Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)

1990-12-23 / 323. szám

1990. december 23., vasárnap Hangsúly ! 3 Gizi néni „segítsége" — szentestén Börtönkarácsony ! Újjászületett a múzeum Ajándékot kapott Szeged közönsége, a harmadszor született" múzeumot. A „Nagy Víz" utáni átadást és az ötvenes évek eleji bővítést követően tegnap bensőséges szakmai-baráti körben jelentette be dr. Trogmayer Ottó múzeumigazgató, hogy az Jo<(7 rvarin elkezdett felújítási munkálatok befejeződtek — erről első oldali fotónk is árulkodik. A hetvenötmillió forintos felújítási összeg valóban a ház teljes körű újjászületését szolgálta. A pompás épület nagyszerűen illeszkedik a Tisza vonalát kísérő kulturális-művészcti-közéleti együttesbe, melynek sorában a nemrégiben felújított színházzal és a most átépítés alatt álló Kass Szállóval a város kulturális „Bermuda-háromszögét" alkotják majd. A tegnapi találkozó ünnepi eseménye volt. hogy megnyílt a felújított múzeum második nagyszabású állandó kiállítása, mely az avarok történetét és a remek avar Kincseket tárja a látogatók elé. (A fotókat Nagy László készítette.) Mert eljött megint a fenyőszüret! De minek? A szeretet ünnepére: ünnepi tarolás! (szeretetből...) Ennyi a leselejtezni való — bár mégis csak formás — csemete? Formás, ugyanis nem lehet akármilyen, ha karácsonyfának eladható ... Ez azért mégsem olyan, mint a beérett gyümölcs. Már csak azért sem, mert nem „érett be". Hasznosíthatósága sem olyan egyértelmű ... Nem nyeljük le, nem emésztjük meg, ahogy azt elmúlt karácsonyutók pompás utcaképei is botrányosan bizonyították. A kiszolgált fák elszállíthatok. De bizonyosan a legillöbb felhasználásra? Kétlem. Már a levitézlett karácsonyfák nem létező gyűjtőhálózata is tanulság erre. Hasznosításáról egyébiránt is inkább „felnőtt" fák esetén gondolkodhatnánk a papírés faiparban ... Van-e hát megoldás? Hiszem, hogy lenne! Sőt! Nem is akármilyen félmegoldás: gyökeres töveket lehetne házhoz szállítani! A fenyő gyökérzete köztudottan nem túl terebélyes. A súlytöbbletből adódó gondot pedig enyhíthetné a — megfelelően szervezett — házhoz szállítás, akár telefonrendelésre is! Karácsony múltával pedig az élö (!) tövek tetszés szerint kiültethetök... de a lényeg: a fát szolgáltató cégnek — akár telefonrendelésre is, napra készen — épségben „visszaadható"! Kiültethető, felnevelhető (az új magonccal való bajlódás helyett). Megfelelő fafajválasztással, fokozottabb klímaátszoktatással a rendszer működhetne. Nevezhető ez akár fenyőfabérleti rendszernek is, amenynyiben a fahasználati díj nem üti meg a megvásárlási díj értékét! Ügy hiszem, ez a tisztességes eljárás emberrel, fával szemben egyaránt... Talán akad vállalkozó, aki eltöpreng egy percre . . . egy ZÖLD fülű: SZABÓ LASZLÖ Ha a karácsonyra gondolunk, bizonyára az a kép van előttünk, amint a csillogó-szikrázó fát állja körül a család, mosolyogva, talán énekelve. Pedig sokak számára csalt álom ez az idillikus karácsonyi kép, s megannyi okból elérhetetlen élmény. Elérhetetlen például azok számára, akik — börtönben vannak. S a karácsony szentségétől különösen távol lehet egy börtönben ülő — pap. Az ötvenes-hatvanas években az számított márpedig szinte ritkaságnak, ha egy pap — főként, ha katolikus — nem került hosszabb-rövidebb időre rács mögé. KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGET rendeztek a magyarországi Üdvhadsereg tagjai a börtönben fog-va tartottak számára. Ebből az alkalomból zsúfolásig megtelt a börtön kultúrterme, ahol előbb a rabok adlak műsort, majd a rákoshegyi baptista ifjúsági gyülekezet tagjai énekeltek karácsonyi dalokat, később pedie Victor Boughty. az Üdvhadsereg magyarországi parancsnoka hirdetett igét. A bensőséges alkalom után az üdvhadsereg tagjai minden rabnak a cellában átadtak egy-egy ajándékcsomagot. Hogyan zajlott ott, akkor a karácsony? Ez a kérdés vezetett, amikor a szegedi börtönviselt papok egyikét, Lotz Antalt, a Hittudományi Főiskola tanárát fölkerestem. S attól kezdve, hogy leültem a főiskola könyvtárában egy székre, s föltettem az e'.ső kérdést — többé nem sok dolgom volt. Csak jegyezni ahogy ömlött a tanár úrból a szó. Lehet, a bortönkarácsony témaköréből az első rész, a börtön hangsúlyosabb lett. — A karácsony mindig azok számára volt a legszörnyűbb a börtönben, akik nem bírják a magányt, s nincsenek hozzászokva a remeteélethez. Akik viszont — nemcsak papok — keresztény módon gondolkodnak, azoknak jól is telhetett a karácsony néhány munkaszünetet jelentő napja. — kezdett mondandójába Lotz tanár úr. — Az első börtönkarácsonyomat 1960-ban Szegeden, előzetesben töltöttem, a másodikat Márianosztrán, a harmadikat pedig Tökölön. 1962-ben az új büntetőtörvénykönyv megszüntette az osztályidegen kategóriát, s ezért robbantották szét a nosztrai testvéri közösséget. — Miért ítélték el? — Ellenforradalmi izgatásért kaptam első fokon öt évet, amit aztán levettek három évre. — Mit követett el — a bíróság szerint? — Tényleg meg kell különböztetni a valóságot az ürügytől. Az ürügy az volt, hogy ahol dolgoztam, Csanádapácán lendült fel leginkább a hittanoktatás. Ezért kerestek egy bűnbakot, s ez én voltam, A letartóztatás indoka az volt, hogy egy gyerek szétszórt valami kormányellenes röpiratokat, s a vallatásánál azt mondta, én adtam neki egy olyan papírt, aminek az egyik fele tele volt gépelve, a másik meg félig. A rendőrségen ezt fontos körülménynek tekinthették, mert állandóan egy olyan papírt kerestek döntő bizonyítékul, aminek az egyik felé tele volt gépelve, a másik meg félig. Hiába mondtam sok ilyen papírom van, mert gyakran előfordult; amit írtam, nem fért ki az egyik oldalon, a másikon folytattam és néha tényleg csak félig tartott... Aztán három hónap után a gyerek bevallotta, hogy nem is volt ilyen papír, de akkor már mindegy volt, minden megyéből három hitoktatót letartóztattak, gondolom, az én lefogásom is ki volt adva. Az irataim között találtak részleteket egy brosúrából, amit a központi szeminárium kispapjai írtak '56 őszén, s nekem is megküldték. Amikor őket lecsukták, én az egészet elégettem, de kivágtam belőle XII. Pius pápának azt a négy beszédét, amit a magyar népért tartott. Gondoltam, ebből nem lehet baj, aztán kiderült, nem így van: az ávó szerint a Vatikán nemzetközi kémközpont, s ami onnan jön, az csak fasiszta dolog lehet, így hát csupán az, hogy e leveleket fölolvastam, elég volt az izgatás rámsütéséhez. 1960 decemberében ítélt el Szegeden a Laluska-tanács, s a másodfokú tárgyalás csak 1961. júniusában volt. Hogy miért tartott ilyen sokáig a dolog — csak később tudtam meg. Hruscsov ez idő tájt indított be Sztálinra emlékeztető újabb nagy vallásüldözést, amit le kellett másolni itthon is. Kádár is lemásolta —, ezért volt az újabb nagy letartóztatáshullám, s az újabb hosszú kihallgatások. Soha úgy nem vágytam a börtönbe — a rendőrségen sokkal rosszabb volt. — Szóval karácsony, Szegeden ... — Az egyik elítélt sakkbajnokságot szervezett karácsony három napjára. Az első játszmájának vége felé lesöpörte a bábukat, és majdnem elsírta magát: „nem lehet így sakkozni; arra gondolok, hogy otthon díszítik a karácsonyfát, én meg itt rohadok". Többen is kiborultak. Sokaknak jobb lett volna, ha munkával töltjük a karácsonyt: a munkahelyre ki kell menni, séta is van, az mozgást jelent a bezártságot nemigen bírták. Itt Szegeden egy idősebb zárkatárssal voltunk; olvastunk, időnként dominóztunk. így telt a karácsony. — Mit lehetett olvasni? — Volt rabkönyvtár, ahonnan kölcsönözhettünk, ha nem is nagy választékból. A börtönszöveg szerint? Popov, Valagov, Segov ás Lepisinszkaja műveiből lehetett választani. Márianosztrán sokkal komolyabb müvek voltak, nemhiába ott raboskodtak az írószövetség tagjai. Igaz, ott választani nem lehetett: az őr odatolt egy tálcát a kislyukon, s három könyv ki, három könyv be. Ahogy esik úgy puffan. De ott legalább jók puffantak ... Márianosztrának amúgy volt más előnye is — a koszt nagyon jó volt. Nem véletlen, Blascsók főzött ránk, a Gundel főszakácsa, aki tizenöt évet kapott '56 után. A börtön környékére vadak is betévedtek: szarvast, vaddisznót lőttek az őrök, amit aztán szintén a Gundel-főszakács készített el nekik. — Karácsony, Márianosztrán ... — Azt a részét a börtönnek, ahol mi voltunk, Vatikánnak nevezték, mert főleg katolikus papok ültek. A mi cellánkban egy katolikus és egy református paptársam volt, s egy jehovista területszolga, ami náluk a püspöki rangnak felel meg. Olvasgatással telt a karácsony, s nagy dolog volt, hogy arra a három napra a lefoglalt fényképek közül egyet megkaphattunk Nekem volt egy családi fotóm: édesapám, édesanyám és a két húgom — ez ott lehetett előttem, '61 karácsonyán. Hatvankettőben Tökölön kicsit szabadabb volt a légkör, körleten belül mozogni is lehetett. Ott köztörvényesek is voltak, s a cigányok rájöttek, hogyan lehet a rácson muzsikálni, s így produkáltak cigányzenét. Vasárnaponként előadásokat tartottam történelmi, egyháztörténeti témákról, s ez így volt karácsonykor is: a karácsony története érdekelte a rabtársakat, erről meséltem nekik. — Lelkileg hogyan élték meg a szentestét? t — Az első két helyen teljesen el voltunk zárva egymástól, tehát előző nap még kívánhattunk egymásnak boldog ünnepeket, esetleg tudtunk egymásnak gyónni, lelkileg föltankolni — de épp karácsony napján ez lehetetlen volt, mert mindenki be volt csukva, még a szokásos séta sem járt. — Cellába zárva, magukban hogyan ünnepeltek? — Még előző napokban a munkahelyen, ebédszünetekben megvoltak a lelki beszélgetéseink. Fölidéztük egymásnak, miről szólnak ilyenkor a szentleckék, az evangéliumok, elénekeltük a karácsonyi misét: egyikünk egyik részletre emlékezett latinul, más másikra — így mozaikokból összeállítottuk, amit aztán egyedül is próbáltunk ismételni. A győri kekszre rá mondtuk, hogy az érvényes ostyának, és volt, aki ha a bejgliben mazsolát talált, beáztatta és megerjesztette misebornak, ha csak egy csöpp is lett belőle. Én ezt nem csináltam, mondtam is nekik, hogy ez nem misebor, hanem komoót. de azért olt voltam, és ájtatosan végighallgattam az ilyen misét.— Csomagot kaphattak-c az ünnepekre? — Egy évben kétszer minden elitéltnek lehetett csomagot küldeni — ha nem követett el valami nagyobb fegyelmezetlenséget. A kettőből az egyik karácsony előtt érkezett. Levél nem leheteti a dobozban, de a kisebb csomagokra édesapám ráírta: „Elza nénitől", „Gizi nénitől". Volt egy olyan felirat, hogy „Ernő bácsitól". Ernő bácsi az a pap volt, aki engem keresztelt valamikor, s maga is hosszú éveket töltött Márianosztrán. Így rögtön tudtam, hogy az ő csomagjában ott lesz a szent ostya is. Tényleg ott volt, jó csokoládés tésztába burkolva. — Ha nehezen is, de mégiscsak lett valamelyes karácsonyi hangulat. Érzelmileg nyilván nehéz napok voltak. — Én könnyebben viseltem, hisz elsőéves kispap korunkban a szemináriumban kell töltenünk egy karácsonyt. Többen megkönynyezték ezt a napot — én játszva kibírtam, s ha netán mégis honvágyam volt, fölidéztem magamban Gizi nénit, a nagynénémet, akit az egész család utált. Arra gondoltam: ez most is biztos odatolja a fancsali képét, s milyen jó, hogy nem látom. így kivédtem a honvágyamat. Gizi néni emléke a börtönben is sokszor segített ... Balogh Tamás