Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-20 / 66. szám
2 Szépen búcsúzni 1991. március 20., szerda A közigazgatás bálnája (Folytatás az 1. oldalról.) ják, és a már meglevő szakmai kamarákkal (mérnöki, orvosi), hogy közösen készítsék elő a kamarai törvényt A résztvevők hangsúlyozták: a kamara szakértői ri' vén bele fog szólni a jogalkotásba, a közigazgatási munkát a jogszabályok hiánya ugyanis már-már lehetetlenné teszi, s hogy kidolBár kevés az ülnök gozzák hivatásuk etikai normáit. A közigazgatás és a közszolgálati törvény problémáját a bálnához hasonlították: néha a felszínre jön, majd rövid ott-tartózkodás után ismét eltűnik a mélyben. Az ülés végén egyhangúlag kimondták a kamara szegedi csoportjának meg alakulását. ö. J. A bíróságok működőképesek Az idén, e hónapban esedékes ülnökválasztás nem kisebb gondot okozott a bíróságoknak, mint azt, hogy tudnak-e dolgozni április elseje után. Sokáig úgy tűnt ugyanis, nem lesz elég jelentkező a most leköszönő, 1985-ben megválasztott népi ülnökök helyett. A tisztújítás teljesen másként zajlott idén, mint 5 esztendeje. A szakszervezetek és a már megszűnt népfront helyett, a politikai pártok kivételével, tulajdonképpen Idén bárki jelölhetett: egyének, társadalmi szervezetek, munkahelyek, testületek. Mégis csak az utolsó pillanatban sikerült biztosítani a bíróságok működőképességét. Március 17-ig választhatták meg az önkormányzatok az ülnökjelölteltet. Szegeden a szükséges 180 helyett 107 polgárt bíztak meg az elkövetkező 4 esztendőre, ök, évente 1 hónapot töltenek majd a városi bíróságon, a társasbíráskodást igényló perekben vesznek részt. A társadalmi bírák 6em tudnak többet a törvényekről, törvényességről, mint az átlagpolgár, s áz a bírósági perekben való érdemi közreműködéshez édeskevés. Speciális fölkúMliltségről a megyei bíróság gondoskodik. Külön tanfolyam keretében, hivatásos, nap gyakorlatú bírák tartanak számukra előadásokat az alapvető büntető és polgári törvényekről, a bírósági eljárásjogi szabályokról. Mint azt a megyei bíróság elnöke hivatalától megtudtuk, még nem érzik hiányát az 53 ülnöknek, egyelőre annak örülnek, hogy dolgozhatnak folyamatosan. Menet közben derül majd ki, bírják-e helyettesíteni a meglévők a hiányzókat. A bíróságoknak az ülnökök szakértelmére van szükségük elsősorban. Így például a fiatalkorúak pereiben a pedagógusok közreműködésére is. számítanak. Szegeden éppenséggel 30 tanáréra. A 30 helyett azonban 13 pedagógus ülnök van. Éppen annyi, amennyi elegendő az egész esztendőre, ha közülük senki sem lép vissza, Illetve meg nem betegszik. Országos tapasztalatok híján nem tudható, más településeken nem ugyanígy jártak-e a bíróságok. Elképzelhető, hogy nem csak Szegeden kevés az ülnök. Ha így van, a köztársasági elnök pótülnökválasztást írhat kl, — legalább lehetőség lenne a teljes létszám feltöltésére. — mag — Magyar igény Változatlanul nyitott kér dés, melyik országé lesz a 150 millió dollárra becsült pannóniai ezíistldncs, amelyre a magyar állam is bejelentette igényét. Az ügyre tavaly figyelt fel a világ, amikor a Sotheby's cég — a brit Lord Northampton megbízásából — New Yorkban árverésre akart bocsátani 14 remekművű, római kori ezüstedényt. A páratlan kincs az elmúlt években került elő: főrangú pannóniai család birtokában lehetett, és pincébe elrejtve vészelte át a századokat. A Pelso-kincs libanoni kiviteli engedéllyel került a brit lord birtokába, ám az okmányokról 'kiderült, hogy hamisak. A műtárgyakra ezután a jugoszláv állam formált igényt, mondván, hogy azok területéről valók. Libanon ugytancsak igényli a kincset, azzal, hogy e lelet a Bekaa-völgybőJ származik, amely hajdan ugyancsak a Római Birodalom részeveit. A kincsre a tárgyak felirata, valószínű származási helye alapján bejelentette igényét a magyar állam is. Még 1984-ben, a Los Angeles-i Getty-múzeumnak ajánlották fel a Pelso-kincset, akkor 11,5 imillió dollárért. Am a múzeum egy magyar szakértője felfigyelt a Balaton környéki származásra utaló jelekre, s a felmerült jogi vonatkozások miatt a múzeum visszalépett vásárlási szándékától. Egy neves washingtoni ügyvédi iroda szakvéleménye szerint a magyar állam keresete sikerre számíthat, de a régészeti érvek mellett egyéb bizonyítékokra is szükség lehet a jövendő per megnyeréséhez. A legújabb értesülések szerint Magyarország (Libanon és Jugoszlávia után) hamarosan hivatalosan is bejelenti igényét a letétre, és amerikai ügyvédi irodát bíz meg képviseletével. Szegedi szenátorok — Afi vezette önt a politikához? — Egy Bős-Nagymaros ellenes tüntetés szervezésében vettem részt legelőször. A Fideszbe 1988-ban léptem be, Szegeden az elsők között. Felismertem, hogy az egyes embernek is van lehetősége a változtatásra. Most már nem lehet, és nem szabad külső körülményekre hivatkozni, nekünk magunknak kell cselekednünk, s a felelősséget viselnünk a jövőért, de a jelen állapotokért szintúgy. — Milyen feladatokat vállal a testületben? — A környezetvédelemhez mindig is vonzódtam. Hiszem, hogy tehetek a városért, különben el sem kezdtem volna a politizálást. Bízom benne, szakmai ismereteimet is a város Javára fordíthatom. Feladatom a bizottságban a város közlekedésének megszervezésekor és működtetésekora környezetvédelmi szempontok érvényre juttatása. — A Szegedi Közlekedési Vállalat munkáját is figyelemmel kíséri... — A felügyelőbizottság feladata az, hogy meggyőződjön, az önkormányzati vállalat a kapott támogatást megfelelően használja fel. Három fő irányban vizsgálódunk: a vállalat gazdálkodását, gazdasági stratégiáját illetően; gépészeti és műszaki irányban: a jelenlegi járműpark leromlott, az alkatrész-utánpótlás katasztrofális helyzetben van; s áttekintjük az SZKV szervezeti felépítését is: a feladatoknak megfelelő optimális struktúra létrehozásának lehetőségét. A konkrét beavatkozást mellőzzük, csak javaslatokat teszünk az igazgatóságnak. — ön következetesen az alacsony tiszteletdíjak mellett kardoskodott a közgyűlésben. — Ezt a munkát nem pénVincze Tibor A MAV számítástechnikai központjának programozója, 26 éves, nős egy kétéves kislány édesapja, Jelenleg gyesen van, levelezőn a műszaki egyetem közlekedésmérnök hallgatója. Szabadidejében zenét hallgat, vagy kertészkedik, kedvenc étele a rostélyos. A Fidesz-listán jutott r, képviselőséghez, a közgyűlés környezetvédelmi és az SZKV-t felügyelő bizottságának tagja. zért vállaltuk. A takarékosság a város pénzével sem utolsó szempont, a lakossáp ezt várja tőlünk. De ma már azt is tudom, mennyi elfoglaltságot Jelent a képviselői munka, s a kapott összeget jogosnak érzem. — Mi a véleménye az előterjesztett költségvetésről? — Szakmailag megalapozott. Hátránya, hogy a tavalyi költségvetés mintájára készült. Nem tartalmaz új stratégiát, új elemeket, de ez nem is a szakapparátus feladata, hanem a testületé. Ezt a hiányt vita közben próbáljuk pótolni: új szemléletet kisérlünk meg beépíteni a tervezetbe. Sajnálom, hogy egyes képviselők, akik korábban harcosan felléptek ennek szükségessége mellett, most nem vesznek részt lfonstruktiv módon konkrét javaslatokkal a testület munkájában. A költségvetési intézményeket (önkormányzati vállalatokat, városgondnokságot, Gameszt stb.) alaposan átvizsgáljuk — az iskolákon, kórházakon, kulturális intézményeken azonban nem spórolunk. — Az ülésteremben elhangzott: ez válságköltségvetés ... — Idén is, és jq>vőre is az lesz. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy mire tervezünk kiadásokat. A minimálisan szükséges fejlesztéseket csak akkor halaszthatjuk el, ha azt feltételezzük, hogy a '92-es év sokkal jobb lesz, mint az idei. A '92-ben megszűnő tanácsi adókat viszont majd pótolni kell. Az ország nehéz gazdasági helyzetét a helyi önkormányzat Is megsínyli. A kormány a nagyobb településeket az idén különlegesen hátrányos helyzetbe hozta, mivel éppen a városok kiadásaira (középiskola, színház stb.) megállapított normatívák alacsonyak. Az országos költségvetés nyíltan a helyi adók bevezetésével számolt — mi azon dolgozunk, hogyan lehetne ezt mégis elkerülni. — A költségvetési vita rendkívül vontatottan halad. — A testület vegyes öszszetételű, a különböző emberek máshová helyezik a hangsúlyokat. A demokrácia türelemjáték. Mindenkinek joga van elmondania véleményét, még ha nem ls lényeges kérdéshez kapcsolódik. Csak ezzel a szisztémával biztosítható, hogy a vélemények ütköztetése során megtaláljuk a legjobb megoldást. (ódor) Még titok a „Torgyán-terv /# Torgyán József, a Független Kisgazdapárt ex-frakcióvezetője egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni azt a tervét, amelyet néhány nappal ezelőtt helyezett kilátásba arra az esetre, ha megfosztják tisztétől. Az MTI tudósítójának elmondta: először a nagyválasztmányt kell megtartani, valamint a kárpótlási törvénytervezetre kell pontot tenni, s csak azt követően áll elő elképzelésével „amely szép megoldását jelenti annak a helyzetnek, amit — a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére — a frakció meggondolatlan erői sajnálatos módon előidéztek". Torgyán József kijelentette, hogy a döntéssel a kisgazdapárt függetlenségét adták fel egyes képviselők; azok, akik a személyével rokonszenvező tömeget csiirhének nevezték, akik nem voltak hajlandók a petíciókat átvenni. A parlamenti csoport volt vezetője szerint hétfőn 16-17 megye küldöttei jelentek meg a képviselőház előtt, az ő védelmében, ám hiába kívánták hallatni hangjukat, a frakcióban ülök többsége nem törődött velük. Torgyán József elmondta, hogy nincs tudomása arról a híresztelésről, miszerint szélsőséges szervezetek is részt vettek volna a tüntetők „toborzásában". Ügy vélte; azok terjesztik róla az ilyen híreket, akik valamilyen módon szeretnék őt eltávolítani a kisgazda tömegektől. A volt frakcióvezető kijelentette; ő mindig kisgazda volt, az is marad, semmilyen más társasággal nincs kapcsolata, mindenféle szélsőségtől elhatárolja magát. Rádióíelex Nehéz a KGST-búcsú Mint ismeretes, a februárban elmaradt budapesti „búcsúztató" után március 14— 15-én a moszkvai találkozón sem dőlt el a KGST sorsa, a tagországok nem tudtak megegyezni az utódszervezettel kapcsolatos kérdésekben. A várható további fejleményeket elemezte tegnapi sajtótájékoztatóján Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere. Hangsúlyozta, hogy a magyar vélemény szerint az új szervezet konzultációs, információs szerepének kell elsődlegessé válnia, és fontos feladata lesz a KGSTvagyon kezelése is. Becslések szerint a vagyon 500— 600 millió dollárt tesz ki. <A miniszter bejelentette- a legközelebbi tárgyalisokra április 17—18-án kerül sor, ismét Moszkvában. A magyar gazdaság helyzetét értékelve, Kádár Béla rámutatott: kettős konjunkturális helyzet alakúit ki. Á gazdaságnak az a része, amely már hosszabb ideje együttműködik nyugati partnerekkel, erőteljes konjunktúra haszonélvezője, amit iái jelez, hogy egy év alatt 18 százalékkal nőtt a dollárelszámolású kivitel. A vállalatok keleti kapcsolatai viszont változatlanul az összeomlás szélén vannak; az év első két hónapjában mindössze 124 millió dollár értékiben exportáltunk a volt szocialista országokba — ez (meglehetősen kevés. VISSZAVETTÉK A MAGYAR TÉVÉSEKET. Az újvidéki rtv panaszügyi bizottsága úgy döntött hogy megsemmisíti az öt magyar televíziós újságíró elbocsátására hozott korábbi döntést s ezzel Csikós Zsuzsa. Bódis Gábor, Németh Árpád, Balázs Attila és Keszeg Károly ismét a televízió munkatársa lett. Azi öt neves újságírót azért bocsátotta el az rtv időközben lemondatott vezetősége, mert a Napló című független lapnál is dolgoznak, s ebben az újságban megjelent a Szveti-szlav Show című cikk, amely nyíltan támadta az újvidéki televizió fegyverügyről szóló kerekasztalm üsorát. ALÁÍRÁSOK MILOSEVICS ELLEN. Szlobodan Milosevics szerb elnök lemondását követelte közös hétfői nyilatkozatában számos szerb értelmiségi — írók, filmesek és jogászok. A közéleti tevékenységükről is ismert aláírók — köztük Szrdja Popovics jogász, Zsivojin Pavlovics filmrendező cis Mtiíko Kovács író — a szerb államfő két lépését kifogásolják közös nyilatkozatukban: az egyik az. hogy rá akarta venni a hadsereget a rendkívüli állapot bevezetésére, a másik pedig az, hogy meg akarja bénítani az államelnökség működését. A hétfői nyilatkozat aláírói szerint Szlobodan Milosevics lépéseit csak hatalomféltés vezérelte. önzéssel és kaland árpolitikával vádolták az elnököt, azt áhították, hogy tevékenysége elszigeteli Szerbiát, és polgárháború felé sodorja Jugoszláviát. VÁLTOZATOK SZÜKSÉGÁLLAPOTRA. Janez Jansa szlovén védelmi miniszter szerint a jugoszláv katonai vezetés megosztott abban a kérdésben, hogyan kellene fellépnie a hadseregnek a belpolitikai válság megoldása érdekében. A „puha" variáns hívei részleges lépéseket sürgetnek, míg a radikális változat szószólói klasszikus államcsínyt tartanának szükségesnek. A Vjesnik keddi számában megjelent nyilatkozat szerint a „puha változat" értelmében a hadsereg átvenné a határok és a légtér ellenőrzését, illetve az állampolgárok mozgásának ellenőrzésében vállalhatna pótlólagos feladatokat. A lap szerint ezt a változatot támogatja Veljko Kadijevicsi szövetségi védelmi miniszter. A radikális változat ezzel szemben klasszikus államcsínyt tartana szükségesnek, az alkotmányos szervek feloszlatásával. E megoldás híve Janez Jansa szerint Blagoje Adzsics vezérkari főnök. A szlovén védelmi miniszter ugyanakkor úgv vélekedett, hogy ezen utóbbi variánsnak csekély a valószínűsége, mivel a hadsereg nem is lenne képes arra, hogy az egész országban átvegye a hatalmat. CSEH ÉS SZLOVÁK NÉPSZAVAZÁS? Prágában kedden megkezdődött a csehszlovák szövetségi gyűlés két kamarájának 14. közös ülésszaka. A törvényhozó testület napirendjén összesen 23 téma szerepel, ami maratoni (hosszú, ságú sorozatot valószínűsít. Egyétek közt a földtörvény elfogadása, a képviselői mandátummal kapcsolatos jogi kérdések tisztázása, a csehszlovák katonai doktrína, formába öntése, valamint a népszavazási törvény megvitatása vár a képviselőkre. Az utolsó pont kiemelt jelentőségű kérdés, mivel egyre általánosabb Csehszlovákiában az a Váciav Havel köztársasági elnöktől kiindult — nézet, hogy a csehek és a szlovákok közös, föderatív államának jövőjéről az egyetlen, igazán hiteles döntés csak népszavazással lehetséges. TŐKÉS „VÉDELME", Tőkés László nagyváradi püspököt a március 15-i megemlékezések után felkereste otthonában Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója, hogv az állami szervek által nyújtandó „hathatós védelemről biztosítsa" öt és családját — jelentette a Transinfo, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány tájékoztatási szolgálata. Tőklés László ezt megköszönve, egyben kételyeinek is hangot adott. Rámutatott, hogy a személyi biztonságáról való hivatalos gondoskodás hangoztatásának ellentmondóan, a kormányzat legalábbis hallgatólagos támogatásával folytatódik eilene a fenyegető propaganda- és lejáratást kampány. Kifejtette, hogy a mindennapi támadásokban részt vesznek a Nemzeti Megmentés! Front felelős képviselői és a kormánypárt hivatalos lapja, az Azi is. IZRAEL NEM ENGED A 30LANBŐL. Dan Somron izraeli vezérkari főnök katonai tudósítóknak adott hétfői nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy Izraelnek nem kell elzárkóznia attól, hogy területeket engedjen át az arab országoknak egy átfogó, békés rendezés keretében. — Megváltozik a területek katonai értéke, ha a háborút béke váLtja fel — mondta a tábornok. Sonrrorv aki jövő hónapb?n nyugdíjba vonul, az. újságíróknak kifejtett?, hogy egy átfogó rendezés során sokkal többről van szó. mint pusztán területi kérdésről. — Leszerelési megállapodásokkal, kölcsönös ellenőrzésekkel csökkenthető a fenyegetettség isi — mondta az izraeli vezérkari főnök. Vélekedése minden bizonnyal heves vitákat kelt a konzervatív izraeli körökben. Jichak Sarnir miniszterelnök ugyanis ugyancsak hétfőn leszögezte, hogy Izrael semmiképpen nem adja vissza a Golán-fennsíkot Szíriának. ZÁROLTÁK HONECKER SZÁMLÁJÁT. Erich Honeoker ügyvédiéi továbbra sem férhetnek hozzá megbízójuk bankszámla iához, amelyet annak idején még az NDK államügyésze foglalt le — közölte keddi tájékoztatójában a berlini igazságügyi szenátor. Jutta Llmbach elmondta, hogy a volt keletnémet államfő egy berlini takarékpénztárnál 230 ezer márka (DDM) követeléssel rendelkezett, amely a német valutaunió nyomán 123 ezer márkává (DEM) alakult át. Honecker ügyvédei az egyesülési szerződés értelmében bírósághoz fordulhatnak a lefoglalási végzéssel szemben — így a szenátor. A hatóságoknak mindazonáltal jogukban áll az exállamfö vagyonának elkobzása. ha bizonyítást nyer, hogy az büntetendő cselekmények nyomán keletkezett Az igazságügyi szenátor nem zárta ki annak lehetőségét sem. hogy a hatóságok Honecker távollétében mintegy óvadék gyanánt lefoglalják a bankszámlát hogy ezáltal isi nyomást gyakoroljanak a 73 éves volt pártfőtitkárrá- térien vissza Németországba.