg, meghatározott föltételek mellett, a munkaszerződést. Közvetett munkaadónak tekinti „azt a sok különféle tényezőt, amelyek a közvetlen munkaadón kívül meghatározó befolyással vannak arra a módra, ahogyan megszületik a munkaszerződés, s ennek következtében az emberi munka igazságos vagy kevésbé igazságos kapcsolataira hatnak". A közvetett munkaadók csoportjába sorolja első helyen az államot, aztán a „multinacionális vagy transznacionális vállaUtnk"-at, a különböző nemzetközi szervezeteket (például ENSZ. FAO. Nemzetközi Munkaszervezet). A munkásoknak a közvetett munkaadókkal szembeni jogai közül, a legfontosabbnak a foglalkoztatottság kérdését tartja a pápa. Ennek megoldásában szerinte is a döntő szerep az egyes államokra hárul, de elődjéhez, VI. Pálhoz hasonlóan ó is nemzetközi méretekben tekinti a kérdést, és veti föl a nemzetközi szervezetek felelősségét is, sót kéri rajtuk számon a hiányosságokat. Különösen megszívlelendők a pápának azok a sorai, melyeket a rokkantak munkához való juttatásának szentel. Ehhez azonban mélyreható szemléletváltozást tan szükségesnek: „Az objektív módon értelmezett (tehát a profitorientált - P. J.) munkát e körülményeknek alá kell rendelni, azaz az ember méltóságához, a munka alanyához és nem a gazdasági haszonhoz kell igazodnia." A jogok második csoportjában a munkabért és a szociális juttatásokat sorolja, melyek főleg a munkavállalók és a közvetlen munkaadók kapcsolatát érintik. Döntő kérdésnek itt az igazságos munkabér biztosítását tekinti, mely - szerinte - az a konkrét út. amin keresztül az emberek zöme hozzáférhet a teremtő áltál á közös használatra rendelt javakhoz. A munkaadó és munkavállaló közötti igazságos viszonynak. de egy egész társadalom igazságosságának is legfontosabb kritériumát az igazságos munkabérben látja. A tulajdonviszonynak alárendelt szerepet tulajdonít. Az igazságos bér alapkövetelménye a családalapítás és családfenntartás. A pápa a családi bérezés mellett adja le a voksát, melyet a családfő kap munkája után, és ezt egészíti ki a családi pótlék, vagy az anyának - aki „kizárólag a családnak szenteli magát" - a családnevelésért adott fizetés. Az anyai szerep társadalmi újraértékelésének szükségeségét hangsúlyozza: .. Becsületére fog válni a táriúdalomnak. ha lehetővé teszi az édesany ának - anélkül, hogy szabadságában akadályozná, pszichológiai és gyakorlati megkülönböztetéssel sújtaná honfitársnői színe előtt -, hogy egyedül a gyermekek gondozásának és nevelésének szentelje magát." Szakszervezetek, sztrájk A szakszervezetek kialakulását a munkások igazságos önvédelmi, jogvédelmi harcából vezeti le. Szerepüket, harcukat a jelenkorban is pozitívnak, igazságosnak tartja, amennyiben azok nem az. „osztályharc képviselőit", tehát harcuk nem „a többiek ellen zajlik.... és nem magáért a harcért, vagy azért, hogy kiirtsa az ellenfelet". Fejtegetései különösen ott válnak érdekessé, mikor a szakszervezetek és a politika viszonyáról ír. Elismeri, hogy bizonyos értelemben a szakszervezetek tevékenysége belép a politika területére. A politikát úgy értve, hogy az „a közjóért való okos törekvés." Ugyanakkor azt is világosan leszögezi, hogy a szakszervezeteknek nem feladatuk a politizálás, a szó általánosan használt értelmében A zsinathoz és VI. Pálhoz hasonlóan, a sztrájk eszközét „az igazságosság határai és megfelelő feltételek közepette", törvényesnek tekinti. Ugyanakkor - elődeihez hasonlóan - csak végső eszköznek tartja, és óva int attól, hogy a sztrájkok politikai manőverek célját szolgálják. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy II. János Pál pápa is elmarasztaló kritikát mond a kapitalista társadalmi rendszerről és struktúrájáig hatoló sürgős megreformálását szorgalmazza. A megvalósult szocializmusnak nem a mélyreható reformját sürgeti, hanem a létét kérdőjelezi meg. hiszen politikai hatalmát egy szűk csoport pártdiktatúrájaként jellemzi, a benne megvalósult kollektív tulajdont pedig egyszerű államosításnak tartja. Egy konkrét, mindenkire kötelező, katolikus társadalmi modell megalkotására ó sem vállalkozik, de elődjéhez - VI. Pálhoz képest sokkal erőteljesebben megrajzolja a szociális doktrína kontúrjait. (Vége.) PÁL TAVAS