Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-08 / 106. szám
1991. május 8., szerda Hangsúly A munkanélküliek ünnepe Régen is úgy kezdődtek a májusok, mint az idén: fölébredtünk. Aztán már csak annyira emlékszem, hogy ritkán eshetett borús napra a havi ügyeletes ünnep; ragyogóan ragyogott a Nbp az éppen zöldülésbe induló fák lombjai között. Ünnep volt ez. morális napsütéssel. Az ébredés utáni csendes, de feszült készülődés közben valami egészen elviselhető szappan illata járta át a szobákat, a konyhát, az előszobát, néha a kapuig is elkísért. Feszült volt? Hát igen. olyasmi. Már kora reggel, „begyújtották" a művelődési ház tetején a fémesen, de iszonyatos hangerősei rikácsoló hangszórókat. Legjobb esetben Kovács Kati könyörgött az Úrhoz, hogy adjon már neki esőt, vagy Zalatnay csinált tölcsért a kezéből, de az igazán velőt rázó dallamok indulók formájában bosszantották az éppen párzáshoz készülődő vadgalambokat, no meg a szemüket törölgető, örömteli lakosokat. Olyan volt ez. mint a karácsony: mindenki tudta, hogy mi lesz a „jutalma", mégis nagyon várta. A falu - mert faluról beszélek már régóta - egyik végébe összegyűltek az iskolások, a tsztagok. persze külön a tehenészet dolgozói, külön az irodisták meg a műhelyesek. és alapjában véve mindenki tiszteletéi tette a tribün körül. Beszédek, transzparensek, fenyegetően optimista jelmondatok meg léggömbök törtek a már sokat viselt égbolt felé, hogy ottan fönt egybekeljenek s majd a legközelebbi zápor segítségével visszahulljonak fejünkre, hogy végigcsorduljonak arcunkon, hogy mi igyuk meg a levét. Erre persze senki nem számított, mert hát a büntetés fogalma kimerült a párttagsági „kiherélésében". Hál' istennek, én nem hozhattam ilyen szégyent senkire. Aztán a néppel tűzön, vízen át megérkeztünk a majális színhelyére, ami leginkább valamely ígéretesnek tetsző erdei tisztás volt, ám a biztonság kedvéért kidöntöttek néhány fát, hogy a testesebb, vezető beosztású dolgozók is könnyen odataláljanak. Folyt a sör, a bor, a hurkák és kolbászok a piknikus alkatúak kedvére kanyarogtak. A; erőből futballozó tsz csapata megmérkőzött a finomabb, főként technikailag képzett tanárok csapatával. Ilyenkor általában a tornatanárt szállították el a mentők kificamondott vagy ripityára t'ört bokával. Az eredmény sokáig büszkeséggel töltötte el a tsz-elnököt, aki a meccs végére többnyire hullára itta magát. A szokás így tartott össze hívőt és istentelent, illetve fenntartotta az egyenlőség látszatát is, még ha abban a szegénység került az egyenlőség mindkét oldalára. Most meg visszagondolok erre az egészre, és nem telik meg könnyel a szemem, inkább mintha egészen komolyan kéne nevetnem. Nem lehet nosztalgiázni ilyen karcsú kis országban, ahol a múlt idő legtöbbször súlyosbító körülmény volt, vagy nehezék egy szökésben lévő, de tárgyalás nélkül elitélt krapek lábán. A nosztalgia egészen természetes taptalaja, ha a jelen időt bizonytalansággal spékelve tálalják, és akkor, ha már megaláztak, úgy hihetjük, szépen megaláztak. De nem. nem. A múltat nem elveszítettük, hanem egyszerűen csak elmúlt, és ezt illő lenne tudomásul venni - jutott eszembe, mikor láttam biz' a tévé piciny képernyőjén, hogyan keseredett meg a nép a majálisban, egészen emberi fájdalmakkal, könnyek között ette a sültkolbászt: hogy ez a piacgazdaság itten ezt műveli velünk. így hát mi lenne a magyaros megoldás: válasszunk magunknak egy másik hónapot is, annak első napja lenne a munkanélküliek ünnepe? Podmaniczky Szilárd Céltól Oltcittal, a célig Egy hétig szegedi bemutatón Ismerősöm gépkocsit vásárolt. Ez nála olyan ritkaság, mint Marson a lakó. Éppen ezért teljesítettem első hallásra kissé bugyutának tűnő kérését, befogtam a szemem és „hegyeztem" a fülem. Instrukcióként csakis annyit kaptam tőle, hogy egymás után három autó beindítását fogom észlelni és találjam ki. melyik készült Kelet- illetve NyugatEurópában. Felbőgtek a „formula egyesek", és tippeltem. A Romániában készülő Oltcitot fülem, a másik két jármű elé taksálta, azaz mintha a Club 1 l-es RL Transitot is Hegyeshalomtól nyugatra állítanák csatasorba. Persze a másik két gép motorhangja is inkább hasonlított a darazsak zümmögéséhez, mint a repülőgépek robajához. Taxis barátom szerint az Oltcitban kétszer annyit, lehet vezetni egyhuzamban, mint például a Ladával. Ez persze egyáltalán nem meglepő, ha valaki tudja az Oltcit Club 11 RL Transit gépkocsikról, hogy a Citroen Visa licenszének felhasználásával készülnek, euTópai szemmel n^zve is modem gyárban, csaknem teljesen automatizált gépsorokon. A budapesti CÉL LEASING Részvénytársaság (Bp., XIX. kerület Vak Bottyán u. 44C) által kínált típus, melynek alapára 299 ezer forint + ÁFA, a NyugatEurópában Citroen Axel néven forgalmazott gépkocsi továbbfejlesztett változata, ami kisáruszállító és így a magyar piac régi igényeit elégíti ki. Egyébként az Rt. nemcsak ezt a márkájú autót forgalmazza: a Renault 5-ös és a Ford Escort lízingelhető, csakúgy, mint bármilyen más berendezés, de tervezik a Ford Scorpio, illetve a Volvo 700-as kategória lízingelését is. Jelenleg 300 darab Oltcit várja új gazdáját, mely ebben a kategóriában a legolcsóbb. A legfontosabb technikai adatai a következők: lökettérfogat 1129 köbcentiméter. 57 lóerő, fogyasztása 90 knvóránál 6,6 liter, városban pedig 8,8, végsebessége 148 knvöra, karosszériája természetesen acéllemez, motorja négyhengeres. négyütemű, léghűtéses boxermotor,. amely a Volkswagennél már jól bevált. Belül olyan extrák találhatók, mint a digitális óra, a rádiósmagnó. Továbbá az első üléstámlák fektethetők, a visszapillantó tükör belülről állítható, ugyanakkor a hátsó szélvédő fűthető és automatikusan törölhető. És ami egyáltalán nem elhanyagolható, az irányjelzó kezeléséhez sem kellenek zongorista ujjak. Ami pedig nagyon fontos, az átvétel helyén az alkatrész és szervizellátás megoldott, de tervezik az országos hálózatot is. Ennyi jót egy kocsiról? A magyar ember hitetlen, éppen ezért a Cél Leasing Rt. elindult bemutató körútjára, amely tegnap Szegeden kezdődött. Aki tehát kíváncsi egy viszonylag olcsó, formatervezett autóra, az jól teszi, ha ellátogat a Centrum Áruházhoz, ahol ezen a héten minden délelőtt kilenc órától este hatig kiállítva találja az Oltcitot. (x) SBEF*-**-'*™ ír*' •: •• vi -j n ff! fj -Wfll , : m y i§J<f|i TV2: Lemondott a csatornaigazgató (Budapesti tudósítónktól.) Hankiss Elemérbe botlottunk a tegnapi sajtótájékoztatót megelőzően a Magyar Televízió elnökségének vörösszónyeges folyosóján, s előre akarván ót bocsátani, az elnök így szólt: Parancsolj kérlek, én itthon vagyok. - És a nézők mikor lesznek otthon a képernyő előtt ? - használtuk ki az alkalmat. Csöndes kacaj volt az MTV elnökének a válasza. A sajtótájékoztatóból drámai mondatokat mazsolázhatnánk, például ezt: vagy belehalunk, vagy győzni fogunk. Vagy mindkettő. De ezeket a szavakat jóval megelőzte Hankiss Elemér szomorú bejelentése, amely így szólt: megoldás nem született. A műsorszóró vállalat nem szórja a TV2 műsorát, holott mindenki mindent megtett. Igyekeztünk egymáshoz annyira közel kerülni, amennyire ezt az adott helyzetben megtehettük. De még így is egymilliárd forint a különbség köztünk. (Ez a műsorszóró kérésének alsó határa, és az általunk kínált fölső határ közötti differencia.) Korábban a posta támogatott volt. Most, hogy a költségvetési támogatás megszűnt, nyugodtan mondhatom - hallottuk az elnöktől -, hogy a költségvetés hagyta cserben a Magyar Televíziót. December óta állandóan támogatást kértünk a Pénzügyminisztériumtól, a kormánytól.. Két teljes értékű tévét ígértünk, ehelyett az történt, amit hétfőn reggel az egész ország láthatott, illetve nem láthatott, de most kérem önöket - fordult a sajtóhoz az elnök -. tekintsék meg a TV2 első műsorának első öt percét. Megtekintettük. Ha helyesen ismertem föl, bár még sohasem indultam a Ki nyer ma vetélkedőn, a Szózat hangjaira indult az idillikus kezdő képsor. Az alföldi rónaságot, az aradi vértanúk tablóját láttuk, a Hősök terét, és a hét vezér után mindjárt Vitray urat, amint köszöntötte a Napkelte nem létező közönségét. A műsor vakban ment. Vitrav Tamás ezt természetesen nem tudta elviselni, ezért kedden reggel levelet juttatott el a tévé elnökének, amelyben megírta, hogy az intendánsi és igazgatói megbízatást tovább nem vállalja. Hankiss Elemér azt mondta, hogy emberileg ezt el kell fogadnia, de mint a TV elnöke, nem örül a csatornaigazgató lemondásának. Levelet írtak az elnöknek a TV2 munkatársai is, amelyben arról szóltak, hogy végleges álláspontjukat egyelőre nem tudják kialakítani, várják, hogy megszülessenek a különféle döntések, amiket ók azután majd megbeszélhetnek, addig mindenesetre vállalják a munkát.. Hankiss Elemér elmondta, hogy a fantomadásokat kedden befejezik, és szerdán már délután fél 5-kor indul a TV2 műsor. Ez is a megszokottnál korábbi kezdés, de a műsorszóró megígérte, hogy ezt már szórni fogja. A pénzügyekről még annyit, hogy tavaly 400 milliót fizetett a Magyar Televízió a szórásért, idén 50 százalékkal többet. 600 milliót ajánlott föl, de ez is kevésnek bizonyult. Nem mondatott ki ugyan a sajtótájékoztatón, de a szórás ezek szerint a hátralévő hét hónapra még egymilliárd forintba kerülne. Veszteségek is érték a televíziót a vakadások miatt, napi másfél millió forintot vesztettek el azon. hogy a beígért reklámokat nem tudták sugározni. Ezt a veszteséget Hankiss Elemér ál akarja hárítani a műsorszórókra, hiszen a posta, illetve jogutódja a még érvényes törvény szerint köteles a műsorokat sugározni. A törvényben és az érvényes szerződésben nincs benne, hogy a sugárzás bármilyen áralku függvénye lehetne. Vagyis pereskedni fognak. Azt is megtudtuk a tévé elnökétől, hogy bizonyos körzetekben saját maguk is tudnák sugározni saját műsorukat. Budapesten kívül még két helyen. Lapunk megkérdezte, a másik két hely az országban melyik. - Nem mondhatom meg - válaszolta Hankiss Elemér. Tovább faggatóztunk. - Ha Budapest nem titok, akkor a másik két hely miért titok? - Az sem titok - felelte az elnök -, de egyelőre még mi is a lehetőségeink fölmérésénél tartunk. - Pécsről és Szegedről van szó? - kötöttük az ebet a karóhoz tudomásunk szerint ezen a két helyen van erre technikai lehetőség. - Semmi konkrét választ egyelőre nem adhatok. Elmondta az elnök, sokan felelőtlenséggel vádolják őket a Napkelte műsorának korai elindítása miatt, s azzal érvelnek, hogy erre se az anyagi, se a technikai, se a törvényi feltételek nem voltak meg. Hankiss Elemér azt mondta a sajtónak, hogy ők kevesebb pénzből csináltak jobbat annál, mint ami eddig volt. Ekkor állt fel Kóthy Judit a TV2-től, elnézést kért az elnöktől, hogy közlendői színteréül a nyilvánosságot választja, s azzal folytatta, hogy Hankiss Elemér elképzelései minden reális alapot nélkülöztek. Ő, mint a TV2 kétszáz munkatársának képviselője, szeretné tudni, hogy szerdán délután fél 5-től milyen műszaki feltételekkel, munkatársi gárdával kezdődik a sugárzás. A TV2-höz ennyi embert szerződtettek egész napos programra. Hétfőn új helyzet alakult ki, vagyis mindaz, amit eddig megbeszéltek, szerződtek, nem érvényes. Meg kell a kétszáz embert kérdezni, hogy ebben az új helyzetben kíván-e műsort készíteni, meri a szerdai indulást ettől teszik függővé. Megköszönve Hankiss Elemér a nyíltságot, azt mondta, hogy pillanatnyilag semmilyen garanciát semmire nem tud adni. A televízióban éppúgy átmeneti állapot van, mint az országban, egyetlen garancia a siker lett volna, dc miután a műsor nem ment adásba, a siker elmaradt. Aki ezt nem tudja elfogadni, még kedden lépjen ki a TV2 stábjából. Természetesen a Magyar Televízió kötelékében megmaradhat. (zelei) Össznépi háború vagy érdekegyeztetési kábelcsomók? „Bevezetés az össznépi háborúba - írja cikkének felcímében Sulyok Erzsébet, a Délmagyarország múlt pénteki számában, írása azt sugallja, hogy a szegedi kábeltévés rendszer továbbfejlesztésében feloldhatatlan érdekkülönbségek keletkeztek a város és az üzemeltetők között. Ezzel szemben az igazság az, hogy nincsen háború, és az ellentmondások inkább a józan érdekegyeztetés hiányából, indokolatlan gyanakvásból, mintsem az érdekek különbözőségéből fakadnak. Mint minden valóságos gazdasági környezetben működő vállalkozás, így a Szegedi Kábeltévé Rt. is csak reális, piaci értéket képviselő vagyoni képes kezelni. E célból társultak a részvényesek, akik összeadták a társaság alaptőkéjét, és erre szavazott bizalmat az az immár 16 ezer szegedi polgár, aki pénzéért lakásába a kábelt bevezette A nyolcvanas évek tanácsi beruházásában épített első hálózati ütem nyolcezer érintett lakosa (Rókus. Északi városrész. Makkosháza) ingyen kapta a „kábelvéget", és panaszkodott is eleget a szolgáltatások akkori színvonala miatt. A kérdés most, amikor minőségi továbbfejlesztés előtt áll a rendszer, hogy az az összeg, amit akkor költött a város a hálózat és a fejállomás létesítésére, vajon mit érhet napjainkban? A rosszul, átgondolatlanul akkoriban elköltött milliós értékű számlák között számtaftin. azóta is raktárakban porosodó antenna, technikailag elavult berendezés, használhatatlan műszerek találhatók. mint ahogy az újságíró is találóan megjegyezte: „ritka ügyetlen beruházás volt". A viták gyújtópontjában az áll, hogy az önkormányzat szeretné az akkoriban elpocsékolt milliókat visszaszerezni, ám a részvénytársaság nem képes megfizetni a rendszerváltás előtti, hibásan tervezett és megvalósított létesítmények egykori árát. Egy mai csúcstechnológiát képviselő fejállomás például hárommillióért építhető, az öt évvel ezelőtti, mára elavultat nyolcmillióért telepítették. Gondoljunk csak a házi videómagnók közelmúltbéli árcsökkenésére és szolgáltatásaik színvonalának ugrásszerű emelkedésére. Ezért szükséges tehát tételes, a mai piaci értéket megbecsülő objektív értékelés, mert a társaság csak ennek eredményét képes elfogadni akkor, amikor a régi (tanácsi) rendszeri az RT által telepített új hálózattal kell jogilag és gazdaságilag összeházasítani A hiteles piaci érték egyébként azoknak az amerikai tőkebefektetőknek a föltétele is. akik nyugati színvonalra fejlesztenék fel a rendszer szolgáltatásait (mozicsatoma, gyermekműsorok, új műholdak vétele), mint ahogy tették ezt már Debrecenben vagy Pécsett. A másik félreértés a Városi Televízió csatornájának használati joga. Ezt az RT eddig is, és ezután is természetszerűen biztosítja, nem áll érdekében a helyi műsorok továbbításának megakadályozása. Sőt, a közeljövőben a VTV már nem a francia TV-5 műsorát szakítaná meg, hanem saját csatomán adhat egész napon át. A helyi közszolgálati televíziók csatornajogát egyébként a rövidesen Parlament elé kerülő Médiatörvény is szavatolja. A Kábeltévé Rt. által alapított TELIN Kft. egy eddig nem létezen, külön csatorna számítógépesinformációs hasznosítására alakult, nem a Városi Tévé csatornáját, adásidejét sajátítja ki. Nem fosztja meg a VTV-t reklámbevételeitől sem, hiszen míg emez televíziós reklámok készítéséből és sugárzásából fedezi kiadásait, amaz rövid hírek, közérdekű információk, betűreklámok képújságszerű közreadását tervezi az újdonság minden kockázatával és a bukás esetleges lehelőségével. E szolgáltatásra nagy helyi igény mutatkozik, ilyen „második helyi" csatorna Győrben is közmegelégedésre működik. Engedi Antal A Kábeltévé Rt. igazgatóságának elnöke * Mindehhez csak annyit kívánok hozzátenni, h. : program olyan szellemi termék, amely emberek agyában születik meg. A szóban forgó új. IBM-képújság megvalósításának gondolata, felépítése, rendszere pedig <j; én fejemben született meg. nem máséban így senkitől sem „orozhanam el", még ha történetesen munkahelyem a Városi Televízió volt is Pavlovit* Mikim