Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-02 / 52. szám

7 Körkép 1991. március 2., szombat >3 m magazin [DM Ki a legnagyobb magyar költő? KÖRÖK kátéháza — olvashatjuk Péter I.ászló könyvében — 1739-ben nyílt meg. A kávéház szó viszont csak 1764-ben fordult elő szegedi iratban: „Azért korbácsoltatott meg. miért mentem a kávéházba." A leghíresebb szegedi kátéházra, az Oskola utcai Arany Oroszlánra Mikszáth így emlékezett: históriai nevezetességű hely. hol eszmék születnek, dajkáitatnak és naggyá növekednek". Talán lesz niég ilyen kávéháza Szegednek! Agóra és agónia Az agóra — közös hely. Tér, térség, ahol össze lehet találkozni. Piac, hová elvihetem gondolataimat, s helyettük más gondolatokat kapok cserébe. Az agóra tágas hely, hol sokféle ember s tevékenység megfér. Az agórára leginkább az öntudatos polgárnak van szüksége, kit saját magán, s másokon kívül a helyzet is érdekel, melyben benne él. Sót: a jelenségek és a magyarázatok. Az indulat nélküli elemzés. Ilyen hely, nevezzük kávéháznak vagy kaszinónak, nincs ma Szegeden. Agóra nincs, csak agónia. Művész a művésszel, tudós a tudóssal, bankár a bankárral, egyetemista az egyetemistával. Színészbüfé. SZAB-székház, Boss-klub. Gödör. A szellemi élet élesen elkülönült körei. Kávéházra lenne szükség. Olyan helyre, hol a formálódó polgárság legkülönbözőbb rétegei éreznék otthon magukat. Sakk lehetne ott és kártyaasztal. Újságolvasó-sarok. Lapok. Szegediek is: irodalmi, történeti, üzleti. Ne adj' isten a város napilapja, mely nemcsak hirdetésektől zsúfolt, de gazdasági információkban is gazdag, helyt ad művészetnek, közéletnek, táncnak. Amelyeket a polgárok élvezettel olvasnának. Hovatovább: írnának bele! Hol a festő találkozhatna az érdeklődő paraszt-polgárral, kereskedők vitatkoznának kutatókkal vagy épp a latin nyelv tanárával a legutóbbi operaelőadásról. A fal mellett csendesen tárcát lehetne írni egy kapucíner társaságában. Kávéház kellene, hová külön cél nélkül is betér az ember, azért csupán, hogy ott legyen. Esetleg, mert mindig talál valakit, kivel szót váltani érdemes. Kávéház kellene, mely a hírek piaca is volna. Megtudható lenne, mennyi eső volt tegnap este. mit talált föl a fizika, hogy állnak a kötvényárfolyamok, ki min dolgozik. Finoman elegáns volna a ház, de a rosszabbul öltözötteket is befogadó. Mindenki azt hordhatna, amit szeret, viselkedésén a többiek nem ütköznének meg. hiszen a kávéházi közönségnek szabadságában áll különbözőnek lenni. Itt oldódhatna az idegenkedés; a csoportok, szakmák egészségtelen beltenyészetét külső, más szempontú gondolkodás termékenyíthetné meg. Agóra kellene, tér. hely, tágasság a szellemnek, mely vágyik rá. M. T. Végigsétálni a Stefánián Tíz éve lehet annak, hogy Kass Jánostól üdvözlőlapot kaptam Londonból. A képen: a Westminster, a Tem/c-part helyett a szegedi Stefánia a régi Hungária Szállóval. Angliai útja előtt a magát mindig is szegedinek valló művész már mesélt álmairól. Hogy majd egyszer felújítják a Kass Szállót, s aztán afféle free center lehet belőle. Szálloda koncertteremmel, kiállítócsarnokkal. s persze kávéházzal. Épület és környezete része lehetne egy kultűrkomplexumnak. Kass János, ha Szegeden járt, s baráti körben összejöttünk, már-már megrögzötten beszélt újabb elképzeléseiről. Az akkor romokban álló és gazdátlan régi Hungária Szállóban, ügy tűnt, talán sohasem lesznek kávéházi szeglelek, ahol meglephetjük magunkat egy-egy kellemes perccel, alkotó pillanattal. Beszélgetésünk Kass Jánossal múltba tekintéssel kezdődött. Az elmúlt rendszer kultúrpolitikusainak egyik kiemelt területe volt az irodalom. A kommunista párt féltett privilégiuma volt meghatározni, mit tekint jó irodalomnak, kiket tart nagy íróknak. Petőfi, Ady, József Attila — tézis, antitézis, szintézis. És, hogy Arany jó fej volt, csak sajnálatosan kevéssé forradalmi. Móricz a legnagyobb prózaíró, a legnagyobb realista sth. így tanultunk, csak később tudtuk meg: Révai elvtárs nyomán. Mennyire volt valós az értékrend, melyet oly pontosan fejünkbe vertek, hol a helyük az elhallgatott szerzőknek? — erről beszélgettünk Szörényi Lászlóval, a JATÉ docensév el, aki egy ik szerzője volt a korszerűbb szemléletű, új gimnáziumi tankönyvsorozatnak. — Utólag bevallom, nem nagyon hittem, hogy nagy álmai valaha is valóra válnak. — Pedig látja, egész jó ütemben haladunk. Továbbra is hiszem, hogy a Tisza-parti sétány környékén álló épületek a szellemi élet központjai lehetnek nemsokára. A szálló, a múzeum és a színház által „kijelölt" háromszögben szabadtéri szoborparkot lehet kialakítani. Külföldi és itthoni barátaim szívesen adnának ide alkotásokat. Koczor György építész már évekkel ezelőtt elkészítette annak a kis amfiteátrumnak a terveit, melyet a vártól nem messze lehet majd felépíteni. A rondellától a színházig egy keresztirányú mozgás is kialakulhat a parkon át. s képzelje el, ha a Tanácsköztársaság útjáról kizárnánk a járműveket. Európa legszebb sétálóvárosrésze lehetne ez a terület! — S a Kass Szálló kávéházába vajon kik járnak majd? — Gondolom, előbb-utóbb lesznek különböző törzsasztalok. Nyomdászoké, orvosoké, vállalkozóké, menedzsereké, azoké az állampolgároké, akik be kívánnak kapcsolódni a gazdasági, a művészeti, a tudományos életbe. No meg a kereskedelembe. Figyelje meg, a történelem folyamán mindig a kereskedők csinálták az urbanizációt. A Hanza-városokat is ok építettek. — Milyen emlékei vannak a háború előtti kávéházi életről? — A harmincas évek végén mint kisgyerek, sokszor megfordultam a pesti New York Kávéházban, ahol apám volt a vezető. Ott' láthattam, hogyan szerkesztődik a Nyugat. Ostvát „irodája" az egyik kávéházi asztal volt. De itt, a Kass Szállóban is hasonlóan zajlott az irodalmi élet. Emlékszem. Móricz Zsigmond törzshelye a 7-es asztalnál volt. Kedvenc uzsonnája: mazsolás kalács csokoládéval. De itt láttáin üldögélni s dolgozni Juhász Gvulát. Móra Ferencet is. — A századelőn a legszegényebb polgárok, művészek is egész napokat töltöttek a kávéházakban. Azt mondták akkoriban: itt mindenki egyenlő, nem derül ki róla. milyen nyomorúságos az otthona... — A világon mostanában újra reneszánszukat elik a kávéházak. De nem a szegénység, inkább a praktikum miatt. A nyugati nagyvárosok polgárai legtöbbször a városon kívül laknak, baráti találkozókat sokszor egyszerűbb egy kellemes belvárosi kávézóban lebonyolítani. Sok nőnek nincs ideje háztartást vezetni, zsűrt adni. Ott a család nem szívesen hív a lakására vendégeket. Az üzleti beszélgetés ideális színhelye is a kávéház. — Lesz-e a közeljövőben ideje, pénze az értelmiségnek ide járni? Naponta halljuk, megyünk a szegénvség felé... — Nem így van. Meggyőzódesem. hogy kifelé megyünk belőle. Angliában voltam éppen, mikor Theacher átvette a hatalmat. Akkor huszonnyolc százalékos infláció és óriási mértékű munkanélküliség volt. S nézze meg, tíz év alatt hova jutottak. Vagy ott van Chile, négy-öt év alatt kimászott az óriási szegénységből... Persze nyilván nem mindenki jár majd a kávéházakba. Mint ahogy színházba se. De azért hiszem, Itogv a Kass Szálló a szellemi élet színhelye les: majd. A kétszáznegyven férőhelyes hangversenyteremben Bartók Béla, Pablo Casals, Josephin Baker után újra koncertezhetnek a művészek. A kupola alatt, ahol valaha fvánvi Grünwald Béla. Károlyi Lajos. Rudnay Gyula képeit láthatta a közönség, most újra kiállítások nyílhatnak. A kávéház falait, szegleteit is díszíthetik majd a múzeum raktárában pihenő képek, szobrok. Találkozhatnak itt fiatal írók. költők. Felolvasóesteken bemutathatják írásaikat. A szegcdi kultúra ékszerdoboza lehet ez az épület. PACSIKA EMÍLIA — A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében már régóta jelen van egy differenciáltabb, a valós értékekhez közelebb álló szemlélet. A hatvanas években jelentek meg a Magyar irodalom története címú monográfia — népszerű nevén a spenót — kötetei, s ezek már nent tükrözték azt a teologikus gondolkodásmódot, amely a korai marxista irodalomszemléletet jellemezte. A hivatalos vonalat elsősorban Révai József és Horváth Márton munkássága határozta meg, s ez a konzervatív értékek megfordítása volt. Révai Petófi-könvve lényegében nem állott másból, mint Horváth János Petőfimonográfiájához fűzött széljegyzetekből. (Éppúgy járt el, mint Lenin, aki az általa olvasott filozófusokat megjegyzetelte, „a fejéről a talpára állította", amiből aztán nagy felfordulás lett.) A lényeg, hogy egyikük sem támaszkodott önálló kutatásokra. A másik fontos vélemény Lukács Györgyé volt, akit egyébként Révai adminisztratív úton háttérbe szorított. A2 ő koncepciója nagy igényű volt, de történelmietlen. A Toldit vagy Madách Tragédiáját például olyan alapon utasította el. hogy egyik sem elég forradalmi. Megközelítése ugyanolyan teleologikus volt, mint Révaié, csak nem volt annyira primitív, inkább esztétikai szempontú. Révai értékítéletének alapja a forradalmiság volt, így szorult a második vonalba Vörösmarty vagy Arany. A szelektív értékelés az egyik legfontosabb eszköz volt. Ez odáig ment. hogy bizonyos szövegeket egyszerűen nem közöltek. A kuruc költészetből például egyszerűen kihagyták az istenes verseket. — Mikor változott ez a szemlélet? — A hatvanas években a spenót ezt szétzúzta, de az úgynevezett marxisra irodalomtörténészek, Király István, Pándi Pál és Nagy Péter még sokáig folytatták az utóvédharcot. A legérzékenyebb teriilet mindig a kortárs irodalom volt. Mindenáron azt akarták bizonyítani, hogy a fejlődés fó sodra az úgynevezett szocialista irodalom, s ami ezen kívül létezik, az is hozzákonvergál. Az intézetben lényegében már 1976-ban készen volt a spenót folytatása, a Mai magyar irodalom története, amelynek kötetei azonban csak '83 és '90 között jelentek meg. Ez becsületes, sok eredményt felmutató munka volt. de több kompromisszumot tartalmazott. A kortárs irodalom megítélését Aczél György mindvégig saját maga vezényelte, és politikai bizottsági kabinetkérdésként kezelte. — Az új szemlélet az oktatásba az űj gimnáziumi tankönyvekkel került he. — Ez a história tankönyvháború néven vonult be az irodalomtörténetbe. A spenót vitái szakmai ber— Professzor úr, mivel magyarázza, hogy igen sok történész vállalt politikai szerepet, és Számos politikus intenziven foglalkozik manapság a történelmünkkel? — Egyetlen nemzedéknek sem adatik meg. hogy a semmiből építse a maga világát. Csak azt tudjuk folytatni. tovább építeni, javítani, amit elődeink ránk hagy tuk. A múlt megismerése azért fontos számunkra, mert a jelen kérdéseiben csak akkor tudunk eligazodni, ha tudjuk, hogy milyen úton jutottunk el a múltból a mába. A rendszerváltás értékváltás is Kétségtelenül válságos folyamat. A történetírásnak mindazon torzítással szemben, ami az elmúlt évtizedekben elharapózott, meg kell állapítani a valóságnak megfelelő, múltbeli tényeket. és ezzel helyreállítani a történetírás becsületét. — Mik azok a torzulások, amelyeket a legsürgősebben kellene korrigálni? — Az előző magyarországi rendszer a napi politikának kívánta alárendelni a történetírást. Csak megemlítem azt az ötvenes években divatos jelszót, miszerint a jövőnk a szocializmusban biztos, múltunk azonban egyre bizonytalanabbá válik Ez volt az a korszak, amikor mindent ben folytak, a.tankönyvek kérdését azonban nem lehetett ilven szúk körben tartani. — Milyen egyéb privilégiumokat tartott fönn magának a hivatalos irodalomtörténet? — Csak a rendszerhez lojális szerzők írhattak monográfiákat. Ha például Barta János túl jókat írt Aranyról, akkor jött Pándi, s helyretette a dolgot. Babitscsal vagy Kosztolányival pedig nem is volt szabad monografikusán foglalkozni. Babits kritikai kiadása most készül, de például Kosztolányié még tervben sincs, ez pedig ugye, elengedhetetlen a munka megkezdéséhez. De az olyan, viszonylagosan jól feldolgozott szerzők esetében, mint Petőfi, Ady vagy Móricz, az értékelés meglehetősen egyoldalú. Ezért a magyar irodalomtörténet fontos feladata ma, hogy ezeket a remek írókat kimentse. — Melyek voltak a legszabadabb területek? — Elsősorban a régi magyar irodalom. Ez kevéssé volt ideologizálható, ezért nem is figyeltek rá annyira. Főképp Klaniczay Tibor nagyszerű irodalomtörténészi és irodalomszervezői tevékenysége folytán ennek a korszaknak a kutatása valóban európai színvonalon áll. A legrosszabbul a XVIII. század járt. amely reakciós. Habsburg-korszaknak minősült, s így nemcsak a marxisták, de a korábbi időszak „nemzeti" kutatói is elhanyagolták. A XIX. században a nacionalizmus réme akadályozva meg az elfogulatlan szemléletet, ennek a korszaknak a feltárásában a politikatörténet előrébb tart, mint az irodalomtudomány. A XX. században Révai ítélete igazából sohasem tudott sikerre jutni az emberek fejében. A filoszok itt olyan témákba menekültek, amelyekbe nem lehetett belekötni, például a szövegkritikai kiadásokba. Ami hiányzik, az az egyéni és a korszakmonográfia. Ez kiemelten gyanús terület volt. és ezért erősen privilégizált. Most józanul számba kell venni a hiányosságokat, de nem szabad kapkodni. átértékeltek és visszamenőleg alakítottak véleményt a történelem fontos kérdéseiről — a napi politikai érdekek szerint. Most tehát újra meg kell próbálni megközelíteni a múlt valóságát. Ennek a valóságnak az eltorzílása volt. hogy folyton azt bizonygatták. Magyarország az utolsó az európai nemzetek között. Végül mi lettünk Európa utolsó fasiszta nemzete. A fiakkal megutáltatták az apákat. Egymással szembenálló osztályokat láttattak, letagadták a nemzetet. Nos. mindezeket sürgősen orvosolni kell. Zrínyi Miklóssal, a költővel és hadvezérrel szólva: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók: idealizálni vagy a valóságosnál rosszabbnak beállítani magunkat egyformán vétek Megemlítek még egy fontos dolgot: történetírásunk sokáig légüres térben nézte a történelmi eseményeket. Mintha a történelmünk egy óceáni szigeten esett volna meg. Az új szemléletű tudománynak fokozottan kell ügyelni arra. hogy a velünk együtt éló népek történetébe beágyazva, egy szűkebb és egy nagyobb tájban, a Duna-medencében, Kelet-Éurópában és európai egységben tekintse múltunk valóságát. - Sok jel mutat arra. hogy megint áteshetünk a ló másik oldalára. .4 — Mostanában sok szerző előkerül a feledés homályából, akiket eddig ideológiai okokból még kiadni sem lehetett. Ám felmerült egy új veszély: manapság hovatovább mindenki nagyszerű szerző, akit eddig nem olvashattunk... — Nagyon fontos lenne, egy rövid, a nagyközönségnek szóló XX. századi irodalomtörténet, amely beillesztené a magyar irodalomtörténetbe Márai Sándort vagy Hamvas Bélát. Újra kellene írni a magvar irodalom történetét Adytól. 1905-tól, Most egyébként számtalan régi szerzőt adnak ki. jót. rosszat vegyesen. — Végül is ki a legnagyobb magyar költő? — Ez helytelen kérdésföltevés, s összefügg azzal a vezérkulturális szemlélettel, amiről beszéltem. A művészet nem sportteljesítmény jellegű. — Nem lehet megmondani, ki futotta a világcsúcsot szonettben. — A magyar irodalom gazdag, s nem ilyen méricskélésre van szüksége, hanem szakértő, alapos elemzésre. — S ha az ön személyes véleményét kérdezném? — Azt nem mondanám, hogy Krúdvt tartom a legnagyobb magyar írónak. de nekem ö a legkedvesebb. Ót egyébként a csendes olvasói forradalom már rehabilitálta. Babits és Kosztolányi is elfoglalták már az őket megillető helyet. Am véleményem szerint a klasszikusok közé tartozik például Móra is. akit igyekeztek ifjúsági íróként kezelni vagy Tömörkény. Nagy vita várható Hamvas Béla megítéléséről, elsősorban a a Karnevál címú regénye kapcsán. Weöres Sándor már életében klasszikus lett, hasonlóképpen Illyés is. Az ó esetében problémát jelenthet, hogy a hatalommal szemben patriarchális viszonyt alakított ki. s mint „egyszemélyes árnyékkormány" működött. Ez azonban inkább politikai kérdés, költői nagyságát nem rendítheti meg. MÁROK TAMÁS nemzettudat megsemmisítésének kísérletére mintha a nacionalizmus lenne a reakció. — Valóban vannak ilyen tünetek. Én még élénken emlékszem azokra az időkre, amikor azt tanították, hogy a magyar a világ legvitézebb katonája, hogy a mi tehetségünk fölötte áll a világ minden népének és a többi. Ugyanolyan káros torzulásnak tartom a nacionalista túlzásokat, mint a nemzet negációját. De nem hiszem, hogy a jelenleg ultranacionalista nézeteket valló törpe minoritás befolyásolhatná a közgondolkodást és valaha is tömegekben hódítana. — Egyfelől az európai közösségbe készülünk, másfelől egész környezetünkben, a volt szocialista KeletEurópában megelevenedett a nemzetállam eszméje Ez is válságjelenség? — Utóvédharc. Szinte nincs Európában olyan ország, ahol ne volnának kisebbségi helyzetben lévő etnikumok. A fejlődés, az emberi jogokért való küzdelem azt hozza magával, hogy e kisebbségeknek joguk megtartani a maguk ideálján. követni a saját hagyományHtikati«Ésit'/ii/n//ve»t többséget semmi nem jogosít arra, Itogy elnyomja, a maga képére Itasonítsa a kisebbséget. Egyre inkább meghaladottá válik mindenféle többségi elv. s az emberiség útban van afelé, hogy az állam nemcsak egyetlen nemzetnek tehet tulajdona, hanem a benne éló polgárok összességének. S. t. A történetírás becsülete Tizennyolcadik századi történelmünk neves kutatója, a történettudományi ismeretterjesztés faradhatatlanja. Ilenda Kálmán professzor nemrégiben szegedi történelemtanároknak tartott előadást. Ezt az alkalmat használtuk föl, hogy megkérdezzük tőle, hogyan látja a történetírás helyzetét — a rendszerváltozás idején.