Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-04 / 129. szám

KEDD, 1991. JÚN. 4. DÉLMAGYARORSZÁG KULTÚRA 5 Operalevél Hoffmann, Márta, Gioconda Békelovas Másfél nap alatt három pompás operaelőadást láttam a a pesti Operaházban. Péntek este az Andrássy úton a Hoffmann meséit adták, mely a most befejeződő évad újdonsága volt. A fővárosi dalszínházban először állt össze az az alkotói trió, mely néhány év előtt annyi örömet szerzett a szegedi operalátogatóknak is. Oberfrank Géza. Kerényi Miklós Gábor és Makai Péter együttesében ezúttal sem kellett csalatkoznom. A díszletkonstrukció nagyvonalú, a színpad összes technikai adottságait kihasználja, néha szinte tobzódik az effektusokban, a figurarajz pontos, sok-sok apró lelemény tartja frissen figyelmünket, zenei irányítás magabiztos. Kerényiék előadása a művészről szól. A forgó díszlet egyik oldala erősen emlékeztet az Operaházéra, ahol maga az előadás játszódik. S finálé után, a tapsrendben a kivilágosodó hátsó horizonton páholysorok, kiöltözött hölgyek-urak néznek szembe velünk, ha tetszik, önmagunk tükörképe. E kettős figyelem kereszttüzében ottmarad középen árván, kiszolgáltatottan Hoffmann, a költő, a művész. A címszereplő ebben a felfogásban nem holmi részeges, lecsúszott alak. Nagyon erős a költői énje, életét könyvekből, valószínűleg verseskönyveiből olvassa föl. Görcsösen keresi a tökéletes nőt, ezért minduntalan öncsalásra kényszerül és csalódik. E felfogás konzekvens betetőzése a finálé, ahol nem Stella „a" múzsa mondja el: „Szeretlek!", hanem a három régi kedves tér vissza és szavalja kánonban. Es nem Stella hagyja el Hoffmannt, hanem a költő őt: belátja, hogy kapcsolatuk kilátástalan, s ott marad a színpad közepén magába roskadva, verseit szorosan átölelve. Nincs múzsa; csak nők vannak, akiknek egy-egy gyarlósága néhány pillanatra megihlet. Nagyszerű szereposztást sikerült összehozni. Daróczy Tamás kitűnő Hoffmann, egyéniségében van valami lágyság, ami különösen illik a figurához. Tenorja gyönyörű, magassága könnyed. A három női szerepet a szerző szándékának megfelelően három különböző hang-karakterű művész énekelte: egy koloratúr- (Pánti Anna -virtuozitással győzia szerepet, ám a hang volumene Agen kicsi), egy líraiAP-ítti Katalin egészen megható Antónia), és egy drámai szopTán (Pelle Erzsébet). Ulbricli Andrea (Nicklausse) rendkívül nőies alkat, a nadrágszerepben nehéz elhinni róla, hogy fiú, ám nyilvánvaló tehetségével érdekes figurát teremt. Kiemelkedően jó volt Gárday Gábor négyes szerepében (Luther, Spalanzani, Crespel, Schlemil), ami énekesi teljesítménynek sem akármilyen, hiszen basszus és tenor is van köztük. Kerényi nagy gonddal válogatta össze a kisebb szerepek alakítóit, s így azok mind élettel teli, jól elkülöníthető alakok lettek. Az előadás egyetlen problémája a nagy négyes baritonszerep megoldása. Tóth János aznap nem volt a legjobb diszpozícióban, ám hangja egyébként is csak inkább a nagy karakterfigurák ábrázolására predesztinálja, színészi tehetsége azonban sugárzó. Ezért aztán rendszeresen olyan szerepekkel terhelik, amelyeket vokálisán nem győz (Scarpia, a hollandi). Ebben a produkcióban, ahol minden hang evidensen jeleníti meg a figurát, ő sehogysem illik. Tóth János az utóbbi időben rendez is. Idén a Cigánybárót, tavaly Flotow Mártáját vitte színre nagy sikerrel. A Mártát másnap szombaton délelőtt szórakoztam végig az Erkelben. „A játék a szabadság kez„Pedig a játék a szabadság kezdete." (Tóth János) dete" - mondja a rendező a műsorfüzetben, s lón. Székely László díszlete a színpadot egybefoglalja a nézőtérrel. Az átjárás természetes, magától értetődő. Az énekesek időnként a nézőtér felől érkeztek vagy távoztak, a proszcénium páholyhoz lépcső vezetett, s a mindenkori hálószobát jelenti. Üde szemlélet, fantáziadús eszközhasználat, pompás szórakozás. A zenekar a színpadon precízen, lendületesen kísért, készséggel vett részt a komédiázásban, Nagy Ferenc könnyeden irányította őket. S ami a legfőbb: mindez biztos mértéktartással, a túlzás, a ripacskodás leghalványabb árnyéka nélkül. Daróczy Tamás néhány órával fenomenális Hoffmannja után pompás Lyonéit énekelt. Komédiában is otthon van. Sárkány Kázmér (Plumkett) fizimiskáját meg az isten is vígoperára teremtette. Örvendetes, hogy szimpatikus baritonista hangja az utóbbi időben teljesen kiegyenlítetté vált. Hatásosan adta elő a híres Sördalt. S ahogy ez a két vidéki legény egyszer csak hóna alá kapja a favellát és gitározni kend rajta... Bokor Juttát (Nancy) kell még kiemelnünk, aki nemcsak remekül énekel, de még egy kán-kán paródiára is hajlandó, sót képes. Régen láttam ilyen fölényes biztonsággal kacagtató darabot! Egészen más értékeket képviselt az esti Gioconda előadás héttől fél tizenkettőig. Alig egy hete volt, hogy fölújították a darabot, melyet Pesten 61 éve nem játszottak. Maestro Gardelli dirigál, a szerepeket a színház nemzetközi rangú sztárjai éneklik. A történet rémes, a szöveg kiábrándító, még szerencse, hogy olaszul megy, legalább nem kell szörnyülködnünk. Azaz mégis: hiszen H. Menczel Mária feliratait olvashatjuk. Sajnos, a fordítás ijesztően hű. Pedig egy kis korszerűsítő átírás nagy szolgálatot tenne darabnak-közönségnek egyaránt. (Kerényi a francia Hoffmannhoz kiváló, közérthető feliratokat készített.) Hasonlóképpen az is, ha Miká András rendező legalább néhány kirívó képtelenséget megpróbált volna eltüntetni. Ó azonban inkább a látványos tablókkal van elfoglalva, a többit énekeseire bízza. Az énekesek többnyire nagyszerűek. Misura Zsuzsa (Gioconda) igazi díva, megjelenésben-hangban egyaránt. B.Nagv János szenvedélyes Enzo, ezt a tenort hallgatni érzéki gyönyörűség. (Csak híres románcában volt bizonytalan és bizony hamiskás.) De a többiek, Pánczél Éva, Kálmándy Mihály és Begányi Ferenc is a maximumot nyújtják ebben a közepes darabban. No és Takács Tamara, aki Gioconda anyjaként az est legmegrázóbb alakítását, legjobb hangi teljesítményét nyújtotta. Végül Lamberto Gardelli. Az ősz mester megint csodát művelt, ezúttal talán kicsit nagyobbat, mint tőle megszoktuk. A partitúra - néha érdemén felül - ezer színben pompázik, a táncok sisteregnek, a finálékban olyan fortissimót produkál, amilyent ettől a zenekartól még soha nem hallottam. Micsoda békebeli karmester! Isten tartsa meg nekünk minél tovább. A hírek szerint jövőre Gardelli Rossini Mózesét vezényli Pesten. A rendező Kerényi Miklós Gábor, Mózes Airizer Csaba lesz. Ketten közülük jártak már Szegeden, egyikük még nem. Ennek ellenére, azt hiszem, mindnyájukat szívesen látnánk bármikor. MAROK TAMÁS Ujfilm Azok a csodálatos Baker fiúk Legalább a címben kell valamit csinálni. A zenész sors nem útmutató, esetleg, ha félre értik. Tudom, hogy erről van szó. Egy film, ami sorsot akar felmutatni csak akkor lehet igazán jó. ha ugyan undorítóan, de nem vesz tudomást magáról. A sors. pardon. mindig gyengeség. Mert jó alibi a megbúvásra. arra, hogy valamit felelőssé vagy felelőtlenné tegyen az ember, ha ugyan ember ebben a mivoltában. A Baker fiúk ugyanebben a cipőben járnak. Nem nagy cipő, szorít. Ahogyan sok más filmmel szemben válunk értetlenné, hogy vajon ezt miért csinálták meg. Erre az alapvető kérdésre könnyű gondolni, azt hihetnénk, hogy felelőtlenek vagyunk, de hát kérem szépen, a bizonyíték, az bizolivíték Ahogyan nézzük, azt képzelhetnénk, hogy a történetben otthonra találunk - mert a sors diktálja csakhogy a világnak ez a gyengébb oldala, naná, a botnak ha egy vége lenne, el se lehetne dobni, szóval túl itt a kritikai felismerésen, ami undorító manapság, mert minden kritikai viselkedés kicsit önámítás, szóval a világ gyengébb oldaláról beszéltem: az erősebbet viszont ritkán van alkalmunk megismerni. Egyszerűen nap napra úgy élünk, hogy nem ismerjük az élet erósebb oldalát. Ha most film beszélhet valamiről, akkor erről. Példának okául a Veszett a világ erről beszélt, és nem az undorító sorsról. A sors az kommunista csökevény. Nem mintha kapitalista akarnék lenni, neki is rossz, mert valamilyen. Eljött a rombolás ideje, barátaim? És erre büszke vagyok. Aki pedig nem hiszi, rombolhatóvá lesz, a Baker fiúk meg játszanak neki valamilyen zenét. Rohadt egy zene lesz, mert folyton a végére kell gondolni, és ez a világvége. Egy történet végén egy kicsit mind meghalunk, úgymond. A humanizmus előbb-utóbb tönkre teszi a világot. Kinőttük ezt. Segíteni szép, de haszontalan, rajtam is rajtad is. Esetleg gusztustalannak gondolják, amit itt leírtam, de a csodálatos Baker fiúkon már nem lehet segíteni. Az élet legnagyobb tanulsága a puding: porból lett és porrá leszel. POOMANICZKY SZILÁRD Néhány éve bejárta Európát egy új szobor, amely falán Picasso sokat megjelenített, de sokat is bírált galambja helyett átveheti a megújuló Európa béke-jelképét. Venanzo Crocetti olasz művész klasszikus hagyományokon iskolázott modern szobrot alkotott 1988-ban, a római művészet által ihletett harmonikus szépségű Ifjú békelovast. amely születése pillanatában a béke új szimbóluma lett. Bejárta a világot. Hozzánk, a Szépművészeti Múzeumba Hiroshima, New York, Leningrád, Moszkva és Strasbourg után érkezett, és Budapestről Párizsba, Londonba, majd Rómába veszi útját. A szőlőlevéllel és fürtökkel feldíszített ifjú és szelíden legelésző lova alkalmas arra, hogy a XX. század végének béke-gondolatát szimbolizálja. „Történelmi pillanatban érkezett meg Crocetti alkotása Budapestre üdvözölte a szobrot Demszky Gábor. Budapest főpolgármestere akkor, amikor az ország könnyűnek aligha mondható búcsút vesz a világot kettéosztó katonai tömbrendszerektől... még néhány hét, és elhagyja az ország területét az utolsó idegen katona. S íme az Apokalipszis lovai helyett megérkezett a béke lovasa." miítirmmmmmmmiitmmmmiitmmmmmmfmfmm Magyar abszurd Még csak munkacíme van az épphogy elkészült filmnek (ítéletlenül); a sajtóbemutatón Almási Tamás rendező bejelentette, hogy folytatják a forgatást, hiszen annyi új témát, személyes drámát találtak - vétek lenne abbahagyni. Valóban, kimeríthetetlennek tűnik az elmúlt évtizedek abszurdjainak (képtelenségeinek, lehetetlenségeinek, értelmetlenségeinek, ostobaságainak, esztelenségeinek) tárháza. Sót. Sok jel mutat arra, hogy a magyar abszurd folytatódik. Gondoljunk azokra a napi törekvésekre, amelyek szerint a rendszerváltás mintha a múlt visszaállításával lenne azonos (kárpótlás, reprivatizáció, egyházi ingatlanok visszaadása, stb.). Az embernek föláll a szőr a hátán: sose lesz itt vége az esztelenségeknek? Elkészül egy-egy novella, memoár, film; kevés, hiszen miért éppen mű-alkotásra lenne pénz: elolvassuk, megnézzük, erősítgetjük magunkat: soha többet! Egyszersmind tudjuk, a történelem irányt téveszt időnként, s a korrekció kései annak, aki belehalt már... Almási új filmjében - mely a szegedi tévéstúdió és a Mozgókép Innovációs Alapítvány közös finanszírozásában készült - asszonyok beszélnek. A kistarcsai ezredből, ahol 400 nőt is fogva tartottak. 1950-ben szedték össze őket. Miért? Csak. Mindenféle volt közöttük, kiszolgáltatott közösségük: metszet az akkori magyar társadalomból. Sokuk máig nem tudja, miért zárták be őket három borzalmas esztendőre, miért tették tönkre a családi életüket, törték meg a pályájukat, a személyiségüket. Egyikük a börtönben szülte meg a gyermekét, másikuk a börtön miatt nem szülhetett gyermeket. Mindannyian betegek lettek, testük-lelkük nyomorodott. Egyikük hívó kommunista volt, Auschwitz után azért jött haza, hogy segítsen fölépíteni a szocializmust. Másikuk a kisgazdapárti anyja, á harmadik újságíró férjé miatt került Kistarcsára, Gizi pedig, aki hosszú életében most először Gizi ma is biztos benne, hogy Szálasinál szebb férfi nem volt széles e hazában... itiiiiitiiiiiiiiiiiii'iitMniiiiiiMiiinniiitiimiiiiMiiiiuttit vállalta a nyilvánosságot, szerelmes volt - Szálasi Ferencbe. Camilla színésznő volt, Magda író, Mónika grófkisasszony. Piroska pedig a parancsnok. A szegedi táj ő-zó nyelvjárását beszélő államvédelmis tiszt felhőtlen derűvel emlékszik vissza karrierjének csúcsára. a kistarcsai évekre, s most. amikor évtizedek után találkozik az egykori rabokkal, nem érti, mi bajuk vele... Piroska: archetípus. Az emberiség minden tapasztalata arról szól, hogy ha kulturálatlan ember kezébe hatalom kerül, akkor minden megtörténhet. aminek petfijfÉem szabad megtörténnie, mert eílefte mond az életnek. S e sokszoros tapasztalat ellenére - Uramatyám, hányszor sétálunk bele ugyanabba a csapdába?! A drabális Piroska büszkén meséli, hogy milyen vasalt és tiszta illatú volt ő mindig. Adott magára, „hadd szagoljanak egy kis pesti levegőt" a rabok. Mégse várhat jót a jótett helyébe? - kérdi, s ahogy lecövekel a priccsekkel szemközt, szétvetett lábú, egyenes derekú egész mivolta: maga a megtestesült, lehetetlen ostobaság. A kései találkozáskor kezet nyújtott neki a volt rabok többsége. Talán verték volna agyon? Lehetséges, hogy a volt kistarcsai ezred női szakaszának és Piroska parancsnoknak e mai, kézfogással zárult találkozója miatt kellett megcsinálni ezt a filmet. A szembenézés kényszere miatt. Vagy a szembenézés céljából. Mert mi mást tehetnénk, folyvást megpróbáljuk, újra és újra próbáljuk megérteni, ki, mi, mikor, miért, hogyan működik. Igyekszünk használni az agyunkat - szemközt az abszurddal is. A szinopszis tavaly májusban elkészült, az idén februárban kezdtek forgatni (dramaturg: Bende Gyöngyi. operatőr: Jancsó Nyika), tegnap volt az elfogadás. Forgalmazó még nincs, az alkotók remélik, hogy egy osztrák-német cég vállalkozik majd a külföldi forgalmazásra. Úgy fest, ez is egy magyar abszurd. S~E Könyvheti program Ma délelőtt 10 órakor az Orfeusz Kiadó tart rendhagyó irodalomórát a Deák Ferenc Gimnáziumban. Délután 2-kor Ancsel Évával találkozhatunk a szakszervezeti könyvtárban. Öt órától a Dugonics téren Baka István, a Somogyi Könyvtárban pedig Ancsel Éva dedikál. A Dugonics téren 5 órától színházi bemutatót is láthatnak az érdeklődők, mégpedig a Deák ferene Gimnázium irodalmi színpadának előadását, melynek címe A csapodár madárka. Este 6 órakor az Orfeusz Kiadó, pontosabban Benkő Attila és Marshall László költők, valamint Eisemann György művészettörténész a JATE klubban tart felolvasóestet. Hét órától a Bálint Sándor Művelődési Házban Szepesi Attila beszél új. Ars amatoriacimú kötetéről. - . — -