Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-04 / 129. szám

4 HANGSÚLY DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. JÚN. 4. Harmadik bécsi döntés MAROK TAMÁS Néha provinciálisnak kell lenni. Például a világkiállítás ügyében is. Szegedről kissé másként kell érvelni. Nem arról kell beszélni, hogy az ausztriai népszavazás milyen kínos helyzetbe hozta a magyar kormányt, mely eddig teljes gőzzel bizonygatta, milyen jó lesz az EXPO-t rendezni a sógorokkal. Nem is arról, hogy most aztán egyszerre indokot váltott, egy huszárvágással azt kezdte el rögvest hajtogatni, Iwgy egyedül még jobb megrendezni a világkiállítást, mint társbérletben. Történelmünkből emlékszem: a bécsi döntések nekünk hosszú távon mindig nagy csapást jelentettek, még ha pillanatnyilag rendkívül kedvezőnek tűntek is. A; EXPO hívei főképp annak gazdaságélénkítő hatásával éneinek. Nem vagyok közgazdász, de erről meg az 1985-ös pártkongresszus jut az eszembe, már az MSZMP-jé. Akkor az előző év csekély külkereskedelmi aktívumán felbuzdulva hirdették meg az élénkítés gazdaságpolitikáját. A huszonegynéhány milliárd dolláros végeredmény - mely mínuszban értendő- közismert. De nem is erről akarok beszélni, mondom, nem vagyok szakember, és egyébként is szeretnék végre provinciális lenni. Szegedről másként kell érvelni: kicsit hangosabban ellene. Merthogy engem, mint szegedit, kevéssé lelkesít, hogy autópálya lesz Bécs és Budapest között. Én Szegedről szeretnék végre sztrádát: Pécsre. Szombathelyre, Debrecenbe, no és a fővárosba. Ennek pedig az EXPO kifejezetten ellene dolgozik. Engem kevéssé lelkesít, hogy Lágymányoson hatalmas kiállítócsarnokok épülnek, s aztán később majd törhetjük a fejünket, hogy mit csinálunk velük. A; sem rölt el különösebb nemzeti büszkeséggel, hogy Nyugat-Magyarországon mindez milyen gazdasági pezsgést fog hozni. Olt úgyis tűrhető a helyzet, van idegenforgalom, és van vendéglő is dögivei, oda úgyis járnak az. osztrákok, igaz, kolbászért meg varratni. Színházba nem, az ott nincs. Miképpen semmiféle jó érzést nem okoz hogy a meglévő harminc mellé épül még húsz pesti hotel, amikor itt, Szegeden három se telik meg, mert nem jönnek már a szovjet csoportok. Elég mókás, hogy annak a fővárosnak a közgyűlése szavaz a világkiállítás éllen, amelynek ez a rendezvény a legtöbbet hozná. A; pedig már talán az abszurd birodalmába tartozik, hogy ennek ellenére a Parlamentben a kormány a vidéki képviselőire támaszkodva fogja megszavaztatni az EXPO-t, akiknek az nyilvánvalóan nem érdeke/Vajon kire fog gondolni Raffay Ernő vagy Bratinka József? A pártjára vagy a választókörzetére? Megkérdezik-e majd a polgárokat?) EXPO-párti uraim, ne is fáradjanak a bizonyítással, igen, teljesen provinciális vagyok ebben a kérdésben. Csak abban bízom, hogy legalább ilyen provinciális lesz Pécs, Kecskemét vagy különösen Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza, akiknek a világkiállítás talán még nálunk is kevesebb jót ígér. Szabadság és rendteremtés Hévézi Endre Londonban élő festőművész szegedi kiállításáról A kiállítási évad egyik legfölkavaróbb és legtanulságosabb kiállítását rendezte meg a Londonban élő magyar konstruktivista művész, Hévézi Endre, aki városunkból indult el a világhír felé. Kiállításának megnyitására ő is hazaérkezett - e beszélgetésre is e néhány nap alatt kerítettünk sort - és a hét végén ismét Szegedre látogatott egykori alma materébe, a Baross Gábor reáltanodába 50 éves érettségi talákozóra. Hévézi Endre már első önálló kiállításán is festőként és szobrászként mutatkozott be, s ez a kettős kötés végigkísérte egész életét. A festészet érzelemgazdag oldottsága és a szobrászat anyaghoz kötött szigora volt az a kettős kapocs, amely egységben tartotta szuverén művészetét. Talán logikus a kérdés, hogy miként született meg Hévézi Endre építészet felől közelítő alkotói munkásságában a szabadságvágy és a rend igénye közötti harmóniaié remtési kísérlet? - Valóban sokszor felteszik a kérdést, konstruktivista szobraim és érzelemmel átitatott festményeim és tűzzománcképeim előtt, hogy vajon egy ember két külön világáról van-e szó? Számomra ez nem kérdés, és sohasem volt probléma. Egész életemben úgy éreztem, hogy a zűrzavaros világ, amely körülvesz, rendért kiált. Pontosan éreztem, mennyire öncélúvá válhat az érzelmek féktelen áradása, s azt is tapasztaltam, milyen rideggé tud válni a rend öncélú diktatúrája. így aztán egyensúlyt kerestem az alkotói szabadság, a festés autonómiája, valamint a fő irányok, meghatározó, rendteremtő elemek között. így a föltámadó indulatokat, a fölizzó tendenciákat is kordában tudtam tartani, meg tudtam fogalmazni. Úgy érzem, hogy mindezekkel az érték szigorú szabályait teremtettem meg. mmmmmt „Én Angliában is magyar vagyok. Inkább lennék a magyar művészet kis pontja, mint London sztárja." Festményeimen, zománcképeimen a nagy és sodró erők önmozgását, az emberi indulatok féktelenségét, a színek kavalkádját próbáltam megfogalmazni az anyaghoz kötött szobraimban - legyenek azok fémből, kerámiából, porcelánból, az egység dinamikáját igyekeztem tetten érni. Sokféle munkát készítettem, valamennyiben tetten érhető az érzelmek szabadsága és a logika kontrollja. - Művészi pályáját áttekintve föltűnik, hogy rengeteg, építészethez kötődő murális munkát készített. Falfestmények, kerámia homlokzatdíszek, fémreliefek, porcelánplasztikák és üvegablakok hitelesítik életművét. Mi vezette a nagy méretek és a vallási tematika felé? - Meggyőződésem, hogy egy tenyérnyi elefántagyarból is lehet ugyanolyan értékes szobrot faragni, mint amilyen látványos művet egy hatalmas falfelületre, egy óriási ablakra. A murális munkákhoz engem az építészet terelt. S annak a felismerése, hogy a nagyméretű alkotások á mesterségbeli tudás és a technikai ismereték próbái. Technikai-technológiai követelmények éppúgy összetevő értékei egy hatalmas műnek, mint az esztétikai megvalósítás elemei. A vallásos tematika pedig azért izgatott, mert a különböző anyagok rabszolgájaként ezek újabb szigorú szabályokat róttak rám. Egy templomi munka, legyen az freskó, üvegablak, vagy dombormű, majdnem dekoráció. A vallási események, rituálék vagy személyiségek megjelenítése szigorúan előírt kötöttségek között jelenhet csak meg. E szigorú feltételrendszer mögött rejtőzködik a személyiség, amelyet csak nagyfokú mesterségbeli tudással hívhatunk elő. Az egyházi épületekhez kötődő nagyméretű dekorációk a teherhordó elemek közé kerülő kétdimenziós kapcsolatteremtő lehetőségek a szertartás résztvevői, és a külvilág között. így aztán egy óriási méretű üvegablak nem elsősorban az ábrázolt motívumaival hat, hanem fényeivel, felületi vibrációjával, szinte másvilági élményével. Az ablak nem elhatárol, hanem -összekapcsol, részint a benti közeget a kinti természettel, részint az egyes ember lelkivilágát a mennyországgal. Ennek minél tisztább szolgálata a festő feladata. A templom egy más világ, egy más közeg, aki oda belép, az más dimenziót keres, új minőségre vágyik. A színes üvegablakokon beszűrődő tónusok színés fényélménye ezt a hatást hivatott erősíteni. Etiópiában hatalmas, tízszer tizenöt méteres üvegablakokat készítettem, s egy alkalommal, kora reggel megtekintette a munkát a Négus, az egykori Hailé Szelasszié. Soha olyan élményem nem volt, mint akkor: a felkelő nap besütött a színes üvegablakokon, és csillogott a kereszt- hrf)ó fényes márványpadlóján. Magasztos pillanat volt. - Megbízásai a világ sok pontjához kötötték. Sokat dolgozott Európában, de afrikai és kis-ázsiai megbízásokat is teljesített. Elszakadt-e véglegesen a magyar kultúrától, a magyar művészettől, vagy volt-e alkalma és érdeklődése követni a magyarországi művészetet? - Valóban sokfelé jártam a világban, de igazából sohasem szakadtam el Magyarországtól. Már ifjú koromban Aba-Novák Vilmos művészetének nagy élményével tarsolyomban indultam világgá. Részint tüneményes rézkarcai, részint hatalmas méretű freskói hatottak rám - űgy tűnik meghatározó módon. Kár, hogy gyorsan és múlékony technikával, temperával dolgozott. A fiatalabb generáció tagjai közül Kondor Béla alkotásait süvegelem meg mindenekelőtt. Én magyar vagyok, és őszintén mondom, inkább lennék egy pont a magyar művészet palettáján, mint a londoni művészet kegyeltje. TANDI LAJOS „PÁLLAL ££/ ÍL£ravA-r ' riSCHLR. eKMÍ' P/WVö-r£*.t/e/ "Á-lÓMt- ZJlsltsKíljl^ J2. i^J^ s^oy^ejL T^tJ^r l+Jf. XAlcA*rALfc^J^M . t* JC^túk^ 4-*- JL h*, &UI , * c^^uA. e^s-t-cr ^Lí-vAjl ^IjuJCDLhiJC At^écCíU^J-A ^z^oJ/Lé IÜl/UjU asJAZ^ ' ItMd (hYOAéOYf/ejc x.4 -Lefest - svc^etJ^C^TH-dLSL • t F)OT7O I OAL(-A L. E&V ÉLCTERR AT* (Jl: u^ * ^d^UtUW.-.AU1. J&i It^lu, '7' www- • • ÉP / mm Rozsda A Magyar Nyelv Értelmező Szótára (1961) szerint a rozsda, avagy a korrózió nem egyéb, mint „(Fémek, főleg vas felületén) nedves levegővel vagy vízzel való érintkezés és oxidálódás folytán keletkezett, a fém állományát bomlasztó réteg." E folyamat megelőzhető a rozsdamentes bevonat alkalmazásával míg a történelmi korokban a múlandóságot a kő felhasználásával próbálták felejteni az emberek, addig az újkor, a föld méhét mind bátrabban megcélzó igyekezetében a fémekben találta meg azt az anyagot, mely a maradandóság (technikai) feltételeit biztosítja; így ipari méretűvé vált a korrózióvédő vegyületek gyártása. A társadalom korróziója a korrupció. Ugyanezen szótár szerint a korrupció „(társadalmi, politikai, hivatali) olyan hivatali, közéleti, politikai, erkölcsi állapot, amelyben a megvesztegetés gyakorlata, a megvesztegethetőség szelleme általánosan elterjedt." Továbbiakban „(irodalmi) főleg a társadalom, a köz anyagi érdekeit sértő erkölcsi romlottság, züllöttség. " Azt hiszem, az előbbi, a politikai, hivatali, társadalmi vonatkozású értelmezés időszerű manapság e tájon. Melyről olyan mélyen hallgatunk, mintha átmenetileg elnémultunk volna. A rendszerváltás kapcsán sűrűn felhangzik az átmentés vádja egy-egy érdekcsoporttal szemben; sohasem a konkrét személy a célpont, aki hús-vér mivoltában a köz ítélőszéke elé állítható. Mintha a rozsdára kentük volna a korrózióvédő bevonatot... RÜ