Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-09 / 34. szám

4 Sport 1991. február 9., szombat Nem küldték, önként távozott Folytathatja-e csapatában? volt Kun Lajos (33 éve®), a Szeged SC labdarúgócsapatá­nak gólvágója tavaly nyáron, amikor együttese megnyerte az NB II-cs bajnokságot, úgy határozott: külföldön próbál szerencsét. Ütja Belgiumba, a IV. osztályú SK Tornout csapatához vezetett, mégpedig Kű Lajos közbenjárásával. Beilleszkedése zökkenőmentes volt. a másik magyar fo­cistával, a békéscsabai Pásztor Józseffel húzó emberként tartották számon óket. Az ősszel Lajos 6 gólt rúgott, jól érezte magát a flamandoknál. Olyannyira, hogy októberi és decemberi „hazaruccanásaikor" is azt mondta, a továb­biakban is mindenképpen Belgiumban szeretne játszani. Erre föl. mit ad Isten, csapot-papot otthagyva, a napok­ban megjelent Szegeden, mondván: elég volt, nem megy vissza focizni! Többszöri időpont-egyezte­tés után végre sikerült ran­devúznunk. Jeleztem neki, a mendemondákat cáfolandó vagy bizonyítandó, kényte­len vagyok „kellemetlenked­ni", olyasmiket kérdezni, melyekre esetleg nem szíve­sen válaszolna. Mosolyogva oszlatta el aggodalmamat, nincs körülötte semmi zűr, bármiről beszélgethetünk. — Lajos, az a szóbeszéd járja, összezördülté 1 kinti klubod elnökhelyettesével, dr. Rudi Vanneste úrral, aki nem vette jó néven anyagi követeléseidet... Közlésem nem hozta kr sodrából, a tőle megszokott, csendes szerénységgel, min­den indulat nélkül sorolta, miért a váratlan hazatérés. — Tiszta lelkiismerettel mondhatom, kint soha, sen­kivel nem tűztem össze, nem volt, nincs nézeteltérésem! Egyszerűen arról van szó, hogy rettenetes honvágy gyötört, kimondhatatlanul hiányoztak a gyerekek, ne­kem ők jelentik a mindent! Karácsonykor nem gondol­tam, hogy egy hónap múlva visszajövök. Más kérdés, ke­gyetlen érzésekkel keltem útra Belgiumba, Zsanett és Lajos nyakamon csüngve kérleltek, maradjak velük! — Győzött a család, de mit szólt elhatározásodhoz a „főnök", dr. Rudi Vanneste? — Bármennyire hihetet­len, megértett! A játékos­társak is hasonló vélemé­nyen voltak. — Amikor kimentei, ak­kor is egyedül éltél... Pillanatnyi csend telepe­dett közénk, révedező tekin­tetén látszott, a múltat ku­tatja. — Valóban igy van . . . Az első hónapok gyorsan eltel­tek, de az idő haladtával egyre nehezebben viseltem a magányt. Egész nap dolgoz­tam, hetente háromszor volt edzés. ' hétvégeken meccs, nem volt időm azzal fog­lalkozni. hogy egyedül va­gyok. Később már — gondo­latban — mind többet és többet voltam itthon ... A karácsony nagyon felkavart, egyszerűen elegem lett a tá­vollétből ! Pásztor Józsinak sokkal, de sokkal könnyebb, vele ott a felesége. — Te miért nem vitted családodat? Beszélgetésünk során elő­ször ráncolta homlokát, cso­dálkozva villant rám meg­rovó pillantása. — Az egy évre szóló szer­ződésemben ilyesmiről nem volt szó. Tavaly abban ma­radtunk, ha nyáron hosszab­bítok, jön velem a családom is. — Jó erőben. formában vagy. a Szeged SC edzömér­kőzésein rugdosod a gólo­kat. — Nálunk . . mit nálunk, szóval. Belgiumban ianuár 3-án kezdődött az idény. Az első meccsen sárga lap mi­att nem játszhattam, az utá­na következő három össze­csapáson kétszer találtam a kapuba. — A kék-fehér-feketék hű szurkolói szentül meg van­nak győződve, tavasszal a klub színeiben riogatod az ellenfelek kapusait. Tényleg igy lesz? Elbizonytalanodott a hal­lottakon. tétova mozdulatai­ból érződött, mondaná is. meg nem is, mi nyomja a lelkét. — Egyáltalán nem biztos, hogv volt csapatomban folytatom. Belgiumi szerző­désem értelmében a Szeged SC rendelkezik velem, kér­dés. kellek-e a klubnak? Amennyiben igen, bizonyára kérik játékengedélyemet a belga szövetségtől. — Efelöl aligha lehetnek kétségeid. .. — Valahol mindenképpen játszani akarok! Ha meg. egyezünk. — ne pénzre gon­dolj! —. fél évig vállalom. Hogy azután mi lesz. attól is függ NB I-ben marad-e a csapat? -r Szavaidból itélve. Sze­ged nem a végállomás . .. Hamiskás mosoly bujkál szája szegletében, miközben mondja, hogyan is gondolja a továbbiakat. — Nem égettem föl ma­gam mögött a hidat, tartom a kapcsolatot Kű Lajossal. Ám vissza csak a családdal megyek! Gond az egyetem is. ötödéves vagyok a iogi karon, szeretném mielőbb befejezni tanulmányaimat... Gyiirki Ernő Pelé gratulált Pelé, az egykori brazil labdarúgó szupersztár leg­utóbbi nyilatkozatában gra­tulált Frederik de Klerk dél-afrikai elnöknek, miután az államfő elhatározta, hogy az apartheid rendszer utol­só maradványait is „lebont­ja". A „Fekete Gyöngy­szem" üzenetét nagy öröm­mel fogadták Pretoriában, olyannyira, hogy Pik Botha külügyminiszter „baráti" lá. togatásra is meghívta a fut­ballrajongók régi kedvencét. — Pelé urat szívesen lát­juk Dél-Afrikában — mond­ta a külügyminiszter. — Söt az lenne az igazi, ha díszvendégként ö végezhet­né el a kezdörúgást azon a mérkőzésen, amelyen váloga­tottunk a brazilokkal mérné össze tudását. Ahhoz, hogy ez a találko­zó létrejöjjön, még a nem­zetközi szövetség, a FIFA engedélye is szükséges, hi­szen mint köztudott, a dél­afrikaiakra vonatkozó szankciókat a legtöbb sport­szervezet még yem oldotta fel. i Rangosabb beosztásban Zádori Gyula a labdarúgók első számú vezetője Alakul. formálódik a Szeged SC szakosztályainak „hadrendje", mindegyik önállóan dönt arról, miképpen kí­vánja működésképessé tenni, demokratikus formában irá­nyítani az adott csoportot.. A labdarúgók tegnap munka­értekezletet tartottak, amin a közösséget Bogdán István (csapatkapitány), Szalai István (vezető edző, az edzői kol­lektíva képviselője), Zádori Gyula (szakosztályvezető). Ta más Sándor (az, utánpótlás szakfelügyelője). Takács Jó­zsef, Leboniczky Imre, Tóth Zoltán (játékasbizottság) és dr. Kónya Sándor (vállalkozási igazgatósag) képviselte. A megbeszélés után Szalai István — a szakosztály öt delegál­ta az egyesület elnökségébe — tájékoztatásul elmondta, miért ültek össze. Az említett társaság — a vezető edző kérésére — úgy döntött, mivel Farkas Zoltán, a szakosztály elnöke a kül­döttközgyűlést követően lemondott tisztéről, az első szá­mú vezető Zádori Gyula legyen. Az elnökségben ugvan Szalai István képviseli a szakosztályt, de operatív mun­kát nem kíván végezni, mert minden erejét és idejét szak. mai tevékenységére akarja fordítani! Továbbjutott o Szeged SC A kosárlabda Magyar Ku­pában a férfi csapatok a leg­jobb 16 közé*- jutásért ját­szották a visszavágókat. (Az első mérkőzések szerdán voltak.) A Szeged SC együt­tese azt a KSC-t fogadta, amelyiket 95-82-re legyő­zött. Ezek után nyugodtan várhatta a tegnapi össze­csapást. A magabiztosság mindvégig meglátszott a hazaiak játékán, akik oly­kor könnyeLműen, sok hi­bával küzdöttek. Az első félidő végén megemberelték magukat a szegediek, s ügy ahogy, magukhoz ragadták a kezdeményezést. Szünet után változatlanul gyengén játszott a szegedi gárda. olyannyira, hogy a befeje­zés előtt egy másodperccel szerezte meg egypontos győ­zelmét. Mégpedig úgy. hogy Walke három büntetőt érté­kesíthetett .. . A Szeged SC csapata igy megszerezte minimális kü­lönbségű győzelmét, s beju­tott a legjobb 16 közé. Szeged SC—KSC 92- ) (57-51). Férfimérkőzés. Üj­szegedi Sportcsarnok, 200 néző. V.: Veidinger, Faidt. Szeged SC: Walke '(25), Jankauskas (10), Parády (12/6), Guóth (2), Jáhni (20/6). Csere: Thuma (—), Veress (3), Kozma (9/3), Golinski (7/3), Simon (4). Edző: Guóth Iván. Sportexpo r91 A világ több országában ren­dezeti sport eszköz-kiállítások sikerén felbuzdulva április 11. és 14. között Sportexpo '91 cím­mel tartanak bemutatót a Bu­dapest Sportcsarnokban. A négy nap alatt sporteszközöket, sportruházatot. sportcipőket, valamint r, szabadidősporthoz, üdüléshez, vizi sportokhoz, téli sportokhoz szükséges cikkeket mutatnak be. Foglalkoznak az egészséges életmód, a testkul­túrr. különböző kellékeivel, kempingcikke-kkel és turista­felszerelésekkel. A kiállítás je­lentőségét növeli, hogy többek között az Országos Testnevelé­si és Sporthivatal, r. Magyar Olimpiai Bizottság és a Nem­zeti Egészségvédelmi Intézet is megtalálható r. hivatalos támo­gatók között. A nemzetközi be­mutatón a magyar gyártok és vállalatok is szinre léphetnek. Jelentkezni lehet az Interrek­lám Kft. cimén (1325 Budapest, Postafiók 197., te!.: 129-6245). Á bennmaradás biztos — a fennmaradás kérdéses Mindenki társadalmi munkás a Tornádó SE-nél Diákok a küzdőtéren A Szeged Városi Diáksport Bizottság a napokban ren­dezte meg a IV—V. korcso­port (középiskolások) városi diákolimpiai asztalitenisz­versenyét. Csapatban a lányoknál a következő sorrend alakult ki: 1. Kőrösy J. szakközép­iskola A csapata (Aradi And­rea, Diószegi Zsuzsanna), 2 Kőrösy J. szakközép B cs.. 3, 624-es sz. szakmunkásképző. Fiuk: 1. Radnóti M Gimná­zium (Gera István. Rácz Zol­tán). 2. Csonka J. Gimnázi­um és Szakközépiskola. 3. Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző A cs. és a Vedres István Szakközépis­kola A cs. • Egyéni lányok: 1. Diósze­gi Zsuzsanna (Kőrösy), 2. Ócsai Éva (Deák), 3 Móritz Noémi (Deák) és Aradi And­rea (Kőrösy). Fiúk: 1. Gera István (Radnóti). 2. Csák Zsolt (Vedres), 3. Farkas Szabolcs (624-es szakm.) és Földest Gábor (Bebnts). Előkészületi mérkőzés Ásotthalmon A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokságban sze­replő Ásotthalmi Hunyadi SK vasárnap 13 órakor hazai környezetben előkészületi mérkőzést játszik a Tápé II. együttesével. Játékvezetői tanfolyam Többnyire csak érdeklődnek... Ma már szinte nincs olyan sportesemény, ahol — visszafogottan, vagy alpári stílus­ban — ne szidnák a játékvezetőket. Ha sí­polnak, az a baj: ha nem, akkor azért kapják meg a magukét. A közelmúltban a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség — ennek ellenére — tanfolyamot szervezett leendő focibírók számára. — Eddig mindössze hat férfi és két nő jelentkezett a „képzésre" — mondta dr. Jármai Tibor, a CSLSZ oktatási felelőse. — Nagyon sokan érdeklődtek telefonon ps személyesen is, de legtöbbjüket az utolsó pillanatban valami rejtélyes ok visszatartot­ta a beiratkozástól. Elkeseritönek tartjuk. hogy a sportkörök nem irányítanak hoz­zánk olyan, labdarúgashoz értő sipmester­jelölteket. akiknek vélhetően a pályán is lenne tekintélyük. — Csongrád megyének évek óta nincs NB I-e.s játékvezetője. — Pedig mi is örülnénk, ha néhány fia­tal — legalább egy idegen nyelvet társal­gási szinten beszélő — bíró Csongrádból is „beférne" a legjobbak közé. Ehhez persze sok-sok, alacsonyabb osztályú mérkőzésen kellene bizonyítani, és mindenekelőtt el kel­lene végezni a tanfolyamot. Február végé­ig még várjuk a jövő játékvezetőit a CSLSZ ben Amíg a kézilabda NB I­ben már javában tart a tavaszi szezon, addig az NB Il-es csapatok még csak készülnek az áprilisi rajtra. A Dorozsmai Tor­nádó SE NB Il-es női gár­dája január óta alapoz, az időközben meggyógyult edző. Ács Géza irányításá­val. Heti két alkalommal Szegeden, a Rókusi Álta­lános Iskola tornatermé­ben „izzadnak", mig a harmadik foglalkozást a szabadban tartják. Az újonc dorozsmaiak a 12 csapatos NB II-ben, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, a 7. helyen várják a tavaszi pontvadászatot. A tervekről, a kilátásokról Kormány Lászlóval. a klub ügyvezető titkárával beszélgettem. — A csapat összetételében nincs változás. A tavaszi sorsolásunk nagyon kedve­ző: nyolcszor hazai pályán játszunk, s az elmaradt ta­lálkozóval együtt is mind­össze négyszer kell utaznunk, így nem találom megvaló­síthatatlannak a csapattal szembeni elvárásunkat, az osztályban való megkapasz­kodást — sorolta elképzelé­seiket a titkár. — A kedvező tavaszi me­netrend. azt hiszem, anya­gilag is igen előnyös? — A véletlen hozta igv. hogy most. amikor eléggé rossz anyagi körülmények közé került az egyesületünk, csak a rendezéssel járó költ­ségeinket kell fedeznünk. Egyébként valamennyien — a kézilabdában tisztséget, feladatot vállalók — társa­dalmi munkában tesszük dolgunkat. Sőt a játékosok is sok terhet vállaltak maguk­ra. — A bázis, a Tornádó Kft. eladásából alakult ki ez az anyagi bizonytalanság? — Igen! A bázis tulajdon­jogában. úgy hírlik, hama. rosan változás lesz, ugyan­is most a Dunaholdingé a kft. A pályánk, mint ismert a gyár területén van, ami növeli a jövőbeni bizonyta­lanságunkat. Február végén már többet tudunk. — Tegyük fel, hogy az új tulajdonos nem vállalja a kézilabda költségeinek fede­zését. Akkor mi lesz? — Most annyi pénzünkl van. hogv befejezzük — az. előbb említett áldozatválla­lással, — a bajnokságot. Az­után pedig majd lesz vala­hogy . . Süli József Intézményesített tehetségkutatás Fiúk, rajtatok a világ szeme! „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?" — ez a bugyutá­nak tűnő kérdés először 1974-ben kapott közel akko­ra nyilvánosságot, mint ma­napság a Torgyán-ölő Juszt László és Franka Tibor ink­vizíciós gyökerekből táplál­kozó vallatási módszerei. Az MLSZ, a Képes Sport, a Magyar Diáksport Szövetség, a Nemzeti Sport és a Ma­gyar Rádió eddig már 17 al­kalommal „hozta össze'' a fenti kérdésre válaszolva egy-egy évfolyam átlagnál tehetségesebbnek ítélt lab­darúgócsíráit, és akciójuk­nak köszönhetően olyan já­tékosok nevét ismerte meg a világ (de legalábbis az or­szág). mint Pölöskei, Kardos, vagy a sérülése miatt csu­pán minikarriert magáénak mondható Koch Róbert. E sorok elkövetője 12 esz­tendővel ezelőtt „megírta le­velét", és három rostán át vergődve — ha cserecsatár­ként is, de — bejutott a te­hetségkutató debreceni „vizs­gaelőadására". A hajdúsá­gi „Loki-focisták" abban az évben kerültek fel az NB I­be, és a televízió nemcsak a Vasas elleni nyitó mérkőzé­süket közvetítette, hanem a mi (jobbára 8-kos gyere­kek) összecsapásunkat is. A kamerák „súlyát" emléke­zetem szerint akkor még nemigen éreztük, viszont a nagyerdei stadion közel 25 ezer nézője valamennyiünk­re nagy hatást gyakorolt. Abból a két csapatból azóta többen is (így pl. a Szeged SC-s Bárány Mihály, vagv a Honvéd bajnokcsapatában is szerephez jutó L ippai Sándor) első osztályú labda­rúgók lettek. míg mások „csak" az NB II-ig vitték . .. Idén azok a fiúk remény­kedhetnek a „felfedezésben", akik 1977 augusztus 1 és 1978. július 31. között szü­lettek, és persze szeretnek (no meg szüleik, tanaraik, edzőik szerint, tudnak is) fo­cizni. Jelentkezni — szemé­lyesen vagy levélben — a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetségnél lehet. Cím: 6701 Szeged, Széchenyi tét 9., Pf. 84. A jelentkezési la­pon a következő adatokat mindenképpen fel kell tün­tetni : név, születési hely, és idó, lakcím, valamint azt. hogy igazolt, vagy abszolút „amatőr" focistáról van-e szó És egy kis „dopping" a vállalkozó szellemű ifjú lab­darúgóknak: ha szegedi vagy városkörnyéki fiú is bejut a tehetségkutató döntőjébe, feltétlenül bemutatjuk őt (őket) lapunk olvasóinak is! Fiúk! Most már rajtatok a világ szeme ... R. J A

Next

/
Thumbnails
Contents