Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)
1990-12-21 / 321. szám
DEIMAGVAR0RSZA6 80. évfolyam, 321. szám 1990. december 21., péntek ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 148 forint Ára 5,80 forint Világkiállítás - elodázva A diktatúra veszélyei — Levél a miniszternek — Vásár lesz, Leányvásár — Betlehem öröksége — Aranyvasárnap-melléklet C saknem nyolcórás ülésezés, illetve majd kétórányi szavazási procedúra után a Fővárosi Közgyűlés végül is úgy foglalt állást, hogy nem támogatja a Világkiállítás 1995. evi megrendezését. Döntött a testület arról is, hogy 1996-ban viszont megrendezhetőnek tartja a kiállítást, ha a Parlament megalkotja az együttműködési szerződések megkötéséhez szükséges törvényeket (koncessziós törvény, földtörvény stb.), elkészül a részletes finanszírozási, városfejlesztési és teljes körű környezetvédelmi terv, illetve hatástanulmány. Emellett szükségesnek tartja a közgyűlés, hogy általános és teljes körű tervet dolgozzanak ki a Világkiállítás beruházásszervezési formáira, és a világkiállítási létesítmények és beruházások utóhasznosítására. A határozat fontos eleme, hogy a főváros és a kormány együttműködését biztosító szervezeti formák és intézményrendszerek kialakítása során a főváros és a kerületek érdekeinek érvényesítését lehetővé kell tenni. A képviselők véleménye: ha ezek a feltételek 1991. április 30-ig nem valósulnak meg, akkor a Közgyűlés nem lát lehetőséget a Világkiállítás megrendezésére. (MTI) Házelnöki tájékoztató jön az Öböl-válság fenyegette övezetbe. A házelnök ezt követően elzárkózott a további közlés elöl. Azzal zárta mondandóját, hogy a magyar Országgyűlés múltjában súlyos és végzetes sérelem érte az alkotmányos követelményeket. Utalt az 1968-as csehszlovákiai intervenció elrendelésére, illetve — a távolabbi múltból — Magyarországnak a II. világháborúba való belépése alkotmányos szempontból vitatható körülményeire. Ki jelentette: a Parlament most teljesítette azt az előírást, amelyet 1848-ban fogalmaztak meg először alkotmányos követelményként. Sevardnadze lemondott Szinte csak az ünnep napjaiban pihennek a képviselők a következő hetekben. Szabad György házelnök tájékoztatta az újságírókat a tervezett napirendről. Eszerint pénteken délután 14 órakor miniszteri eskütétellel kezdi meg munkanapját a Parlament, s várhatóan vasárnap délutánig több határozatot is hoz olyan kérdésekben, amelyekről korábban már hosszas tárgyalást folytatott. így szerepel a tárgysorozatban a társadalombiztosításról, az általános forgalmi adóról, a vállalkozási nyereségadóról, és az állam; vagyon utáni részesedésről, a külföldiek magyarországi befektetéseiről, a helyi adókról, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény módosítása. Szóba került a tájékoztatón a legutóbbi ülésnapon elrendelt zárt ülés. Szabad György hosszasan taglalta az ezzel kapcsolatos jogszabályt, hangsúlyozva, hogy az Országgyűlés eleget tett a formai követelményeknek, s mint minden alkotmányos országé, hazánk jogrendszere is elismeri az államtitok fogalmát. Az adott esetben a kormány úgy ítélte meg, hogy olyan kérdésben kéri a Parlament állásfoglalását, amely az államtitok körébe sorolandó. A képviselők pedig elsöprő többséggel indokoltnak tartották a zárt ülés elrendelését, majd alapos vitában véleményezték a kabinet előterjesztését. • Szabad György emlékeztetett arra, hogy az ülést követően ismertette a nyilvánossággal a megszületett határozatot, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy kizárólag önkéntesekből álló, jelképes létszámú egészségügyi, katonai szolgálatot teljesítő személyeket küldLemondott külügyminiszteri bársonyszékéről Eduárd Sevardnadze, akinek neve az átalakítás hőskorszakának új típusú szovjet külpolitikáját fémjelezte. Ezt maga a szovjet külügyminiszter jelentette be csütörtökön a szovjet Népi Küldöttek Kongresszusán, az „ezredesi csillagos" szélsőségesek személyeskedő kampányával magyarázva döntését, s egyben sötét diktatúra veszélyeire figyelmeztetve a szovjet törvényhozást. • Sevardnadze döntése bizonyos szempontból várható volt, hiszen a Rizskov-kormány amúgy is csak rövid ideig létezik még, a végrehajtó és elnöki hatalom tervbe vett kiszélesítésének megfelelően. Sevardnadzét sokat emlegették a létrehozandó alelnöki poszt várományosaként, s helyére Jevgenyij Primakov akadémikust, elnöki tanácsadót tartották a legesélyesebb jelöltnek. A bejelentés azonban — forma és az időpont, hiszen a kongresszus jelenleg az új szövetségi szerződésről folytat vitát — mindenképpen váratlan volt, s összefüggésben van Vagyim Bakatyin belügyminiszter közelmúltban történt menesztésével, amelyre g konzervatív erők követelésére kényszerült a szovjet elnök. Kongresszusi körökben meglepetést keltett a szovjet külügyminiszter lemondása, s több szovjet külügyminiszter-helyettes úgy nyilatkozott, hogy e kérdést előzőleg nem vitatták meg a külügyminisztérium kollégiumain, ami valószínűsíti, hogy Sevardnadze érzelmeinek és indulatainak engedve szánta rá magát erre a lépésre. A külügyminiszter lemondását a ..közelgő diktatúra elleni tiltakozásnak" minősítette, s ezzel párhuzamosan kifejezte háláját Mihail Gorbacsovnak, hangsúlyozva: mindig is támogatni fogja az átalakítás, a megújhodás és a demokrácia eszméit. „Magánemberként, állampolgárként és párttagként azonban nem tudok megbékélni az országban jelenleg zajló eseményekkel, azokkal a megpróbáltatásokkal, amelyek népünkre várnak. Mindazonáltal hiszek abban, hogy nem alakulhat ki diktatúra, a jövő a demokráciáé és a szabadságé" — hangsúlyozta. Tiltakozás és felháborodás a SZOTE-n Az utolsó utáni cseppek Mint arról néhány nappal ezelőtti tudósításunkban beszámoltunk, lemondott a SZOTE rektora és valamennyi választott tisztségviselője. A kollektív lemondás közvetlen oka — az. úgynevezett utolsó csepp a pohárbán — az a körlevél volt, amit december 10-én, a küldöttközgyűlés napján terjesztettek mindazok aláírásával, akiket néhány órával később megválasztottak az egyetemi tanács tagjaivá. A lemondott egyetemi vezetők szerint: a korlevél, azon túl, hogy figyelmen kívül hagyja a választási törvényt: miszerint közvetlenül a választások előtt a kampánycsend mindenkire kötelező — számos ponton valótlant állít, célzatosan kiragad mozzanatokat, tudatosan egyoldlalú vagy hamis következtetéseket sugall. Az egyetem állami vezetése számára felszólításnak tekinthető ultimátum, valamint az a tény, hogy a küldöttközgyűlésen egyetlen egyetemi tanárt sem tartottak alkalmasnak arra, hogy az egyetem tanácsába kerüljön, késztette lemondásra a rektort, a dékánt és helyetteseiket. Néhánv nappal a küldöttközgyűlést követően, az új összetételű egyetemi tanács első ülésén — ahol és amikor dr. Szilárd János rektor bejelentette lemondását —. szavazattöbbséggel dr. Fráter Lorándot, a röntgenklinika egyetemi docensét javasolták a SZOTE rektorának. Az egyetemi tanács jelöltje azonban nem rendelkezik azzal a tudományos fokozattal — nevezetesen, nem egyetemi tanár —, arrvelyba jelenlegi jogszabályok értelmében ?*ükségeltetik a rektori poszt betöltéséhez. (A tanszékvezetői testület dr. Surján Lászlóhoz írott memorandumát lapunk 7. oldalán közöljük.) * Tegnap, csütörtökön kora nisztérium vezetése — akik délután bizalmi szavazást az alulról jövő kezdeményekért munkatársaitól dr. Va- zést összetévesztik az anardon Gábor egyetemi tanár, chiával — provokálták ezt a röntgenklinika igazgatója, a helyzetet, aminek követA végeredmény ismerete keztében ma nincs egyetemi előtt kérdeztük, mi a célja tanár a SZOTE legfelsőbb a röntgenklin'ka -"olgozói- testületében, az egyetemi nak szavaztatásával? tanácsban. Én ilyen körül— Elfogadott és vitatha- menyek között nem tudom tatlan tény, hogy a SZOTE vállalni az együttműködést radiológiai klinikája az or- az egyetemmel, szág legjobb klinikája mű- — Miért? A minisztérium szerezettség és betegellátás teremtette ezt a helyzetet? tekintetében egyaránt. Köz- — A Népjóléti Minisztéludott az is, mennyi mun- rium leirata szerint az egyekám fekszik abban hogv ternnek nem meghatározó évek során ilyenné lett, de tényezője az egyetemi tanátekintette] a SZOTE-n ki- ri kar, mivel ók az egyetem alakult helyzetre, tudnom dolgozóinak mindössze 3-5 kell, hogy munkatársaim százalékát teszik ki. Véletovábbra is velem óhajtanak-e dolgozni. Amennyiménvem szerint, ha a SzentGyörgyi Albert Orvostudoben nem, akkor legkésőbb mányi Egyetemnek nem jövő év júliusában megválók az intézménytől. Amenymeghatározója az tanári kar, akkor egyetemi le kell nyiben igen, akkor is az elkö- vennf erről az intézményről vetkezendő hetek történései- Szent-Györgyi Albert nevét tői teszem függővé, mara- (A bizalmi szavazás végdok-e vagy sem. eredménye: 123 szavazatból — ön szerint a SZOTE-n 117 igen és egy nem, öt érmilyen helyzet alakult ki? vénytelen.) — Sainos a Népjóléti Mi- (kalocsai) Épületes müszeravató a deszki kórházban Üj oktatási épületet avattak és világviszonylatban is csúcstechnikának számító, új diagnosztikai berendezéseket mutattak be tegnap a szakembereknek a deszki tüdőkórházban, a SZOTE pulmonológiai tanszékén. A 8 millió forintos beruházással elkészült. 300 négyzetméteres oktatási épületben az előadótermen kívül könyvtár és az orvostanhallgatók számára biztosított, kényelmes öltözők kaplak helyet. A tüdőgyógyászati' tanszék diagnosztikus részlegének most bemutatott műszerei között ott található — az országban egyetlen — amerikai légzésvizsgáló készülék. amelyhez egy terhelés-funkció vizsgáló műszer csatlakozik. A komplett berendezés a tüdő--és szívbetegek, illetve az infarktuson átesett betegek rehabilitációjának ellenőrzésére szolgál. A tüdő tükrözésére használható endoszkópos készülék alkalmas arra, hogy a vizsgálatokat videóernyőn kísérjék figyelemmel, illetve rögzítsék. Az oktatási épület átadását és a diagnosztikus részleg bemutatását követően a tüdőkórházban tartotta alakuló közgyűlését a magyar egyetemi és főiskolai tanárok egyesületének szegedi szervezete orvosi-gyógyszerész tagozata. A most megalakult érdekvédelmi-érdekképviseleti szervezet feladata az aktuális szakmai, tudományos, politikai kérdésekben állást foglalni, továbbá tagjaik számára biztosítani a szakmai, egzisztenciális, egyéni érdekképviseletet. (Somogyi Károlyné felvételén az új oktatási épület, illetve a szív terheléses vizsgálatára szolgáló műszer látható.) K. K.