Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám

2 Hirdetés 1991. január 19., szombat Szovjet ejtőernyőzés Szent háború A szovjet hadsereg ejtőernyősei elfoglalták a vilniusi védelmi minisztériumot, a sajtóházat és a DOSZAAF fél­katonai szervezet központját — Berlin a parlament első ülésével jogilag is egységes város lett — a mongol elnök a gazdasági helyzet stabilizálása érdekében rendkívüli jog­körrel ruházta fel a kormányt. Horgony az egyiptomi kikötőkben Szombat, január 12. — A szovjet ejtőernyősök éjszaka elfoglalták & vilniusi rend­őrakadémiát, a védelmi mi­nisztérium, a posta és a vasutak több létesítményét — a szovjet Szövetségi Ta­nács tényfeltáró küldöttséget indított Vilniusba; Gorba­csov elnök az SZT ülésén elrendelte a litvániai kato­nai akciók leállítását — az amerikai kongresszus felha­talmazta Bush elnököt, hogy január 15-e után bevesse az amerikai haderőt Irak ellen — a lengyel parlament jó­váhagyta az új kormány összetételét — politikai párt­tá alakult át a cseh Polgári Fórum, a csehszlovák poli­tikai élet legerősebb ténye­zője — a bukaresti rendőr­ség erőszakkal oszlatott szét egy kormányellenes tünte­tést Vasárnap, január 13. — A szovjet ejtőernyősök hajnal­ban elfoglalták a litván rá­dió és televízió épületét; a harcokban 14-en meghaltak, száznál többen megsebesül­tek; Vilnius lakosai elbari­kádozták a parlament épü­letét; a városban éjszakai kijárási tilalmat vezettek be — Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter­helyettes Tel-Avivban tár­gyalt annak érdekében, hogy Izrael ne avatkozzon bele az Öböl menti válságba — a csehszlovák kormány a lit­vániai beavatkozást elítélő nyilatkozatában javasolta a magyar és a lengyel veze­tésnek: közösen mérjék fel a Varsói Szerződésből való kilépés meggyorsításának le­hetőségét — eredménytele­nül tárgyalt Bagdadban az ENSZ-főtitkár az Öböl-vál­ság megoldásáról. Hétfő, január 14. — Tira­nában kezdett tárgyalásokat Mlcotakisz görög kormányfő — az iraki parlament rend­kívüli ülésén elutasított min­den engedményt és „szent háborúra" szólította fel a világ muzulmánjait — hiva­talos látogatásra Kínába ér­kezett Iliescu román elnök — az EK külügyminiszterei rendkívüli ülésükön a litvá­niai és az Öböl-válságról tárgyaltak; úgy döntöttek, hogy nem indítanak küldött­séget Bagdadba — Mihail Gorbacsov telefonon közölte Landsbergis litván államfő­vel: csak vasárnap reggel, már a vérontás után szer­zett tudomást a Vilniusban történtekről — Valentyin Pavlov volt pénzügyminisz­ter lett az új szovjet mi­niszterelnök; A Látván Nemzeti Meg­mentés Bizottsága, amely vasárnap állítása szerint át­vette a hatalmat Vilniusban, határozatban állította vissza a Szovjetunió és a (Látván SZSZK alkotmányát; ezzel kettős hatalom jött létté; Tuniszban meggyilkolták Abu Ijadot, a PFSZ máso­dik számú vezetőjét, vala­mint a szervezet biztonsági főnökét; a merénylő a sza­kadár Abu Nidal csoport tagja volt. Kedd, január 15. Az ENSZ BT meghallgat­ta CuéOlar főtitkár tájékoz­tatóját sikertelen bagdadi tárgyalásairól — új, hatpon­tos francia béketervet, va­lamint angol—szovjet nyi­latkozattervezetet terjesz­tettek a BT elé az Öböl-vál­ság ügyében — Alekszandr Besszmertnih lett az új szovjet külügyminiszter — éjszaka az ENSZ fótitkára utoljára felszólította Ira­kot Kuvait elhagyására, •miután a BT nem tudott megállapodásra jutni egy közös nyilatkozatról, ezért megszakította ülését. Szerda, január 16. Közép-európai idö szerint reggel 6 órakor lejárt az Irakhoz Intézett ENSZ-ulti­mátum határideje — a fran­cia Nemzetgyűlés jóvá­hagyta a kormány nyilatko­zatát arról, hogy a francia fegyveres erók részt vesz­nek az Irak ellenn hadműve­letekben — öt hétig tartó tárgyalássorozat. eredmé­nyekent megalakult az új német koalíciós kormány — Albániában az ellenzék nyo­mására március 31-ére ha­lasztották a február 10-ére tervezett első szabad vá­lasztásokat. Csütörtök, január 17. A nemzetközi erők helyi idő szerint hajnali 3 órakor nagyarányú légitámadást indították Bagdad ellen; a 00 perces akcióban 2600 amerikai, brit, kuvaiti és szaúd-arábiai repülőgép vett részt; a nap folyamán a légitámadások ismétlődtek, s bekapcsolódtak a francia erők is; Irán felajánlotta, hogy közvetít a szemben­álló felek között; Jasszer Arafat közös arab fellépést sürgetett a 6Zövetsegesek el­len — a Bundestag további négy évre ismét Helmut Kohlt választotta Németor­szág kancellárjává; — 87 éves korában meghalt V. Olaf norvég király. Péntek, január 18. Irak hajnalban rakétatá­madást indított Izrael ellen, Washingtonban azonnal megígérték, hogy megtorol­ják az akciót; a szövetsége­sek légiereje reggel ismét több hullámban támadta az iraki állásokat Kuvaitban és Irakban; a NATO vezetői megerősítették szolidaritá­sukat az Irak-ellenes koalí­ció tagállamaival; Jordá­nia megnyitotta határait az draki és kuvaiti menékül­ték előtt; Nyugat-Európa és az Egyesült Államok több nagyvárosában is ha­talmas háborúellenes tün­tetések voltak. Sem az Öbölben, sem a környező vizeken jelenleg nincs magyar hajó — adott felvilágosítást csütörtökön az MTI kérdésére Jakab György, a Mahart megbízott vezérigazgatója. Elmondta; a vállalatnál mindig is mű­ködő éjjel-náppali ügyelet értékeli a befutó informá­ciókat, s ez alapján dönte­nek a hajók esetleges útvo­nalmódosításairól. Arról is beszámolt: korábban olyan fuvart is szereztek, amely­nek teljesítéséhez néhány hét múlva magyar tenger­járóknak szíriai és egyipto­mi kikötőkben kell horgonyt vetniük. Egyelőre nincs szó e megbízások lemondásáról sem. titkárnőt keres Feltétel: - érettségi. - gyors- és gépírás, - számitógépes szövegszerkesztői ismeret, - 30 év alatti életkor. A felvételnél előny jelent: - nyelvismeret, - pénzügyi ismeretek. Fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni: 6225-666. A pályázatokat 1991. január 25-éig kérjük, 6701 Szeged. Pf.: 781 címre. Az erkölcsi győzelem Latlf Naszif Dzsaszem,iraki tájékoztatási miniszter pén­teken azt mondta a brit BBC tévé bagdadi tudósító­jának, hogy a harc két nap­ja bizonyította: „az erkölcsi győzelem Iraké". Arra a kérdésre, hogy ak­kor miként számol el a nyilvánvaló veszteségekkel, a miniszter azt felelte: „önök túlságosan bíznak a fejlett technológiában és a számítógépekben, pedig nem kellene..." Kelet-Európa Közölte, hogy több nyugati pilótát foglyul ejtettek, é3 hamarosan bemutatják őket a sajtónak. A BBC helyszíni tudósítója, John Simpson megbízhatónak nevezte azt a bagdadi állítást, hogy a légi­' támadásoknak eddig huszon­három halálos áldozata volt Irakban. A tudósító az iraki belbiztonsági szervek mun­katársának állandó felügye­lete mellett dolgozik — „igen jóindulatú, együttmű­ködő személynek" nevezte kísérőjét. Magyar, cseh, lengyel bánat... Az amerikai kormány nagyra értékeli Magyaror­szág, Cshszlovákia és Len­gyelország részvételét az Öböl-válság elhárításában, az Irak-ellenes szövetség erőfeszítéseiben — mondotta az MTI washingtoni tudósí­tójának a Fehér Ház szóvi­vője. A kérdésre, hogyan látja Washington a három közép­kelet-európai ország szere­pét, amely egészségügyi, il­letve (Csehszlovákia) vegy­védelmi egységet küldtek a helyszínre, Douglas Davidson. a Fehér Ház helyettes sajtó­titkára elmondta; nagyra ér­tékelik a gyakorlati, hely­színi segítséget éppúgy, mint azt, hogy a három ország kormányai nyilatkozatban támogatásukról biztosították az Irak-ellenes koalíciót. Az MTI érdeklődésére, mit tehetne még a 'három ország a koalíció sikere ér­dekében, a Fehér Ház szóvi­vője közölte: a jelenlegi helyzetben többről alig le­het szó, hiszen a harcok a légiháború szakaszában van­nak. Ami a magyar, a cseh­szlovák és a lengyel egysé­gek tevékenységét illeti; ar­ról — tekintettel a hadihely­zetre — éppoly kevéssé ad­hatnak tájékoztatást, mint más országok alakulatairól — mondotta végül a szóvivő. (MTI) |NEj ÍHAGYJA KI! SZENZÁCIÓS AKCIÓ A SZEZONBAN! nutriabundák 30%, mosómedvebundák 20%, gidabundák 30%, nercbundák 30%, wieselbundák 20%, ezüstróka rövidbundák 20% árengedménnyel kaphatók üzleteinkben, amíg a készlet tart Szűcs- és Szabóipari Szö­vetkezet, Szeged, kárász u. 10., • Kígyó u. 2., • Marx tér 18., • Kárász u. 12., • Vi/ vásár a ruházati osztályokon! 30-40-50% engedménnyel kínálunk sok ezer terméket. HÉTFŐTŐL IS ÉRDEMES FEUÖNNI AZ EMELETREI r.vSncco UAOVARUHAZ / Alakuló, élelmlszerkereskedelemmel foglalkozó kft ügyvezető igazgatót keres. A pályázatok.! 1991. jwuár 25-álg kérjük. Szagod, 9701 Pf.: 189-r. eljuttatni. Palesztinok A PFSZ a Tel-A vivőt és Haifát ért iraki rakétatáma­dás nyomán — a háború ré­szesének tekinti magát. A WAFA palesztin hírügy­nökség pénteken közzétett hivatalos közleménye sze­rint „a háború legutóbbi fej­leménye, azaz Izrael volta­képpeni részvétele megerő­síti a PFSZ jelzéseit, ame­lyek arra figyelmeztettek, hogy a közel-keleti helyzit még robbanékonyabbá vá­lik mindaddig, amíg a pa­lesztin probléma nem nyer megoldást." A Tuniszban nyilvános­ságra hozott állásfoglalás megismétli az Irakkal közö­sen vallott tételt, hogy tud­niillik az Öböl menti válság­ra nincs megoldás a palesz­tin ügy rendezése nélkül. A PFSZ a világ összes orszá­gát felszólítja, hogy vállal­janak megfelelő szerepet a béke megóvása érdekében, és az ENSZ Biztonsági Taná­csát arra sürgeti, hogy állít­sa le „a testvéri Irak elleni amerikai bombázásokat". Újak a kormánynál Gyorshír Barbarizmus A TASZSZ hírügynökség is barbár támadásnak minő­sítette a hajnali órákban az Izrael ellen intézett táma­dást, melynek során asszo­nyok és gyerekek haltak meg, állítólag hisztéria mi­att azonnal felhúzott gázál­arc miatt. A rendezetlen hírek a szö­vetséges légierők napi két­ezres bevetéséről beszélnek. Am, hiába vannak kint a tudósítók, a tévékamerák, és a rádiósok mikrofonjai, iga­zi képet a megtámadott ira­ki fővárosról rajzolni nem lehet Ég Bagdad' Vagy megmenekültek a polgári személyek? Nem tudni Mint ahogy azt sem, hogy igazá­ból hogyan gondolják ezt a számot: napi kétezer beve­tés? Mert ez normális szin­tén nem lehet. Antall József miniszterel­nök a pénteki kormányszó­vivői tájékoztatót megelő­zően bemutatta kormányá­nak új tagjait a hazai és a nemzetközi sajtó képviselői­nek. A néhány napja kine­vezett új miniszterek, Ger­gátz Elemér. Kiss Gyula és Nagy Ferenc József mellett a kormányfő a tudósítók­nak három új politikai ál­lamtitkárt mutatott besza­bó Tamás, a Munkaügyi Minisztérium eddigi politi­kai államtitkára a pénzügy­minisztériumi tárcához ke­rült, helyét Schamschula György, az MDF országgyű­lési képviselője vette át. Bárdos Balázs kisgazdapár­ti politikus pedig a Minisz­terelnöki Hivatalhoz került államtitkárként. Antall József véleménye szerint a személyi változta­tásokkal kormánya további eredményeket fog elérni. KÖSSÖN DOHÁNYTERMESZTÉS! SZERZŐDÉST FELEMELT FELVÁSÁRLÁSI ÁRON! A technológia betartásával, természetes szárítású dohányoknál HEKTÁRONKÉNT 170-250 000 Ft árbevétel, mesterséges szárítású dohányoknál HEKTÁRONKÉNT220-350 000 Ft árbevétel érhető el. az átlagterméstől és a minőségtől függően. A TEUES TERMÉS ÁTVÉTELÉT GARANTÁLJUK, 15 NAPOS FIZETÉSI HATÁRIDŐVEL! A termesztési idényben körzeti felügyelőink folyamatos szaktanácsadást végeznek. Érdeklődós ós szerződéskötés: DOHÁNYBEVÁLTÓ ÜZEM, KISKUNFÉLEGYHÁZA. FÜRST S. u. 19., telefon: 7561-044, telex: 26-772. I Örömmel értesítjük Önöket hogy a Gabonaipar, | bövítva szakboltja választékát PÉKáRU-MI NTflBOLTOT nyitott | a Szeged, Kiss Ernő utcai boltja mellett A Szeged városi ká­beltévé az OIRT negye­dik csatornáján a CNN adáaát közvetíti az öbölbeli eseményekről. A Szeged, Cserepes sori piacon üzemelő húsboltunkból eladásra felkínálunk házi disznótorhoz, kolbászkászltishez, triss, hasított félsertést, 100 Ftkg, csontos növendékmarha félhúst, 140 FPkg egységáron. Közületeket is kiszolgálunk. Előjegyzés, részletes felvilágosítás a helyszínen. Nyitva tartás: keddtől szombatig. 7-13 óráig. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKATI Az IN LAK szervezésében, 1991. január 24-étől. alap- és középfokú ingatlanközvetítő tanfolyam indul, amely ingatlanközvetítésre jogosultságot ad. Jelentkezni: INLAK Szeged, Kelemen u. 5. Tel: 21-772,21-933. Telefax: 21-094.

Next

/
Thumbnails
Contents