Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)

1990-12-21 / 321. szám

6 . Sport 1990. december 21., péntek Kun Lajos belgiumi élete Munka és foci A szegedi Dózsa utcában sétáltam, amikor egy belga rendszámtáblád Renault 5-ösből — távolról néz­ve is — Ismerős alak szállt ki. Szerencsém volt, hogy Kun Lajos csomagot vett ki a kocsiból. így éppen ak­kor értem mellé, amikor lezárta az autót. Kölcsönös üdvözlés és a „Hogy vagy?" kérdésre adott rövid válasz után megegyeztünk, szerda délután a T,isza-parti pá­lyán beszélgetünk, mert ugye: „Most feladatot adott a feleségem." A helyszín feletti csodálkozásomra kijelen­tette: „Tudod, szeretnék a fiúkkal edzeni." A megbeszélt időpont után öt perccel érkeztem a stadionba. Kun kocsija sehol, Zádori 'Gyula szakosz­tályvezető sem tudott róla semmit. Már-már dolgavé­gezctlenül akartam eljönni, amikor összefutottam Sza­lai István edzővel, aki nevetve mondta. Laiost a fele­sége hozta ki, s már a pályán melegít. Tényleg ott ta­láltam, Takács Józseffel passzolgatott. — Októberben egyszer már itt voltam négy napra, most ismét jöhettem, janu­ár 2-án utazom vissza Bel­giumba — szakította félbe a gyakorlást, amiből soha­sem lehet elég. — Azt tudjuk, hogy a belga labdarúgó-bajnok­ság negyedik vonalában szereplő SK Torhautban játszol. Hallhatnánk bő­vebbet egyesületedről? — Eléggé mozgalmas olt az élet, augusztus óta a har­madik edzővel dolgozunk. Egy csapatban játszom a békéscsabai Pásztor József­fel és egy angol labdarúgó­val. A többi játékos belga. Az őszi idény végén a 16 csapat között a 6. helyen ál­lunk. A klubvezetés elége­dett az eddigi teljesítmény­nyel, nem akarnak maga­sabb osztályba kerülni. He­tente háromszor edzünk, est® hat órától. Mindig va­sárnap van a mérkőzésünk. — Milyen a bajnokság színvonala? — Fizikálisan nagyon jól felkészültek a belgák. A há­rom foglalkozás közül egy kimondottan az állóképes­séget, az erőt fejleszti. Tech­nikailag képzetlenebbek, mint a magyar focisták, de a mérkőzések nagy iramú­ak, küzdelmesek. — Mondanál valamit magadról? Mennyire elé­gedettek veled? — Hat gólt rúgtam, egy belgá sráccal vezetjük a há­zi góllövőlistát. Ami a játé­komat illeti, már beszéltek velem, hogy szeretnének szerződést hosszabbítani. Nem adtam választ, egyelő­re várok. Más klub is ér­deklődik utánam, amelyik a legjobb ajánlatot teszi elém, oda megyek. — Ha nincs edzés, mi­vel töltöd az idődet? — Dolgozom! 'Egy építési vállalkozó foglalkoztat Pász­torral együtt, reggel 8-tól délután 5 óráig tart a mun­kaidő. — A kereset? — Elég jó. A magyaror­száginak a többszörösét ka­pom, de a megélhetés is többe kerül. — Mik a terveid? — Egyelőre, a bajnokság végéig, a család itthon ma­rad. Mindenféleképpen Belgiumban szeretnék fo­cizni. Tanulom a nyelveket, angolban járatos vagyok, de az igen nehéz flamandot is el kell sajátítanom. * A beszélgetés végére meg­érkezett Szabó Gyula. aki érdeklődésemre a követke­zőket válaszolta: — Nem sok jót tudok mondani, az Üjpest nagyon rosszul szerepel. Nem gon­doltam, hogy ennyire siker­telen lesz az őszi idény. 'Anyagilag nem jártam rosz­szul, de egy jobb szereplés­re valamennyi újpesti lab­darúgó nagyon vágyik. A keserű szájízemet még rz sem semlegesíti, hogy Ná­polyban én fogtam Marado­nát. Kicsit irigylem a volt szegedi társaimat, nekik több sikerélményük volt... Süli József Á válogatottak télitúra-tervei A sikeres rtszl szereplés vlsz­szahozta a túraajánlatokat ? ma­gyar labdarúgó-válogatottaknak. Míg korábban többször azért ké­szültek Itthon az együttesek, mert nem akadt külföldi meg­hfvó, most válogatni is tudtak a szakvezetők. Mészöly Kál­mán szövetségi kapitány ezek­ben a napokban egyezteti el­képzeléseit a klubedzökkel és utána alakul kl a pontos és végleges felkészülési menet­rend. A tervek szerint az A váloga­tott 1991. Január 11. és 2S. kö­zött részt vesz a hagyományos Indiai Nehru Kupán. A vendég­látó India mellett Kina, a Szovjetunió éz Lengyelország Is meghívást kapott, ez pedig eiös mezónyt ígér. A nagyválogatott következő útja Dél-Amerikába vezet: feb­ruár 17-én vagy 18-án Buenos Airesben a Kiver Plale stadion­ban a legutóbbi világbajnokság ezüstérmese, Argentína lesz az ellenfél. Az olimpiai válogatott szin­tén meleg, napfényes tájakon készül a Jövő évi selejtezőkre. Az ötkarikás együttes február 20-án és 22-én az Egyesült Arab Emírségekben Játszik: először az Oltani A válogatottal, majd az olimpiai csapattal veszi fel a küzdelmet. Sportosztály — a Széchenyiben A szegedi Széchenyi gimná­ziumban — szeptembertől induló sportosztályba — olyan tehetséges labdarúgók jelentkezését várják, akik ezt a sportot egyesületi szinten gyakorolják, és tanulmányi eredményük legalább jó ren­idű. Bővebb felvilágosítást Tamás Sándor (Szeged SC, 22-781 és 13-270) ad az ér­deklődőknek. Cselgáncs Két érem a diákolimpián 'A diákolimpia budapesti országos döntőjében több szegedi cselgáncsos is tata­mira lépett. A legnagyobb si­kert közülük Végh Eszter (a Gagarin Általános Iskola ta­nulója) mondhatja magáé­nak. aki a 38 kg-os súlycso­portban az első helyen vég­zett. A 41 kilósoknál Kispál Brigitta (Jerney Ált. Isk«Ia) a harmadik, Szemerédi Esz­ter (Gagarin Alt. Isk.) az ötö­dik helyet szerezte meg, míg a 45 kg-ban induló Hiise Szilvia (l. Sz. Ált. Isk., Kis­kundorozsma) az ötödik lett. Jégpálya, Sportuszoda Ünnepi nyitva tartás Szeged két leglátogatot­tabb sportintézményének ün­nepi nyitva tartása a követ­kezőképpen alakul: a mű­jégpálya december 24-én és 31-én 8-tól 11-ig fogadja a korcsolyázni vágyókat, a töb­bi napokon a szokásos rend szerint üzemel. Január 1-én a létesítmény zárva lesz. A Sportuszodában decem­ber 24-én és 31-én 8-tól 12­ig, december 26-án 8-tól 14 óráig lehet majd „lubickol­ni", míg december 25-én és január l-jén a „vizes cent­rum" nem üzemel. Szerencsejátékkal a sportért Bingóklub — Szegeden Az országban mindössze öt bingóklub működik, vi­déken egyetlenegy várja vendégeit, mégpedig Szege­den (Dózsa Gy. u. 2. szám), ahol január 2-án nyitja ka­puit. A bingo voltaképpen egy szerencsejáték, ami a Sportegyesülétek Szövetsé­ge közreműködésével jutott el hazánkba. Hozzánk a finn változata érkezett, egy ottani részvénytársaság jó­voltából (Angliában, Spa­nyolországban, Jugoszláviá­ban más formában játsz­szák), a felügyeletet is finn szakemberek, vezetők vég­zik. Városunkban a Szeged SC Vállalkozási Igazgatósága által indulhat hódító útjára a számítógépes „lottózás". Szelíd változata a szeren­csejátéknak, túl sokat nem lehet veszteni rajta, de mil­liókat sem nyerhet a sze­rencsés bingózó. A minden­kori bevétel 60 százaléka osztható nyereményként, a visszamaradó 40 százalékból 18 fordítható a sportra, pon­tosabban a labdarúgásra. Azért elsődleges a foci, mert így valamelyest csök­kenthetők a klubok terhei, illetve több pénz juthat más, minőségi szakosztá­lyoknak. (A pénz odaítélésé­ről egyébként az egyesüle­tek vezetése dönt.) Amit még tudni kell er­ről a szerencsejátékról: csak sportklubok működtethetik, és átlagos forgalom ese­tén évente 3-4 millió fo­rintra rúghat az a bizonyos 18 százalék. A szegedi sport­székházban hétköznapokon délután 4 és este 10 óra kö­zött 30, 50 és 100 forintos szelvényekkel lehet majd szerencsét próbálni. Hidalgó vagy Tigana? Már hosszabb ideje nyílt titok, hogy Franz Beckerit­bauer, a nyáron világbajno­ki címet szerzett NSZK lab­darúgó-válogatottjának volt szakvezetője nem érzi jól magát a francia Olimpique Marseille csapatával, s Ber­nard Tapie elnökkel sem ró­zsás a viszonya. Egyébként Franciaország­ban már megindult a talál­gatás a lehetséges utód Sze­mélyéről. A Marseille-ben megjelenő „Le Provencal" szerint a csapat kispadjára edzőkettös: a francia válo­gatott volt szövetségi kapi­tánya. Michel Hidalgó és a kitűnő középpályás, Jean Tigana ül majd ... Ma délután az újszegedi Sportcsarnokban Meglesz-e a második győzelem? Idei utolsó mérkőzésükre készülnek a Szeged SC ked­den nagyszerűen játszó férfikosarasai, akik a volt bajnok Csepel ellen szerezték meg első győzelmüket. Mai ellen­felük — a találkozó délután 5 órakor kezdődik, az újsze­gedi Sportcsarnokban —, a Tungsram SC. kemény diónak ígérkezik, második a táblázaton. Az első 'karben a lámpa­gyáriak alaposan elpáholták a szegedieket (124-70 volt az eredmény a javukra), most azonban vissza kell(ene) vágni a vendégeknek ... A kék-fehér-feketék, bár tisztában vannak vele, a fővárosiaknak nagyobb az esélyük, készülnek is arra, hogv tarlesszenek. Igaz. ez a győzelem a rájátszásban semmit sem jelentene Guóth Arpádéknak. erkölcsileg azonban na­gyon jól jönne az újabb siker. A nehéz, de nem meg­oldhatatlan feladatra a már említett csapatkaoitányon kí­vül Walke, Jáhni. Jankauskas. Golinski, Dokmanovics, Kozma, Antal, Parády, Márton, Veress és Thuma készül. 2000-ig minden évben Vándorserleg, és ami mögötte van... Buday Ferenc a szegedi kézilabdasportért A karácsonyi ünnepek előtt hazaérkezett Olaszor­szágból a Szegedi Volán egy­kori kézilabdázója, Buday Ferenc, aki egy ideje edző­ként keresi kenyerét. — Rubierában remekül érzem magam — elevenítet­te fel itáliai élményeit a kézilabda-szakember —, ugyanis a legkisebbektől a „nagyokig" több ko^sztály­lyal is foglalkozhatok. Saj­nos, a családom eddig nem lehetett velem, de nem ki­zárt, hogy hamarosan egy hosszabb távú szerződést Történelmi német siker A kilenc világbajnokkal felálló német labdarúgó-vá­logatott több szempontból is sporttörténeti győzelmet, ara­tott szerda este Stuttgart­ban. Negyvennyolc év után először játszott ismét együtt" az egységes Németország nemzeti együttese. Akárcsak az NSZK megalakulása után, most is Svájc volt az ellen­fél, s most is a' németek győztek. Igaz, ezúttal 4-0 volt az eredmény az 1950-es 1-0-al szemben. A sportstatisztikusok és a sporttörténészek két csúcsot is feljegyezhettek. Most lőtt először gólt a német váloga­tott 28 (!) másodperccel a kezdőrúgás után (Klins­mann pazar átadását Völ­ler éi-téke-,t'*tc» szerzett első ízben gólt cse­rejátékos közvetienui a ua­állás után (pályára lépésé­nek 36. másodpercében And­reas Thom 51-szeres NDK­válogatott mutatkozott be ilyen sikerrel az NSZK együttesében). Thom egyéb­ként a 23-szoros NDK-válo­gatott Sammert váltotta fel. A sikertől hangos egész Németország. Berti Vogts szövetségi kapitány így nyi­latkozott: — Jól végződött ez a nagyszerű esztendő. A né­met csapat nyerte a világ­bajnokságot, újra egyesült az ország és a labdarúgók is megint egyetlen közös vá­logatottban játszanak. Szá­momra különösen a második félidő marad emlék a Svájc elleni találkozóról. Külön örülök, hogy Mattháus sérü­lése rendbejött, játszott mi több, gólt is lőtt. Az ünnepelt csapatkapi­tány, Lothar Mattháus sok­kal kritikusabban értékelte a kilencven percet: — Szerintem az első gól korán jött, tul nagy önbizal­mat adott nekünk. A szünet­ben a szövetségi kapitány kemény szavakat használt, és igaza is volt. Aztán jött a második félidő, amikor Thom szenzációs villámraj­tot vett a válogatottban. Az én gólom már csak kegye­lemdöfés volt az összeomlott ellenfélnek. A 85-szorös válogatott bí­rálatát támasztja alá az első félidő 32. percének esemé­nye: Egli fejese már a ka­puba tartott, amikor Kohler kivágta a labdát. Az olasz játékvezető, Longhi továbbot intett, miközben a svájciak hevesen reklamáltak, mert szerintük a labda már teljes terjedelmével áthaladt a gól­vonalon. Hermann Neuberger, a né­met szövetség elnöke találóan jegyezte meg: „A bírálatok elmúlnak, a történelmi és sporttörténeti győzelem té­nye viszont bizonyára ősök­re megmarpd " kötök a klubbal, így talán ez a gondom is megoldódik. + Ügy hallottuk, a né­hány hetes szabadságot va­lami egészen rendhagyó do­logra kívánja felhasznál­ni ... — Már amennyire annak lehet nevezni egy szépen lavsan feledésbe merülő el­ismerési formát, 3 vándor­serleg felajánlását. Azt sze­retném, ha ezeket a gyönyö­rű serlegeket (tényleg cso­daszépek — R. J. A.) az el­következő 10 esztendőben minden tavasszal az arra legméltóbbak kapnák meg. + Vagyis kik? — Azok a 13—15, 15—17, 17—19 év közötti fiúk. akik az adott évben a leg'obb teljesítményt nyújtották a város kézilabdapályám. A díjat természetesen csak azok az ifjú sportolók nyer­hetik el, akik tanáraik, edzőik, vezetőik szerint az adott iskolaévben minden szempontból kiemelkedően szerepeltek, és példamutató­an viselkedtek. És mindezt Olaszor­szágból bírálja majd el? • — Szó sincs róla. A Tisza Volán SC kézilabda-szakosz­tálya lesz az igazi döntnök, a klubhoz futnak majd be az iskolákból a javaslatok és természetesen a szerve­zési feladatok jó része is rá­juk hárul. Egyébként első alkalommal 1991 tavaszán adjuk át a vándorserlegeket a Volán valamelyik hazai mérkőzése előtt. + Gondolja, hogy ez a nemes felajánlás befolyásol­hatja a fiatal kézilabdázók hozzáállását és magatartá­sát? — Talán ez a korosztály az, amelyiket még nem fer­tőzött meg a „pénz szaga", a sport elüzletesedése. Saj­nos, az igazi verser,,-?.ellem már csak csírájában van meg a sportban, az anyagi érdekek itt is elsődlegesek lettek. Nagyon remélem, hogy a gyerekeknek sokat jelentene, ha nevüket be­vésnék valamelyik serleg ol­dalába . . Mindenesetre — motiváció kedvéért — már a napok­ban kiállítják a „trófeákat" a Volán Dugonics téri totó­zójának kirakatába. — réthi — Kispályás labdarúgás A Harlem a kupagyőztes A „Radnóti hétfők" őszi udvarán. A Harlem a „rá­kupa szuperdöntőjében ki- adás-tmérkőzésen" második lene forduló után egyaránt félidei látványos játékával 15 ponttal álló Harlem és a 8-5-re győzött, így elnyerte Radnóti-Vorker együttese a kupát. Folytatás — tavasz­csapott össze a gimnázium szal

Next

/
Thumbnails
Contents