Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-05 / 4. szám

7 Hirdetés 1991. január 5., szombat magazin DM FÉNYTÖRÉSÉI J Polgármester a sajtóról A nyilvánosság és a demokrácia összefonódó fogalmai már a választási hadjárat során « hangsúlyos helyet kaptak a szegedi polgármester liberális programjában. S bár október 23-ától, az önkormányzat megalakulásától és dr. Lippai Pálpolgármesterré választásától nem nagy idő választ el bennünket, kíváncsiak voltunk, milyenek a város első polgárának a hétköznapi tapasztalatai a helyi nyilvánosság fórumairól. — Szegeden viszonylag széles a tömegkommunikációs eszközök skálája, úgyszólván ez az egyetlen vidéki város, ahol körzeti tévé- és rádióstúdió működik, van városi televízió, s az írott sajtóból is létezik választék. Mi a véleménye a működésükről? — Talán nem szorul magyarázatra, hogy az én elsőrangú szempontom a következő: megfelelően tájékozottak-e a polgárok a várost és a régiót érintő témákról? Az a tapasztalatom, hogy nem. Talán csak néhány rendkívüli eset a kivétel, mint például a polgármester-választás volt. vagy az úgynevezett taxisblokád. Egyébként, a hétköznapokon. nem áll feladata magaslatán sem a körzeti tévé. sem a rádió. Hogy ennek mi az oka. nem tudhatom pontosan, az eltelt rövid idő alatt nem is állt módomban erről tájékozódni. Rádióhallgatóként és tévénézőként mindenesetre az a benyomásom. hogy a helyi elektronikus újságírás korántsem meríti ki a saját lehetőségeit. A szegedi polgárok informáltságát növelné, ha a városi televízió naponta sugározhatna műsorokat. — Értelmetlennek tartom és nehezményezem a napilapok szerkesztőségei között dúló háborúskodást, de meg kell mondanom, hogy még így is az írott sajtó nyújtja a legtöbb helyi információt. Ez is viszonylagos/persze,hiszen tény, hogy számtalan témáról és eseményről lemaradnak az újságírók. A kelleténél gyakrabban az az olvasó érzése.' hogy,a hivatásos informátorok nem eléggé tájékozottak. A magam részéről igyekszem mindent megtenni, hogy az önkormányzat a nyilvánosság kontrollja mellett működhessen, s mivel e tekintetben azonosak az érdekei a várost polgároknak, a képviselőiknek és az újságíróknak, remélem, hogy mtndig lesznek partnereim,e törekvés megvalósításában. — Ábrándozzunk egy pillanatig: a mostaninál jobb gazdasági feltételek között milyennek képzelné el a helyi nyilvánosság szerkezetét? — Mindenképpen több réteglapot látnék szívesen Szegeden. Megfontolnám egy szolgáltató jellegű önkormányzati hetilap indítását is. Erre egyébként kapott már ajánlatot a testület. Legszívesebben segítettem volna egy ilyen típusú újság alapításában, de kénytelenek voltunk számításba venni: lehet, hogy 1991-ben oktatási, vagy egészségügyi intézmény fönntartásához kell az a pénz. amit most újságalapításra fordítanánk. Erről tehát lemondtunk. Nem mondhatunk viszont le arról az alapvető törekvésről, hogy Szeged lakóit bevonjuk a város igazgatásába. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy folyamatosan, részletesen tájékoztassuk a polgárokat a közügyekről, s ebben a helyt médiumok segítségét nem nélkülözhetjük. S. E. A szolgáltató újság Az elmúlt évben többször elmondtam, most mégis elismctlem, mert jelzésértékű, hogy abszurditás, ha egy újságíróból lett főszerkesztő több interjút ad, mint amenynyit kap. Ez ugyanis arra hívja föl a figyelmet, hogy a sajtó héíy2ete rendezetlen, tehát az olvasó is bizonytalanságban érezheti magát. Hiszen miről is beszélne egy megfaggatott sajtóbürokrata, ha nem a lapja különleges helyzetéről? A lap pedig folyton új szituációban találja magát, mivel az egész formálódó társadalom nap nap után ölt más és más arcot. Az újság, s különösen egy monopolhelyzetben lévó napilap elsősorban szolgáltató orgánum kell. hogy legyen, de ebben a parancsoló módban nagyon sok a megengedő elem. Az ugyanis nem tisztázott, hogy mivel szolgáltasson a napilap? Külpolitikai hírösszefoglalóval, belországi eseménybörzével, gazdasági hírdömpinggel, pártinformációk áramoltatásával vagy bulvárcsemegékkel? S ha mindegyikkel egyszerre, akkor miféle arányban? Nyilvánvaló, hogy ma kell kitalálni a lapok új szerkezetét. de az is biztos, hogy egy-egy koncepció esetleg csak hónapokat élhet, hiszen elóre nem látható tényezők formálhatják át a legnagyobb szaktudással készített elképzeléseket is. És ezekbe a jövőbe látó tervekbe mindig gondosan be kell építeni a technikai feltételeket, hogy az elképzelés egyáltalán megvalósulhasson. Minden'döntéshozót befolyásolja, hogy milyen mintákat láthatott szakterületén. Nekem módomban állt megismerni néhány francra napilapot, ezért franciásan látok. Azon a tájékon az első számú parancs a szolgáltatás kötelezettségének tudatos vállalása. Az anyakönyvi és társasági hírek mellett sorjáznak az éttermi, tózsdei információk. a legkülönfélébb ügyeletek adatai és minden olyan hír, ami az olvasót, mint egy adott területen éló átlagpolgárt bármilyén módon érinthet. Mi. a Délmagyarország szolgálatában álló személyek mindig büszkén hirdetjük azt, hogy lapunk a literátus újságírás hagyományait követi, azaz mi mindig szerettük kiemelni a többi közül a megírandó tárgyat, hogy azt jót kézbe fogva megforgassuk, a fény felé fordítsuk,* mielőtt bármit mondanánk róla. Ez azt is jelenti, hogy szeretünk kicsit morfondírozni, szépeket mondani, s úgy látjuk, ezt értékeli is az olvasó. Elképzelésem szerint a jövőben ezt a fajta tiszteletre méltó hagyományt kell összhangba hozni a szolgáltatások bővítésével, magyarán az olvasó teljes körű kiszolgálásával. Vagyis a jő szöveg, az igaz írás szolgálat, de az igazi szolgáltatás maga az információ Tudom, hogy ez így nem mond túl sokat, mert programízű. De elmondtam, mert az Olvasóra legalább annyira tartozik, mint ránk, újságírókra DLUSZTUS IMRE A lila Pompeji A magyar irodalom utolsó nagy halottjának. Ottlik Gézának emléke előtt tisztelegnek a szerkesztők a Pompeji harmadik számának fülszövegében. Az ellenséges birodalom katonái itt épp csak megjelennek - talán most már elmennek, de mi lesz azután? „Most. hogy elmúlt rólunk ez a keserű pohár, a szocializmus, érdemes volna egyszer megnézni, mi maradt utána, mi maradt vonultán az árnak. Főleg mi maradtunk itt. elmentek az oroszok, és itt maradtunk mi. saját hülyeségeinkkel, butaságainkkal. feleósségünkkel." így fogalmaz Esterházy Péter Egy május címú (hó) naplójában. Még egy mondat innen „Közép-Európa nincs, nem is volt. Áz egészet Kundéra találta ki, mert olyan szomorú volt ott, a messzi Párizsban, és tudta, hiába menne vissza Prágába, az is messzi lenne..." Esterházy néha fájdalmas önvallomásokat is kíméletlen őszintéséggel vállaló írása mellett az amerikai-orosz író. Vladimír Nabokov novellája, az Első szerelem fogott meg leginkább lepkeszárny-finomságú, a megfigyelésnek szinte csak a gyermekekre és az emlékezésnek csak az igazi felnőttekre jellemző apróiékosságáva! és lényeglátásával. „Akihez az író az alkotás során folyamodik. az Mncmosyne. az emlékezet görög istennője. Mnemosyne azonban nemcsak felidézi az elmúltakat, hanem a felidézettet el is rendezi. Az elrendezés módja az. ami (...) a tökéletesen boldog és harmonikus gyermekkor történetének, de Nabokov egész írásmüvészetének is bizonyos távoli, hellenisztikus fényt kölcsönöz. (...). Adiabolikus idővel szemben egyetlen esélyünk van — mondja Nabokov —, s ez az emlékezet képessége. — írja Nabokovról esszéjében (Parnassius mnemosyne) .4mnca V'iFontos és szép munkákat olvashatunk a lila színú Pompejiben. Két mondat Utasi Csilla érzékeny Cipran-e-e >." 1 „A szeretet leginkább egy mozdulat, amely meglátszik. (...) A művészet a hiábavalóság kétségbevonása, a soha ki nem fejtett szkepszis fölött húzódó tér." Csuhai István Milyen az tdó? (Három leleplezés) címú. meditariv hangvételű írásából az Ulysses-napot emelném ki: hogyan lett „rituális nap" a szerző életében június tizenhatodika, melyet a rossz lelkiismeretétől vezérelt hatalom apró trükkökkel próbált meg kitörölni — •sikertelenül. persze, hisz ki lehetne úr az idő felett? — a naptárból. Ugyancsak az időről szól, pontosabban: idő és művészet kapcsolatáról is szól az Európai levél, amelyet most Hájnóczi Gábor küldött. (A megmosdatott szibillák). „Befejeződött a nagy mű: letisztították a vatikáni Sixtus-kápolna Michelangelo festette mennyezetfreskóit." Ez után az ironikus hangú kezdés után a levél írója elismeri ugyan, hogy „a kutatás sokat nyert ezzel a letisztítási munkával", ám személyes bánatának is hangot ad. „Kaptunk egy új képet, és elvesztettünk egy régit, egy meghitten szeretettet." A levél kapcsán bennem erősen megkérdőjeleződött az ilyen és ehhez hasonló vállalkozások értelme (mint megtudhatjuk. már „hozzáláttak az Utolsó ítélet falának beállványozásához...") vajon így kell-e visszaforgatni az idő kerekét? Megvalósítható viszont Szigeti Csaba álma, utópiája, terve: az 1980-as évek magyar költészetét, e mintegy — a szerző számításai szerint — Jsb. negyedszázezernyi müvet egy Geographica tica (Költói Atlasz) megalkotásával feltérképezni. Nem lehet persze ezt a verstömeget betagoztatni egyetlen formális rendszerbe sem. de a lényeg végül is nem ez. A szellemes írás záró gondolata az elmúlt évtized költészetéről: „Ha egy-egy tisztás szemetes, ha egy-egy fa csenevész. az erdó maga akkor is szép." A lila számban található vers mennyisége nekem kevésnek túnik. Zelei Miklós és Czilczer Olga két-két. Vosadi Péter pedig három verssel szerepel, amelyből nekem Vasadi nagyon szép szerelmes verse, a Titok, ki-kuakarva, és Czilczernek a mitológiát az intim szférába varázslásával különös hanctilatot árasztó Aztán u tti„Az igazi feladat Heidegger szerint, hogy visszanyerjük a művészet és az emberi lét közti rég elfeledett kapcsolatot"— olvasom Bacsó Béla izgalmas írásában (Művészet és gondolkodás. — Van-e létre tekintettel levő gondolkodás?). Még egy tanulmánynak a központi alakja — Nietzsche mellett — Martin Heidegger. ez pedig B. E. Babich: A művészet posztmodern hermeneutikai ontológiája felé... címú munkája. Ez utóbb említett két írás kívánja különben az olvasótól a legnagyobb odaadást és szellemi erőfeszítést. Két. magával ragadó lendületű kispróZát találunk még a Pompejiben A nyitó d3rab Solymosi Bálint novellája (A nővér), amelynek elbeszéló-hósét mindenéből kifosztották — „másnap ellopták a szenet, harmadnapra meg-a lemezjátszót, a magnetofont, és a maradék pálinkát" —. az eljövendő hideg, a didergetó magány kétségbeesett vándora ó. S vajon hogyan is lehetne innen elmenekülni? Ezt a kérdést már Darvasi László novéllájának (Zárlat) nyomorúságos helyzetbe került alanya, az egy túlkapás következtében saját búzló ürüléke mellett töltendő éjszakára kényszerített Shakespeare- és Donne-rajongó irodalomtanár is feltehetné. Vajon mi az a gondolati séma, amivel elviselhetővé válhat ez az oly groteszk következményekkeljáró túlkapás? Vajon hogyan fog véget érni ez a történet — egyáltalán van-e véget érő történet? Még annyit, hogy a néha talán túl hosszú mondatok jobb tördelésével áttekinthetőbbé és zártabbá tehette volna novelláját a szerző. Összegzésül csak annyit írhatunk: a Fuksz Lehet fotóival és grafikáival illusztrált lila Pompeji nagyon jó szám (hasonlóan az elsőhöz: a második, a szürke színú. bár Kundéra írásai nagy élményt jelenteltek, kissé gyengébbre sikerült). Tér-nyitottsilg, össze-kötés (hagyomány és hagyományértelmezés). jelen-lét (szinkron a világgal) — nem kiagyalt, a művészeten kívüli fogalmakból, eseményekből konstruált koncepció (mely kis hazánkat annyira jellemzi), hanem egvccMt a nümVveet szem előtt szerkesztőket. 8 ez a legtöbb, amit elérhetnek: szélesre nyitni az arcvonalat, mindenki másnál tágasabbra a szellem horizontját. P'V'.MK f.ÁSBLÓ PETRI GYÖRGY Vizigót vasárnapok Mi nem a vizigótok köztársaságát akartuk felépíteni (Danton) a vizigót köztársaságban csönd van a vizigót köztársaságból édes rádiózene szivárog a vizigót köztársaságban rádiózene van a vizigót köztársaságból édes csönd szivárog terebélyes elhanyagólt gáztűzhelyasszonyok álmodoznak a vizigót köztársaságban s'amottsztnűre érett rózsáikból csöpp sávanyédes tej buggyan olykor vízcsapférjeik nyitvafeledten száraz horkolásokkal alszanak a vizigót köztársaságban nyitva vannak az ablakok enyhe szélben leng-nyikorog a vizigót köztársaság valamennyi ablaka CSORBA GYOZO Mai La Fontaine SZAZADUNK DIKTÁTORAINAK Az oroszlán — mert az oroszlánságok sorra dőltek meg —. hogy védje uralmát, úgy határozott, demokratizálja abszolutisztikus hatalmát. Nem parancsolni: megbeszélni, , meghányni-vetni, megvitatni, — érvekkel fog alattvalóinak helyes utat mutatni. S történt egyszer, hogy híre járt: a szamár olyasmit iázott, hogy az udvar s állítólag maga az oroszlán is egy s másban hibázott. Hivatták őkelmét legott, s az udvar népe összegyűlt: farkas, róka, sakál, hiéna, s persze a nagyúr is közéjük ült, . i jóságos arccal várták a szegény tévelygőt; az jött is lógó fülekkel. ..Hibáztunk, sóién is hibáztam: ilyesmit mondogatsz; jól van, de hidd el — kezdte a fófó —, helytelen a kérdéshez viszonyulásod. Hanem tárgyaljuk meg! Szabad legyen a felvetés: ellenséges hatások, és nem a jószándék beszélt belőled. Képzetlen vagy, s... különben is furcsákat hallottam felőled." • És fejtegette szelíden, hogy így meg ügy, és egyet-egyet morrant, mintegy véletlenül. Aztán az udvar népe: „ Tetted — szólt a farkas — anarchikus!" Szólt, s mellékesen vicsorított. Majd a többi vádolt, tanított. S a végén melankolikus hangon megint az úr: „Nos hát, felelj, vitatkozzál, cáfolj!" — és önfeledt ásítással kinyújtogatta két mellső lábát s rajt a körmöket. S az udvarnép vele. Szegény füles meg izzadt és fázott, majd kinyögte halkan: „ Vitatkozzam? Minek? Vétkes vagyok, minden szótok cáfolhatatlan." Az oroszlán ekkor: „Lám, így helyes, hogy szabad eszmecserében beláttad botlásodat". S hozzá: „Élj boldogul, eredj, és eztán tartsd a szádat!" Tanulság? — Nincs ebben tanulság. Vagy tán ha volna: kiket illet, soha meg nem tanulják.