Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-07 / 255. szám

4 Heti tévé- és rádióműsor 1990. október 7., vasárnap Magyarok A hazai közvéleményben az elmúlt évtizedek során különös kép alakult ki a nyugati országokban élő magy arokról. A hivatalos állaspont disszidenseknck, hazaárulóknak, majd a politikai légkör enyhülésével „külföldre szakadt hazánkfiainak" nevezte őket. A lakosság ezzel szemben úgy képzelte, hogy a nyugatra jutott magyarok döntő többsége irigylésre méltó karriert csinált, dúsgazdag vagy legalább az átlagosnál nagyobb jómóddal rendelkezik. A vélemény kialakításához hozzájárult a nyugatról hazalátogató rokonok, ismerősök viselkedése is. Ezek az emberek a számukra rendkívül kedvező valutaárfolyamok következtében magyarországi tartózkodásuk alatt olyan luxust engedhettek meg maguknak, amilyenről Nyugaton nem is álmodhattak volna. így sok átlagos nyugati magyar kisember, aki talán hónapokig takarékoskodta össze az útiköltséget a hazautazáshoz, Magyarországon egyszeriben milliomossá változott. Sokszor neki magának is tetszett ez a szerep, amit életéhen végre eljátszhatott, méghozzá szülőföldjén a rokonok és barátok társaságában. Nyugaton A valóság ezzel szemben sokkal szürkébb volt, mint az álomképek és a nyugati látogató kénytelen-kelletlen szerepjátszása, A milliomosokat és átlagon felüli vagyonnal rendelkező személyeket nagyon hamar öszs^e lehet számlálni a nyugati magyarság tömegében. Akadnak még valamivel többen jómódúak. a döntó többséget azonban azok a napi munkájukból éló kisemberek képviselik, akik egy küzdelmes élet alkonyán rászorulnak a nyugdíjra. Nem egy akad közöttük, aki a külföldön eltöltött évek, évtizedek után ismét haza szeretne költözni. Annál is inkább, mert az odakint kiutalt szerény összegű nyugdíj sokszór éppen csak a létminimumot biztosítja öreg napjaira. Magyarországon pedig ugyanebből az összegből sokkal kényelmesebben megélhet. A hazai újságolvasók közül talán kevesen figyeltek fel arra a rövid hírre, amely René Felber svájci külügyminiszter magyarországi látogatásáról tudósított. Á Svájci Államszövetség nem ajánlott fel különösen nagy öszszeget a magyar gazdaság megsegítésére. a két miniszter szándéknyilatkozata azonban tartalmazott.néhány olyan mondatot, amely rendkívül fontos a két ország kapcsolatában, elsősorban pedig komoly változást jelent a Svájcban élő maroknyi magyar csoport életében. René Felber kijelentette, hogy Svájc nem ellenzi többé a kettős állampolgárságot. Az a magyar tehát, aki felveszi a svájci állampolgárságot, mellette a magyart is megtarthatja. Politikai menedékjogot többé egyetlen magyar állampolgár sem élvezhet Svájcban, végül pedig a svájci állampolgársággal rendelkező magyarok hazatelepülésük esetén megkaphatják teljes svájci nyugdíjukat. Jelezte, hogy a nyugdíjkérdést rövidesen azoknak a magyaroknak az esetében is rendezni kívánják. akik Svájcban élnek, de csak magyar állampolgárok és eddig politikai menekültekként tartózkodtak az országban. Svájcban René Felber megállapítása szerint tízezer magyar szerzett államjxrlgárságot és háromezer azoknak a száma, akik nem svájci állampolgárok, hanem még mindig menekültekként élnek az országban, mint magyar állampolgárok. Az adatok nem egészen pontosak. A Svájci Menekültügyi Szervezet 1983-as statisztikája ugyanis összesen 16 ezer olyan személyről tudósít, aki magyar állampolgárként kapott az országban politikai menedékjogot. Amennyiben ezek közül Felber adatai szerint tízezer időközben svájci állampolgárságot szerzett, még mindig nem három, hanem hatezer a Svájcban éló magyar állampolgárok száma. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy él Svájcban hatezer magyar, aki évtizedek óta (sokan 1956 óta!) az országban tartózkodik, dolgozik, de nincs svájci állampolgársága. Ez alig érthető azok számára, akik nem ismerik a svájci törvényeket. Nincs jelenleg a földkerekségen még egy olyan ország, amelyikben az állampolgárság megszerzése olyan nehéz és körülményes lenne, mint Svájcban. Hozzájárult a nehézségekhez még az a gyakorlat is, hogy Svájc nem nézte jó szemmel, havalaki kettős állampolgár. Nyílt törvény ugyan nem létezett, amelyik határozottan megtiltotta volna a kettős állampolgárságot, de volt és van számos ilyen irányú rendelkezés, amelyet a hivatalnokok saját belátásuk szerint alkalmazhatnak. Ezek alapján az utóbbi években már szinte általánossá vált a gyakorlat, hogy a svájci állampolgárságot kérvényező magyartól követelték. hogy mondjon le magyar állampolgárságáról. Ha nem volt hajlandó aláírni a nyilatkozatot. elutasították állampolgársági kérvényüket. Az egyéb nehézségek mellett maga ez az intézkedés is többeket visszatartott" a svájci állampolgárság igénylésétől. Elsősorban éppen olyan személyeket, akik valóban politikai menekültekként érkeztek és ezért nem voltak hajlandók lemondani magyarságukról • • A megígért, de még életbe nem lépett intézkedés rendezni fogja azoknak a magyaroknak a sorsát, akik közül sokan az okmány szerint nem is magyarok többé, mert vagy könnyelműségből, vagy félelemből lemondták magyar állampolgárságukról. Velük szemben most is hátrányosabb helyzetbe kerültek éppen azok, akik idegen világban is magyarok maradtak, magyarok akartak maradni. A többiek eddig is utazgathattak Magyarországra a svájci útlevelükkel, amiért odahaza is tisztelettel bántak velük. Ók viszont a menekültútlevelükkel mindenhová utazhattak, csak éppen Magyarországra nem. Mert ha mégis megtették, elvesztették a menedékjogukat, bármikor kiutasíthatták őket az országból. Ezentúl nem kell továbbra a menekültség hátrányaival élniük, kiválthatják a magyar útlevelüket, de a nyugdíj kérdésében még mindig hátrányban maradnak. Csak remélhetik, hogy az ígéret szerint az ó problémájukat is megoldják. A kérdés csak az. hogy mikor. • • A svájci órák ugyan pontosak, de rendkívül lassan járnak. Az ötvenhatos svájci magyarok közül pedig már sokan betöltötték a nyugdíjas korhatárt és számuk napról napra szaporodik. Ók is dolgoztak évtizedeken át Svájcnak, kiérdemelték a nyugdíjat. Talán sokkal szívesebben hazaköltöznének végre az idegen országból. melyet nem tekintettek hazájuknak és ezt nem is tagadták. Nem próbálták a vizsgáztatóbizottságok előtt Teli Vilmos unokájának szerepét magukra erőltetni egy okmány kedvéért, mint sok más társuk. Most megint ők vannak hátrányban azért, mert nem hazudtak. Mert elhitték, hogy a szabad, nyugati világban nem kell hazudrti. szerepet játszani, mint a kommunista rendszerben, amelyikből elmenekültek. Felber miniszter magyarországi látogatása után egy kis remény felcsillan a lelkükben. Ha már megindult egy folyamat, talán az ő helyzetük rendezése is sorra kerül. Talán még megérik azt a napot, amikor viszontláthatják szülőföldjüket. Talán a miniszter urak tárgyalásai, jegyzékei, szerződései számukra is lehetővé teszik, hogy hosszú évek viszontagságai után hazatérhessenek és ha életükben elűzték őket innen, legalább hazai földben nyugodhassanak. Vezényi Pál Zürich Oszi napsütésben Sivatagi divat A divatba is betört az Öböl menti válság: André Van Pier amerikai divattervező New Yorkban mutatta be a legújabb közel-keleti konfliktushelyzet által inspirált kollekcióját ,„4 sivatag divatja" mottóval. Az amerikai zászlóval díszített háttér előtt a manökenek a Szaúd-Arábiába vezényelt amerikai katonák egyenruháinak stilizált változatait mutatták be: terepszínűre álcázott együtteseket különböző sisakokkal. A mester azonban — aki többek között Diana Ross, Madonna. Elizabeth Taylor és Liza Minelli toalettjeit tervezi — nem elégszik meg ennyivel. Aranylaméba öltözteti képzeletbeli katonáit, mert ugyan mi lehetne praktikusabb a sivatagban való álcázáshoz? „Labdázó fiúk halálba merülnek" > Dokumentumkötet a vásárhelyi leventék háborús kálváriájáról Különleges olvasmány a Csongrád Megyei Levéltár kiadásában megjelent legújabb tanulmánykötet. Sem végigolvasni. sem elolvasásra buzdító célzattal ismertetni nem lehet a kötelezőnek elismert alapelv: „Sine ira et studio" megsértése nélkül. A vaskos, háromszáz oldalas kötet mindegyik lapja* — még a „száraz" adatokat sorjáztató kimutatások, statisztikai adatok, névsorok is mély érzelmeket keltenek. Megrendülés, harag, részvét, hitetlenkedő csodálkozás, felháborodás hullámzik az olvasóban, pedig nem Szolzsenyictn vagy Salamov sötétvörös sorait olvassa, hanem tollforgatáshoz nem szokott „egyszerű emberek" visszaemlékezéseit a háborúról, a hadifogságról. Közel fél évszázaddal a II. világháború befejezése után nyílhattak föl újra a háborús nemzedék még élő tagjaiban a tanúságtevó emlékezés korábban szigorú kezek által lezárt zsilipjei, s tör eló a lelkek mélyéről az átélt szenvedések, megpróbáltatások áradata. A XX. század közepének Magyarországában újra érvényesült a görög mitológia kreóni diszkriminációja: „De Polyneikést, mert elhullt vesztett ügyért / Ilyen parancs fut szét a város népe közt / Hogy eltemetni, sem siratni nem szabad..." Ám a 80-as évek vége felé egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Kreón hatalma összeomlik, markának szorítása gyengül, s a még éló Antigonék elhantolhatják végre testvéreiket. A Hódmezővásárhely és Környéke Volt Leventék és Hadifoglyok Baráti Köre 1989 októberében emléktáblát állított a Szent Istvántemplom falán a háborúban, hadifogságban elpusztult 130 bajtársa emlékére. De nemcsak ennyi történt. A hosszú nevű „Baráti Kör" rövid története és eddigi működése jól példázza, milyen lelki, szellemi energiák szabadulnak föl. s töltenek be nélkülözhetetlenül fontos társadalmi funkciót, ha lehetőség nyílik az ún. „civil társadalom" kisebb-nagyobb csoportjainak szerveződésére és működésére. Nem kell hozzá más. csak polgári szabadság — s néhány rátermett, okos, szervezőkészséggel megáldott ember. S hogy ilyenek mindig, mindenhol vannak, bizonyság rá e most megjelent dokumentumkötet keletkezéstörténete is. Pár évvel ezelőtt az egyik volt levente és hadifogoly, Tárkány Szűcs Imre — Farkas Ferenc gimnáziumi tanár biztatására és segítségével — találkozóra hívta össze egykori bajtársait. A találkozást „emléktúra" követte, majd létrejött a „Baráti Kör", szervezőbizottság alakult egy emléktábla fölállítására, szerkesztőbizottság a visszaemlékezések, dokumentumok öszszegyűjtésére. S hogy a gyűjtőmunka és a kötetbe rendezés nem amatőr módon, hanem nagyon is szakszerűen, „lege artis" ment végbe, az a Herczeg Mihály érdeme, aki egy személyben volt egykori levente és kiváló helytörténeti kutató. A sorozatszerkesztő Blazovich László pedig felismerte, hogy történelmünk fehér foltjainak eltüntetéséhez milyen páratlanul értékes, a huszonnegyedik órában összegereblyézett anyag gyúlt itt össze, és vállalta a szponzor szerepét, Gaál Endre történész pedig a szerkesztésben segített. A kötet törzsanyagát a közel ötven szerző visszaemlékezéseiből tematikusan összeszerkesztett „Kollektív emlékezés" címú fejezet adja. Végigkövethetjük a közel kétezer 16—18 éves fiú sorsának stációit a 44 szeptember végi „elvezényléstól" kezdve a hadi út magyarországi állomásain, harctereken, fogolytáborokon át a hazatérésig. (Kitúnó szerkesztői truváj a hadifogságot bemutató fejezetek groteszk ellenpontözása: mottóként egy-egy idézet a Genfi Egyezményből, aztán az emlékezők tanúságtétele a valóságról: a fogolytét embertelen, jogtipró, kegyetlen körülményeiről.) Olvasás közben eltűnődhetünk a háború rémálomszerű apokalipszisén, az embersorsok kiszámíthatatlanságán, az emberi természet, a jellemek különbözőségén. Milyen titkos törvény szabja meg. hogy kinek sikerül a szökés, kit talál el a golyó, kit visz el a felkktífusz, ki gyógyul föl a legsúlyosabb betegségből is, ki és miért kerül haza már 45 tavaszán, ki pedig csak (s ez a többség!) 48 végén? S a jellemek különbözősége! Vörösmarty definíciója: „Ez őrült sár, ez isten arcú lény" sehol sem olyan érvényes, mint a háború, a rabság extrém körülményei között. Itt aztán törvényszerűen lemállik a szocializációs máz, s kiderül, ki a derék, a becsületes bajtárs, és ki a rongyember. A kötet „Dokumentumok" címú zárófejezetében korabeli falragaszok, újságcikkek, fogságnaplók, levelek, sót versek is olvashatók. A dokumentumgyűjtemény bábáinak jóvoltából a némaságra ítélt háborús nemzedék még éló tagjai most nyilvánosan is megszólalhattak, tanúságot téve átélt szenvedéseikről, századunk történelmének legtragikusabb szakaszáról. Tanúságot tettek a visszaemlékezók, de tanúságot tett e nemzedék tragédiájáról az a bajtársuk is,-aki a szerkesztői felkérésre ezt a választ küldte: „A fogságomban elszenvedett nyomorúságot szándékosan nem írtam le. Miért bűnhődtem? Még ma sem tudom, amiért ifjú életem, fiatalságom oda kellett adnom." Foldesi Ferenc Somogyi Karoly ne felvétele N

em kedvelem az olyan politikusokat. akik nem ismerik bé, hogy kedvük tellett a hatalomra jutásban. A sportolókkal ellentétben, akiket egyegy győzelem jobban megvisel a tucatnyi vereségnél, az ilyen politikusok nemcsak, hogy hivatásszerűen képmutatók. de elmondhatják azt is magukról, hogy... Sajnos, a hatalom mai elitjét — állandó hivatkozási alapjuk — a nép, de elsősorban (ezt jobban kedvelik) a nemzet emelte föl. Mi sem természetesebb rendszerváltás után. mint az új hatalomra törők közötti marakodás. Nincs is ebben semmi kivetnivaló: aki kívül esett ezennel a hatalom kis és nagy varázskörein, az még nem adja fel. be akar jutni, aki bent van, az nem hagyja magát kiebruPillanatkép Ami azt illeti... dalni onnan. A nagy játszma szórakoztató és élvezetes is lehetne, a hivatkozási alapként élni hivatottak számára, csakhogy egyelóre nem az. Ha társadalmunk nem züllik ismét bele egy. vagy több. rövidebb-hosszabb diktatúrába — mert erre is vannak esélyeink — akkor előbb, de inkább utóbb a mostani ellenzékbe szorultak többsége is megízlelheti a hatalomgyakorlás ízét. s azokkal együtt, akiknek már egyszer nem volt savanyú a szóló, szóval ha már az újabb és újabb elittek leváltották egymást, de nem egészen, s megszokták a kompromisszumokat: nos akkor mikor már kikaparták a magukét, talán rájönnek arra, ha többet akarnak — nélkülünk, párton-, „nemzeten", de legfőképp hatalmonkívüliek nélkül nem vihetik többre. Addig, amíg meg nem ejtik a kiegyezést magukkal s velünk, az ország bizony nehezen kezelhető lesz. mert a mindenkori indulatok manipuláihatóak: lesz szeretem — és nemszeretem polgár, és egyéb felelőtlen megnyilvánulások. mint a zsidózás és a magyarkodás. Hiába nem kérünk ebből, akkor is kapunk belőle... De hol is tartottunk? Az idóben szolidan-szerényen előrehaladó gyorsvonat másod osztályú kupéjában lejegyezte: Varga Iván