Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-23 / 94. szám
Hírek, események 1991. április 23., kedd Az áprilisi Tiszafáj Komoly elmélyülést várnak tőlünk a Tiszatáj április számának írásai. Csak így fedezhetők fel ugyanis a bennük található, s mindenképpen továbbgondolást igénylő megállapítások, igazságok. Élre kívánkozik Beke György Néző rovatban olvasható tanulmánya. A szerző azok közé tartozik, akik tudják és merik is vállalni a magyarság lelkiismeretének állandó ébrentartását, a tisztánlátás vágyának megőrzését. Jelen tanulmánya is egv sajnos mind a mai napig a köztudat perifériájára szorult - folyamat (személyes emlékekkel is átszőtt) tragikumára hívja fel a figyelmet: az erdélyi magyarság belső elvándorlására, Románia más területeire való költözésére. Rávilágít a történelem során különböző intenzitással lejátszódott exodus tényeire, dokumentumaira: a bukaresti, vagy nagyobb óromániai városok magyarjainak fel-fellángoló küzdelmére nyelvük, nemzetiségük megtartásáért éppúgy, mint a jelen népszámlálási adatainak torzítására. És felelősséget érezvén saját nemzeti sorsa iránt, teszi föl a kérdést az olvasónak: „Szemléletünk rögzült úgy, hogy a Kárpátoktól áélre és keletre legfennebb egzotikumot látott meg, magyar életet alig?" Farkas Árpád, a kiváló erdélyi költő lírában küld Bekéhez hasonló segélykiáltást: „Templomaikban papok, törekként zizegő egek / alján költők ámitánának alázatra hajló főt és/ szívet-, de már nincs mit. nincs kit." - írja Fekete karácsony című megrendítő költeményében. És még mindig veszteség: január végén hunyt el Bajor Andor. A romániai magyar irodalom kiemelkedő egyénisége volt. Fanyar humorát, szókimondását megtapasztalhatták a Tiszatáj olvasói is. Most egykori barátja, a Szegeden élő író. Huszár Sándor emlékezik alakjára, vesz tőle Bajor szelleméhez méltó búcsút. A Szépirodalmi rovatban olvashatók még Szepesi Attila, Veress Miklós, Serfőző Simon, Kiss Dénes, az erdélyi Kovács András Ferenc, Tatár Sándor és Fodor András versei, Gion Nándor regényrészlete. Fodor Andrással készült az az interjú is, amely az '50-es évek irodalmi, szellemi életével foglalkozik. 90 éve született Németh László. Ez alkalomból két írás olvasható a folyóiratban: Czine Mihályé és Sándor Iváné. A Tanulmány rovatban N. Horváth Béla József Attila születésnapi verseinek összevetése során bizonyítja. hogy még ismertnek hitt költő életművében is lehet fel nem fedezett értékeket, csoportosítási szempontokat találni. A tanulmány kulcsszava az identitás lehetne: hogyan találja meg József Attila (vagy hogyan keresi reménytelenül) önazonosságát. Monostori Imre a fel-fellángoló népi-urbánus vitát, Kiss Ferenc egy 1971-es Illyés kötetet, a Hajszálgyökereket s az arra született reagálásokat elemzi. S hogy miért időszerű 20 év távlatából végiggondolni az akkor leírtakat? Mert mais érvényes a Kiss Ferenc írásából levonható következtetés: jobban meg kell ismernünk egy-egy irodalmi nagyság (jelen esetben Illyés) gondolatvilágát, szemléletét, hogy partnerei lehessünk. S álljon itt Kiss Ferenc megállapítása, mely, bár az Illyés-levélre írt kritikákhoz kapcsolódik, de igazsága az élet minden területére kiterjeszthető: meddő és züllesztő a szellemeskedés, ha a lelkiismeretes munkát akarja pótolni." A Művészet rovat A. Gergely Andrásnak a Gulyás-testvérek szociofilmjeiról szóló írását tartalmazza. A Tiszatáj áprilisi számát Cseh Gusztáv rézkarcai illusztrálják. Szeged a hazai lapokban 1991/16 „Falrengetó csacsiságú" közvisszakéz /Könczöl Csaba = Élet és Irodalom. - márc. 22. - (Visszhang). - A szegedi Nagykörút szakaszainak elnevezéséről is. Egyetlen vevőt sem küldenek el: A cég filozófiája / Reigl Endre = Textilmunkás. - 3. sz.: ill. - A szegcdi Kendergép Kft.-ról. Búcsúzni csak nagyon szépen szabad... /(R. E.) = Textilmunkás. - 3. sz. : ill. - Szerző: Reigl Endre. - A Szegedi Műszaki Konfekciógyár munkásgyűléséről. Lánc, lánc - diszkontlánc / Sz. Lukács Imre = Szabad Föld. - ápr. 2. - A szegedi Diszkontlánc Kft.-ról. A pontosság kedvéért /Péter László = Élet és Irodalom. - ápr. 5. - Válasz Könczöl Csaba febr. 15-i jegyzetére, a szegedi Nagykörűt szakaszainak elnevezésével kapcsolatban. Az Agroham húsüzemet épít / Fekete Klára jelenti Csongrád megyéből = Világgazdaság. - ápr. 5. - A francia érdekeltségű kft. szegcdi és Szeged környéki tervei. Kis árrés - nagy forgalom / Igriczi Zsigmond = Képes Újság. ápr. 6. - Raktáráruházak nyitását tervezi a Mezőgazdasági Termelők Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szövetsége. Pénz nincs, műsor (talán) lesz: Hírmorzsák a televízióról / (munkatársainktól) = Népszabadság. ápr. 6. - Tanács Istvánnak nyilatkozik a szegedi körzeti stúdióról Bán János vezető. Az építők új szerepre találtak : A tanácsadó színre lépett / -bőié = Vasárnapi Hírek. - ápr. 7. Szerző: Bólé István. - Körtvélyessy Péter vezérigazgató nyilatkozata a Délép privatizációjáról. Hogyan járnak Canossát a külföldi üzletemberek? : Ez itt a Balkán kapuja / Halász Miklós = Magyar Hírlap. - ápr. 8. - Beszélgetés a Szegeden letelepedett német üzletemberrel, Gregor Verpoortcnncl. Polgármcsterkurzus Szegeden : Vállalkozásellenes önkormányzatok/Rafai Gábor = Pesti Hírlap. ápr. 9. - A Csongrád megyei polgármesterek találkozójáról. A gerincvelő is regenerálódik : Modell a tudati működés megértéséhez/Ötvös Zoltán = Magyar Hírlap. - ápr. 10. - Csillik Bertalan szegedi anatómus professzor az Anatómiai Társaság Szegeden rendezett 86. világkongresszusáról. Az Agrotévé és a kisgazdák kétmilliója /L. A. Gy. = Magyar Hírlap. - ápr. 11.- Szerző: Lengyel András György. - A kisgazdapárt anyagilag is támogatta a szegedi körzeti stúdiónál működő Agrotévé Kft-t. Bohémélet - nyelvváltással / (bőié) = Vasárnapi Hírek. - ápr. 14. - (Zsöllye). - Szerző: Bólé István. - Kritika a Puccini-opera szegedi bemutatójáról". Óriási volt a hangulat a maratoni rockversenyen / (sz - ó) = Népszava. - ápr. 15. - 48 órás táncverscnyt rendeztek a szegedi orvosegyetem klubjában. Vendégünk Gregor József / Füzesi Róbert = Új Elet. - ápr. 15. Beszélgetés a szegedi operaénekessel. Kápolna a laktanyában = Kurír, délutáni kiad. - ápr. 16. - (12 óra). - Egyetemi campus lesz az öthalmi volt szovjet laktanya Szegeden. Ötletgyár a Tisza-parton : Merészek háza : Kicsik és nagyok/ Rafai Gábor = Pesti Hírlap. - ápr. 16. - A szegedi Top Trade Vállalkozásszervező Kft.-ről. Politizál-e az ifjúság? Növekszik az egyház befolyása / Halász Miklós = Magyar Nemzet. - ápr. 17. - Szegedi helyzetkép. Klauzál vagy Radnóti? : Komócsin elvtárs arra sétált : Visszakeresztelné a gimnáziumot, mégis őrzi a Lábadozó szélt : Egyértelműen... / Kőbányai György = Mai Nap. - ápr. 17. : ill. - Vita a szegedi gimnázium elnevezéséről. Küzdelem Marxért Szentesen/ Czegő Zoltán = Magyar Fórum. ápr. 18. : ill. Vitatott utcanév-változtatások. A jelszó - Belvcder : Az elbocsátott légió üzelmei Szegeden / Lengyel András György = Magyar Hírlap. - ápr. 18. - A katonai elhárítás leszerelt tisztjei megalakították a Belvcder Kft.-t. Mire használja föl a 125 milliót Csongrád megye / Fekete Klára jelenti Szegedről = Világgazdaság. - ápr. 18. - Döntöttek a foglalkoztatási alapból kapott pénz fölhasználásáról. Élet és irodalom. (7. rész)/Temesi Ferenc = Élet és Irodalom. - ápr. 19. - A Szegedről indult író „önéletrajza" a hozzá írott levelek tükrében. Ki mondjon le? : Kisgazdák levélváltása a Délvilág című napilap hasábjain = Heti Kis Újság. - ápr. 19. - Siklósi András, dr. Szabó Lajos, valamint a kisteleki és a vásárhelyi pártszervezetek levelének újraközlése a kisteleki országos nagygyűléssel kapcsolatban. Hittantanítók = Kurír, reggeli kiad. - ápr. 19. - (12 óra). Megállapodott a szegedi tanárképző és a hittudományi főiskola a hittanárok közös képzéséről. Valláspcdagógia a szegedi főiskolán / (halász) = Magyar Nemzet. - ápr. 19. - Szerző: Halász Miklós. - Megegyezés jött létre a tanárképző és a hittudományi főiskola között. Mese öregeknek : Kellemetlen látogatók nyugdíjasoknál/orv = Mai Nap. - ápr. 19. - Szerző: Horváth Kálmán. - Tolvajlások Szegeden és a szatymazi tanyavilágban. Püspöki nyilatkozat a Lehotkabotrányról / (stoffán) = Kurír, reggeli kiad. - ápr. 20. - Szerző: Stoffán György. - Lchotka Gábor szegedi orgona-hangversenyének elmaradásáról nyilatkozik Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök. Jogos kivételt az ezresek klubjának! : Anyagtudományi kutatóközpont alakul Szegeden / Ötvös Zoltán = Magyar Hírlap. - ápr. 20. - Beszélgetés Solymosi Frigyes szegedi akadémikussal. Restaurálják a Feszty-körképet/ (-t. h.-) = Magyar Nemzet. - ápr. 20. „A templom nem koncertterem" : Követelik - Lehotka kérjen bocsánatot!/Tanács István = Népszabadság. - ápr. 20. Lehotka Gábor szegedi orgonahangversenyének elmaradásáról nyilatkozik Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök. Minden út Rómába vezet? : A világi zenész fizessen : Egyházi vizsgálat Lehotka ügyében / (faggyas) = Népszava. - ápr. 20. Szerző: Faggyas Sándor. - Lehotka Gábor szegedi orgonahangversenyének elmaradásáról nyilatkozik Gyulay Endre megyés püspök. A szegediek Torgyán mellett = Pesti Hírlap. - ápr. 20. - A független kisgazdapárt helyi szervezeteinek sajtótájékoztatója. A hittanóra államellenes összeesküvés : Koncepciós perek 1961-ben/-elmer. = Új Ember. ápr. 21. Szerző: Elmer Antal. Havass Géza, ny. üjszegedi plébános emlékezése. Búzaszentelő/ifj. Lele József = Aranyág. - 4. sz. - Tápai szokások. Guminő kapható : Szexbolt Móravároson / F. Cs. = Külváros. - 4. sz. - Szerző: Farkas Csaba. Szegedi tudósítás. Sportohaltunk lakótelepen is! : Zenés torna Rókuson/F. Cs. = Külváros. - 4. sz. - Szerző: Farkas Csaba. - Szegeden. Rövid távú munkaerő-piaci prognózis készítésének tapasztalatai Csongrád megyében / Vladiszavlyev András = Munkaügyi Szemle. - 4. sz. Don Magnifico viszontagságai : Brüsszeli levcl / Baracs Dénes = Színházi Élet. - 6. sz. : ill. Gregor József a genti Vlaamse Operában, Rossini: Hamupipőkéjének előadásain vendégszerepelt. Mórahalmi Körkép Hagyományaihoz híven számos információval, aktuális témákról szóló híradással, a város lakosságát foglalkoztató kérdésekről írott cikkekkel jelent meg a Mórahalmi Körkép idei 3. száma. A rendezési és fejlesztési terveket készítő mérnökcsoport nevében Koczor György teszi közzé gondolatait, és hív fel véleménynyilvánításra és összefogásra. Ugyancsak a vélemények elmondását, a közügyekbe való lakossági beleszólást szorgalmazza Önkormányzati terefere című cikkében Kosztyú Gyula, az SZDSZ helyi szervezete nevében. E témáról polemizál politikai csatározások helyett a város gazdaságát fellendítő összefogást sürgetve, érdekvédelmi szervezetek, testületek életrehívását javasolva Turbucz Gergely. Az összefogás konkrét példájáról, az új ravatalozó építéséhez nyújtott társadalmi munkafelajánlásokról és adományokról ír tájékoztató és köszönő szavakat Fudala István plébános. A születendő új életekért pedig a védőnők emelnek szót, tájékoztatást adva a Rúzsán működő optimális családtervezési szolgálatról. Cikkeket közöl a Körkép a kábeltévéről, a biztonságosabb közlekedés terveiről, helyet ad a poltármesteri hivatal közleményeinek, hirdetéseknek, s beszámol a városi sportrendezvényekről. Tápé dokumentumai Szerénységében is gazdag népiegyüttes-történeti kiállítás látható Tápén, « Heller Ödön Művelődési Házban. Kemény dokumentumok a falu hagyományőrzésének életéből. Oklevelek, vázák, babák, tálak és miskakancsók, s megannyi más emléktárgy mellett számos egyéni díjként kapott, a hagyományápolókat megtisztelő, munkájukat elismerő anyag. Jó érzéssel látja az ember az együttes nívódíjait, kiváló együttes címeit, s mindent, amiért nagyon megdolgozott, több mint fél évszázadon át a tápai csoport. Az a folyton cserélődő, mindig frissülő dalos-táncos, muzsikus hagyományápoló együttes, melynek éléről nemrég halt el kiváló vezetőjük. Török József országosan is számon tartott, jegyzett, kiváló szakember. Munkájának gyümölcsét, hála Istennek, életében sokszor élvezhette. Hűséges társával, feleségével olykor emberfeletti munkák árán, vitatkozva a felettesekkel, küzdve az utazások finanszírozásáért, a szép, hiteles ruhák és lábbelik megszerzéséért, mindenért, amik nélkül mit sem ért volna Tápén a hagyományőrzés. Tápé hagyománytisztelő népe mindig nagy figyelemmel kísérte az együttes munkáját, a sikereken mindig megosztoztak a tagokkal. A mostani kiállítás messze nem teljes. Gondolom, nem is ez volt a rendezők célja. Ám ez az esztendő mégiscsak jeles lehet arra, hogy a már országos hírűvé lett tápai búcsún, amelyen idén tizenötödik alkalommal találkoznak a hajdani gyöngyösbokrétás csoportok, egy teljesebb, a falu több mint százesztendős hagyományápolását, szellemi hagyományainak mentését és bemutatását reprezentáló kiállításban gondolkodjanak. Talán nem veszi nagyon rossznéven az együttes, ha figyelmüket erre a szép évfordulóra felhívom. Hiszen megyénkben éppen Tápé az a helység, amelynek hagyományápolás-igyekezete, a magasztos eredmények ezt követelik. Mert a folklórisztikában Tápé neve egyszersmind olyan fogalommá vált, amelynek fénye nemzedékről-nemzedékre fényeseden. Kezdettől fogva a nádudvari, legutolsó arany minősítésig. Völgy szélén áll az együttes, s az. utánpótlással is gondok vannak. Bízzunk, reménykedjünk együtt, hiszen éppen Tápén, a hagyományőrzés eme tündérfalujában nem sorvadhat el az együttesi munka. Hála Istennek, Török József olyan hatalmas repertoáranyagot hagyott, amelyekből évtizedeken át táplálkozhatnak a hagyományőrzők. Tudtuk, éreztük, s most, lám, hiányoljuk azt a bölcs optimizmust, ami Istenem, milyen sokszor képes volt újra kezdetni; mert volt, aki a halódókba újra és újra lelket tudott lehelni. A kiállított dokumentumok különleges értékei a falunak. Elgondolkodtató, és - talán buzdítás is lehet a Török házaspár jussának tisztes megbecsülésére, megkezdett munkájuk folytatására. Ifj. Lele József Családi események Házasság Ibrahim Mehdi Sala és Török Márta, Lőrincz Győző és Tasi Zsuzsanna, Radics Antal László és Török Irén Angéla, Rostás Tamás és Egedi Katalin, Ocskó Ferenc és Bali Gabriella Mária. Rziha Zoltán és Szűcs Erika, Bihari Imre és Ocskó Márta, Simon Róbert Károly és Hajnal Ágnes Éva házasságot kötöttek. Születés Paku Péternek és Bama Mária Lídiának Péter, dr. Rengei Antalnak és Horváth Judit Ágnesnek Tímea, Rehák Józsefnek és dr. Boros Ildikónak Anita Ildikó, Juhász László Pálnak és Király Arankának Aranka, Szabó Lászlónak és Fürtön Ilonának Beáta, Kelló Róbertnek és Rúnák Edinának Róbert. Denucz Jánosnak és Tapasztó Piroskának Dóra, Weiszhaupt Jánosnak és Szebenyi Máriának Dóra Kinga, Kuzsel Józsefnek és dr. Balázs Gabriella Erzsébetnek Linda Nikoletta, Budácsik Lászlónak és Tóth Piroskának László, Fábián Attilának és Nógrádi Andreának Dorina, Vigh Józsefnek és Bozai Zsuzsannának Máté, Veres Miklósnak és Berta Emesének Nóra, Kormányos Károlynak és Gera Mária Veronikának Regina Viktória, Méhász László Mihálynak és Horváth-Czinger Rózsának Eszter, Szúnyogh Péternek és Danis Gabriellának Zoltán, Peták Kálmán Zoltánnak és Fazekas Arankának Tamás, Medgyesi Józsefnek és Apró Máriának Brigitta, Tóth Istvánnak és Kiri Katalinnak Zsanett Katalin, Sléber Zoltánnak és Pál Erzsébetnek Zoltán, Dckány Sándor Jenőnek és Behány Editnek Helga, Vajda Antalnak és Rekeczki Ilonának Antal Zsolt, Dávid Zoltánnak és Rácz Anitának Lilla, Godó József Lajosnak és Kotormán Katalinnak Gábor Richárd, Rajtik Sándornak és Sejben Erikának Ákos Sándor, Sáfár Józsefnek és Nagy Erika Mártának Zsófia, Suti Jánosnak és Vass Mária Magdolnának András Zsolt, Lakatos Zoltánnak és Fekete Piroska Ágnesnek Lilla, Hujbcrt Lajos Mihálynak és Molnár Ibolya Rozáliának Zsolt, Nagy Jójárt Istvánnak és Janovszki Annának Kitti Lilla. Révész Dezsőnek és Balogh Rozáliának Beatrix, Huszta Antalnak és Sztankovics Angéla Etelkának Katinka. Hóhn Antalnak és Kiss Évának Brigitta, Szabó Jánosnak és Juhász-Vedres Juliannának Roland, Bódi Tamásnak és Kothencz Ibolyának Bettina, Gábor Lászlónak és Sajtos Ildikónak Róbert László, Nyerges Antalnak és Réger Tünde Hajnalkának Antal József, dr. Gellén Jánosnak és Egri Éva Lídiának János Sebestyén, Gazdag Sándornak és Fekete Andreának Gábor, Kalmár Zoltánnak és Janni Ceciliának Dávid. Domonkos Péter Pálnak és Rácz Évának Tünde Csilla, Tandari Tibornak és Vaszily Tündének Tibor, Varga Józsefnek és Ambrus Margitnak József, Dobos Ferencnek és Barcza Évának Éva, Hegedűs Mihálynak és Morovicz Magdolnának Bianka, dr. Bozóki Lászlónak és Megyeri Anikónak László. Kirí Imrének és Makra Arankának Henriett, Mracskó Sándornak és Balogh Gabriellának Anikó Júlia, Majer Tibornak és Sztankovics Katalinnak Tünde, dr. Tóth Istvánnak és Tóth Ildikónak Dávid nevű gyeremeke született. Halálozás Szoboszlai Mihályné Barcsa Zsófia, Szőke József, Hernádi Jánosné Figus Mária, Lengyel Istvánné Bóna Lenke, Fodor Józsefné Kószó Anna, Godó János, Lázár István, Slezák Ferenc, Tanács Jánosné Virág Valéri Ilona, Vanya Ferenc, Farkas József, Domonkos Mátyásné Terhes Irén, Faragó Istvánné Mihálylik Piroska, Horváth József, Varró Jánosné Szúnyog Erzsébet, Szverle Imre, Paku Sándorné Sipter Etelka, Répás Istvánné Schur Mária, Nagy Dezsőné Turi Anna, Kispéter Károly, Huszka István, Szilágyi Jánosné Hunyadi Ilona, Krizsán Sándor, Temesi János, Nagy József, dr. Németh Jánosné Szoboszlay Ilona, Nagy Istvánné Pap Mária, Szabó Vincéné Botka Rozália, Szúnyog Imre, Urbán Imréné Tanács Gizella, Teimel István, Lantos Julianna, Pulai Antalné Mityók Piroska, Pakai Antal, Izsó István, Papp Sándorné Richter Leona, Cseréb Sándor, Kardos Józsefné Rózsa Anna, Pap Fercncné Krizsán Eszter, Lippai Imre, Pap Antal, Sós István Ferenc, Kispcter György, Kispál Jenő, Tornyai Mihály András, Molnár Piroska meghaltak. Mórahalmon: Dobó Gyuláné Pakai Julianna, Dóczi Jáno*. Szabó-Heller Ferenc meghaltak