Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-29 / 74. szám

14 Röviden 1991. március 29., péntek ROSSZ HÍR Mostanra minden érintett vált a Cserepes sorról ki­intézmény elmondta már, szorított valutaüzérek pia­hogy mit nem áll módjában cává; kerítéssel kell elhatá­megtenni a röszkei határál- rolni a pászmát, amelyen az lomás felé vezető úton kiala- autósok a büfé elé hajthat­kult állapot megszüntetésé- nak, és ezt a zárvatartás ért. Tudjuk, hogy a rendőr- idejére sorompóval kell le­ség állományából a folytonos zárni. A végrehajtásra az ellenőrzésre nem futja, a SZKV egy hónap határidőt közúti igazgatóságnak nincs kért. Az illető útszakaszon pénze az út menti terület megállási tilalmat kell el­tisztán tartására, a röszkei rendelni, amely érvényes az önkormányzat egymaga nem útpadkára is. A Közúti oldhatja meg polgárai gond- Igazgatóság vállalta az út ját, a minisztériumoktól pe- menti árkok mélyítését, a dig támogatást kérni köny- szükséges tiltó táblák elhe­nyebb. mint megkapni azt. lyezését, valamint azt, hogy A nyár viszont közeleg, jön a tanyabejáratok elé korlá­a határtorlódások, a vad- tok kerülnek. Mindezek be­kempingezés, és a valuta- vezetésével feloldják az út­üzérek idénye, cs félő, hogy szakasz lassújármú-közle­az út menti tanyákra még a kedési tilalmát, de május tavalyinál is rosszabb na- elsejétől az eddigi autós jár­pok várnak. Ideje, hogy ki- őrök mellett mptoros rend­ki megtegye, amit tud. őrök is ellenőrzik majd az Ezzel a céllal gyűltek ösz- új szabályok betartását, sze az érintettek tegnap az Hogy a tilalmak megszün­E5-ösön álló gyorsbüfé mel- tetik-e az út menti valuta­letti alkalmi parkolóban. A üzleteket, s a csempészáru­Megyei Rendőr-főkapitány- kereskedelmét? Talán. De ság. a Közúti Igazgatóság, a az is előfordulhat, hogy az Csongrád megyei és a rösz- egósz a földekre, vagy a kei önkormányzat, a Szegedi mellékutakra kerül át. A Közlekedési Vállalat és a rendőrség mindenesetre ígé­Csongrád Megyei Köjál kép- szemmel tartják a kör­viselői. A rövid terepszemle nyéket. S ha netán onnan is eredménye: az SZKV által sikerülne kiszorítani, még fenntartott „Ham-Busz" bü- mindig van egy balsejtel­fé előtti parkolót föl kell münk. Üjra a Cserepes sor... számolni, mert ez a hely S. P. S. Konzervet hozott a nyuszi... Karácsony előtt nemcsak reklámokban hallatott ma­gáról a Füszért. Ki tudja, nem%)lt-e hatásosabb ez az egyetlen tényközlő híradás, mint száz, rafináltan meg­fogalmazott hirdetés? Akkor ugyanis arról értesülhettek a városlakók, hogy — az egészségvédelmi hónap al­kalmából — 4 millió forint értékű fogkrémet ajándéko­zott a kereskedelmi vállalat a megye diákjainak. Most, húsvét előtt újabb meglepetéssel szolgált a Fü­szért. A Vöröskereszt városi szervezetétől származik az információ: ezúttal 1 millió forintot érő konzervet aján­lottak föl a Szegeden élő rá­szorulóknak. Ez azt jelenti, hogy ezekben a napokban 41 ezer 200 darab, 19 dekás darált sertéshúskonzervet osztottak szét a vöröske­resztesek a városban, nagy részüket ingyen, mintegy 10 ezer darabot jelképes áron, hogy a bevételt segélyezés­re fordíthassák. Az adomány az Egészség­ügyi Gyermekotthon, a Me­nedékhely, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet lakói­nak asztalára kerül, kapnak belőle a fonalfeldolgozó vál­lalat dolgozói, a Drogam­bulancia gondozottjai, és az egyedül élő, idős emberek is. Mim KOMMENTÁR Művész Az Oscar-díj átadása­kor az első fellépő Ma­donna volt. A szívdög­lesztő szőke démon hosz­szú, hófehér ruhában da­lolt. Táncolt, kellettema­gát, nagyszerűen énekelt, pompás volt. Egy óvatlan, közeli ké­pen azonban megláttam: felemelt karja reszket. Fél tehát ő is. Az igazi művészek mindig bizony­talanok, csak a dilettáns biztos magában. M. T. Megújul a tudósok háza Póráz — Jean, hozzon egy pórázt! — Miért, uram? — Jegyzökönyvet aka­rok vezetni, (manczy) VIDEÓSOK, FIGYELEM! Ha a VIDEÓ BANK-tói kölcsönöz kazettát húsvétra, csak egy napot fizet! Széchenyi tér 14. (x) MARCO POLO HÚSVÉTI AJÁNLATA — bébi plüss szabad­időruha: 720 Ft — gyermek szabadidő­ruha: 963 Ft — fiúalsó: 75 Ft — lányka alsó: 53 Ft — női alsó: 75 Ft — férfifarmér: 750 Ft — farmerszoknya: 550 Ft Cím: Szeged, Horváth M. u. 9., Nyitva- 10—18-ig. (x) „ÚJ" „ŰJ" SZÖNYEGPINCE Legolcsóbb a városban! Szeged, Mikszáth K. u. 12. alatt. Ajánlataink : — import padlószőnyegek — középszőnyegek — összekötő szőnyegek — ágyneműk, paplanok, takarók — festmények — szegélylécek minta alapján — díszállatok és eledel Nyitva tartás: hétfő—péntek 9—17-ig szombaton 9—13-ig (x) A& % flit*xi, 16-666, 23-333 autómentés^ Szabadkai képeslapok Havas eső Várható időjárás az országban ma estig: északnyuga­ton változóan, másutt erősen felhős lesz az cg, többfelé esővel, néhol havas eső, havazás is várható. Országszerte erősen felhős, illetve borult idő lesz, ismétlődő esővel, néhol még havas csővel, havazással. Az északi, északkele­ti szél gyakran élénk, időnként erős lesz. A hőmérséklet reggel mínusz I és plusz 4 fok között, kora délután 3 és 8 fok között alakul. (MTI) Röszke — út menti tilalmak Árcédulák. Átszámítás dinárról már­kára, majd márkáról forintra: meg­éri-e? Kérdés: van-e másutt olcsób­ban, nem kellene-e Inkább az olasz vagy lengyel piacon, azaz a buvjákon körülnézni? Túl vagyunk rajta, a ro­hanáson. Esti Kornél ifjúkorának ku­lisszáit észrevétlen magunk mögött hagyjuk, mintha Szabadkán csupán a kirakatok mögött lenne látnivaló, a sétára már nem jut idő. Pedig e ha­tár menti, a monarchia utolsó évtize­det idéző városban ráérősen sétálva eltévedni is öröm lenne. A kandeláberek, a rozzant kapual­jakon túli belső udvarok, a tolakodó cégérek, s a kiskocsmákból kihalló tamburaszó a másik, s elszenderedett, dzsentris, Kosztolányi látta kisvárosról mesélnek. (varga) NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELEI Mégsem nyílik meg a hús­véti ünnepnapok idejére a Tiszasziget és Gyála közötti magyar—jugoszláv kishatár­átkelőhely. Ábrahám János, Tiszasziget polgármestere azért látta fontosnak lapun­kat tájékoztatni erről, mert a Déli Magazin hétfői adá­sának egyik riportjában már elhangzott, hogy vasárnap és hétfőn — néhány korábbi alkalomhoz hasonlóan — DÉLMA6YAK0KSZÁ6 INflPILflPI Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TAN'DI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZi ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR,(gazdaság). MAROK TAMÁS (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Kön"-,-es Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633'; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedv Sarolta. Előfizethető a posta­hivataloknál és a kézbesítőknél. Élőfizetési díj egy hónapra 148 Ft. ISSN 0133-025X Gyenes Kálmán felvétele A Magyar Tudományos Akadémia szegedi székházának felújítására 115 millió forintot fordít, saját költségvetésé­ből. A műemlék jellegű épület a jövőben — az egyetemi tanszéki kutatócsoportok kiköltözésével, a belső átalakítá­soknak köszönhetően — elsősorban a tudomány képvise­lőinek találkozóhelyévé válhat: a 100 személyes előadó­termet, a két, 30 személyes tárgyalótermet, a tizenkét ven­dégszobát és a 100 négyzetméteres bemutatótermet a kül­ső felújítást követően alakítják ki. A kivitelezésre kiírt pályázatot a kecskeméti Bácsép nyerte meg, mivel a leg­olcsóbban és a legrövidebb határidővel vállalta a munkát, sőt időközben az 1992 áprilisi határidőt 1991 decemberére módosította GALAMB ÉS LEOPÁRD Faludy György szonettjei­ből, klasszikus, nagy ver­seiből és prózai írásaiból ál­lított össze műsort az Epi­lóg Kamara három tagja, Julesz Gábor, Árokszállási Ildikó és Balogh Tamás. Az előadás hagyományosnak mondható, amennyiben az előadók nem törekednek kí­sérletekre, formai újítások­ra,. tradicionális eszközökkel igyekeznek majd megközelí­teni a költészetet a megszó­lítás révén. Az első bemu­tató ma, március 29-én, es­te nyolc órakor lesz az auditórium maximumban. Móra Fere Tanácskozott tegnap dél­után Mórahalom város ön­kormányzati testülete. A képviselők számadást csinál­tak a tavalyi pénzgazdálko­dásról, megvitatták a műve­lődés helyi jellemzőit, és be­jelentésekkel foglalkoztak. A város lakóinak művelt­ségbeli gyarapodását szol­gáló kezdeményezések a tanácskozást megelőző na­pokban újabbal teljesedtek ki. Az általános iskolában Móra-napokat rendeztek ab­ból az alkalomból, hogy az intézmény Móra Ferenc ne­vét vette fel. A rendezvénysorozat ke­retében az iskolában nyílt napot tartottak, Kazinczi­beszédversenyt, -vetélkedőt. Volt meseház: volt, ki Sze­ie nevével gedre jött Móra-emléke­ket látogatni. Kedden isko­lakeresztelö ünnepséget tar­tottak, ahol az író szobrá­nak megkoszorúzása után Katona László, a város pol­gármestere köszöntötte a Móra Ferenc Általános Is­kola több mint ötszáz diák­ját és tantestületét. Igazán nagy napjuk egyébként szerdán volt, amikor „fordí­tottak" az iskolai renden: diák-dirit választottak, kü­lönleges órákat tartottak, tréfás vetélkedőkön vigad­tak és volt tanár-diák meccs. S mindezzel bizony­nyal megteremtődött a vá­ros művelődési hagyomá­nyainak új, értékes szokása, rendezvénye: a Móra-napok. Sz. M. Nem nyit a tiszaszigeti kishatár szabad az átkelés az amúgy lezárt kishatárállomáson. A dolog előzménye, hogy a ju­goszláv oldalon lévő Török­kanizsa község elöljárósága valóban kezdeményezte a tiszaszigeti önkormányzatnál a határátkelőhely megnyitá­sát, s erre a magyar ható­ságok valóban engedélyt ad­tak, ám ugyanez, (később, a tévéműsor után derült ki), jugoszláv részről nem tör­tént meg. TARSASTÁNCOS SIKEREK Március 23-án, szombaton Kisteleken rendeztek társas­táncversenyt, ahol a Combat „D" SC versenyzői is részt vettek. A D és C osztályban az alábbi eredményeket ér­ték el: Felnőtteknél: Móricz Miklós—Nigara Dinova stan­dard és latin-amerikai táncokban 1. helyezett lett. A középiskolásoknál, junior II-ben: Sutus Attila—Ga­lambos Henriett st. 2. hely, Jancsó Attila—Szabó Szilvia la. 2. hely, Balogh Csongor —Honti Gabriella la. 2. hely, Császár Csaba—Frittmann Patrícia la. 4. hely, Tóth Pé­ter—Dohár Katalin st.—la. 4. helyezés, de ók Szigetvá­ron vettek részt egy klubkö­zi táncversenyen. A tánco­sok felkészítő tanára: dr. Taródiné Tóth Erzsébet. Szerdán éjszaka Szegeden a bíróságnál, a Boss klub előtt és az Oskola utcában törtek fel gépkocsikat, vala­mint betörtek a Római kör­úton lévő élelmi szer-ki sáru­házba és a szőregi ABC-be. Kedden délelőtt egy alig ti­zennégy éves fiúcska vette el 9 éves alkalmi ismerőse karóráját: a sportorvosi ren­delőben várakozva az idő­sebb fiúnak megtetszett a kilencéves kisfiú „minden­tudó" órája, amit késsel fe­nyegetve később az utcán elvett tőle. A szülői bejelen­tést követően egy órával a rendőrség a gyerekkorú rab­lót elfogta. Szegeden isme­retlen tettes törte fel L. I. 48 éves helyi üzletkötő sze­mélygépkocsiját, és elvitte a tulajdonos diplomatatáská­ját, a benne tartott iratok­kal és másfél millió forint­jával együtt. A rendőrség megindította a nyomozást „ SECURFOGI Biztonságtechnikai Diszpécserszolgálat T.: 62/12-619 Egy megszakíthatatlan

Next

/
Thumbnails
Contents