Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-11 / 135. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. JÚN. 13. DÉLMAGYARORSZÁG A HELYZET 3 Biztosítás NYILAS PÉTER írt nekem a biztosítóm, de nem ám valami rideg hangú, hivatalos levelet, ellenkezőleg. Már a boríték is tetszett, kis ablakot vágtak rajta, bekukucskálva olvashattam a címemet, ez nemcsak modern, de van benne némi intimitás is (mármint a kukucskálásban). Fölötte piros betűkkel a biztosítóm neve, aki egyébként még alá is kanyarította a levelet a végén, kézírással, saját kezűleg - igaz, nyomtatva -, de ebből is érezhettem, itt emberi kapcsolatról van szó. (Maga az Állami Biztosító Rt. küldte a levelet, ráismertem az aláírására.) Azt mondja, kössek vele gépjármű-biztosítást, egyébként is muszáj, és semmi okom, hogy ne beléje vessem a bizalmamat. (Tényleg, miért is ne? - kérdeztem ennél a résznél magamtól.) Ráadásul a dolog könnyűnek látszott, a borítékban mindenféle színes papírt találtam, örömmel rakosgattam szét: űrlap, postautalvány, bélyeg nélkül föladható válaszboríték, és persze a levél, a hátulján kitöltési mintákkal arra az esetre, ha valaki nem tudná, hogy a forgalmi rendszám helyére mostan akkor mit köll beírni. Már éppen neki akartam fogni a munkának - sokakkal ellentétben én szeretek csekkeket, blankettákat, tudakozványokat, belégeket és hasonlókat kitölteni, az életnek olyan pillanatai ezek, amikor tiszták és egyértelműek a kérdések és válaszok, tudom, mit várnak tőlem, és azt is tudom, hogy könnyedén megfelelek a feladatnak, egyszóval garantált a sikerélmény -, amikor váratlanul eszembe jutott, hogy nincs is autóm. Elkedvetlenedve hagytam abba a készülődést. Akkor most hiába volt ez az egész? A szép levél, a sok mindenféle, amit kaptam... Aztán támadt egy ötletem: megírom a válaszborítékban, hogy küldjenek gyorsan egy forgalmi engedélyt, meg egy slusszkulcsot, aztán egye fene, megkötöm velük azt a fránya biztosítást. De a poén nem ez. A levél első bekezdésében még az is szerepel, hogy ha véletlenül nincsen kocsim, keressek valakit, akinek van, és adjam oda neki az egész pakkot. Hogy az ügynöki jutalékot mikor kapom meg, arra nézve nem találtam egyetlen bekezdést sem. Azért nem aggódom: ahogy a címemet most is előkeresték a nyilvántartásból, biztosan akkor is meglesz még, amikor a pénzt kiutalják. Ujabb gyógyszer­áremelés várható Az MTI értesülése szerint a közel­jövőben ismét emelkedik néhány gyógyszer ára. A hír kapcsán bővebb információt dr. Harangi György, a Népjóléti Minisztérium gyógyszeré­szeti főosztályvezetője adott, aki elmondta: „jelenleg mintegy hatvan gyógyszeralapanyag áremelési szán­dékát jelentették be az előállítók. Ezek közül 45 gyógynövény, 6 egé­szen ritkán használt gyógyszer, a többi pedig a patikákban előállított készítmény egy komponensét érinti. Az áremelés mértéke átlagosan 50 százalék lesz." Harangi György emlékeztetett a május 2-i gyógyszeráremelésre, amelynek szükségességét ismerete­sen az váltotta ki, hogy a gyógysze­rek beszerzői és termelói árának növe­kedését a társadalombiztosítás (TB) a továbbiakban nem kompenzálta. S mivel a TB gyógyszerár-támogatási kötelezettsége, illetve lehetősége megszűnt, így „kénytelenek vagyunk . - fogalmazott Harangi doktor - a termelói áremelkedéseket a fogyasz­tói árakban a jövőben érvényesíteni. Az áremelés augusztus előtt nem várha­tó, miután az érintett termékekből a gyógyszer-nagykereskedelem és a gyógyszertárak meglehetősen nagy ­a régi áron vásárolt - készlettel rendelkeznek". Kertészkedők figyelmébe Megváltozott a réztartalmú nö­vényvédő szerek élelmezés-egész­ségügyi várakozási ideje. A Földművelésügyi Minisztérium Növényegészségügyi és Földvédelmi Főosztálya a 28384/1991. számú leiratában módosította a réztartalmú gombaölő szerek felhasználási engedélyét. Valamennyi csak rézvegyületet tartalmazó gombaölő szer esetén (pl. Bordói por, Bordói lé FW, Réz­oxiklorid 50 WP stb.) felhasználása után az élelmezés-egészségügyi várakozási idő: uborkában, hüvelyes zöldségben, málnában 5 nap, haj­tatott paprikában, hajtatott para­dicsomban. burgonyában 7 nap. almában 10 nap, konzervipari ubor­kában 3 nap. A Miltox Special, Perotox felhasz­nálása esetén is változtak a vára­kozási idők: uborkában 5 nap. paprikában, paradicsomban 7 nap, burgonyában 10 nap. A Mikal C 64 élelmezés-egészségügyi várakozási ideje: uborkában 5 nap, burgonyában 7 nap. A Sandofan C várakozási ideje is megváltozott: burgonyában, para­dicsomban 7 nap. A rezet nem tartalmazó készítmények közül a Bravó 500 engedélyokiratát kiegé­szítették. Uborkaperonoszpóra ellen Megváltozott! fel lehet használni, 2,5-3,0 Mta dózisban. (25-30 ml/100 m2), az élelmezés-egészségügyi várakozási idő: uborkában 3 nap. A módosított engedélyokiratok egyéb előírásai változatlanul ér­vényesek. Az elmúlt években nagy gondot okozott a termelőknek és a kiskert tulajdonosoknak az uborka­peronoszpóra. A betegség nag yon hamar megjelenik, és fokozza a gondot, hogy az egyik leggyorsabb kórfolyamatot előidéző kórokozó. A védekezés alapja a megelőzés legyen. 2-3 lombleveles kortól kell számítani fertőzésére, és ettől az időtől el kell kezdeni a védekezést. A szerek közül a réztartalmúakat, vagy a Dithane M-45-öt, Bravó 500-at használjuk. A . permetezések gyakorisága 7-10 nap. Ha meg­jelennek az első tünetek, akkor a felszívódó szerek közül a Mikal C 64-et javasoljuk, vagy a hamarosan forgalomba kerülő Galhen M, vagy Galben C készítményt. A szedések idején azonban a várakozási idők miatt célszerű újra a réztartalmű szereket előnyben részesíteni. Az első tüneteket a kora reggeli órákban lehet a leghamarabb megtalálni, ugyanis ilyenkor a később sárguló, erekkel határolt foltok már vizenyósödés formájában láthatók. A peronoszpóra mellett nagy gondot kell fordítani a takácsatkák, és a tripszek kártételére is, mivel erős felszaporodásukkor legalább olyan mértékű lombpusztulást okozhatnak, mint a peronoszpóra. Az elmúlt években kisebb gondot okoztak a levéltetvek, és az uborkalisztharmat. Levéltelű. trips/ ellen: Unifosz 50 EC 0,1%, Bi 58 0,1%, takácsatka ellen: Milac 20 EC 0.3%, Danitol 10 EC 0,06% (feltételes f.l. lisztharmat ellen: Karathane LC 0,05%, Szulfur 900 FW 0,4%. A várakozási idők betartására fokozottan ügyelni kell! A permetezések végrehajtását nagy gonddal végezzük, mivel a károsítok a lisztharmat kivételével a levél fonáki részén találhatók. Tehát a permet egyaránt borítsa a levelek színét és a fonáki részét. Csongrád megyei Növ ény egészségügy i és Talajvédelmi Állomás Lesz-e mihályteleki paprika? A palántázók remélik, hogy nem hiába dolgoznak, s jó szövetkezetben a 65 holdnyi magról vetett paprika a idő jön a paprikára. Az esős, hűvös május miatt kissé hideg, cserepes földből nem tudott kibújni, s helyére megkéstek az ültetéssel, de a hagyományok szerint Szent kukoricát ve,etIek- A palántázott paprika v iszont még ... ... , , . . . . , kiköszörülheti a csorbát. Antal napjatg még érdemes probálkozni. A címben _ . „ „. , ,, ' ,. . ........ ... . , . FOTÓ: GYENES KÁLMÁN feltett kerdes azonban lehet hogy „koltoi , hiszen a helyi Telefonsorrend - Idén négyszázan - Várni kell Megszűnt kivételek Januarban kormányrendelettel szabályozták a telefonbekötések sorrendjét. A legfontosabb változás: megszűntek a korábbi kivételezések, most már kizárólag az igénylők csoportbeli besorolása és a várakozási idő a mérvadó. Korábban több kiemelt kategória is volt, a várakozók bizonyos csoportjai számíthattak arra, hogy soron kívül, vagy legalábbis kevesebb várakozás után juthatnak telefonhoz, mint mások. Ha egy orvos falura költözött, gyorsan ellátták telefonnal, és a távközlési üzem vezetőjének lehetősége volt arra is, hogy - orvosi igazolásokkal indokolt esetben - egészségi okokra tekintettel, soron kívül juttasson telefonhoz valakit. Ugyanígy előnynek számított, ha a várakozó türelmét már tíz évnél hosszabb idő óta tették próbára a postások, és nemrég még jó pontként voltak kénytelenek értékelni az igénylő „magas párt- vagy társadalmi funkcióját." Most minden kivétel megszűnt, amit csak részben helyeselhetünk, mert az orvosnak, súlyos betegnek élet-halál hely zetben segíthetne a telefon. A jelenleg érvényes besorolási csoportok nagyrészt megegyeznek a régiékkel: elsőnek a közületek igényeit kell kielégíteni. De a közü­letek közt is vannak „közületebbek:" az egészségügyi intézmények, állam­hatalmi, karhatalmi, közbiztonsági szervek, külképviseletek előnyt élveznek a „közönséges" közü­letekkel szemben. A lakosság két csoportban vára­kozik távbeszélőre: vannak, akik állomásuk áthelyezését kérik (például elköltözés miatt), ők megelőzik az első telefon után sóvárgókat. A napokban szétküldött értesí­tések bizonyára sokakat megtréfáltak a távközlési vállalat akarata ellenére. A besorolási helyezésként olvasható egészen kicsike szám reménykedésre adhatott okot, pedig ez egyelőre megalapozatlan. A besorolás ugyanis „tápfejen­ként" értendő, már persze, ha valaki tudja, mi az a tápfej. Ez az a műszaki egység, ahonnan - mint legutolsó pontból - szétágaznak a lakásokba futó erek. Lakótelepen egy-két lépcsőházat lát el egy lápfej, kertvárosban akár egy-két utca telefonvonalait is összegyűjtheti. A sorszám tehát csupán annyit jelent, hogy a „tápfejen belül" milyen helyezést sikerült elérni. Szegeden közel kétezer tápfej működik, tehát akár kétszer ennyi első helyezett is lehet, tekintettel az áthelyezésre várókra, és az új igénylőkre. Rossz hír, hogy hiába vannak még szabad érpárok, ha nincs hozzájuk a központban „számkapacilás", amiből most csak a közületeknek jut. Komolyabb fejlesztésre ezért csak az új, digitális telefonközpont felépítése után lehet számítani. Ez két év múlva, 1993-ban várható, amikor az. összes - most 15 ezer- várakozó igényét kielégíthetik. Jó hír viszont, hogy már megkezdődött körülbelül négyszáz szabad ikerállomás bekötése - ezek a régi telefontulajdonos elköltözésével szabadultak fel. A távközlési v állalat tehát már nem bírálja el az igénylések sor­rendjét, csak teljesít a régi-új normák szerint. Aki nincs megelé­gedve besorolási helyzetével - és ilyenek bizonyára akadnak - első fordulóban az ügyfélszolgálati irodán érdeklődhet, ahol rendelkezésére bocsájtják a rá vonatkozó adatokat. Ha úgy érzi, hogy ez számára kevés, a Tisza Lajos körúti „olajos házban" székelő Távközlési Fel­ügyelethez fordulhat, amely ha­tóságként működik a távközlési vállalat mellett. Aki erre szánja el magát, készítsen elő ötszáz forintot. ennyi az illeték formájában befizetendő eljárási költség. NV T vmtxí.mxzs&amizmssmm&zMtmtmiiwm: Tíz év beruházásai 27% 30% 19% Budapest Q Megyeszékhelyek £3 Vidéki városok f2 Községek Főváros és vidéke A másodgazdaságban „rádolgozik" Több éve hiányzó elemzést jelentetett meg a Központi Statisztikai Hivatal. A korábhi kiadványszerkezettól eltérő tanulmány kisebb-nagyobb régióvizsgálatok után ad elemzést a területi színvonalkülönbségek 1980-90. közötti mérséklődéséről vagy növekedéséről. Először a főváros és vidéke helyzetét elemzi a kiadvány. Magyarország társadalmi-gazdasági életében mindig kiemelkedő szerepe volt a fővárosnak. Népes­ségkoncentráció tekintetében az európai országok közül csak Athén és Koppenhága előzi meg, de ipari' gócpont szerepkörét, s az ország központi irányításban, tudományos és szellemi életében betöltött jelentőségét illetően is az élenjárók közé tartozik. E minden irányú hatalommal való felruházás okot adott arra. hogy fejlődése rövidebb és hosszabb távon egyaránt az ország más részeinél lendületesebb legyen. Mára jól érzékelhetővé vált a fővárosi és a vidéki élet további differenciálódása. A gazdasági válság mélyülése elsősorban a vidéket sújtotta és sújtja. Elég itt a vidéki gyáregységek megszüntetéséből adódó munkanélküliség eltérő arányaira gondolni. A fővárosi lakosság jövedelmi helyzete lényegesen jobb a vidéken élőkénél. A munkajövedelmek és a társadalmi juttatások (nyugdíjak, táppénzek) mintegy 20 százalékkal magasabbak, a munkaviszonyból származó keresetek pedig egyharmaddal nagyobbak. A szubjektív vélemények és a hivatalos kritikák évek óta elfogadhatónak ítélik a jövedelmi különbséget, és általában a magasabb megélhetési költségekkel indokolják. Ezek objektív vizsgálata azonban mindig arra az eredményre vezet, hogy a fajlagos költségek zöme alacsonyabb a vidéki átlagnál. Ugyanakkor tény az is. hogy a második gazdaság s/erepe vidéken jóval nagyobb, ezzel együtt a munkával töltött idő is több. A vidék „rádolgozik", hogy másodgazdasága jövedelmével egy ütt közelítsen a fővárosi jövedelmekhez. Az elmúlt 10 év alatt a vidéken élők jövedelmi helyzete nivellálódott, míg a budapesti jövedelmektől való elmaradás fokozódott. Nem kis szerep jutott ebben a fővárostól való gazdasági függőségnek, nem egy esetben kimerítve a szakirodalomban használt „belső gyarmatosítás" fogalmát. Az életszínvonalbeli különbségek magyarázatot adhatnak a vidék népességének a fővárosénál nagyobb ütemű csökkenésére, ami egyben azt is jelenti, hogy a bevándorlás növekedése miatt Budapest népes­ségkoncentrációja fokozódott az elmúlt évtizedben. A számok másról is beszélnek, pl. az egy lakosra jutó beruházási ráfordítások értéke a fővárosban más félszerese. Észak-Magyarországon 0,8-szorosa az országos átlagnak. A pénzeszközök folyamatos szűkü­lése természetesen Budapestet is érintette, de a ráfordításokból az 1980 óta eltelt időszakban is népességszám alapján képviselt súlyánál nagyobb arányban, 26-27 százalékban részesedett. E kihangsúlyozott eredmények mellett a kiadvány számos ismérv alapján csoportosított területi elemzést tartalmaz. Vizsgálja a térségeket földrajzi elhelyezkedé­sük, gazdasági jellegük, településhálózati hierarchiájuk és speciális funkciójuk (üdülőövezet, agglomerációk, válságövezetek, tanyás cs határ menti térségek) szerint, bízva abban, hogy segítséget tud nyújtani egy újabb igazságtalan - bázisszemléletű - elosztás megaka­dályozásában DONKANÉ VEREBES ÉVA

Next

/
Thumbnails
Contents