Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)
1990-10-26 / 272. szám
8 Panoráma 1990. október 26., péntek Eggyel több energiatermelő blokk üzemel Százhalombattán a Duna Menti Hőerőműben a szovjet villamosenergia-szállítások átmeneti átütemezése miatt — mondta Gálos Tibor vezérigazgató és Kolozár György igazgatóhelyettes az :MTt tudósítójának érdeklődésére. Hozzátették, hogy az erőmű működése egyébként természetszerűleg alkalmazkodott az importenergia vételezéséhez, de a változások egyelőre lényegileg nem befolyásolják a termelést. Magyarázatként hozzáfűzték, hogy a napi energiatermelés görbéje egy M betűhöz hasonlítható, amelynek két csúcsát a reggeli és az esti ugrásszerű energiafogyasztás jelenti. A szovjet import ütemezésének megváltoztatásával a csúcsidőszakokban kevesebb, a köztes időben több energia érkezik A kiesőt pótolni kell, mig a köztes időben érkező többlet miatt csökkentett terheléssel dolgozni. A százhalombattai szakemberek szerint a kieső körülbelül 900 megawattot lehet pótolni, természetesen valamennyi hazai villamosenergia-termelő cégnek megvan ebben a szerepe Százhalombattán az eddig üzemeltetett három 215 megawattos blokk helyett most négyet járatnak. Ezeket a hatalmas monstrumokat azonban nem lehet az igények szerint ki- és bekapcsolgatni, hanem egész nap kell járatni, még akkor is, ha csak egy vagy két órára van szükség többletteljesítményükre. Százhalombattán van még tartalél:, hiszen összesen hat darab 215 megawattos blokk létezik, ebből kettő jelenleg karbantartás alatt áll. Ezek bevonása a szovjet energiaszállítások stabilitásának és a téli időjárásnak is függvénye. (MTT) Pillanatkép Mogyoróscsoki-rejtély Egy késő őszi estén apa és fia remek szatyrokkal felszerelkezve indul a boltba. A fiú már otthon belekezd a kérlelésbe — talán a boltig elérheti célját —, hogy egy szép tábla csoki kellene neki, az milyen jólesne, apa, egy késő ószi este. Az apa beletúr az aprópénzbe: — Fiam, mi szegények vagyunk, a mogyorós csoki nem fér a keretbe. A fiú, persze, torábbra sem adja fel, az apa csak a fejét simogatja, mikor beszállnak a liftbe. Egy férfi már áll a liftben, melyben enyhe cigarettafüst gomolyog. Egy slukk következik, majd a férfi a Uft aljára hamuzik. Az apa köhécsel, és rászól a férfira: — Kérem, ne hamuzzon össze mindent, mi itt étünk. A férfi kissé zavarba jön, a lift oldalán elnyomja a cigarettát. A hangulat feszült, mintha nem is haladna a lift, kényelmetlen. Végre kinyílik az ajtó, és mindenki fellélegzik. — Apa. miért mondtad a bácsinak, hogy ne hamuzzon a liftbe? — Mert kisfiam, itt minden a miénk, a lift is. — A miénk? — csodálkozik a fiú. Kicsit elgondolkodott, majd megint megszólalt: — Minden a miénk? Akkor mi gazdagok vagyunk! Egy mogyorós csoki meg st fcotytyan. Az apa nem tudta elmagyarázni, hogy is van ez. mert ő se nagyon értette, csak annyit mondott: — Van otthon keksz. P. Sz. Százhalombatta alkalmazkodik Szeszélyes évszázadok Hz idei aszályról „A májusi eső aranyat ér" — tartja a népi bölcsesség. De még a júniusi eső is sokat ér — tehetnénk hozzá. Az idei év egy kissé rácáfol erre, hiszen ezen igazán aszályos évben Szegeden május— júniusban összesen 112 milliméter esőt mértek, ami csak 10 milliméterrel marad el a 70 éves átlag. tói. Viszont nagyon hiányzott az év első négy hónapjában a Csapadék, igy kevés volt a vegetációs időszak kezdetén a talajban tárolt víz. Mielőtt azonban közelebbről megvisgálnánk az idei év vegetációs! időszakának vízhiányát, tekintsünk egy kissé távolabbra vissza. A leghosszabb csapadéksorozattal Budapest rendelkezik: 1841 óta folyamatosan mérik a fővárosban a csapadékot. Ha ebből a 150 éves sorozatiból kiválasztjuk a legszárazabb 25 esztendőt és ezeket a csapadékhiány mértéke szerint rangsoroljuk, akkor érdekes képet kapunk. Az eddigi legszárazabb év 1857 volt 326 milliméter évi csa1973: 246 mm 1983: 248 mm 1961: 272 mm 1.990: 274 mm 1988: 290 mm padékkal. a következő 357 milliméter szeggel, a harmadik razabb év 1973 volt milliméter) stb. Az első hét legszárazabb év közül négy a múlt században fordult elő, és csak három ebben a században. Igaz viszont hogy a jelen évszázadban a legtöbb száraz év 1971 óta fordult elő: az ideit ::nem számítva. 20 év alatt 7 nagyon száraz volt Talán nem járok mee«e az igazságtól, ha azt mondom, hogy a számára a januártól tus végéig lehullott a legfontosabb Ebből a szemszögből nézve 1990. elsó 8 hónapjában lehullott csapadék 274 milliméter volt ami a sokévi átlag (363) 75,5 százaléka. (Megjegyzem. hogy júniusban 71. júliusban 70 milliméter eső hullott ez a két hónap már egy kissé megkésve hozta meg a nedvességet) Állítsuk sorrendbe — a 8 első hónap csapadékötszegét figyelembe véve — az utóbbi évek közül a legszárazabbakat a szegedi mérések alapján: 67.8 % 68 J % 74.9 % 75.5 % 79.9 % Kerekpárral, busszal a Délafrikai Köztársaságban December közepén két szegedi fiatal, egy fiú és egy lány, tölthet két hónapot Afrika legdélébben fekvő országában a Deadership South szervezésében. A szervezet 1986-ban alakult a dél-afrikai Cape Townban, célja mélyen humanitárius: hirdeti a fajok közti egyenlőséget, segít az elmaradott területeken élő fekete lakosságnak, egyszerű eszközökkel látja el óket. egészségügyi felvilágosítást végez, az ember és a természeti környezet kölcsönhatásait vizsgálja. A Szegedről kiutazók a szervezet ezen tevékenységeibe kapcsolódnak be, pontosabban az EDU-BUS és az EDU-BIKE programokba. Az EDU-BUS egy 36 fős autóbuszos expedíciót takar, melynek során eljutnak Transvaalba. Az előző program folytatása az EDU-BIKE, amin január 9-étől január 30-áig vesznek részt a kiutazók. Ennek során az egyik területi központjukban (TranSkei városa) bekapcsolódnának a helyi oktatási, kulturális centrum munkájába Ami az érdekességét, külön izgalmát jelenti ennek a programnak. hogy a környék közössegeit terepbicikliken (és egy minibuszszal, ami a felszerelést szállít ja) érnék el. Az érdeklődók bővebb információt a következő címen találhatnak, ugyanitt lehet jelentkezni is: JATE Ifjúsági Külügyi Iroda, Szeged 6720, Dugonics tér 12. Tel.: (62) 24-326 A jelentkezési határidő: 1990. október 27. Magyar Fizikus Hallgatók Egyesülete Szegedi Bizottság, Sneider János szervező összehasonlításul két múlt századbeli adat: 1857: 1865: 205 mm 264 mm Meg kell jegyezni, hogy az 1857. évj aszály következtében az akkori Magyarország állatállományának, fele elpusztult. A Fertő-tó teljesen kiszáradt Végül nézzük meg a má1939: lil«9: 1970: 1954: 1981: 1987: 1984: 475 min 454 tnm 443 mm 435 mm 404 mm 397 mm 380 mm 56,5% 72.7 % slk végletet is. azaz a nagyon nedves évekét. Itt is az első 8 hónap csapadékösszegét vesszük alapul, azaz a januártól augusztus véfSéig lehullott csapadékösszeget. 130.8% 125 % 122 % 119 % •?• 111,3% 109.4 % 104.7 % A múlt századból két további nedves év adatai: 1870: 1872: 540 mm 500 mm Figyelmet érderrel. hogy az 1980-as évek közül három (1981, 1984. 1987> nedvességtöbbletével tűnik ki. és csupán kettő '1983. 1988) volt erősen aszályos. A felsarolt adatokból az is világosan kiderül, hogv mind a szélsőségesen száraz, mind a rendkívül nedves évek t.e148,8 % 131.1% kintetében a múlt század mindeddig felülmúlta a mi századunkat Ehhez még hozzá kell tenni, hogy óeha Hátunk époen a csapadék szempontjából a -legszeszé^ Ívesebb Dr. Koppány György JATE Reggel, falun Gyenes Kálmán felvételei