Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-14 / 62. szám

2 Körkép 1991. március 14., csütörtök Ki a Tigris vizét issza... Iraki száműzöttek Lon­donból azzal a kéréssel for­dultak George Bush ame­rikai elnökhöz, hogy akadá­lyozzák meg Szaddám Hú­széin elnököt „saját népe megsemmisítésében". Iraki ellenzékiek szerint az iraki kormányerők több ezer tú­szul ejtett nő és gyermek le­gyilkolásával fenyegetőznek, s a katonaság már használt napalmbombát a felkelőkkel szemben. Iraki jelentések szerint a háború sújtotta országban terjed a kolera és a tífusz, s igen nagy szükség lenne egészségügyi segítségre a járvány megfékezése érde­kében. A vízszolgáltatás és szennyvízelvezetés rendsze­re jelentősen megrongáló­dott a szövetségesek bom­bázásai következtében. So­kan az erősen szennyezett folyókból isznak vizet. A bagdadi rádió és sajtó jelentései szerint Húszéin elnök több vezető tanács­adója északi és déli tarto­mányokban tartózkodik, hogy „felmérje a károkat és az újjáépítési szükséglete­ket". Spanyol tisztségviselők megerősítették, hogy Irak madridi nagykövete politi­kai menedékjogot kért Spa­nyolországban, és különle­ges rendőri védelmet ka­pott Egyezség a kárpótlásról A kárpótlási tőrvény mi­előbbi megalkotása érdeké­ben a koalíciós pártok és parlamenti képviselőcsoport­jaik vezetői, valamint a kor­mány képviselői kedden plenáris megbeszélésen vi­tatták meg a kárpótlási tör­vényjavaslat néhány vita­tottabb pontját A tárgyalásokon 11 pont­ban foglalták össze azokat a fontosabb kérdéseket ame­lyekről a megbeszélésen megállapodásra jutottak. Így egyetértettek abban, hogy a törvény időbeli hatálya az 1949. június 8. utáni idő­szak, az azt megelőzően tör­tént tulajdoni sérelmek kü­lön törvényi rendezést igé­nyelnek, 'a tulajdoni kár­pótlásra jogosultak köre az egyenesági leszármazottakra, illetve a házastársakra ter­jed ki; a kárpótlási jegy földre válthatóságának nem előfeltétele a helyben lakás, csak a mezőgazdasági hasz­nosítási kötelezettség válla­lása; a földben történő kár­pótlás 1000 aranykorona ér­tékig teljes körű; a kárpót­lási igény bejelentésére 90 napot kell biztosítani; a kár­pótlási jegy kamatozása az MNB refinanszírozási hitel­kamatának 75 százaléka lesz. Megállapodás született afbban is, hogy meg kell vizsgálni a fel nem használt kárpótlási jegy életjáradék­ra történő átválthatóságának a lehetőségét; a földdel va­ló kielégítésnél a termelő­szövetkezet használatában maradó földből tagonként másfél hektár nagyságú földalapot fenn kell tartani, a kárpótlási jegy az egzisz­tenciahitel felvételekor sa­ját részként figyelembe veendő; a Kárpótlási Hiva­talnál kezdeményezett eljá­rás illetékmentes; végül pe­dig a kárpótlási jegy az ön­kormányzati tulajdonú lakás megvétele során is felhasz­nálható. A jelek szerint a kor­mánykoalíción belúl sike­rült konszenzusra jutniuk a pártoknak, s ezzel — úgy tűnik — körvonalazódik a kárpótlás mikéntjének vég­leges formája. A kárpótlási törvénytervezet több mint egy hónappal ezelőtt kezdő­dött parlamenti vitája már a kezdet kezdetén élesen rá­világított arra, hogy az egyes pártok alapvetően kü­lönböző módon képzelik el az egykori tulajdonosok kártalanítását. Mint ismere­tes, a kérdésben a legradi­kálisabb álláspontot képvi­selő kisgazdák a teljes re­privatizáció mellett kötelez­ték el magukat, mig a koa­líció vezető pártja — elis­merve a kárpótlás jogossá­gát és fontosságát — meg­próbálta keretek közé szorí­tani a kárpótlás mértékét. Az osztoszkodásnál aligha találni izgalmasabb játékot, különösen ha pénzről van szó. Még inkább, ha igen soványka összegről, például Szeged költségvetéséről. A hovatovább teljesen elhalvá­nyuló frakcióhatárok pillanatok alatt átrendeződnek, s miniatűr lobbyk alakulnak ki — az egyik a kultúrára, vagy az oktatásra, a má­sik a sportra szánt forintokat keves­li; bár megvan bennük a kellő ön­mérséklet, miként ezt a pénzügyi el­lenőrző bizottság elnöke megjegyez­te, s rajta kívül még sokan a kép­viselők közül; a közgyűlés hozzá­állása most valóban dicséretes. így igaz. Egyik bizottsági elnök sem vágta bicskáját, hogy az kéznél legyen, maga elé a pad deszkájába Némely más megnyilvánulásuk pe­dig egyenesen szimpátiát kelt a laikus szemlélőben; az embereknek elegük volt már a pazarló állami és helyi költségvetésből — s itt talál­kozik az utca emberének véleménye a képviselői állásfoglalásokkal. El­lenőrzött, szigorú takarékosságról beszél mindegyik. Egy neked, egy nekem Meg kell szüntetni a hatalmas összegek kiutalását, mondják. Ilyen alkalmakkor ugyanis egyszerűen ki­rabolják az önkormányzatot, amely így saját vállalatainak és intézmé­nyeinek áldozatává válik, hiszen a továbbiakban nincs befolyása az el­vitt pénzek felhasználására. A közgyűlés reakciója tehát ké­zenfekvő: a keretösszegeket vagy nem teszi hozzáférhetővé az igény­lök számára, vagy csakis pántlikáz­va hajlandó kiadni — mint a re­disztribúció fénykorában a szocia­lista állam. E viselkedés egyik oka egyértelműen a pénzszűke — a múlt öröksége. A szűkös bizalom a má­sik; hogy aki a pénzt kapja, tovább­viszi a bankba, úzleti vállalkozásba fekteti, vezetői prémiumok alapjává képzi, vagy egyszerűen csak elher­dálja, mert nem tud bánni vele... Ki mondhatná, hogy alaptalan fé­lelmek ezek? Helyzet van, tagadhatatlan. Kény­szerhelyzet. Az önkormányzat vas­kézzel erős pénzügyi függőségi rendszereket teremt meg lefelé, mi­közben maga is kérelmező: másik, nyitott tenyerét adományokért tartó szervezet — felfelé. A kormány és a Parlament költségvetési diktatúrá­járól beszél, s érvel ellene az auto­nómia nevében, ugyanakkor rend­kívüli szigorúsággal szabályoz a maga illetékességi körében, s jogos önvédelemre, a korrupció elfojtásá­ra hivatkozva lepofozza a munici­piális játéktérről a pénzügyi önren­delkezés igényét. Pedig tudnia kellene; a rendszer bármelyik emeletén jön létre az ön­állóság, annak lefelé való elterjedé­sét nem lehet megakadályozni — utolsó állomása az egyes ember autonómiája, sokszor még az sem: megesik, nem tudja a jobb kéz. mit csinál a bal... (odor) Félmilliárdos Rt. Túlszárnyalt Rekord A Szegedi Paprikafeldol­gozó Vállalat és a CPC In­ternational Inc. nemzetközi élelmiszer-feldolgozó cég ve­zetői a napikban vegyes vállalat alapításáról írtak alá előszerződést. A vagyon­ügynökség jóváhagyását kö­vetően előreláthatóan ápri­lis 4-én írják alá a CPC Magyarország Élelmiszer Feldolgozó és Kereskedelmi Rt. alapító okiratát. Az üzem kialakítását, az építő­mesteri, gépészeti és szerelé­si munkák befejezését szep­temberre tervezik, s a ne­gyedik negyedévben termé­keikkel is szeretnének a boltokban megjelenni Ezzel a lépessel a paprika­feldolgozó ar bevetelének egynegyedét kitevő Delikát és Rekord márkanevű étel­ízesítők, levesek és édesipa­ri termékek skálája bővül­het és korszerűsödhet A CPC-nek Nyugat-Európa számos országában működ­nek gyárai, s ontják a Knorr és Alsa márkájú hasonló jöliegű cikkeket. A megálla­podás keretében a külföldi partner vállalja a licenc alapján gyártandó termékek műszaka. technológiai és marketing menedzselései, figyelembe véve a magyar ízlést és a sajátos igényeket Az rt. alaptőkéje 480 millió forint. A külföldi részesedés 50 százalek. Ez korszerű t>e rendezésekben ölt testet, letve a gyártás 'bankkölcsön nélküli finanszírozását, teszi lehetővé. Az üzemet a Sze­pa Töszkei telephelyén ala­kítják ki, a mórahalmi es szőregi telep bérmunkában dólgozik nekik. A kapcsolatfelvételt az ausztriai Knorr üzem kez­deményezte 1989 decembe­rében, remélhetően az idő­igényes előkészítő szakaszt sikerül a tervek szerint le­zárni A belföldi értékesítés mellett e vegyes vállalat jo­gosult a kelet-európai-ré­gióba is exportálni. A Szegedi Paprikafeldol­gozó Vállalat egészének pri­vatizációjában még a puha­tolózás időszakát élik, meg­felelő külföldi befektetők után kutatva. A paprikát, mint Hungaricum jellegű terméket nem lenne célsze­rű külföldi többségű vegyes vállalat gyártmányává ten­ni T. Sz. I. Engedtek a 47-ből Torgyán megy vagy marad? Megszületett a hárompárti egyezmény a kárpótlási törvény ügyében. Kétségtelen, hogy kedden este a demok­rata fórum, a kereszténydemokraták és a független kis­gazdák közül az utóbbiak hozták a legnagyobb áldozatot. Oláh Sándortól, az FKgP főtitkárától azt kérdeztük volna szerdán reggel, hogyan magyarázzák majd meg pártjuk­nak. hogy mégis engedtek a 47-ből. illetve marad-e Tor­gyán József a kisgazdák parlamenti frakciójának élén. Szegedi szenátorok — A párt testületei még nem foglaltak állást — mondta Oláh Sándor. Engem most is egy tanácskozásról hívtak ki maga miatt. Csü­törtökön tartunk sajtótájé­koztatót, az országos sajtó is ott lesz. Ott tessék ilyen kérdéseket feltenni a párt­vezetőknek, oké? Több szerencsével jártunk Németh Bélával, az FKgP úgyvezető alelnökével; — Nem nevezném a kedd esti megegyezést gyors si­kernek. Már a múlt évben meg kellett volna ennek születnie Szeretném, ha mi­hamarabb meglenne most már a törvény is. Ha egy párt értelmesen politizál, ha olyan nagyszerű politikai szónokai vannak, mint ne­künk, és persze nagyszerű céljai, akkor eredményt is ér el. Mint például most Egyébként a gazdasági életet érintő más. hasonlóan jelen­tős céljaink is vannak. — Ezekről hallhatnánk valamit? — Még nem időszerű. — Es a 47? Én magam ezt mindig leegyszerűsítő jelszó, ami­nek a lényege az, hogy ek­kor kezdték el a kommunis­ták szétrombolni a tulaj­dont. És ha a szocializmus nevű szörnyszülöttet egész­séges kisdeddé akarjuk vál­toztatni, ebbe az időbe kell visszamennúnk és a tulaj­donrendezéssel kell kezde­nünk. Enélkúl nem indul meg az országban a normá­lis vérkeringés — Olyan hírek járnak, hogy Torgyán József kifeje­zetten a kedd esti harom­p arti megegyezés miatt megy a frakció éléről. Es hogy a kisgazdák között is vannak, akik nem siratnák meg. — Egyetlen választott tisztség sem örökérvényű. Nem tudok jóslásokba bo­csátkozni ebben az ügyben — mondta Németh Béla. — Mégis mit írjak? Azt, hogy lesz változás, vagy in­kább azt, hogy nem lesz. — Kérem, írja azt, hogy nem tudok jóslásokba bo­csátkozni. Ezt irtam És még annyit, március 18-án lesz az FKgP — Meglehetősen hihetetlenül hang­zik egy családos fiatalembertől, hogu kedvenc időtöltése a politika. Hogyan alakult így az élete? — Politikus voltam már akkor is. amikar mén nem is tudtam. A Kalo­csa melletti Bátya iskolájában, az éppen esedékes látogatason ott-tar­tózkodó szovjet katonai parancsnok­tól azt találtam kérdezni „hetedikes nagyfiú" létemre, hogv meddig ma­radnak Magyarországon. Választ per­sze nem kaptam De ezt az esetet utólag úgy értékelem, mint első. ösz­tönös politikusi megnyilvánulásomat Ez a magatartás abból fakadt hagy tradicionális, konzervatív, faluközös­ség) neveltetést kaptam. Egy olyan faluból indultam, ahol a legvadabb ráko6dsta és kádárista érában is volt iskolai hitoktatás. Hiába, a kalocsai katolicizmus szellemét nem lehetett negyven év alatt sem kitörölni Ebből töltekeztem, mikor 1975-ben Buda­pestre- karültem a Hittudományi Aka­démiára. Iskolatársaim, barátaim ré­vén hamar bekerültem az akkori el­lenzéki csoportba. A számizdatok sok­szorosítására specializálódtam: Ma­gyarországon én készítettem először nyomtatott szarnizdatot (a Rajk-butik katalógusát); 1979-ben három illegá­lis nyomdám működött; az általam kiötlött sokszorosítási eljárás — a stencil és a szitanyomás közötti át. menet — „lengyel módszer" néven terjedt el. — Miért jött Szegedre egy „fővá­rosi ellenzéki"? — Időszerű volt 1981 végén várost változtatnom. Bár — megjegyzem — sohaáem buktam le Itt korábbi munkámat foytattam Fototechnikai ismereteimet pedig igazán jól hasz­Balogh László Gyenes KálmAn felvétele A 34 esztendős operatőr az MDF listáján jutott a képviselő­séghez. A Magyar Demokrata Fórum szegedi elnökének legma­gasabb iskolai végzettsége — a kérdőívre adott válasz szerint — az érettségi, mert — mint a be­szélgetés során kiderült — a Hittudományi Főiskola egykori hallgatója nem „diplomázott". A szegedi önkormányzat etnikai bi­zottságának titkára nős. egy gyermek apja. Mint vérbeli köz­életi emberhez illik: kedves idő­töltése a politika, kedvenc ételét pedig nem tudja megnevezni, mert mindent megeszik, amit ét­kezéskor elé tesznek. nosíthattam az itteni körzeti tévé­stúdióban. ahol 1982-től dolgozom — Tehát az ellenzék minden irány­zatát jól ismertp Miért éppen a Ma­gyar Demokrata Fórumot választotta, mikor úgy döntött, párttag lesz? — Igaz. 1979 óta valamennyi ellen­zéki csoporttal kapcsolatban álltam^ de — talán neveltetésem, miatt — a Lezsák és. Csoóri fémjelezte vonal állt mindig hozzám a legközelebb Ügy gondoltam, hogv ez az a párt. mely­nek tagjaként be tudom bizonyítani: lehet tisztességesen is politizálni. Nem csalódtam. Annak ellenére mondom ezt. hogy meggyőződésem: a pártok mozgasban vannak, a jelenlegi álta­lános politikai válságtól függetlenül egy-két éven belúl rögzül egy vi­szonylag állandónak tekinthető párt­struktúra. Az MDF helyzete pillanat­nyilag nehéz, mert a legerősebb kor­mányalkotó párt. s kétségtelen. hogy ez az új kormány követett el hibá­kat A szegedi szervezet helyzetét jó­nak ítélem: más nagyvárosokkal szemben itt jelentős pozíciókat tar­tottunk meg. s ki jelentheti ük. hogy nélkülünk „önkormánvozni" nem le­het — Milyennek itéli a közgyűlés, s benne saját képviselői munkáját? — Alapvető probléma az informá­ciók hiánya, melynek oka hogy nincs megfelelő kapcsolatunk az apparatus. sal. Jelenleg csak megbízott s nem — sikerei pályázat alapján — kine­vezett jegyző segítségével, költségve­tés nélkül hozunk döntéseket, de a szakbizottságok teszik a dolgukat Ilven átmeneti állapotban nem lehet jól dolgozni. Jómagam továbbra is ahhoz a követelményhez igazodom, hogy az átmenetre való hivatkozás nélkül a politikai döntéseket a teljes nyilvánosság előtt hozzuk (újszászi) nagyválasztmányi ülése Iz­ered­úgy fogalmaztam meg, hogy nem engedünk a tulajdon- gatottan várjuk az rendezésből, A mondat, hogy ményhirdetést nem engedünk a '47-ből, egy (zelei) w Etkezéseltérítés Egy-két éve még az isko­lai étkeztetés iminőségét kri­tizáltuk nagy műgonddal, megállapítva, hogy a gyere­kek asztalára tálalt étek zsí­ros. szénhidrátdús. vitamin­szegény, kevés, nem igazo­dik az életkor megkívánta tápanyagszükséglethez sto Mindeme fogyatékossá­gok persze mindmáig felró­hatok. hiszen a minőség te­rén misem változott, no es a mennyiség sem nőtt. A változások azonban ma már más optikával láttatják a múltat, s a korábbi kriti­ka! szempontokat feledve, örülünk, hogy legalább jut harapnivaló gyerekeink szá­jába, amíg mi robotolunk. .Persze, már aki örvendhet a szerény szülői óhaj telje­sülésének Vannak nem ke­vesen, és lesznek még töD­ben, aikiik eltekintenék az is­kolai étkeztetéstől A gyermekétkeztetés díját — legutóbb — e hónapban emelték Az ébéd árát 23-ról 29-re, a napi háromszori ét­kezést biztosító napközi di­ját, 35-ról 44-re Az áreme­lés egységesen minden ta­nulót érint, függetlenül szo­ciális helyzetétől. Igaz ugyan, hogy az iskolák — az osztályfőnökök javaslata álapján — 4-.10 forint támo­gatást adhatnak a leginkább rászorulóknak, de az e cél­ra fordítható keretösszeg meglehetősen szerény Egy-egy áremelés — pon­tosabban díjemelés — alkal­mával tucatszám morzsolód­nak le a gyerekek. A leg­utóbbi emelés után csaknem valamennyi általános isko­lában voltak, akik nem ker­tek napközi étkeztetést AmakkoGházi, illetve a Du­gonics iskolában 10—10 gye­rek nem fizetett 'közétkezte­tést. a Gagarinban pedig 8­an tértek át a napi három­szori étkezésről a napi egy­szerire, azaz csak ebédet igényeltek Egy-két iskolában — e hó­napban — még nem lépett vissza senki, a gondnokok, igazgatók szerint azért, mert a tavaszi szünet miatt nem érzékelhető az árkü­lönbség a múlt, illetve e ha­vi között. „Reprezentatív mintavé­telünk" adatai szerint, ha iskolartként csak öt közét­keztetésből kimaradó gye­reket számolunk akkor Sze­ged 37 általános isolájáhan mirúmum 200 fejlődésben levő szervezet szédeleg az éhségtől, hisz jobb esetben is legfeljebb, ha néhány hi­deg falatot étkezik. Ha mindehhez hozzátesz­szük, hogy a gyerékeik dön­tő többsége nem reggelizik, és meleg vacsora is ritkán jut az asztalra, immáron Igen sok családban, akikor drámai túlzások nélkül el­mondhatjuk: nélkülöző öre­geink mellett vannak mar szép számmal éhező gyere­keink. (kalocsai)

Next

/
Thumbnails
Contents