Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-21 / 117. szám

8 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. MÁJ. 21. Huszonnégy évi lubickolás után Labdarúgó megyei II. osztály „Tarhonya" végleg a fiókba került A dobogós helyek még kiadók A tisztesnek mondható egygólos (9-10) vereség után dr Cseri András kissé meghatottan, ám enyhén bosszúsan kezdte beszélgetésünket. - Mindenki nagyon kedves volt velem ma délután, csak az bánt. hogy a bucsumerkózésemen alig néhány percet tölthettem a medencében. Ta Ián akkor sem „tömtek volna ki" bennünket jobban az újpestiek, ha valamivel tobb Klót játszom ellenük. - Remélem, nem sértődsz meg, de húsz év múlva úgyis a pályafu­tásodra. a góljaidra emlékszel majd vissza, nem pedig a búcsúmeccsedre - Biztosan lesz mit felidézni, hi­szen huszonnégy éven át - elóbb Hódmezővásárhelyen, majd Szege­den - szinte mindennap történt velem, velünk valami érdekes és emlékezetes az edzéseken és a mérkőzéseken A vízilabdától sereg­nyi felejthetetlen élményt kaptam, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy ez a csapatsport megtanított a kö­zösség szeretetére és a társak, az ellenfelek tiszteletére. Szomorú tapasztalatom viszont, hogy amikor ellentétek voltak a csapaton belül, az mindig az eredmény, a produkció rovására ment - Két és fél évtized alatt jó nehans edzővel és játékossal is ..összefu­tottál" Kiknek köszönheted a leg­többet? mmmmm mmmmmammm Néhány héttel ezelőtt dr. Cseri András még a „másik oldalon" állt... () köszöntötte ugyanis a Szeged SC-Szentes OB l-es vízilabda-mérkőzés előtt az aktív játéktől „hivatalosan" is visszavonuló Hozso S/abolcsot. akivel a nyolcvanas években sok-sok meccset végighajtottak az ország sportuszodáiban. Yasarnap délután azlan mar „Tarhonyát" halmozták el ajandékokkal, meleg szavakkal és persze az ilyenkor elengedhetetlen ugratasokkal a Szeged SC vezetői és játékostársai, hiszen a harminchatodik évében járó szakállas poios az L'TF. elleni szezonzárón húzta fejebe utoljára az 5-os számú sapkát... MWMMafeA ' -ii un ii owiviii—> - „Mestereim" kozul Szűcs Dezső. Török Sándor és Pozsgay Zsolt „faragott" rajtam a leglátványo­sabban, a szegedi együttesben pedig dr. Törökkel. Élessel és dr Tóthtal szerettem a legjobban játszani. Per sze rajtuk kívül még tucatnyi pólóst említhetnék, akikkel hamar egy hullámhosszra kerültünk - Már játékosként azok közé tartoztál, akik nem csupán a pólóból éltek, hanem civil foglalkozásukat is gyakoroltál. A jövőben már csak .fiókvezetéssel" ülöd agyon a: időt' - Nagyon jól érzem magam a Postabank s/egedi kirendeltségének élén. de a mozgásról e/után sem szívesen mondanék le. Valószínűleg ezentúl a vízilabda helyett a tenisz játssza majd a főszerepet üres óraimban ... RITIII Tabán-futás Közel ezren a suli spurin A szegedi Tabán Általános Iskola Alapítván) égisze alatt az intézmény mozgást kedvelő, de nem testne­velés szakos pedagógusai - üobvr Ágnes. Sás Mária. Ötölt Ildikó ­vállalkoztak arra. hogy nagyszabású sportnapot rendeznek diákjaiknak A jól sikerült eseményt az elmúlt szombaton bonyolították le: a tobb órás. programbóseget kínáló meg­mozduláson közel ezren vetlek részt. A Szegedi Tomegsport Egyesület által szervezett futáson több mint 600-an indultak, de a többi ügyes­ségi vetélkedőn is rengeteg kisdiák bizonyította rátermettségét. Nagy sikert aratott a Combat D SC kara­tékainak bemutatója; a tanulók sze­gedi élsportolókkal találkozhattak, a velük való kötetlen beszélgetés során megismerhették pályafutásukat, hallhattak élményeikről A különböző versenyek győztesei a Domel Rt., a Tomegsport Egyesü­let. a Providencia Biztosító Rt., a Ruszöv. a He* Szegedi Extra és a Lila Nyulak Bt. jóvoltából értékes jutalmakat, úgymint versenykerék­part. márkás melegítőt cs futócipőt, táskát, ualkmant. valamint nyári sportnapkozibe szóló utalványt vehettek át. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tajeko/tatasa szerint a Totó 20. játékhetére 1 352 835 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap: 29 062 378 forint. Ebtől a jutalom 3 983 169 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 7 523 763 forint, a II. es III. nyeróoa/tályra egyenként 5 015 842 forint került felosztásra A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 3 009 505 forint. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként I 593 267 forint. 12 találatos szelvény 44 darab, nyereményük egyenként 91 197 forint. II találatos szelvény 818 darab, nyereményük egyenként 4905 forint. 10 találatos szelvény 8626 darab, nyereményük egyenként 698 fonni. A kifizetés időpontja: 40 000 forint alatt májas 25-élői. 40 000 forrni felett május 29-clól. ci UEKT A QAU Az elmúlt héten egyetlen olvasónk sem tippelt helyesen a ket főmerkőzés végeredményére. így most 80 darab kéthasábos totószelvény vár gazdára. A helyes tippek egyébkent ezek lettek volna: Szeged SC-Bp. Honved 1-3. Tápe-Moravaros 2-2. + I Bordánv-Tanarkepzö 3-0. Név: lakcím: V egered meny 1. Sregedi Dozsa-Gvula 2. SZV SF-Mako • I Tanárkep/ő-S/öreg Pót mérkőzés: Kiskundoro/sma-Nagys/enas A postura adas hatarideje: május 24. Cimunk: Delmagyarort/ag. 6740 Szeged. Tanacskozlarsasag ulja 10. A borítékra kerjuk rairoi: 2+1. Kézilabda NB II. Nem tévesztettek a szegedi csapatok Az NB ll-es kézilabda-bajnokság hétvégi fordulójában a Tanárképző és a Tornádó női együttese egyaránt magabiztos győzelmet aratott, míg a S/egedi Pincegazdaság férficsapata meggyózó fölénnyel verte az Orosházát Tanárkepzö-Szarvas 19-11 (10-11. Női mérkőzés. Szeged. 100 né/ó. Tanárképző: BENYOVSZKI ­STEFANIDESZ 3. NYITRAI 2. LŐRINC I. MIKOL.A 1. RÉPÁSI 6. AJTONY I. Cs: Juhász (kapus). JAGICZA 5. Berta. Végvári. Golo­bics. Ed/ó: Szabó József Tornado-Janoshalma 30-14 (17-5). Női merkó/és. Doro/sma. 50 né/ó. Tornádó: Ottlikné - Duzdás. VASS 8. FÖDI 4. Török 2. Farkas 5. Polyákné 5 Csere: Zakar 2. Tajti 3. Hermann. Korhely I. Edző: Acs Géza. Szegedi Pincegazdaság-Oroshá­za 30-12 (19-7). Férfimérkózés. Szeged, 100 néző. Sz. Pincegazdaság: PARTOS ­MÉSZÁROS'5. S/epes 4. Száva 2. HOVANYECZ 5. Vörös 5 MA­RANCSIK 7. Cs: Szabó L . Makula I. Antal. Szabó VI. Nagy 2. A Dél-magyarországi Kézilabda S/öveiség e/uton értesíti tagjait, illetve a megyei csapatok képviselőit, hogy 1991. május 27-étöl a szövetségi nap időpontja meg­vállo/ik A jövőben keddenként 18-20 óra között kereshetik fel a s/ovetseget a Tanacskoztarwsag utja 65. szám aiau Négy fordulóval a megyei II. osz­tályú labdarúgó-bajnokság befejezése előtt még nem találtak gazdára a do­bogós helyek. A bajnoki címre még mindig - szegvári pontves/tése elle­nére - a Kistelek pályázik legna­gyobb eséllyel. A további dobogós helyekért a Csanytelek. az Üllés és az LTC fut versenyt. A forduló 19 góljából Kis/omboron hetet láthatott a közönség. A legnagyobb megle­petést a Forráskút szolgáltatta, a JATE elleni győzelmével. Forráskút-JATF SC 2-1 (1-0) Forráskút. 50 néző. Vezette: Mol­nár I. A hazaiak óriási szerencsével nyertek. Góllövők: Soós. Markó. ill. Kristán. Csanv telek-Illés 1-0(0-0) Csanytelek. 250 né/ó. Ve/ette: Szilágyi D. A helyzetek alapján tobb góllal is nyerhettek volna a hazaiak, végül a 93. percben - egyébként jogos - I l-essel s/erezték meg a bajnoki kél pontot. Góllövó: Bartus. BIRKÓZÁS. Kalocsa adott ott­hont a hét végén a juniorok kötött­fogású egyéni bajnokságának, ame­lyen az SZVSE sportolói közül az 52 kg-os súlycsoportban induló Ádám Attila a hatodik, a 130 kg-os Sándor László pedig az ötödik helyen vég­zett A serdülök délteruleti kötött­fogású viadalán a/ SZVSE-s Sániha Ferenc. Kalcsevics Lás/ló. Kalcse­vics Csaba és Komlósy Kivan első. Németh László második helyei szerzett KOSÁRLABDA. Az NB ll-hen a Szegedi Postás férf icsapata a kulcsjá­tékosok gyenge játéka miatt veresé­get szenvedett a szombati /áróiordu­lóhan. de így is bron/érmes lelt az 199091-es bajnoksagban. MEAFC­S/egedi Postás 74-63 142-34). S/e­ged. 100 né/ó. Ve/ette: Perjési. Er­délyi. Sz Postás: dr Csanád) (2-V9). Lukács (11/3). Varga (4). Tóth (,V3). Schneiker (8) Cs: Meleg (II). Grósz Ifjúságiak: Kis/onibor-Mártélv 4-1 Rúzsa-Szegedi Postás 2-01 l-Oi A ha/aiak a 2 gól mellett egy I l-est is kihagytak Góllövők: Varga S. (2). Ifjusagiak: Rú/sa-S/. Postás 1-3 Szegvár-Kistelek l-l (0-fli S/egvár. 250 néző. Vezette: Baj­nóc/i. Bunda hálószaggató talala­lára Muhel válaszolni tudott. Ifjúságiak: Szegvár-Kistelek 2-1 Ifjúságiak: Csanytelek-Ullés 1-0 (0-0) Szatymaz-Algyö 1-0(1-0) Szatymaz. 100 né/ó. Ve/ette: Pa­taki. A sok helyzet kozul Toldi egyet kihasznált. Ifjúsagiak: S/atymaz-Algyó 1-2 Foldeák-Nagy magocs l-l (1-0) Földeák. 100 néző. Ve/ette: Kun Sz. Az első félidőben a hazaiak, a masodikhan a vendegek játszottak fölényben. Ifjúságiak: Foldeák-Nagymágocs 9-0 Asotthalom-l TC 0-1 (0-1) Ásotthalom. 200 néző. Ve/ette: Kerdó. Változatokban bővelkedő mérkőzésen nehezen nyert az UTC. Góllövó: Papp. Ifjúságiak: Ásotthalonv-UTC 0-5 Kiszombor-Mártély 4-3 < l-l I Kiszombor. 100 né/ó. Ve/ette: Kiss F. Egy kapuselőnyl adlak a vendégek. Góllövők: Ko/nia. Pipicz. Koc/kás. Dékány. ill. Budi (2). Hortobágyi. V biiruAue IkMtVt 24 IX .1 5 xi-25 14 11 WMM 24 14 7 5 44-52 45 .1. 1 Ite 25 15 4 4 <4 M 54 4.1 TC 24 14 5 7 44-24 55 5. PW« 24 12 4 X 42-5X .» illM 24 II 4 X 4X-5X 2X 7. JATKM 24 II 4 * 44-42 2X X VmimhIMV 24 12 1 l.t 4X-4X 25 V. Slrf.AU/ 24 7 IX « 51-55 24 l( luWrrf 25 • 7 IX 52-57 25 II. VoAtXjkax 24 X 7 II 42-44 2.1 12. s*x«xugur„ 24 X 7 II 4.1-51 25 l.i. vtanrl. 24 4 X 12 42-55 24 14. Szrg.rf 24 4 X 12 57-441 24 IC 41*>i> 24 4 .1 17 44-45 15 IX turr»A« 24 4 4 14 24-4X 14 m li (-). S/elle (-). Velcsov (-). Edző: Valac/kuy József LABDARL'GAS. NB l-es ifjúsági bajnoksag: Szeged SC-PMSC 1-0 (0-0). S/eged. 100 né/ó. V: Varró. Szeged SC: Besír - Horválh Cs.. Tanács. Gál (Illés). Csonka - Marlo­nosi. Buchholcz. Kiss G.. Bugyinsz­ky (Turján) - Mészáros. Mádi (Doro­gi). Edző: Lóc/i István. Góllövó: Martonosi. NB l-es serdülő bajnokság. S/e­ged SC-PMSC 0-2 (0-1). Szeged. 100 né/ó. V: Bodó. Szeged SC: Adok - Boka. Gábor. Tóth. Makra ­Pelsóc/i. Szalai (Lac/kó). Nádudvari - Szabó (Tatai). Papp. Ros/kos R. Ed/ó: Moszmer Jenő TÁJFUTÁS. A Lajos-forrásnál megrendezett országos diákolimpián a/ SZVSE-s Kovács Ivett a harma­dik. Novai Magdolna és Novai György a hatodik hely ig jutott A megyei váltóbajnokságon vasárnap a Szegedi VSE oi aranyérmei (Zádort­Lajler-Balogh; Csuka-Gordos-Ko­vács; Novai M.-Vincze-Málrai; Ara­di-Kiss-Szász; Aradi-Mokáns/ki-Bo­dó). két ezüstöt (Gera-Hajagos-Te-" renc/i; Kiss T.-Kiss G. Mérés/) és egy bron/ot (S/abó-S/abó-Málra) nyert. ÚSZÁS. A Kecskeméten lebonyo­lított Vízmű Kupán a Szeged SC fiataljai több értékes helyezést s/ereztek Bo/só Beáta 2:32.64-es idővel nyert 200 vegyesen. Molnár J. 2.21.73-mal lett második ugyanezen a távon, míg 100 mellen. 100 pillangón és 100 gyorson a harmadik helyen végzett Juhás/. Ohát és Papp egy-egy negyedik helyei csípett el a rangos viadalon. Lékó Péter pogromjában Portisch „skalpja" után az EB következik Vasamap a Mariiczy Gém emlék­tábla-avatáson megkérde/tem Por­tisch Lajos nemzetközi sakknagy­mestert. ismeri-e a szegedi csoda­gyereket. a 11 és fél éves Lékó Pétert. Ha/ánk első számú sakkte­kintélye lakonikusan csak ennyit válaszolt: ..Hullottam már róla. de még nem találkoztam vele " No. az első találkozójuk alighanem a több­szörös világbajnok jelölt és országos bajnok Portischnak örökre emléke­zetes marad: a sakkszimultánon a 26. lépésben Lékó Péter mattot adott neki Az Lllé< és Vidéke Takarékszö­vetkezet SE versenyzője két héttel ezelőtt is felhívta már magára a figyelmet: Kecskeméten a nemzetkö­zi nagymesterversenyen a 4 . de a legjobb magyar helyezett lett. Mind­össze fél ponttal maradt el a nemzet­közi mesteri normától. A magyar olimpiai csapat tagjai - Adorján. Grószpéter. Tolnai - sem bírtak vele. Péter ma egy újabb erőpróbára uta­zott a romániai Mamaiaba. ahol kor­osztálya európai képv isetóivel ül asz­talhoz. Ebből az apropóból beszél­gettünk tegnap vele. s szüleivel a szerkes/tóséghen Egy röpke félóra alaii az alig tobb mint I I éves gyerekről kiderült, hogy pontosan úgy gondolkodik, mint a hasonló korú társai. Ól is ér­dekli a foci. a v ideó és az esti mese. - Azért mégiscsak különbözik a napi programod a társaidétól '.' ­kérdeztem az izgó-mo/gó. a beszél­getést már az elején töményen unó gyerektől. - Nem járok iskolába, a Dó/sa György Általános Iskola 5. osztá­lyos magántanulója vagyok. Egyéb­kent Kecskeméten ed/ek. Károlyi Ti­bor a mrvaerrra Sokszor egy hóna­pig is olt vagyok nála - napi 6-8 órái edzünk. - Nagyon hiány/ik ilyenkor a csa­ládnak - veszi át a szól az anyuka. Lékó Julianna, majd így folytatja: ­A/éri elég sűrűn meglátogatjuk Kü­lönösen a testvére, verekedő társa szor­galmazza a kecskeméti kiruccanasokal - Mennyiben változott meg o Lékó-család élete, hogy Péter ilyen sikeres sakkozó lelt' - kerde/tem a családfőtől. - Nem mondanam. hogy nem ho­rult fel a korábbi ritmusunk. Hol a feleségem - akinek inkább halas/t­gatn> kell az orv osegsetemen -. hol pedig en kísérem el a nem/etko/i versenyekre. Most 21-enen uU/ok vele Maraiuha az EB-re - Péter, szerinted sikerül-e dobo­góra kerülnöd a kontinensversenven ' - Első akarok lenni! Ez a/ért egy pillanatig sem bi/tos. Előre nem le­hel tudni, hogy lesz-e egy nálamnal tehetségesebb versenyző. Lgy gon­dolom. két évvel e/előtt rám sem számított senki amikor először dobogóra kerültem Június elsején egyebkénl minden kiderül. A lehető legjobb szereplést kí­vánva búcsú/tunk el a Lckó csa­ládtól. s abban maradtunk, ha les/ nyilvánosságra is számol tartó eredmény a román Fekete-tenger­parti varosban, akkor jelentke/nek St t i Jtv.si>

Next

/
Thumbnails
Contents