Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-05 / 4. szám

5 Hirdetés 1991. január 5., szombat DM magazin ® © © SZÉCSI GÁBOR Azon a téli reggelen... ,4;o« a téli reggelen vérző falevelekkel takarództuk a sárba vetett szavak, összesimultak, egymást melengették, mint a fázó gyermekek. 1 hószín ruhájuk eközben felszakadt. És azon a téli reggelen csillagokból metszett lüktetés csordult ki a madárszem-éjú réseken; egymásra karcolt arcok, harangszóval bujdosó imák, " bőrhöz tapadt hús-vér keresztek, feltépett nyári éjszakák teremtón és teremtve szöktek az öreg házak vízfoltos falán. Azon a téli reggelen bűntelen fagytak meg a szavak, és amíg az idő köréjük zajból tapasztott falat, a feltámadást síró litániát kéken simította dallá a csend. 1990. december 13. BELÁNYI GYÖRGY Kis balkáni dúdoló Gyere velem az akolba —, elmondom ott mindazt, mi van. No, nem csak úgy, hébe-korba, hanem mi át- meg átsuhan és fogva tart éjjel, nappal, örökre észrevételen —. elmondom egy kósza dallal akol-nélküli életem. Gyere velem az akolba —, most végre van rá alkalom. Bár kissé szagos a porta, jut bőven zaba, jutalom. S időnként egy akol-tündér ösztöndíjat is kiutal —, arctalan világok tűmén nincs is ennél szebb hivatal. Ott szép lesz minden, szép talán, dédelget sok-sok akol-úr. Elvtárp volt egykor mindahány, persze, az élet elavul... Aztán csak ki kell majd várni, ki. hol. mikor és mert mondja, oszt': lehet belőlünk bármi, ha elmegyünk az akolba — PODMANICZKY SZILÁRD veszt mottó: tolnai ottó beállt a kicsi kováts veszternhósnek állt be a kicsi ment a vonat ment a vonatot rabolni pörögtek a tárak tüzelt az alagút tüzelt az alagútban a szíve tüzelt a kicsinek sok bankó sok bunkó volt ott tüzelt a kicsi kováts mondta aprítsunk fnondta aprítsunk a tejbe mikor jól elrabolt mindent egy indián allt egy indián állta útjáthová hová kicsi ko\ áts mondja el mondja elmehetek? a szar . mondta az indián a szardíniát add ide Y_y/ nem örült a kicsi kováts a zsák a tiéd a zsákmány az enyém szíve tüzelt a kicsinek tüzelt aztán rendesen tüzelt aztán rendesen is V

igyázzunk!, a látszat ravasz csapdái leselkednek mindenütt. S egyúttal arra is vigyázhatnánk, tenné hozzá e történet hőse. Poprádi, a költő, hogy nehogy azt higgyük, valóban le: selkednek valakire. Nem: ez csak afféle szókép: a csapdák egyszerűen vannak, s e szempontból az életünk mellékes esemény, mint az étekfogók halála. Anna, akiből később a költő asszonya lett, valamikor, évekkel ezelőtt megállt a telefon mellett, arcán romlatlanságot sugárzó mosollyal. kezét az ajtó kilincsére tette, és engesztelóen szólt Poprádihoz. ..Most behúzom, nyert hazudni fogok. " Hogy mit hazudott, hősünk nem is tudta pontosan, de akkor még izgalmas volt egyáltalán tudni arról, hogy Anna most hazudik éppen, nem mert így könnyebbé teszi saját, vagy netán kettejük életét, hanem azért, mert közös világuk zárt volt. külön törvények szerint működő, és emiatt szinte egy másik teremtés termékének tűnt, amelyet egyedül úgy lehetett a többiekéhez viszonyítani. ha néha cinkosán jelezték egymásnak, ami ezután követke-zik. az úgy történik majd. mintha, történnék. Alsob. Persze, ami történik, abból idővel történet lesz, a történetek pedig fordulatot vesznek, ez a sorsuk. S noha befejezettnek soha nem tekinthetők. Poprádi aznap, egy váratlan megvilágosodástól vakon, azt hihette, a líra. ez a" határtalanság már nem markólja szirmaival oly kíméletlenül: s különben is, mi a benső titka? — kérdezte magában —. barbár huA csend sok pompája, egy elcsukló fej és néhány iskolai emlék a megilletődött macskaboncolások idejéből, a szegényes páTa felszálló melege, mint az illendően kézben tartott teáscsésze fölött elosztó gőzök, vérharmattól pöttyös, világos színű vezetékek, kevés szorongás, ami idővel alábbhagy, és az igazi lírai kitárulkozás. Hattyúdal vagy pulykaméreg. Az eset azzal kezdődött, hogy ezen a délutánon Poprádi kulcscsörgetése már a lépcsőházban szétzavarta a januári hóeséstől oly tompa és természetes csend lebegő részecskéit, amelyek az ember rosszkedvét puha békességbe ágyazhatták volna, s így könynyebb volt megéreznie. milyen "valóságos és kényszeredett bent a szobák hallgatagsága. Egy ideje, mint most is. délutánonként, amikor munka után hazaérkezett, azt tapasztalta, hogy amint belép a lakásba, odabenn valahol halkan -becsukódik egy ajtó. Csöndesen Anna szobája elé surrant, és benyitott. Anna szép nő volt. nagyon szép. Úgy tűnt. alszik. De az alvás bensőséges illata még nem töltötte meg az apró hálószobát, s a finom mívű arc sem látszott álomba merültnek. „Elfogyott a cigarettám", gondolta Poprádi, miután töprengett egy ideig a dolgon. és arra jutott, hogy még tehet egy próbát. Ertjük, ugye? Hogyne értenénk: elhatározásainknak mindegyre úgy kell életre kelniük. hogy bizonyosságuk nyomban szétfoszlik a cselekvések mozzanataiban, s a mondatokban, amelyek nemhogy megmutatnák, de elszippantják erőnket. A vendéglő, ahová Poprádi cigarettáért indult, egy domb tetején állt. és természetesen elütött a környezetétől. Pihenőkkel megszakított havas lépcső vezetett fel hozzá, s az utolsó fokokról már látni lehetett a magas ablakok mögött csillogó lámpákat, s azt is, ahogyan a fény meg-megvillan a siető pincérek fekete kabátja előtt az üvegtárgyakon. Poprádi meggyorsította -lépteit, mert szinte csalogatta e kép: felcsapó, majd elhalkuló zsibongásra számított, talán zeneszóra is, egy-egy asztaltársaság felcsattanó nevetésére vagv pár másodpercnyi véletlen csöndre, de nem ez fogadta. Az élénken gesztikuláló emberekkel zsúfolt helyiségben sóhajféle suttogásokból összeálló különös csend honolt. A süketnémák bankettje folyt. Mit tehetünk? A bizonyosságunk is csak hit. amely megóv ugyan a vele ellenkező hittől, de bármikor felcserélhető azzal. így járt Poprádi is aznap, de amint alvó asszonyát szemlélte, mindegyre ki kellett pillantania az ablakon. az odvas fák varjúfoltjaiba, a fekete téli gyümölcsökre, amelyek nem pottyannak majd romlottan. érett magvakkal a termékeny föld színére, hanem egy intésre felrugaszkodnak és ideges, kavargó tömeggé válnak az ég alatt. PANEK SÁNDOR HERMÁN WOUK: VEGSO GYŐZELEM Dafke-regény A regény magyar címé nekem nem tetszik. Tudom, ez nagyon szubjektív dolog, még akkor is, ha "a háborús évek során annyit hallottam ezt a kifejezést: végső győzelem. Ez a történelemben lehetetlen dolog, mert mi a győzelem és hol a vég? Az „amcsiknak" is megvolt időnként a maguk „sündisznó-állása", a „tervszerű visszavonulása" mind a két fronton. A regény a háború tekintetében a. Csendesóceánra koncentrál, ami az európai olvasó szempontjából „szerencse', mert ez máig fedésben maradt. Es fóleg egy másik közeg: a vízen folyt csatákat írja le. Hiába, a tenger az ember számára együtt jelenti a szépséget, a romantikát és az iszonyú veszélyeket is. A másik világ ugy is előtűnik, hogy a szereplök úgy repkednek föidreszek között. hogy áz már lenyűgöző a hazai olvasók többségének, akik ma már a vasúti viteldíjon .is., fennakadnák. Visszatérve a címre: az eredeti angol nyelvű cim kifejezőbb; „Háború és visszaemlékezés" (War and Remembrance). Azt már csak nagyon óvatosan jelzem, hogy az amcsiknak azóta sem sikerült gyözriiök — . tehát mi az, hogy végső? — az meg Európában is kérdéses: vajon azok győztek, akik megnyerték a háborút? Amúgy végül is, vagy végsőképpen. A regény óriási „ívet húz" és rengeteg szereplővel dolgozik Mivel a háborút nem lehet a prominens szereplók nélkpl leírni, külön erény, hogv a valódiak, — vezető politikusok és hadfiak — úgy keverednek a költöttekkel, hog\ az emberben kétség csak ritkán merül fel. A mi világunkban is megtörténi sok elképzelhetetlen dolog, de alig hihető, hogy valaki is. egy ilyen grandiózus regényt tudna írni. Es talán itt van annak a kétségbe vont végső győzelemnek az alapja. Nálunk ugyanis mára már nem maradt talán egyetlen vezető ember, akinek ne lenne „bűnlajstroma", ezzel pedig még egy átmeneti végső győzelmet sem lehet regénnyé, kivált nem regény fok ammá írni. Az események az élet sokféle színfala mögé engednek bepillantást, persze amerikai szemmel. Ez legalább olyan furcsa, mint mondjuk John Reed „Tíz nap. amely megrengette a világot". Na. az atombomba tényleg „megrengette" a világot, de az amerikaiak praktikusak: ók csak emlékeznek és reménykednek. Ki gondolta volna, hogy ez a regény akár egy ellen-J. Reed is lehet, hiszen kiderült: a kommunizmus nem képes élni a második lehetőséggel, a totális győzelemmel és nem képes felzárkózni az európai — egyben amerikai — kultúra világához. Mint a háború mindkét frontját megjárt hadfit, meglepett a háborúhoz, és főleg az ellenséghez fűződő kép. Amerikai fogságból megtért kortársaim mesélték: ha a harcban nem lőtték le őket, egy óra múlva akár csokoládét is kaphattak az amcsiktól. A leírt tengeri csaták, ütközetek, tengeralattjáró kalandok során a japánok csak „majmok"' (díszítő-jelzővel „sárga majmok"), de mindez olyan náiv bájjal jelenik meg, mint Muhammad Áli nagyszájúskodása. Az amerikait arra tanították, ha beáll a ringbe, akkor két eset van, s mivel a másodikra a magyarázat nem ér dollárt, jobban teszi, ha győz. Akkor nem kér senki magyarázatot. Valahol itt keresendő, hogy a sajátos európai háborús regények ideológiáktól átitatott egyoldalú lelkesedésgyúlölete helyett egy racionálisabb háború-leírás tanúi lehetünk. Az amerikai tengerésznek fogalma sincs a japán kamikazék lelkivilágáról, csak azt tudja: átkozottul mereszek, rámenősek. A szerzőnek valamilyen módon erőteljes kapcsolata lehet az amerikai zsidósággal, mert az sokféle módon és nagyon árnyaltan jelenik meg a műben. Talán nem tévedés azt állítani, hogy ezek a részek nemcsak a legdrámaibbak, de a leghumánusabbak is egyúttal. Aaron Jastrow. a zsidó tudós Krisztus iránti' tisztelete figyelemre méltó 'szintézise, ..amolyan .„dafke" (á szerző írja: a Talmud lefordíthatatlan szava. Sok mindent jelent: szükségszerűen, éppen azért, megátalkodottan, dacból, mindennek ellenére.") álláspont a kölcsönös érzékenység ellen. A transzportok leírása nem. de a Theresienstadtban megjelent és leírt náci cinizmus megdöbbentő, még ma is. A tisztesség, a tudás, az emberség megalázásának drámája ez. Szívszorító, még annyi sok hasonló megjelenítés után is. A teheráni konferencia jól dramatizált bemutatása szintén érdeklődésre tarthat számot. Annál inkább, mert ma inkább Jaltáról esik szó, holott úgyszólván minden eldőlt már Teheránban: Anglia megygyengítése a szovjettel szemben, a második front, s ami bennünket leginkább érdekel. Közép-és KeletEurópa. ahogyan a szerző írja, „szovjet életekén való eladása". Nos, ez így nagyon^ profán állítás, de a praktikus amerikai nem szívesen áldoz életet. Inkább anyagi javakkal. néha olyannal is fizet, ami nem az övé. Talán éppen azért, mert Jevlenko tábornokkal való sokrétű találkozás — Leningrádban a blokád borzalmai, a tábornok leányának sanyarú élete, és sok más epizód — meggyőzte Victor Henry kapitányt, mással aligha fizethetnek. A regény egy olyan szintetizálást végez el. amely tompítja a háborús idők borzalmait és amit csak egy figyelemre méltó európai példával lehet érzékeltetni: a franciák és a németek összebékülésével. Ezzel szaporítom a könyv hátlapján olvasható lelkes idézeteket. Aki a szerző korábbi sikeres könyveit is olvasta, akár dafke-regényként is kezelheti: oly magas a mérce, oly fontos a téma, hogy csak nagy elszántsággal és kiváló tehetséggel sikerülhetett megalkotni. (Hermán Wouk: Végső győzelem. Victoria Kft. Kiadó. 1990.1—II. kötet.) MAROSI JÁNOS