Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-07 / 105. szám
12 Röviden 1991. május 7., kedd MÁJUS 8.: VÖRÖSKERESZT VILÁGNAP Szociális akciókkal ünnepelnek Hol vannak azok a régi szép világnapi ünnepségek, amikor csak szívhez szóló beszédekkel, a jó munkát végzők kitüntetésével, ajándékok átadásával emlékeztünk meg Henry Dunámról, a háborús sérültek megmentésére szervezett Vöröskereszt megalapítójáról. Az idén sem marad el természetesen az alkalomhoz illő, emelkedett hangulatú ünnepség, amely 9-én, délután 3-kor lesz a Forrás Szállóban. „Gyújts fényt a sötétségben " címmel a diákok gyertyát gyújtanak a hősi emlékműveknél. Május 11-én - az egészséges életmód jegyében - sportversenyt szervez a Vöröskereszt a Kisstadionban a Sportcsarnokkal közösen a községek általános iskoláinak. A hangsúly azonban mégis a szociális célú akciókon lesz az idei ünnepen. A Füszért Vállalat, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, az ISV-Rt. és a Hústermelést Szervező Rt. támogatásával 700, a Vöröskereszt által vásárolt élelmiszerekből összeállított csomagot kapnak a rászoruló, idős emberek. A Füszért, a Fonalfeldolgozó, a Topán Kereskedelmi Vállalat-raktár ma, kedden és szerdán mintegy 500 ezer forint értékű áruból szociális célú vásárt rendez, s mintegy 4 tonna zsírt kínálnak féláron az üzemek dolgozóinak. A Dcltex 200 ezer forint értékű felsőruházati cikket ajánlott föl. Fölújítja a Vöröskereszt az úgynevezett 2 Ft-os akcióját is, hogy a kispénzűek is jelét adhassák az elesettek iránti szolidaritásuknak. Ma 9-tól este 6-ig és holnap, szerdán délután 5-ig szociális célú vásárt rendez a városi Vöröskereszt Újszegeden a Székely sor 21. szám alatt. Nyári szandálokat, ballagási szoknyákat, kamasz fiúnadrágokat, gyermek- és bébiholmikat, fehérneműket, konzerveket lehet itt venni, jutányos áron. Ch. Á. A lassú élet titka A Művészeti Alap Irodalmi Szakosztálya minden évben kioszt műfaji díjakat, melyeknek ezúttal több szegedi vonatkozása van. Irodalomkritikai műfajban idén Grezsa Ferenc, a JATE kettes irodalomtörténeti tanszékének vezetője kapott elismerést, melyet az írószövetségben Bertha Bulcsú adott át. Ilyenkor szokás az esztendő legjobb első könyveit is elismerésben részesíteni. Az év legjobb első verseskötete Szíjj Ferenc könyve lett, melynek címe: A lassú élet titka. Szíjj Ferenc néhány éve a szegedi egyetem bölcsészkarán végzett, s újabban nemcsak költő, de szerkesztő is, a Pesten megjelenő Nappali Ház nevű folyóirat egyik munkatársa. Az elismerésekhez gratulálunk. UFO-TÁMADÁS? Azonosítatlan repülő tárgy „támadta meg" az angliai Kent fölött az Alitalia olasz légitársaság 57 utast szállító gépét - jobb híján ezzel az ideiglenes magyarázattal álltak elő a brit hatóságok hétfőn, egyelőre lezárván az április 21-én történt eset vizsgálatát. Brit lapok beszámolói szerint a mintegy 7000 méteres magasságban haladó repülőgép éppen a brit hadsereg lyddi lőtere fölött szállt el, amikor a pilóta háromméteres, világosbarna, rakétaszerű tárgyra lett figyelmes. TEJIPARI SZIMPOZION A Csongrád Megyei Tejipari Vállalat telephelyén (Szeged, Budapesti út 6.) május 8-án délelőtt 10-től délután 2 óráig szimpoziont rendeznek. Az eseményen - amit tejipari gépbemutatóval kötnek egybe - Csehszlovákiából a Chirana nevű cég vesz részt, míg hazánkat a szolnoki és a szegedi tejipari vállalat képviseli. A Nílus partján Két cigány kempingezik a Nílus partján. Éjszaka bekapja az egyiket a krokodil, a másik meg csak csodálkozik: - Te, Gazsi, hát nem is mondtad, hogy neked Lacoste hálózsákod van! (manczy) Filmjeim születése 4. Még egy ember Ezt a témát Tóth Béla író barátom adta nekem. Egyik beszélgetésünk során eltűnődött: - Tudod, asztalosinas koromban, mivel a falumban koporsókat is csináltunk, a mester mindig rám bízta a gyerekkoporsók készítését. Azt mondta, Béla, szépen rakjátok bele a halottat, egyenesen feküdjön, a kezét imára kulcsolva. Azóta nem szeretem az Istent, a papokat, és ne haragudj, az orvosokat sem. - Az orvosok nem csodatévők, arról nem beszélve, hogy olyanok vagyunk, mint a mesteremberek. Olyan cipész is van. aki a lábbelit szinte ráönti a lábra, de olyan is akad, akinek a cipője mindenütt tör. - Sokat beszéltél a szakmádról, igaz, hogy csak akkor, ha kíváncsiskodtam. Szeretnék egyszer belenézni ebbe a világba, csak vért ne lássak. - Erről gondoskodom. Pénteken ügyeletes vagyok, gyere be hozzám a klinikára, úgy estefele, elbeszélgetünk és mutatok neked egy-két érdekes dolgot. - Minden érdekel, de leginkább az emberek. * Pénteken este hatkor ott volt a klinikán. Beszélgettünk, teát szürcsölgettünk, elmeséltem neki, hogy egy csomó csoda korszerű gépet szerzett be a főnökünk. - Jó, jó. azokat is megnézem. De az emberek kicsodák, micsodák? - Olyanok, mint a többiek, így-úgy végzik a munkájukat, ki jól, ki kevésbé jól. A fizetés nem olyan lelkesítő. Megcsörrent a telefon. - Koma, a szemészetről telefonáltak, a tünetek alapján vakbélgyulladása van egy betegüknek - mondtam, miután letettem a telefont. Az volt. A barátom nem tágított, beöltözött műtő „slafrokba", szabály szerint, és végignézte a műtétet. Amikor az osztályra lekísértük a beteget, meglepetéssel láttam, hogy az osztályvezető nővér még mindig dolgozik. - Hogy-hogy még itt van, Ilonka? Régen lejárt a munkaideje! - Tudom, de otthon úgysem vár senki, itt meg még el kell igazítanom a beteg sorsát. - Te, koma - súgta oda a barátom -, ez az ember érdekel engem! - Jó, majd bemutatlak neki. A barátom kivárta, míg Ilona befejezte a munkát. - Elkísérhetem? Úgyis olyan sötét van. A fónővér mosolyogva bólintott. * Pár nap múlva Béla barátom beállított hozzám a klinikára. Éppen ebédeltem. - Koma - kezdte szerényen -, egyél nyugodtan, majd visszajövök később, nem akarlak ebéd közben zavarni. Sikerült megnyugtatnom, hogy ó sohasem zavar. A hóna alatt aktatáskát szorongatott. - Koma, tudod milyen ember a főnóvéred? Bólintottam. - Hogyne. Nagyszerű, a szakmáját értő és szerető munkatárs, teljesen megbízható. Miért kérdezed? - Emlékszel, hogy pár nappal ezelőtt felkínálkoztam neki kísérőnek? - Igen. - Éjfélig beszélgettünk a lakásán. Tudod, hogy hol lakik? - Nem. -És azt sem tudod, hogy milyen körülmények között? - Honnan tudnám? Béla belenyúlt a táskájába és egy írást vett ki belőle. - Megírtam, amit hallottam tőle, és amit gondoltam. Olvasd el. - Jobban szeretném, ha elmesélnéd. - Jó, akkor elmesélem. Tudod, hol lakik? A Tisza-parti szalámigyár mellett, egy kis ház konyhájában. Az összkomfort egy vízcsap, és az udvaron „pütyöre". Titokban a klinikán szokott zuhanyozni. - Ezt nem tudtam. - Elmesélte, hogy szereti a munkahelyét, de van valami, amit nagyon nehezen tud elviselni. A gyógyíthatatlan betegek utolsó óráit a nővérnek tehetetlenül végig kell nézni, az orvost csak akkor hívhatja, ha beállt a halál. - Hm... Erre nem is gondoltam, pedig így van. - És mi a vigasza? Egy reménytelen szerelem. Mert akihez tartozna, az családos ember. így Ilona, aki pedig egyáltalán nem csúnya, inkább a magányt választja. „Még egy ember", ez az írásom címe. Olvasd el. - Elolvasom. Köszönöm szépen.. Németh András NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM A RADNÓTIBAN A következő tanévben is indul a Radnóti Gimnáziumban a nyolcosztályos gimnázium. Azoknak a jelenleg 4. osztályos szegedi tanulóknak a jelentkezését várják, akik eddig tanulmányaik során az átlagosnál jobban szerepeltek. Telefonon (13-714) vagy személyesen lehet jelentkezni munkanapokon 8-16 óra között május 15-ig a gimnázium igazgatóságán. A felvételi tudnivalókról a jelentkező tanulókat írásban értesítik. Paraszti önéletíró pályázat A pályázaton - melyet a Lakiteleki Alapítvány írt ki - részt vehet minden, határainkon innen és túl élő, hatvan éven felüli parasztpolgár. Pályázni lehet teljes önéletírással, vagy életünk egy-egy sorsfordító, megrázó, az utókor számára különösen tanulságos szakaszának részletes bemutatásával, az emberi élet természetes fordulói (gyermekkor, házasság, sikeres vagy balsikerű vállalkozások), továbbá a pályázó életét befolyásoló történelmi események (háborúk, hadifogság, beszolgáltatás, kuláküldözés, deportálás, forradalom stb.) emlékeivel foglalkozó önéletírásokkal. A pályázatok elbírálásakor előnyben részesítjük azokat, amelyek a saját élettörténetek leírásán túl tágabb társadalmi környezetük falujuk, városuk - bemutatására is vállalkoznak. A legjobb alkotásokból a Lakitelek Alapítvány könyvalakban gyűjteményt ad ki, a pályamunkák közérdeklődésre számottartó részletei pedig megjelennek a Honismeret, a Kis Újság, illetve a Magyar Fórum című lapokban, amelyekért a pályázók tiszteletdíjban részesülnek. A pályázatra beküldött önéletírások terjedelmének alsó határa húsz gépelt oldal, vagy negyven kézírásos oldal. Első díj: " 40 000 forint Második díj: 20 000 forint Harmadik díj: 10 000 forint A pályázaton kérjük, tüntesse fel a pályázó nevét és pontos lakcímét. A pályaművek beküldési határideje: 1991. augusztus 20. Az eredményhirdetés napja: 1991. október 23. A pályaműveket a következő címre kell küldeni: Lakitelek Alapítvány, Budapest 1399. Pf. 701-380. Felhős ég alatt Ma, kedden többnyire erősen felhős lesz az ég és sokfelé várható eső, záporeső, néhol zivatar. A változó irányú szél időnként megélénkül, zivatar környezetében megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 12 és 17 fok között alakul. Alsághírek Hazánk és Paraguay között semmiféle nemzetiségi konfliktus nem áll fönn, és területi vitáink sincsenek - jelentette ki Jeszenszky Géza a délamerikai országhói visszatérve. * A kormány azt tervezi, hogy kormánypárti ellenzéki napilapot is indít. * Kiderült, hogy annak idején Pálfy Józsefet jogellenesen nyugdíjazták, ezért immár három főszerkesztő áll a Magyarország című hetilap élén. Az esetet bejegyezték a Guinesi Bookba. * A jövő héttől a Magyar Nemzeti Bank nem jegyzi az utolsó volt szocialista valutát, a forintot sem. • A csalások elkerülése érdekében az idei írásbeli érettségi tételeket egyáltalán nem hozzák nyilvánosságra. * Néhány szegedi bankfiók a Nagyáruház térségéből szerződtetett emberekkel kívánja megoldani aggasztó szakembergondjaiL (marta) Természetvédelmi napok Újszegeden Újszeged. Egy tenyérnyi természet, összefüggő zöld folt a Tisza bal partján. Ilyenkor tavasszal csupa virág, csupa illat minden utca, gycrekzsivallyal telik meg a töltés és babákat sétáltatnak a kismamák, meg a nagymamák a Liget platánjai alatt. Valahogy a munka is jobban esik, ha a kertben végzi az ember. A természet az, ami megmaradt még nekünk végső mentsvárként, amikor napi mérgeinktől, stressztől, bűzös kipufogó gázoktól, zajtól fáradt szervezetünk megújulni vágyik. S ami érték a város minden lakójának, különösen szívügye az az ott élő embereknek. Környezet- és természetvédelmi napokat szervezett a Bálint Sándor Művelődési Ház ebben a hónapban, számítva mindenki érdeklődésére, aki szereti a természetet. A Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a szegedi Környezetvédelmi Kerekasztal Szövetség rendezésében a megye védett természeti értékeit bemutató kiállítás nyílt, amely 13-ig tekinthető meg. Szívesen látják a művelődési házban a diákcsoportokat, s kívánságra bemutatják nekik a National Geographic videofilmjcit. Ma este 6 órakor Környezetvédelmi körkép - Szeged, 1991. címmel fórumot tartanak az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetőinek és az önkormányzat környezetvédelmi bizottsága elnökének részvételével. Szerdán este 6-kor a tervezett Szeged környéki autópályákról lesz szó. Az est vendége: Káinoki Kis Sándor államtitkár. Szombaton, 11-én délelőtt rendezik meg a Madarak és fák napját a Ligetben, ahol madárgyűrűzési bemutatót, odúk kihelyezését tervezik a madarászok. Vasárnapra kellemesnek ígérkező kirándulást tervezhetnek a természet szerelmesei. A vetyeházi gyalogtúra résztvevői reggel 8-kor gyülekeznek a tápai komp Szeged felőli állomásánál. (chikán) Személy- és teherfuvarozás VOLÁN TAXI KFT. 13-333 TANFOLYAM - Számítógépkezelés, - szövegszerkesztés, - programozás oktatása. Hallgatóink a tanfolyam végén bizonyítványt kapnak. Munkanélkülieknek, GYES-en lévőknek jelentős kedvezmények. Munkanélkülieknek elhelyezkedésben segítséget nyújtunk. Közép- és felsőfokú adó szaktanfolyamok. Szofi Bt. Telefon: 6226-642. Szeged, Debreceni u. (x) ROSSZ HIR A vidéki benzinkutak, takarékpénztárak a mindenre elszánt bűnözők számára vonzó célpontot jelentenek. Legutóbb vasárnapra virradóra a pusztamérgesi OTPfiókba próbált bejutni egy betörő. Nyilvánvalóan tudta, a bank fel van szerelve riasztóberendezéssel, •az pedig árammal működik, ezért elvágta az oda vezető kábeleket. Meglepetésére azonban a riasztókészülék így is működőképes maradt és megfutamította a betörőt. Pénteken éjszaka egy Tisza Lajos körúti játék- és étteremből 21 ezer forint értékű, 15 darab biliárd golyót loptak. Ugyanazon az éjszakán az Ifjúsági presszó elől egy Lada gépkocsit próbáltak meglovasítani; a tolvaj, miután sikeresen bejutott a gépkocsiba, s elindította azt, nem jeleskedett mint gépkocsivezető, mert a parkolóval szemközti falnak ütközött, majd elmenekült. A Fonógyári úton lakókocsi gyulladt ki, feltehetőleg elektromos hibának köszönhetően. A Szatymazi utcában drótvágóval felszerelkezett tyúktolvaj járt és 42 baromfit vitt magával. MIKÓGYERMEKMŰSOR AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN Mikó István és a Pastoral együttes Kannibál bál (Robinsongok) címmel vidám gyermekműsort ad csütörtökön délelőtt 10 órai és délután 2 órai kezdettel az ifjúsági házban. A hétvége folyamán a sándorfalvi Csibafa dűlőn három. Szegeden a Fácán utcában egy hétvégi házba törtek be. A Vedres és a Kelemen utcából kerékpárt, a Sárosi, a Bakay Nándor, az Oskola és az Ádám utcákból, valamint a Csongrádi sugárútról motorkerékpárokat loptak. A Tisza Gyöngye diszkó elől pénteken éjszaka Mitsubishi, szombaton Lada 1200-as, a Hungária Szálloda elől szintén Lada 1200-as gépkocsit, a polgármesteri hivatal elől pedig kisteherautót loptak el. Betörték a Tabán utcai trafik, és a Toldi utcai Eldorádó butik kirakatát. Betörők jártak egy Csöndes utcai és egy Pulz utcai lakásban. Betörtek a Szent István téri Zöldért boltba, az üllési Áfész műhelyébe, valamint a deszki szanatóriumban lévő élelmiszerboltba. A Hungária Szálló előtt, a Tisza Lajos körúton, és a Kolozsvári sugárúton törtek fel gépkocsikat. A hét végén hét, személyi sérülést okozó baleset történt Szegeden, Sándorfalván és az 55-ös úton. Az elsőbbségadás elmulasztása következtében hárman súlyosan, ketten pedig könnyen sérültek, ittas vezetés következtében egy súlyos sérülés történt, míg a figyelmetlen vezetésnek két súlyos és két könnyebb sérültje volt. GYERMEKTÁNCOSOK A Petőfi Csarnokban rendezték meg az I. Országos tehetségkutató Gyermektáncversenyt, melyen a show team kategóriában a mórahalmi Arlechino gyermektánccsoport II. helyezést ért el. A II. korcsoportban a szegedi Hopping Mad táncegyüttes a IV. helyen végzett. t \ 16-666 ^ Telefon: 23-333 DÉLMAGVAR0RSZÁ6 INflPILfIPI Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS mb. (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv-és Lapkiadó KfL Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633*; titkárság: 13-710; olvasószolgalat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Fekete sas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknal és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18a FL ISSN 0133-025X