Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-28 / 274. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 80. évfolyam, 274. szám 1990. október 28., vasárnap ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 101 + 20 forint Ára: 5,30 forint A blokád második napja Várj, míg sötét lesz! Délután 6 óra. A Gábriel Taxi központjában másodnapja óriási a nyüzsgés. A főnökkel szeretnék beszélni. Veszprémi Károly éppen a barikádoknak titulált gépkocsi-úttorlaszok sorra járására, szemléjére készül, fel szeretné mérni az estére várható helyzetet. Affelól érdeklődök, mire jutottak egy órája a megyei rendőrkapitányságra összehívott egyeztető tárgyaláson. Invitál, tartsak vele, mert kevés az ideje, a kocsiban majd elmondja. Vele tartok. Elsó úticélunk egy „polgári bankád". — Egyre több a spontán útlezárás, — mondja — a lakosság már péntek éjszaka mellénk állt, először élelmet hoztak, leálltak megbeszélni a helyzetet, politizáltak, végül sokan maradtak reggelig, sót fellelkesedve tovább. — Nem tartanak attól, hogy rövidesen elvesztik a helyzet fölötti uralmat, ellenőrzést? — Be kell vallanom, már több ponton úgy éreztem, hosszú távon nehéz lesz a polgári lakosság megmozdulásaiért felelősséget vállalnunk. — Az egyeztető tárgyaláson miben állapodtak meg, kik voltak jelen? — A polgármesterrel, a rendőrséggel, a többi taxitársaság képviselőivel és a Murányi utcai barikádról érkezett nemzetiszín-karszalagos civilekkel ültünk egy asztalhoz. Abban sikerült megegyeznünk, hogy vasárnap háromszor egy órán át nyitjuk fel a kordont a felgyülemlett gépkocsik előtt. Időközben megérkeztünk a zárás (újdonsült szakszó) helyszínére. A töltés szélén gyülekező árnykupacot tábortűz világítja meg (gépkocsik, teherautók, férfiak, nők, gyerekek), bográcsban vacsorát főznek, készülnek az éjszakára. A taxis főnök embereit keresi, de már elsó ránézésre látható, itt a lakótelepek népe uralja a terepet. Igazi vezetőjük nincs, de eltökélték: — Itt senki nem fog átjutni, mi nem nyitunk, nem csikicsukizunk, mert akkor nincssemmi értelme... Nem azért fagyoskodtunk itt egész éjszaka, hogy most a taxisok kinyissanak! — háborog alkalmi szóvivőjük, mikor a taxisok képviselője arra kéri, hangolják össze akcióikat. Később a tömeg félmondatokban helyesbít, azért mindenkit átengednek, aki rászorul. A rendőrség menesztette rábeszélóként fiatal főhadnagy érkezik, és arra kéri a civil „őrséget", a városból kijutni akaró kamionosokat, külföldieket engedjék ki, hogy dühükben ne tehessenek kárt a város területén s annak lakóiban. (Ennek veszélye, úgy túnik, mindinkább fennáll.) — Mi nem tudjuk Önöket megvédeni, — győzködi a rendőrtiszt a nem és nem engedő kupaktanácsot — legalább holnap reggel 9-kor jöjjenek be választott képviselőik az egyeztető tárgyalásra! — Jó, majd meglátjuk — válaszolják azok. Eközben két rendőr enni kér. — Miért adjak B

ekövetkezett amit titkon vártunk, de amit szívesen elkerültünk volna: tegnap megéltük a taxis blokád második napját. Az események főszereplói, a kormány tagjai és a szállítók képviselői maratoni tárgyalássorozatba kezdtek, s bár többször megcsillant a megegyezés reménye, sajnos lapzártáig nem kaptunk értesítést a végleges döntésről. Közben Göncz Árpád visszavonta pénteki javaslatát, így nem hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülésszakát. Egyre-másra születtek viszont a nyílt levelek, állásfoglalások, nyilatkozatok, pro és kontra. Pártok, politikai és társadalmi szervezetek, önkormányzatok nyilvánítottak véleményt — döntő többségük egyetértését és szolidaritását fejezte ki a taxis demonstrációval kapcsolatban, de valamennyien óva intettek, nehogy ez az akció társadalmi földindulássá váljon. A helyzet valóban pattanásig feszült az esti órákra, s a fáradtság, a mind több atrocitás, a türelemvesztés egyre jobban megosztotta az ország népét. A külföldi visszhang is változatos: legtöbb, demokrácián edzett nyugati ország sajtója úgy ítéli meg, hogy demokratikus ország lakóinak vagy egyes csoportjainak joguk van a sztrájkhoz, utcai demonstrációhoz, de csak szabályozott keretek között, olyan módon, mely nem sérti mások emberi szabadságjogait. Munkatársaink egész nap a várost járva szegedi körképet készítettek — reményeink szerint hiteleset. Lapunk első, második és hatodik oldalán olvashatják beszámolóinkat és az Önök reflexióit. >.ekik, ók lesznek, akik először közénk csapnak! — tiltakozik a zsíroskenyeret osztó asszony. - Dehogyis, átálltak hozzánk, velünk vannak! — nyugtatják meg mások. Végül a rendőrök is ráharapnak a vékonyan kent kenyérszeletekre, s ahogy majszolják, semmi sem különbözteti meg óket környezetüktől, egyenruhájuk színe belevesz a zseblámpák pásztázta kilátástalan sötétbe. Varga Ivan Állóháború a kapuk előtt Hatalmas csend és béke költözött szombat délelőtt Szeged belvárosára. Az üres parkolók autókról álmodtak, az üzletekben éppen csak lézengett néhány bennszülött, a legtöbben gépkocsijukat is otthon hagyták. Hónapok óta először a kiskörúton is tiszta levegőt szívhattak a sétálók. Aki nem kényszerült arra, hogy a város erdesebb részére menjen, azt gondolhatta, az idilli béke napja volt a tegnapi. A benzinbarikádokon viszont erről semmit sem tudtak. A több mint 24 órája tartó tiltakozás tegnap már valóságos állóháborúvá merevedett országszerte. Szegeden sem csak a taxisok tiltakoztak, s már hírből sem csak a benzin volt az elégedetlenség tárgya. A hangulat is fel-felizzott a legtöbb városkapuban. Hajnalban mindenhová eljutott a hír. az éjjel egy török kamionos Algyónél átszakította a kordont, csak nagy nehezen lehetett megállítani. — Itt minden csendes. Várunk, hallgatjuk a rádiót, mikor óhajt lemondani végre a kormány — fogadtak a József Attila sugárút végén. — És ha nem hátrálnak meg? — A mi autóinkban is tönkre ment a hátramenet. Álljuk a sarat. Ki parancsol itt, uram? A környékbeli panelházakból forró teával, zsíroskenyérrel és cigarettával látták el a szegediek a tiltakozókat. A hangulaton mégis érződött, a hosszú várakozás egyik oldalon sem tett jót senkinek. Reggel 9kor szinte teljesen kihalt az északi kör.ut. Ilyenkor csak az ül autóba, akinek okvetlenül muszáj, vagy akinek az elmúlt napok eseményei végleg elvették az eszét. A budapesti út kapujában teherautók, személykocsik, s emberek éló kordonja állja el az utat. Minden mozdulatlan, csak az élelmiszert szállító autók előtt nyílik meg egy-egy pillanatra a kordon. Ha kisbaba is van a kocsiban és el tud vergődni a blokádig — átengedik. — A csirkéimet kel! megetetnem Dorozsmán, engedjenek át. különben ott pusztul a többszáz jószág — kérleli a kordon elótt állókat egy idősebb úr, Mivel választ sem kap a nagy forgatagban, a közelben álló rendőrhöz fordul, aki aligha tehet mást. széttárja a karjait. — Most mondja meg, mit csináljak! Hát ki parancsol ebben az országban? — Attól tartok, már senki. Nem minden próbálkozás zajlott ilyen békésen. Több helyen is megkísérelték az autósok áttörni a kordont. — A balkániakkal van a legtöbb baj. A nyugatiak megértik miról van szó, türelemmel várnak. A keleti turisták viszont agresszívek — mondja egy kialvatlan, borostás úr. — Békességet akarunk, megpróbáljuk közös eróvel fenntartani a rendet. Van közöttünk szobafestő, jogász, tanár, segédmunkás. A bajai úti elágazás már pénteken is a csendesebbek közé tartozott. Tegnap is kulturáltan és fegyelmezetten állták itt a sarat a főleg taxisokból álló tiltakozók. — Hallottad, a Marx téren beverték a kirakatokat? — súgta oda valaki a biztos fülest. Nem is riporter, aki ennek a szövegnek be nem dói. Tíz perc múlva rájöttünk, alaposan felültettek. Hleba — nyet! A legkülönfélébb rémhírek terjednek el kora délelőtt a röszkei úti blokádról, ahol állítólag nemzetközi bokszmeccset vívtak magyarok, lengyelek, jugoszlávok. — Éjjel néhányan botokkal támadtak ránk, mert megelégelték a várakozást. De olyan külföldi is akadt, akit tegnap hazaengedtünk és ma megint itt van, csak a sor túloldalán, ki nem hagyná a napi ügyeletes csencselést. (Folytatás a 2. oldalon.) K ^ % i*} 4bift*f f* ím -Wimmr- . < fcWP ••'. i » ym ' 4* % « . „ • ... jf •••• , • .• * • ' • - - >-• ...:••» v t 4