Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)
1990-10-03 / 251. szám
2 Röviden 1990. október 3., szerda (Folytatás az 1. oldalról.) kű figyelembevételével kell a jogosultságokat és kedvezményeket meghatározni. A kormány privatizációs programjában a földtulajdonnak kivételként való kezelése — tehát az eredeti tulajdonviszonyok természetbeni visszaállítása — n tulajdonszerzésben személyek közötti megkülönböztetéssé válna. Márpedig figyelembe kellene venni a vállalkozáshoz való jogot is, mert a privatizáció és a föld reprivatizációja is elsősorban a vállalkozói gazdaságok kialakítását szolgálja. A kivételesen megengedett különbségtétel csak akkor lehet alkotmányos, ha a volt tulajdonosok és a nem tulajdonosok szempontjait azonos körültekintéssel és elfogulatlansággal mérlegelik. Az alkotmányértelmezést indítvány második, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tulajdonára vonatkozó kérdésekre válaszolva az Alkotmánybíróság utalt az alkotmány azon rendelkezésére, mely szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot, s tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság nem lát alkotmányos indokot arra, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, mint a gazdasági társaságok egyik fajtáját, törvényben megfosszák tulajdonuktól. A termelőszövetkezetek tulajdona, ezen belül a termőföld, mint gazdasági társaság tulajdona, alkotmányos védelem alatt áll. A határozat ismertetését követő rövid sajtótájékoztatón, kérdésekre válaszolva dr. Sólyam László kijelentette: az Alkotmánybírósága határozatban közölt álláspontjait — az indoklásban foglaltakon túl — nem magyarázza. A kormány által feltett absztrakt kérdésre, a bírói terület absztrakt választ adott. (MTI) Független értelmiségiek levele Göncz Árpádhoz Kilencvenkilenc értelmiségi Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének nyílt levelet küldött, amelyben a kereszténység és a magyarság szellemében tiltakoznak az ellen, hogy bárki bárkit önkényes — „faji", felekezeti stb. — szempontok szerint a nyilvánosság előtt ki akarjon rekeszteni az ország egyenrangú állampolgárai közül. Kérik Göncz Árpádot nyilvánítsa ki: ez az ország több csonkítást már nem tud elviselni, és tűrhetetlen, hogy ezt most itthon kíséreljék meg (MTI) Rádiótelex Átalakult a Hangya Szövetséggé alakult át a Hangya mozgalom, melynek feladata a hozzájuk tartozó egyéni gazdálkodók, kiskereskedők, szövetkezetek, kít.-k gazdasági érdekképviselete — mondta Pongor Zoltán a szövetség elnöke keddi sajtótájékoztatójukon. Tagként októbertől részt vesz a Hangya Szövetség az Országos Szövetkezeti Tanács munkájában, fgy a szövetkezeteket érintő lényeges kérdések megtárgyalásában folyamatosan képviselik tagjaik érdekeit, de e fórum révén kapcsolatot tartanak a többi érdekképviselettel is. Visszaléptek a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségébe is, így a külföldi szövetkezeti mozgalmakkal is fel tudják venni a kapcsolatot. I A kitüntetett szegediek A Tiszatáj szerkesztői és Imre Zoltán koreográfus A „Magyar Művészetért Alapítvány " díjai A Magyar Művészetért Alapítvány' kuratóriuma meghozta döntését: az idén kiket jutalmaz kiemelkedő művészi tevékenységükért, életművükért. A díjakat november 8-án, a Nemzeti Színházban, a Csongor és Tünde cimű darab díszelőadását megelőzően adják át a művészeknek, akiknek névsorát kedden sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra. Az idén harmadik alkalommal osztják ki az időközben megszűnt Magyar Ifjúság cimű lap által életre hívott alapítvány díját: az aranyozott erdélyi sodronyzománc emlékérmet, és a vele járó 100 ezer forintot. A tizennégy tagú kuratórium — Sinkovits Imre elnökletével — úgy döntött, hogy az irodalmi élet tisztaságának bátor, következetes megvédéséért a Tiszatáj című lap négy szerkesztőjének — Annus Józsefnek, Ilia Mihálynak, Olasz Sándornak és Vörös Lászlónak adják a díjat. Az elmúlt esztendőben kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó alkotók közül Nagy Gáspár költő, Gulyás György karmester, Balikó Tamás színházi rendező, Szőts István filmrendező, Eperjes Károly színész, Tolnai Klári színművésznő, Imre Zoltán tánckoreográfus, Udvardi Erzsébet festőművész és Kő Pál szobrász érdemelte ki az elismerést. A népművészeti díjat Berecz András énekművésznek, az építőművészet díját Csete Györgynek ítélték, a határon túli magyar művészet díját pedig megosztva Herczeg Jánosnak és Gombos Gyulának adományozták. Döntöttek két különdíjról is: az egyiket Szörényi Levente és Bródy János, a másikat pedig a korondi fazekasművészet leghitelesebb három képviselője kapta, vezetőjük Páll Antal fazekasmester. Minthogy a Tiszatáj szerkesztőinek leváltását, majd évek múlva tortént visszahelyezését lapunk is figyelemmel kisérte (amennyire kísérhette, azokban a telefonutasításos időkben), természetes, hogy kíváncsiak voltunk arra, hogyan fogadta e négy irodalmár a kései (de tán nem késői) elismerést. Annus József: — Csak közhellyel tudok válaszolni: jólesik. Már csak azért is, mert ez egy olyan díj, aminek a kuratórium adja az igazi rangját, tekintélyét. Pár éve e díjnak a Kossuth-díjnál is nagyobb presztízse volt, mert a hatalom a létezését sem nézte jó szemmel — ellendíjként tartotta számon. Nem véletlen, hogy a politikusok közül csupán Pozsgay Imre vállalta a kuratóriumi tagságot. Ilia Mihály: — Nagy meglepetéssel értesültem erről a díjról, mert a szerkesztésért elismerést soha, bántalmat, rúgást annál inkább kaptam. Igaz ugyanakkor, hogy a szakmában a legtöbb jó szót e munka miatt kaptam, a legtöbb barátot ennek révén szereztem. A díj azért is meglepett, mert a lapot már 15 éve nem szerkesztem, ós jólesik, hogy emlékeznek a munkámra. Olasz Sándor: — Csak annyit tudok mondani: jó érzés, hogy gondoltak ránk, s némi elégtétellel vettem tudomásul. (Vörös tanár úr tegnap nem tartózkodott Szegeden, így az ő véleményét nem tudtuk megkérdezni.) (balogh) ÉJFÉLKOR NÉMETORSZÁG EGYSÉGES. Kedden éjiéikor, negyvenegy évvel megalapítása után, megszűnik ai Német Demokratikus Köztársaság, és beolvad a Német Szövetségi Köztársaságba. A központi ünnepségek színhelye Berlin, amely kedd éjféltől az egyesült Németország fővárosa: a kormány és a parlament székhelyéről később döntenek. NÉMETH MIKLÓS ÉS HORN GYULA MEGHfVÖT KAl'OTT. Richárd von Weizsacker, az NSZK szövetségi elnök meghívására kedden Berlinbe utazott Németh Miklós, volt miniszterelnök és Horn Gyula, volt külügyminiszter. A két Németország egyesítésének központi ünnepségén yj pg^j j» gg "ZtL CDU-KONGRESSZUS. Helmut Kohl kancellár rövid záróbeszédével és áz egyesítési manifesztum elfogadásával kedden Hamburgban véget ért a kelet- és a nyugatnémet Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyesülési, egyben Németország Kereszténydemokrata Uniójának első kongresz*zusa. Az egyesült párt elnökévé Helmut Kohlt, alelnökévé Lothar de Maizieret, főtitkárává pedig Volker Rühet választották HELSINKI SZELLEMÉBEN. Az új. demokratikus magyar kormány Helsinki szellemében arra törekszik, hogy az ország nemzetközi kapcsolatai kiegyensúlyozottak legyenek, hogy újra megnyíljanak az évtizedekkel ezelőtt lezárt utak. Minőségileg új európai biztonsági és együttműködésit rendszer kívánatos, mégpiedig sürgetően, hogy meg., védiék a nemzeti kisebbségeket. Ezt hangsúlyozta Jeszenszky Géza külügyminiszter kedden, a helsinki folyamat országainak New York-i konferenciáién. HORVÁTORSZÁGI HELYZET. Rendkívüli ülést kezdett kedden a jugoszláv államelnökség: a nyolctagú vezetótestület megvitatja a hét. végi horvátországi nemzeticégi öeiszecsaöások nyomán kialakult helyzetet Megszakítva New York-i hivatalos látoagtását, a válságülésre hazautazott Boriszav Jovics jugoszláv államfő. A reoülőtéren újságírók előtt kijelentette: az Egye-ült, Államok é* a Nvuffat egyöntetűen elutasítja azt a Horvátorkzág által szar. galmazott elkéozelést amelynek értelmében államok laza szövetségévé alakítanák át a jugoszláv államszövetséget A Mezőtúri Magyar-Mongol Barátság Mgtsz gépbontó üzeme gépárverést rendez 1990. október 6. és 7. napján de. 9 órától. Helye: Szolnok, Körösi út 43. (Volt Munkásőr út.) Árverésre kerülnek: OKTÓBER 6-ÁN UAZ 469 B személygépkocsik, UAZ 452 D platós tehergk.-k. A VIA A-31, STAR 266 tehergépkocsik, KAMAZ 53212KCR5000es HIAB daruval, Rába U 36230 platós. IFA és Prága szippantók MTZ. BH-025.EO 2621 kotrók WeímarT 174/2, PoclainTY-45, Ikarus 211, OKTÓBER 7-ÉN E5/2,HL 30-11, KP-206típ. pótkocsik, Tátra 148 billenős, Tátra 148 csörlős, Tátra 148 szippantó, Tátra 148 porszállító, tehergépkocsik, Tátra 148 AD-20. Panther-ADK125.3 autódaruk. Különböző típusú targoncák, T-100, T—130, típusú erőgépek Árverésre kerül kb. 150 db eszköz. A gépek az árverés napján reggel 7 órától a helyszínen megtekinthetők, r Át kell rendeznünk az életünket" szavazatot, kapott, 2,5 százalékot. ön előre tudta, hogy a választás igazándiból kétesélyes lesz? — Nem volt ismert a harmadik jelölt háttérbázisa; ám mélyebben belegondolva mégis kétesélyesnek „tippeltem" a polgármester-választást, hiszen mögöttem két politikai párt (FKgP és KDNP), valamint a Pátria Kör sorakozott föl, míg a régi tanácselnök mögött a város lakosságának egy része; de hogy mekkora rész, azt előre nem tudtuk. — Nem tart attól, hoay a pártok — amelyek támogatták a jelölésben, és a kampány során — most „benyújtják a számlát"? — Többször is kijelentettem : egyetlen (jártnak sem vagyok a tagja, s nem is kívánok a jövőben sem az lenni. A pártok véleményét munkám során csak olyan mértékben veszem figyelembe, amennyiben az közügyet, széles rétegeket érint. — A régi tanácselnök, Murányi György 826 szavazatot, az összes voks közel 40 százalékát szerezte meg, tehát jelentős tábora van. Az ö hiveit is meg tudja majd nyerni saját elképzeléseinek? — A lényeges döntéseket a képviselőtestület hozza, s biztos vagyok abban, hogy helyet foglalnak benne olyan emberek is, akik az X-et nem az én nevem előtti körbe húzták. Vannak tehát Murányi György táborából is tagok a képviselőtestületben, akiknek kötelességük jelezniük a vita során s a szavazáskor, ha én esetleg rossz irányba próbálnám vinni a véleményeket. — Nagyon fontos, hogy a leendő jegyzővel jól együttműködjenek, van javaslata arra, hogy lei legyen ez a személy? Például az eddigi vb-titkár? — Az elmúlt két napban szerzett tapasztalataim alapján a jelenlegi vb-titkárt is el tudom képzelni jegyzőnek, de hangsúlyozom. hogy elképzelésem szerint palyázat útján kell betölteni a jegyzői posztot, s ha osztály- vagy csoportszintű szervezet alakul ki, akkor ez az osztály- vagy csoportvezetőkre is vonatkozik. A pályázatokat az önkormányzati testület bírálja el. — Hogyan fogadták önt, mint polgármestert családjának tagjai? — Vegyesen fogadták ezt az új helyzetet. Egyrészt büszkék rám, hogV a többség alkalmasnak ítélt erre a beosztásra, ugyanakkor belátták, hogy át kell renKatona László A választási eredmények egyik érdekessége, hogy Csongrád megye városai közül csak Mórahalmon léphetett hivatalba már az első forduló után új polgármester — Katona László személyében —, aki a 2074 érvényes szavazatból 1197-et szerzett (57,7 százalék). A választás e településen tehát eredményes is (46 százalékos megjelenéssel) és érvényes is volt. — Ellenlábasai közül SzécH Antal mindössze 51 deznünk az eddigi életünket, s tudomásul kellett venniük, hogy ezentúl a családra kevesebb időm jut. összefoglalva: nem repestek az örömtől. — Mi lészen az első dolga a megalakuló új önkormányzatnak? — Mindenekelőtt ki kell építeni az új polgármesteri hivatalt, kialakítani ennek összetételét, megalkotni működési szabályzatát. Egy olyan stabil gazdasági tervet készíteni, hogy a város jövő évi működésének feltételei biztosithatók legyenek. Igen fontos az információs rendszer megteremtése, hogy a polgárok véleményét minden nagyobb horderejű döntésnél figyelembe vehessük. Sandi István A mórahalmi önkormányzati képviselőtestület tagjai: Babarczi János, Nógrádi Ferenc (mindketten FKgP), Kirí Aladár, Kiri Lajos, Tanács István (mindhárman KDNP), Árva Béla, Balogh László, Börcsök József, dr. Dézsi Csaba Dohány László, Malmosné Borst Edit, Önozó István és dr. Vida Endre. Móranalmi utcarészlet — a sokat vitatott gólyákkal Mórahalom polgármestere: