Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
1991. február 9., szombat DM családi magazin Félévi... A lei /í\ a rí tú. gy legtöbb családban „a félévi" a föléma ezen a hétvégen. A/ értesítő arról, milyen jegyekéi érdemelt ki öl hónapi munkájával az iskolában a •XsA. gyerek. Ahány família, annyiféleképpen reagálnak a bizonyítványra. Sajnálatosan kevés azonban az olyan család, ahol szülő és gyrmckoV leülnek és higgadtan, tárgyilagosan értékelik közösen a teljesítményt. A gyakorlat többnyire az. hogy a jó jegyekért dicséret, jutalom jár, a rossz bizonyítványért pedig korholás. dorgálás, fenyegetés, netán verés - meg a tanárok bírálata. Tárgyilagos érlckelésre. kritikára és önkritikára elvélve kerül sor - pedig ennek a félévinek az is célja lenne, hogy értesítsen arról, itt az ideje megtenni az önvizsgálatot. Gyereknek is, szülőnek is magába nézni, összegezni, mit tett és mit nem a/ért. hogy ez a bizonyítvány ilyen lett. Mit fejez ki. rpi van mögötte? Alapkérdés amire most válaszolni kell. Nem egyoldalú dicsérgetéssel, büszkétkedéssel vagy elmarasztalással (esetleg a pedagógusok hibáztatásával). hanem kellő önkritikával, s az egész félévi teljesítményt áttekintve. Iskolásét és szüléiét egyaránt Mert a gyerek produkciójában visszatükröződik a szülőé is! Az. hogy napról napra odafigycTe a gyerek/feladataira., szorgalmára vagy linkefésérc. ellenőrzi: segíti-e csemetéjét, törődik-e iskolai dolgaival. Aki figyelemmel kíséri az iskolás hétköznapjait, azt a félévi értesítő nyilván nem lepi meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most ne kellene leülni megbeszelni. Kisiskolásnak, gimnazistának egyaránt szüksége van arra, hogy szülei is értékeljék - tárgyilagosan, elfogulatlanul, segítő szándékkal, de kellő szigorral. Az ..Érted haragszom, nem ellened" alapgondolatával közelítve. Vagy elbizakodottságra nem serkentő dicsérettel. Ahol gyengébb a produkció, ahol „problémás" a félévi bizonyítvány, ott különösen szükség van ezekben a napokban a meghitt szülő-gyerek párbeszédekre. Az ideges, kapkodó dorgálás, a hisztizés. a vállvonogatás. a bűnbakkeresés (főleg ha annak a lanan vébkj nem vezet sehová - legfeljebb egy ríjfizabb év végi bizonyítvány hoz. Csak az segíthet, ha minden körülményt,-; Juipesscgct-és lehetőséget őszintén számba-veszünk, együtt nézünk, látjuk benne a magunk szerepét, az erőfeszítéseket es a mulasztásokat. S mindezekből levonva a következtetéseket határozzuk meg közösen! - a hogyan továhb?-ot. Aminek végcélkijelölésénél ne az legyen a legfontosabb, hogy év végere a bizonyítványban papíron minősítve jobb legyen a gyerek, hanem az, hogy valóban jobb legyen, többet tudjon. Mert boldogulni hosszabb távon - még akkor is. ha ma a látszat el|ene szól - csak megfelelő tudással, műveltséggel lehel. Aminek alapozásáról „a félévi" most pillanatképet mutat. A gyerekek jövője érdekében ajánlatos ezt a képet alaposan szemügyre venni! SZABÓ MAGDOLNA Hoppá! Otthonunk védelmében a Tízparancsolatok" Nőknek 1 Étkezzen helyesen! A táplálkozás •különösen nagy fonlos.saggal bír a terhesség es a szoptatas ideje alatt Gondoskodjék arról, hogy megfelelő legyen a vitaminokkal es ásványi sokkal való ellátása 2. Igyon helyesen! Naponta legalább két liter folyadékra - elsősorban vízre van szüksége. Terhesség idején az alkohol különösen veszélyes lehel önre és a magzatra. .V Dohányzás? A saját egészsége érdekében (főként ha orális fogamzásgátlót has/náj), továbbá a családja és - ha terhes - a születendő gycmiekc érdekében ne dohányozzon! 4. A séta ajánlott, amilyen gyakran csak lehet, főként a menopaus (klimax) idején, amikor a csontok erősítésében játszik szerepet. 5. Fordítson időt magára is! Elégítse ki a napi rutintevékenységeken kívülesó érdeklődési területet. Férfiaknak 1 Étkezzen helyesen! Legyen tudatában annak, hogy mit fogyaszt és hogy mikor kell abbahagynia az evést. 2. Igyon helyesen! Naponta legalább 2 liter folyadékra - elsősorban vízre van s/ükségc. A/ alkoholfogyasztás és az autóvezetés nem egyeztethető össze. 3. Dohányzás? A dohányzás és a dohány levélragás egészségtelen és nem elegáns. Komolyan veszélyezteli a saját maga és a környezetében lévő emberek egészségét. 4. Séta. Olyan sokat és olyan gyakorisággal sétáljon, amennyire csak lehetőséget talál 5. Szakítson időt a felfrissülésre' Legyen együtt á családjával, elégítse ki az érdeklődési korét, hobbiját, tanuljon meg újfajta ismeretéket jártasságokat A téli időszak, a saras, csúszós utak a gyalogosok szamára is rejtenek veszélyt: az elescs veszélyét. Sokan, ha megbotlanak, vagy rosszul lépnek, akkor is elesnek. Számos esetben megrándul a bokájuk. Mi a leendő ilyenkor? Ha lábunk külső széle befelé bicsaklik - ez a leggyakoribb - . akkor a külső boka ízületi tokja és szalagjai megnyúlnak, sót cl is szakadhatnak. Ezért duzzad be a bokánk, környéke véres, beszűródéses, és nagyon fájdalmas. A duzzanat napokig tart, a1 pirosas beszűrődés lilássá alakul, és hetekig látható. A fájdalom enyhül, de napokig ininden lépésre, lábmozgatásra hasogat. A legelső leendő a sérüli boka nyugalomba helyezése, ezért legalább 24 óráig ne járjunk. Azonnal menjünk el a szakrendelőbe, és röntgeneztessük meg. nincs-e repedés vagy törés. A lényeg a pihenés fekvő helyzetben, és a sérült láb íelpolcolása. Kiváló a hideg vizes borogatás, vagy az orvos által felírt kenőcs. Ha nem volt módunk azonnal orvoshoz menni, és a fájdalom nyugalmi helyzetben sem szűnik meg az, első öt-hat órában, a daganat a borogatás ellenére sem lohad, avéraláfutás a lábfejre is kiterjed, és a talpon is látható, komoly sérülésről van szó. Azonnal forduljunk orvoshoz. Mit legyünk, hogy ne essünk cl? A beteg, idős emberek lehetőleg ne menjenek az utcára, amikor havas, esúszős az úttest. Kötelező ugyan az utak sózása, s ez felolvasztja a megfagyott havat és jeget, de a latyakos járda is veszélyes lehet számukra, hiszen járásuk már bizonytalan, reflexük is lassúbb. A téli időszakban legyünk figyelmesebbek, korábban induljunk el otthonról, ne szaladjunk, ne fussunk. A gyermekek imádják a havon, jégen való csúszkálást. Ha tudnák, milyen veszélyes! A latyakos felső réteg alatt megfagyott hó lehet, amely nagyon csúszik A legtöbb lábtörés ennék köszönhető. Nem mindegy, hogy milyen a lábbelink. A hidegben legjobb a lapos sarkú vagy a 3-4 centis sarokmugasságu csizma. Sajnos, a bőrtalpú lábbelik jobban csúsznak. Az a lényeg, hogy a csizma talpa recés legyen, mert így nem csúszik, hanem tapad a hóhoz, jéghez. •katona KÜLÖNBÖZŐ ELETEK - DIFFERENCIÁLT BIZTOSÍTÁS Nemrégiben hírt adtak egyik muzeumunk érdekes kiállításáról. A szakemberek félmúltunk történelmét tárták a közönség elé. a hatvanas évek általunk rs megélt világát. S e korszak legpregnánsabb jellegzetességének az egvenlakásokat, az egyenberendezéseket, az eg.venéleteket ítélték. S ha visszagondolunk, rájövünk, sok igazság van a felismerésben. Emlékezzünk csak a kétszoba-konyhára, a variabútorokra, a csővázas garnitúrákra, a politúros dohányzóasztalokra, az olcsó kis nippekre, igénytelen szőnyegekre, cserépkálvhákra. Ma mar tórtenelem - mondjuk sokszor. Ha ma végeznénk felmérést az otthonokban, bizony nehéz lenne általános jegyeket felfedezni még az oly sokszor szidott és gúnyolt panellakásokban is. Differenciálódott életünk, a megnőtt árukínálat és a könnyen átjárható határok következményeként az emberek élettere, otthona más-más karaktert vett fel. Egyik helyen jelentős értéket képviselő Hi-Fi tornyok, videók, elektronikus berendezések találhatók, másutt jelentős a könyvtár, a harmadik otthonban festmények, a negyedikben válogatott bútorok, s még a legszerényebb lakások sem hasonlíthatók a három évtizeddel előbbiekhez.. Idő... ts. Legyen konstruktív! Szeresse és .Óvja születendő gyermekét. Egy mosoly is közvetíthet üzenetet. 7. Legyen körültekintő! Vegyen részt a családtervezésben. A teherbe eséseket ugy ütemezze, ahogyan az saját maga és gyermekei egészsége szempontjából a legmegfelelőbb. Óvakodjék az otthoni balesetektől! 8. Szex: élvezze a szexualitást. Stabil és megfelelő szexuális kapcsolatra törekedjen, alkalmi kapcsolata esetén gondoskodjék arról, hogy partnere használjon kondomot. 9. A sport testi és lelki egészségére egyaránt jó hatást gyakorol. 10. A kábítószer. Ne fogyasszon illegális vagy az orvos által felírtnál nagyobb mennyiségű drogot. Mindig gondoljon arra, hogy ön valamelyik fiatal számára a példakép szerepét töltheti-be Amit ma megtehetsz, az többnyire az. amit tegnap holnapra halasztottá!. Milán Gala Mindez, a hosszúra sikeredett bevezető talán érzékelteti, hogy a biztosító társaságoknak miért kelleti a közelmúltban a megváltozott viszonyokhoz. és igényekhez, alkalmazkodva kidolgozniuk új lakásbiztosítási rendszereiket. - Az Állami Biztosító megyei igazgatója, dr. Schneider Klára érveléssel kezdi? - Úgy érzem, az érvek hitelesek, éppen ezért a polgárok számára is érthetőek és vállalhatóak. A régi lakásbiztosítás a hatvanas évekre nyúlik vissza, amelynek egyfajta módosítására sor került ugyan 1976-ban, de azóta is jelentős változások következtek be a társadalom egészében és az egyének életmódjában, jövedelmi viszonyaiban egyaránt. Néhány ezek közül: a közgazdasági környezet változásával, a vállalkozások elterjedésével, az. árak és szolgáltatások folyamatos áradásával együtt emelkedtek a lakások komfortfokozatai; szerencsés divatjelenség a lakáskultúra színvonalának emelkedése: a berendezési tárgyak, használati eszközök, a szórakozást, kényelmet szolgáló Objektumok minőségi ugrást hoztak. Differenciálódtak á viszonyok, sok család speciális igényei kielégítésére sajátos és értékes otthont teremtett. A régi biztosítási forma változatlan díjtételei már nem feleltek meg sem a biztosítottnak, sem a biztosítónak. Ennek következtében született meg 1988-ban az új biztosítási forma, az Állami Biztosító Családi Otthon Biztosítása, mely az átmeneti kétéves időtartam leteltével általánossá vált. Úgy érzem, ez a keretbiztosítás és annak speciális díjtétcici tisztességes ajánlatot és differenciált lehetőségeket jelentenek a biztosítottnak. - Hogyan lehet röviden jellemezni a mostani biztosítási formát? Kérdem ezt azért, hogy a lakosság mind pontosabban tudja, miért mit kap. mire számíthat? Mindenekelőtt korszerűnek tekinthető, s közelít a nyugati típusú biztosítási formákhoz. Felépítése modul rendszerű, azaz alap és kiegészítő biztosítások tetszőleges rendszere, a család által kialakítható, a speciális igényekhez igazítható. Más védeni-óvni valója van egy festményekkel gazdagon bélelt lakásnak, mint egy technikai berendezésekkel felszerelt otthonnak. A biztosítás értékjcllegű, melynek lényege, hogy a biztosítani kívánt értéket (könyvtár, Hi-Fi berendezés, tévé, kép stb.) az ügyfél határozza meg, s az ő általa meghatározott érték képezi a biztosítási díj alapját. Egyik legfontosabb eleme az új rendszernek, hogy új értékre szól. Tehát kár esetén lehetőséget teremt a kár időpontjában a tényleges helyreállításra, vagy a vagyontárgy pótlására. Egy kiégeti, ötéves tévékés/ülék új értékét téríti a biztosító. Ehhez kapcsolódik újabb jellemzője: értékkövető rendszer, mely lehetővé teszi a biztosításra feladott értékeknek a mindenkori árszínvonalon tartását, s ezzel elkerülhető az alulbiztosítás. Ez az elem a biztosító és a biztosított érdekeit egyszerre igyekszik védeni. - Ennek - ha jol gondolom - az a lényege, hogy a biztosító emelheti a biztosítási értéket. - Igen. Mint említettem, a Családi Otthon biztosítás értékkövető. Az ÁB Rt. e biztosítás keretében megoldotta azt a problémát, hogy az ügyfelek által a biztosítás megkötésekor megfelelő értékre biztosított vagyontárgy védelme - az idó múlásával fellépő amortizáció és az infláció ellenére - új értéken maradjon. Másképpen megfogalmazva: a biztosítási Védelem ne váljon értéken alulivá.'A biztosítás értékkövetéséi más szóval indexelését - természetesen ügyfeleinkkel egyetértésben, előzetes értesítést követően hajtjuk végre. Fontosnak és elengedhetetlennek tartjuk a pontos és érvelő tájékoztatást. Csak ez lehet a kölcsönös bizalom záloga, a kétoldalú megértés alapja. T. L. Fejbekólintó igazságok A házasságról, a válásról 6 Legyen elfogadó! A nyitott és pozitív beállítottság gyakran hatásosabb, mint a konfrontáció. Egy mosoly is lehet kommunikatív. 7. Legyen körültekintő! Mindig a bi/.tonságofsság legyen az első önnek: az autóvezetésben, a munkában és otthon is. Óvakodjon a kimerüléstől és maradjon elővigyázatos. • 8. Szex: egy partnere legyen, egyébként használjon kondomot. 9. A sport testi és lelki egészségére egyaránt jó hatással van. 10 Kábítószer. Ne használjon illegális vagy az orvos által előírt mennyiséget meghaladó drogokat! Né feledje fi. hogy ön mintaképe lehet a fiatalabbaknak ' A Murphy-szulők szexiörvénykönyvén fölszabadultan nevethet, jóízűen röhöghet, aki elvált, egyedülálló vagy özvegy, de az arcára fagy a mosoly annak, aki házasságban él, főleg miután elolvassa a házasság legfőbb paradoxonéról szóló törvényt: „A házasság az erőseknek való. Furcsamód mégis a gyengeelméjűek bírják a legjobban." Tudom, nem angyalok sem a nők. sem a férfiak, de ez az utóbbi tény engem boldoggá tesz. mert azok a nők. akik angyalnak tartják férjüket mind özvegyek. Az arénák, a csetepaték természetes kísérőzajai a házasságnak, amelyek, mivel az égben költetnek, égzengésscl járnak. Aki-nem hiszékeny , nem utópista: aki nemcsak a gazdasági viszonyokban, de a nemek közötti iszonyokban is realista, az jól tűn a házasságot, amelyről tudni kell: nem tündérmese, ahol a gáncs nélküli herceg és Tündérszép (meg jó) Ilona egymásba szeret, s együtt élveznek egy életen át, amíg meg nem halnak. A házasság, mint mondtam, nem tündérmese, de nem is a tökély mezeje. Há olyan férfit (nőt) keresel, akt vonzó., jó humorú, eszes, határozott, érzékeny remek szerető s mindezek mellett ragaszkodó és romantikus válts mozijegyet, ezt tanácsolja a józan ész. és Murphy is. akinek anyját egyébként lőfegyverrel kergették a házasságba. Megsemmisítő válásban volt része, közben pedig fölnevelte fiát. aki Murphy Törvénykönyvével ajándékozta meg a világot Bruce Lansky szegény anyjának viszont nem adott egyebet, mint alkalmakat a migrén+ rohamokra. Az újabb torvények szellemesek, fejbekólmtóan józanok, illúziórombolóan realisták, könyörtelenül ironikusak, és többnyire pofonegyszerúek. mint például az a megállapítás, amely a válás okára mutat rá: ..Sem lehet mást mondani, mint azt. hogy a válások túlnyomó reszel a házasság okozza." Az illusztrációk túlzottan jólneveltek. Christine Trlpp szolid és unalmas rajzai ritkán .találkoznak a szöveg szókimondásával és szellemességével. Az eredeti 500 törvényből kétszázat Margaret Liddiard. a szerkesztőnő kiemelt, a szerző szerint a szívéhez legközelebb álló legtrágárabbakat, ezzel viszont elérte, hogy könyvét a legpurttánabb városokban sem fogják betiltani Imeegy kis ízelítő a törvényekből: Mi kell a férfiaknak? Az erényes nők untatják, a szexre éhes nők viszont halálra rémítik őket. Az óhatatlan végkifejletek törvényéi: I A férfiak annyira buknak a szexre, hogy ezért néha még gyengédségre is kaphatók. 2 A nők annyira vágynak a gyengédségre, hogy ezért néha még a szexre is kaphatok Éjszakai meccs A szex az egyetlen sportág, amelynek mérkőzéseit sohasem fújják le sötétedés miatt. A pillanat heve. Vétkez/, csak. gyónni ráérsz kcsöbb. Fogamzásgátlás: legbiztosabb, szájon at történő módja az, ha kidumálod magad a szexből. A házasság legfőbb törvénye: mindig a másik a hibás. Szexszámtan 1 + 1 = 3 Zágoni Erzsébet