Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-07 / 255. szám

1990. október 7., vasárnap Hangsúly 3 Rabold el a gyerekedet! Emlékeznek még a két asszony közé állított kisgyerek meséjére? Mindketten perlekedtek érte. Az alant következő, részleteiben némileg átigazított, de lényegében igaz történetekben nem anyák és álanyák, hanem a vér szerinti édesszülők perlekednek gyermekeikért. A felbomló házasság kétszemélyes poklában a gyerek sokszor a büntetés és a vak önzés eszköze lehet. És lesz is. A hivatal és a törvény pedig óvatos. A mese igazságos bírója annak az asszonynak ítélte a gyereket, aki nem kapott utána. Aki féltette. Szimbolikus vég, csakhogy a szimbólumokba nem férnek bele a gyűlölet mérgével átitatott apró részletek, amiken pedig nagyon sok múlik. Aki hazafelé menekült... A barna, egészen rövid hajú úr jó néhány évig külföldön élt feleségével és kicsi gyermekével, a feketemunka ritka, bár veszélyes adományával eltartva a családot. Mígnem a nélkülözés, a túlzó reményeket gyorsan leromboló idegen környezet aláásta a férj s feleség szerelmét. A fiatalasszony egy nap összepakol, s a gyerekkel együtt hazajön. Menekül. A férj szerint szökik, aki azt is mondja, hogy az illetó ország törvényei szerint gyerekrablás történt. Két hónap múlva követi feleségét, hazajön, apósával vagyonjogi vitába keveredik, botrány botrányt követ, hivatalokkal veszekszik, gyerekét jószerivel mégsem láthatja. Ekkor keresi meg a szerkesztőséget és meséli olyan elképesztő aprólékossággal az életét, mintha nem is a sajátjával tenné. Másodjára én megyek hozzá, és megdöbbenve konstatálom, hogyan dokumentálta a családi botránysorozat minden egyes részletét, levelektől a széttépett fényképekig, hivatalos iratoktól a magnófelvételekig. Nem tagadom, megrettenek. Ilyen ügyekben újságírónak nincs keresnivalója. De azt sejteni kezdem, hogy a gyereklátogatási joggal, s annak betartatásával valami nincs rendben. Akár igazak a férfi állításai, akár nem, a válási hercehurcák szította gyűlöletben könnyedén és sajnos következmények nélkül büntetheti közös gyermekükkel egyik szülő a másikat. Mármost, hogy mit szól ehhez a gyerek? Vagy nem kérdezik meg, vagy durván manipulálják. ...és aki külföldre Ez a történet szöktetéssel kezdődött és azzal is ért véget. A kisváros gimnáziumának matematikatanára beleszeret tanítványába és a lány szüleinek minden elővigyázatossága ellenére egy kalandos éjszaka elrabolta. Pedig a lovagkornak vége, mégha a hatalmas szerelem hamarosan gyermekkel ajándékozza is meg a — csak egyfelől — ifjú párt, aztán gyorsan még eggyel. A fiatalasszony 25 évesen már iskolába kísérgeti nagyobbik fiát. Az első boldog négy év varázsát azonban gonosz viharként söpri el a hír, hogy a férfinak szeretője van. Az asszonyka, aki addig szerelmes kábulatban figyelte férje minden mozdulatát, kezd kijózanodni. Keserűsége kíméletlen dacba csap át, s amit a korai házasságért feláldozott — egyetemet, barátokat és szabadabb életet — most pótolni kezdi. A bűneit hiába bánó férj kezéből kicsúszik az irányítás, és megdöbbenve veszi észre, hogy feleségének nem kell többé. Nem, semmilyen téren. Hiában építenek föl időközben gyönyörű házat, törpe fenyőkkel, pázsiton szaladgáló fajkutyákkal, hiába gyönyörűek a gyerekek, mintha megtörtént volna a jóvátehetetlen. A férfi egy nap hajnalban keres meg, és zokogva meséli, hogy felesége megint nem aludt otthon, és ó ezért most elviszi külföldre a gyerekeket, kiszökteti őket, mert azt akarja, hogy ö is tudja meg, milyen a magány, a kiszolgáltatottság, de csak azért teszi, mert szereti a feleségét és észre akarja téríteni. Két óra hosszán keresztül beszél és sír. Adjak tanácsot? Ugyan mit mondhatnék. Szeretni nem lehet más helyett. Annyit megjegyzek mégis, ne alázza meg magát. A gyerekszöktetést pedig nem akarom elhinni. Holott a férfi két hét múlva eltűnik a két kisfiúval. Külföldról hívja aztán a feleségét; ez még nyáron történt, most ősz van, anya és a kicsik több mint két hónapja nem látták egymást. A két ország között kiadatási egyezség nincs. Ötven napig nélkülük Klára irodalomtanárnó, és a második gyerekét szoptatta, amikor házassága ismerős fordulatot vett. A kéretlen harmadik ezúttal a legjobb barátnő volt. A férj elköltözött otthonról, s megkezdődött a válás indulatokkal, s eleddig fel sem tételezett jellemvonásokkal teletűzdelt procedúrája, elsó fokon az asszony kapta a gyerekeket. A volt férj fellebbezett, közben pedig, ahogy elóíratott, kéthetente látogatta gyerekeit. mígnem elérkezett augusztus közepe, a jog'szerinti nyári két hét ideje, a férfi el is vitte az 5 éves Zsoltot és a 3 éves Béluskát. Klára pedig — tanulmányútra — külföldre utazott. Hazatérve azonban azt látta, hogy lakásából eltűnt egy rakás gyerekholmi, s játék: a jelek nyilvánvalóan arra utaltak, hogy a férfi nem akarja visszahozni a gyerekeket. így is volt. Az anya hiába fordult gyámhatósághoz, rendőrséghez és bírósághoz, amíg jogerős döntés nincs, mondták neki, bármelyik szülőnél jogszerűen tartózkodik a gyerek. A dolog nem ettől volt tragikus. Mert bizony a volt férjhez is hiába ment, hiába könyörgött többször is a panelház zárt ajtaja előtt, az nem engedte látni a kicsiket. A kétségbeesett fiatalasszony ekkor fordult újságíróhoz. Én meg fölhívtam jogi szakértőt, gyámügyes tisztviselőt, akik csak megerősítettek abbéli gyanúmban, hogy bizony van joghézag a gyerekelhelyezés akár félévig is elhúzódó ügyintézésében, s igazából éppen a legkritikusabb időszakban szinte minden a sokszor indulatokkal túlfűtött szülőkre van bízva. A törvény, s a hivatal óvatos, ami persze érthető: az emberi rosszat nem javíthatja jó paragrafus. Legfeljebb kordában tarthatja. S ha nem, megtörténhet az, ami Klárával, aki hét hétig nem látta kicsinyeit. A jogerős döntés napján telefonon beszéltünk. Másodfokon megkapta a gyerekeket, fellebezésnek helye nincs. Ám se 6k, sem a férj nincs sehol. Utóbbi, úgy hallotta Klára, külföldre utazott. Most mit tegyen? A rendőrség nem intézkedik. Kérdem. mégis mire tippel. Talán a nagymamánál vannak a gyerekek, de vele nem beszélnek, ha bemutatkozik, nyomban lecsapják a kagylót. Végül megegyezünk, telefonálok én. Kedves, öreges nói hang a nagymamáé, a háttérből egyértelműen gyerekzajok hallatszanak. Kérdem, tud-e a jogerős döntésről. Nem tud. A fiával lehet-e beszélni? Nem lehet. Nem tudja, hol van? Nem. Otthoni telefonszámát esetleg. Azt sem tudja. Megmondaná, hol vannak a gyerekek? Nem tudja... Ennyi. Két nap múlva Kláránál megszólal a kapucsengő, Zsoltika beszél bele, mondja, hogy apa hazahozta őket. Ez az ügy talán rendeződik. Bár semmi biztosíték nincs arra, hogy két másik, egymást egykor szerető emberrel ne történjen meg újra. És újra. Darvasi László Gumievő nyestek meg a természetvédők A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Hessen tartományi Wetelári Természetvédelmi Központ között kialakult szoros kapcsolat alapján — német meghívásra — hatodmagammal 10 napot töltöttem az NSZK-ban. Jártunk például rögtön a megérkezés után a Giesseni Egyetem Vadbiológiai Intézetében. A gazdagon ellátott intézet sajátos kutatási témáját mutatta be: miért harapdálják a nyestek az autók gumialkatrészeit? A népautók országában az Audi és a Mercedes gyárnak bizony problémát okoznak a kicsinyke állatok azzal, hogy a kocsik mintegy 2 százalékában anyagi kárt és ezzel balesetveszélyt okoznak. Természetesen az említett gyárak anyagilag segítik a kutatómunkát. Az egyik legizgalmasabb program volt az asslári szemétlerakó telep megtekintése. A telep szervezésében és mindennapi munkájában már megvalósult az emberi igény, az akarat s a pénz összefogása. Ez természetesen a lakosság összefogását is jelenti van igénvük, tü relmük, lehetőségük a háztartásokban keletkező hulladékok percíz összegyűjtésére, feldolgozására, elhelyezésére vagy hasznosítására. Minden hulladékfajtát külön gyűjtenek (papír, üveg, szervetlen, szerves anyagok, fémek). Igy mód van arra, hogy a megfelelő szerves anyagokból gyorsított eljárással komposztot készítsenek. hogy a papírhulladék 80 százalékát újra hasznosítsák, az üveghulladékra üveggyárak épültek, s a fémhulladékot is újra beolvasztják. A közelmúlt hazai híreinek az ismeretében az is látható volt, hogy ebben a szisztémában szinte nincs lehetőség arra. hogy a kommunális hulladék közé veszélyes anyag kerülhessen (nem beszélve a többszázezres büntetés kockázatától). Bárhol jártunk a 10 nap folyamán, mindenütt látható volt. hogy a környezet- és természetvédelem a termelés „kalkulált"' része. Több helyen is felhívták a figyelmünket arra, hogy mezőgazdaság tartósan csak a természetvédelemmel összhangban lehet eredményes Ennek érdekében itt tesznek is a műtrágyát csak okkal használják, a gazdák a kötelező profitérdekeltség mellett is biztosítják az őshonos növényeknek és állatoknak az élő helyet. Például a tartományban megvalósuló gyepprogramban az intenzíven művelt táblák között érintetlen csíkokat hagynak, vagy a legelőre csak megfelelő számú állatot hajtanak ki. Vajon mi magyarázza mindezt a kétségtelenül meglévő nagy tőkeerőn kívül? Két olyan programpontunk is volt, amely világossá teszi az okokat. Jártunk az Obersuhli Oktatóközpontban. Itt felnőttek irányításával, nagyon gazdag információs anyag segítségével, igazán jól felszerelt termekben folyik a nevelömunka. S már maga a meghívásunk ténye, a meghívó szervezet léte magyarázat a magas színvonalra. A Wetzlári Oktatási Központ nagy élmény a pedagógusnak. Innen irányítják a terület tanárainak továbbképzését. Szakembereiknek felkészültsége, a központ kísérleti eszközei, gyakorlókertje, információtechnikájuk számunkra egyelőre elérhetetlennek látszik Kép-zavar Diákkorunkban nagy feladványnak számított — osztályozták is. ha jól emlékszem —, hogy mi a különbség talp alattnyi föld és talpalatnyi föld között. (Akkor még kötelező volt Szabó Pál regénye.) Egy életre megtanultuk: a talpunk alatti néhány négyzetdecimétert nem keverhetjük a napkeltétől napnyugtáig tartó földszerző gyaloglással. Ez a talp alattnyi föld jutott eszembe a tévé egyik szellemes klippjét csodálva, melyben Nagy Feró és társai régi mozgalmi- és úttöródalokat tettek idézőjelbe fergeteges humorral. nagyszerű képi ötletekkel, eredeti felhangokkal. Abban látható egy képsor: a budapesti tanácsköztásrasági emlékmű hatalmas matrózának félelmetes talpa alá szorítja Feró a fejét — egy tojáshéjérzékenységű emberfej egy rohanó óriás lába alatt. Élborzasztó és tragikomikus kép — túlmutat önmagán. S valami egészen új szemléletet és szellemiséget hordoz. Emlékeznek még a szakállas viccre: Mikor mennek ki Magyarországról az oroszok? Majd ha az Osztyapenko szobor lépést vált! (Ha-ha-ha). A lépésváltás megtörtént. Az Osztyapenko-szobor ma is áll, egyelőre átvészelte a múltkor még ellenzéki pártok szobordöntési akcióit. Nem áll viszont több Lenin-szobor (mintha egyedül ő lett volna bűnös hetven esztendő minden tragédiájáért). néhány köztéri alkotás sorsára vár, mely már megpecsételődni látszik. Ugyanakkor Göncz Árpád köztársasági elnökünk ukrajnai látogatásakor megígérte vendéglátóinak, hogy a hazánk területén elesett katonák emlékét ezután ápolni, sírjaikat gondozni fogjuk. Merthogy — fogalmazta meg — a halott katona nem ellenség. Éz már európai emelkedettségre és gondolkodásra valló megállapítás. Közelít a spanyol példához, ahol az utókor közös mementót emelt a polgárháború áldozatainak, függetlenül attól, melyik oldalon estek el. Talán ez a szemlélet és emelkedettség segítette a spanyol népet ahhoz, hogy a diktatúra bukását követően oly gyorsan és annyira látványosan képes volt felzárkózni Európához. Példájuk számunkra is tanulságos. Annak ellenére, hogy Szegeden, teszem azt a Széchenyi téri két szovjet emlékműnek sorsát hamarosan dűlőre kell vinni — a város központi tere nem privilegizált emlékhely, egy végre a realitásokhoz közelítő történelemszemlélet nyelvöltése. Az egykori ellenzék őszinte indulatból és némi propagandisztikus szándéktól vezérelve raktárba küldött szobrokat. Ám nem vallott nagy politikai realitásérzékre, hogy helyükre mindjárt Trianon emlékművét igyekeztek újraépíteni. Mintha egyre jobban igazolná a történelem, hogy a változások viharainak, átmeneti, forrongó időszakának érzelmi-indulati töltései nem éppen alkalnlasak köztéri szoborállításra. Egy-egy közösség — akár az egész nemzet — konszenzusa hitelesíthet egy-egy vállalkozást, legyen az egy kistelepülés parkba helyezett díszkútja vagy a nemzet mártírjainak hatalmas emlékműve. Nem hiszem, hogy olyan ötleteket kellene fölkarolni, mely szerint elég lenne a szovjet emlékművek csillagait nemzeti címerre, cirill betűs feliratait latin betűs magyar mondatra cserélni, s olcsón itt állhatna a szegedi hősök emlékműve. A Gellérthegyen lévó Szabadság-szoborról sem mosható le a legenda, mely szerint az a tragikus sorsú ifjú Horthy síremlékének készült. A szegedi „libáslány" 1957-ben készült. Az előző . évtizednél liberálisabb légkörben, megszabadulva a szocreál béklyóitól. Egy fiatal művész — Segesdi György — jelentós tette lett ez a szobor, bár a város közönsége sohasem fogadta be. Az első jelképekkel dolgozó, a görög mitológiát újragondoló és a kor plasztikai nyelvén megszólaló emlékmű született. Legjelentősebb szobrászunk, az Európa-szerte babérokat arató Varga Imre készítette a legautentikusabb Lenin-ábrázolást és a vatikáni magyar kápolna Mária Nagyasszonyát, a Kun Béla-emlékmüvet és a Szent István-mementót, a partizánemlékmúvet és a Károlyi-szobrot, hogy csak néhányat említsek. Mindegyik hibáikkal és erényeikkel — ideológiai tartalmuktól függetlenül is — kordokumentumok. A szegedi asszonyalak mellére nemrégiben címkét ragasztottak: Tej. Mosolyogtató ötlet az első esőig. Hasonlóan a pesti Váci utcán lévó Ferenczy Béni-fiúakthoz, melynek fütyije fényes a kéznyomoktól. Tóth Valéria Tiszaparti szoborsétányt megelőlegező bronzlányainak talpa alatt évek óta fütyül a szél. Ma már sejtem, nem egy talicska földre vár, ahol megvethetné lábát, hanem korunk új jelképére, az át-meg átvedló kaméleonra . a ,