Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-29 / 124. szám

SZERDA, 1991. MÁJ. 29., 81. ÉVE 124. SZÁM. ALAPÍTVA: 1910-BEN HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 185 FT, ÁRA: 7,40 FT Se hideg, se meleg A „se hideg, se meleg" csak azt jelenti, hogy most konkrét üzlet nem jött létre - Ősztől még azok sem tudják majd kifizetni a fűtés- és melegvízszámlát, akik eddig nem tartoztak a notórius fizetésmegtagadók közé - Ami eddig elképzelhetetlen volt, most lehetséges: magyar katonai repülőgépek Románia légterébe repülhetnek, s bármit lefényképezhetnek - és fordítva Négyötöd rész hozomra A magyar és a szovjet vállalatok az idén eddig oldalanként mintegy másfél milliárd dolláros szerződést kötöttek, ám az elmúlt hónapok szomorú tapasztalatai azt mutatják, hogy a Szovjetunió devizahiánya miatt a tényleges forgalom lénye­gesen alacsonyabb - mondotta Tí­már László, a Nemzetközi Gazda­sági Kapcsolatok Minisztériumának főosztályvezetője a kedden Buda­pesten kezdődött magyar-szovjet gazdasági napok megnyitóján. A főosztályvezető a továbbiakban elmondta, hogy Magyarország eddig 400 millió dollár értékű árut vásárolt, s ezt ki is fizette, a szovjet partnerek azonban mindössze 100 millió dollár értékben fizettek a kö­rülbelül 500 millió dollár értékű áruért. Ez nagyon sok magyar vállalatot lehetetlen helyzetbe hozott, hiszen fizetési garanciák híján beszüntették a szállításokat. A két ország gazdasági vezetői az év eleje óta havonta legalább két alkalommal tárgyalnak, s Timár László hangsúlyozta: a gondok nem a magyar fél hibájából adódnak, hiszen ki tudjuk fizetni az erre az évre előirányzott mintegy másfél milliárd dollár értékű árut szovjet partnereinknek. (MTI) Háromórás harc után tegnap reggel az etióp felkelők elfoglalták Addisz-Abebát. A Reuter jelentése szerint a lázadók bevették a rendőrkapitányságot, a rádióállomást, az elnöki palotát és számos minisztériumot is. Harcok lapzártáig már csak a védelmi minisztérium körül folytak, ahol az ügyvezető kormány körülbelül kétezer fős egységei még tartották magukat. A The Washington Post értesülései szerint változatlanul ténykednek szovjet katonai tanácsadók Irakban. A lap helyszíni tudósításában egy amerikai katonai személyiség elmondta, hogy az amerikai csapatok rendszeresen hallanak az iraki hadsereg által használt rádiófrekvenciákon orosz nyelvű hírforgalmat. A vilniusi parlament hétfő esti rendkívüli ülésén törvénytelennek minősítette a szovjet belügyminisztérium egységeinek litvániai állomásoztatását. A határozat azt követően született, hogy az elmúlt hetekben több litván és lett határállomást ért szovjet belügy i támadás. A román statisztikai hivatal közleménye szerint az országban majdnem ötvenszázalékosra nőtt az infláció. Tavaly októberhez képest Romániában 156 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak. Az MTI híre szerint az Alkotmánybíróság ma határozatban válaszol Göncz Árpád köztársasági elnök kárpótlási törvénnyel kapcsolatos alkotmányossági aggályaira. Tegnapi parlamenti sajtótájékoztatójukon az MDF és az SZDSZ képviselői is foglalkoztak az egyházi tulajdon jövendő rendezésév el. A kormánypárt nevében Salamon László jelentette be, hogy az MDF képviselőcsoportja felkéri a kormányt, hozzon létre tárcaközi bizottságot az egyházak működőképességéhez szükséges feltételek feltérképezésére. Ezzel szemben az SZDSZ-honatyák kifejtették, hogy újfajta paternalizmus megnyilvánulását vélik felfedezni a volt egyházi ingatlanokkal foglalkozó törvénytervezetben. Magyarország fizet Kupa Mihály pénzügyminiszter ellenzi, hogy Magyarország adósságelengedést, vagy akár csak átütemezést is kérjen, ám ennek fejében szerinte méltányosabb elbánást kell kapnunk a hitelezők részéről. A magyar kormány legfontosabb feladatának az infláció elleni harcot nevezte. A pénz­ügyminiszter egy svájci nemzetközi konferencián szólalt fel hétfőn. Tájékoztatta a hallgatóságát, hogy a következő két évben a magyar kormány legfontosabb feladata az infláció elleni harc lesz, s azt mondta, hogy 1993-ban szeretnénk megvalósítani a forint teljes konvertibilitását, de anélkül, hogy veszélyeztetnénk a külső és belső stabilitást. „A Magyar Nemzeti Banknak nagyobb figyelmet kell fordítania a nemzeti valuta értékének védelmére és árra, hogy a kívánatos módon alakuljon a fizetési mérleg" ­jelentette ki. Közölte, hogy a monetáris politika szerepe a jövőben növekedni fog Magyarországon. Megerősítette, hogy a magyar kormány elsőrendű fontosságot tulajdonít a külföldi adósságok visszafizetésének. „Gazdaságunk túlélésének és hosszú távú fej­lődésének egyik alapfeltétele a kül­földi kölcsönök visszafizetési kötelezettségeinek teljesítése. A magyar kormány teljes mértékben és rendszeresen teljesíteni szándékozik nemzetközi fizetési kötelezettségeit" - hangsúlyozta. Kupa Mihály hangoztatta, hogy Magyarország helyet kíván magának a Közös Piac és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) összeolvadásából kialakuló tágabb európai gazdasági térségben. Szerinte az egyesülő Európának nem állna érdekében kizárni Ma­gyarországot az integrációs fo­lyamatból. Megerősítette, hogy Magyarország teljes jogú tagja kíván lenni a Közös Piacnak. (MTI) Júniustól tejutalvány száznyolcvanezer embernek Tej- és tejtermékutalványt kapnak a szociális szempontból leghátrá­nyosabb helyzetben lévők június l-jétől. Az egy hónapra 300 forint értékű jegyek egyszerre, vagy 20 forintos szelvényenként válthatók be az ország valamennyi - állami, szövetkezeti és magán - tejféleséget árusító üzletében - közölte az MTI érdeklődésére Juhász Judit, a Népjóléti Minisztérium szóvivője kedden. Hozzáfűzte: a kormányren­delettel létrehozott konstrukciót a tejtermékek árának növekedése, valamint a lakosság jövedelmi helyzetének romlása tette szük­ségessé. A tejsegélyben mintegy száznyolcvanezren részesülnek. Az érintettek köréről Juhász Judit elmondta: a szűkös források miatt egyelőre csak a legrászorultabbakat tudják segélyezni. Közéjük tartoznak a rendszeres nevelési segélyben, a folyamatos szociális segélyben részesülők éslazok, akik állandó hadigondozotti pénzellátást kapnak. Az utalványokat az önkormányzatok juttatják el a rászorulókhoz, a tejféleséget árusító helyek pedig kötelesek névértékben elfogadni a tejutalványokat, és azokat a vételárba beszámítani. (MTI) mmmmiimiiiiiiwmmlifflwmtw^^ Milyen legyen Mórahalom? Városkép — tükörrel - Metódusuk a „hagyományos", statisztikai mutatókra építő tervezés helyett más nyomvonalat követ. Koczor úr, ön azt mondta a városfejlesztési fórumon azért, mert a legmesszebbmenőkig figyelembe akarják venni, hogy a mórahalmiak mit szeretnének... - Ezért többfázisú a tervezés. Először megvizsgáltuk a település mai állapotát, önismereti anyagot készítettünk. Verseny­helyzetben, napjainkban ugyanis nagyon kell tudni, hogy mink van, mire építhetünk, illetve mink nincs, mi kell, mit szeretnénk. A „tükör" elkészült, a következő lépés témánként áttekinteni ezt az anyagot és programmá formálni. Ebbe a munkába az önkormányzati testület tagjai mellett a különböző területek szakembereit is be szeretnénk kapcsolni. - Miért fontos ez? - A településen élőknek sok új dologgal kell megbarátkozniuk, amiknek a köztudatba vitele személyes kapcsolatokkal, folyamatos beszélgetésekkel érhető el. Közvetlen kap­csolatokat tartva könnyebb megérteni, hogy mire kérünk pénzt, adót, munkát. A város­fejlesztési tervek, városszépítési akciók szószólójává lenne jó tenni minden helyi „népművelőt"; a polgármestert; a pedagógust, a papot, a könyvtárost, a pénzügyi szakembert, a vállalkozót. - Véleményükkel, segítségükkel készülne a program, majd abból a konkrét tervek. Nyilván tudják már a városfejlesztést mire alapozzák. A kórnyék legifjabb városi státuszú településének, Mórahalomnak feladata a közeljövőre, hogy megalkossa városképét. Miből s milyet? Ezekre az alapkérdésekre a helybélieknek a Koczor György építész vezette tervezőcsoport segít válaszolni - új módszerekkel. nmnmhmimwitm Milyen élettér kínálkozik a mórahalmiaknak? - Véleményünk szerint a városfejlesztésnek itt az a jövője, hogy a külterületeket bevonjuk az élettérbe. A hatvanas években még a lakosság kétharmada élt tanyákon, ma csak egyharmada. A demográfiai mutatók szerint kevés a gyermek, sok fiatal elvándorolt innen, a település öregszik, kevés a helyi mun­kalehetőség. A város népességének többsége a mezőgazdaságból élt és fog élni. Far­mergazdaságokat kell kialakítani, amihez a város geometrikus felosztású széles, jó minőségű főutak szabdalta urbánus külterület jó terep. Ennek a külterületnek fel kell értékelődnie: közművesíteni kell, ellátni a városi szolgáltatásokkal, biztonsággal. Ebben segít például, ha valami önszerveződés indul, ha e célra alapítványt hoznak létre. A gazdák ennek javára adott pénzzel, adóalapjukból értékén levont munkával járulnának hozzá az urbánus külterület megteremtéséhez, ahol nyugati színvonalon kell termelni, szervezni az állataik, terményeik értékesítését, szállítását. - A „nagy kivonulás" mellett nyilván áttekintették a belterület urbanizációját is. - Természetesen. Az egyre komfortosodó településnek - ahol ma már 1 szobára 1 fó jut ­sajnos öreg, kifáradt, kopott az intéz­ményhálózata. Felújítására sokat kell fordítani. Az iskola például négy helyen működik és meglehetősen szegényes. Pedig az oktatás állapota, a műveltség visszahat a településre. annak kapcsolatrendszerére, kereskedési, szolgáltató kultúrájára, idegenforgalmára. Ha azt akarjuk, hogy előbbre lépjünk ebben, az oktatásügyet helyben kell előremozdítani. A gazdasági iskola például a város egyik legszebb épülete, valaha „csodakert" volt, ismét azzá lehet tenni. Falazott, kapubálványos bekerítése megoldható társadalmi munkával. Ugyanezzel próbálkozhatnánk a temp­lomkertnél vagy a temető bekerítésénél. A kálváriasort meg kell tisztogatni, az autó­busz-megállót kitelepíteni a templomkertből. - Vagyis rendezettebbé tenni a belvárost. Amit a településen áthaladó most szinte észre sem vesz Valóban nincsenek jellegzetes épü letei a városnak? - Ha közelebb megyünk láthatjuk őket. A polgármesteri hivatal, a pedagóguslakás, a rendőrség kúria szerű épületekben van, a szociális otthon valóságos kis kastély, a Gerle-féle birtok a szegedi Ó-Hungária jellegét idézi. Ezeket mind-mind értékük szerint szük­séges felújítani és hasznosítani. Építészetileg is szép például a malom, védetté kell tenni. Úgyis mint a mecenatúra egykori emlékét és új mecenatúra inspirálóját. - A lakossággal közös tervezést, alapítványt, társadalmi munkát, mecenatúrát emleget. Ettől lesz városi polgár a mórahalmi ember? - Ettől is. Ha véleményt nyilváníthat, ha tehet valamit a településért, változik irányába. Katalizáló lehetőségek kellenek: ha apró, eredményét azonnal megmutató akciókkal bevonjuk a városszépítésbe, ha oda lehet figyelni a munkája eredményére maga is bü szke lesz rá, vigyázni fogja, megbecsüli. Erő­södik ezzel az idetartozás érzése, az együt­tesség élménye, ami a városfejlesztésnek igen komoly, fontos tényezője lehet. Koczor György és tervezőtársai hisznek ebben. Ahhoz azonban, hogy az önismeretre, a közös programadásra, tervezésre és munkára építő új módszer eredményes legyen, szükséges a móraltalmiak tevékeny közreműködése is. SZABÓ MAGDOLNA r" r, * € | % | pl tmmm f < > (t'l, * í A í i « " ' Előszezon Dél-Franciaországban ....2 Jönnek az olaszok 3 Fölrobbant a távhő? 3 Interjú Raffay Ernő államtitkárral 4 Évadvég: balett 5 Szegedi folklórfinálé 5 Mezei György a Honvéd bajnokságáról 6 Bemutatkozik a szegedi optimisták klubja 7 Hová lett az egyház közös nyelve? 7 A gyermek ki? mit? tud? után 8 Pataki Sándor tárcája ,.12 mmmmmmmmmmmmmtmtm Nézőtéri alapítvány Evek óta nyűgös a város, hogy a szép Dóm teret elcsúfítja a nyári játékok nézőtere. Hosszabb ideje folyik a disputa, mit kellene tenni vele. A; utóbbi időben sikerűit megegyezni, hogy egy kisebb 3-4 ezres, mobil, szétszedhető lelátóra van szükség, amelyet a fesztivál után lebontanának, esetleg bérbe is lehetne adni. Annál is sürgetőbbé vált a dolog, mert a jelenlegi állványzat felújítása évente 10 millió forintba kerül. Aj új lelátó megépítése hoz­závetőleg 300 millió forint. Mivel erre a célra sem az önkormányzatnak sem a Játékok igazgatóságnak nincs külön kerete, a Polgármesteri Hivatal alapítvány létrehozását tervezi e célra. Aj előterjesztés már elkészült, s váthatóan a holnapi közgyűlés dönt az ügyben. Aj előterjesztés a nézőtér felújítását összekapcsolja a tér színpadtechnikájának, - elsősorban a világítási rendszernek - a fel­újításával. valamint a régi zsinagóga élpületének rekonstruciójdval. Aj indoklás szerint „a színházi struktúra így gazdagodhatna egy olyan helyi­séggel, amely alkalmas kamara­hangversenyekre, kiállításokra, térszínházi tevékenységre, esetleg kortárs művészeti műhelyként való működtetésre." Ismeretes, hogy az épületre benyújtotta igényét a Szegedi Színházi Páholy, ami ellen az önkormányzat nem emelt kifogást. Jelen előterjesztés alapján nem világos, hogy a Páholy lenne a felújítandó épület főbérlője, avagy csak egyike volna a használók. Aj alapítvány vagyonának for­rásai között első helyen említik azt az összeget, amely a Szabadtéri Játékok jelenlegi irodája használati jogának átadásából folyna be. Ezen felül számítanak a kialakítandó nézőtéren elhelyezhető reklámok bevételére, valamint a nézőtér alkalmanként bérbeadására. Fontos forrásnak tekintik „a Szabadtéri Játékokért, a művészetért, a fesztiválért, a város jövőjéért, idegenforgalmáért tenni akaró, az alapítványhoz csatlakozó bel-, és külföldi természetes személyek és szervezetek feltétel nélküli, valamint feltételekhez kötött pénzbeli és dologi adományait. " Nem kizárt továbbá, hogy az önkormányzat az alapítvány szám­lájára utalná egyes telkeinek idegenforgalmi hasznosításából befolyó pénzt. MAROK TAMÁS l

Next

/
Thumbnails
Contents