Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)
1990-10-03 / 251. szám
IMAGYAR0RSZÁ6 80. évfolyam, 251. szám 1990. október 3., szerda Havi előfizetési díj: 101+20 forint Ára 4,30 forint Előfelvételi vizsgasiker Hegdöbbent kisgazdák — A mórahalmi mester — Trükkös pénzügyek — Kitüntetett szegedi művészek — Hegamorv-méreg A z Európa Tanács közgyűlésének elnöke, Antlres Björck azt mondta a magyar miniszterelnöknek, hogy a felvételüket javasló határozattal új korszak kezdődött a szervezet történetében. Antall József a tanács Pro Merilo érdemrendjét vehette át Strasbourgban, s a tegnapi esti órákban hazaérkezett. tí kért alkotmánybírósági állásfoglalást — a kormány nevében — a földtulajdon reprivatizációjával kapcsolatban; a tegnap hozott döntés nem késztette elragadtatásra a kisgazdákat — fogalmazott töle szokatlanul finoman Torgyán József frakcióvezető. A párt szóvivője szerint a békés átmenet jutott zsákutcába a határozattal. A földművelésügyi miniszter azzal vádolta meg az Alkotmánybíróságot, hogy nem a jogállamiság szempontjait vette 11gj'elembe... európai kulturális identitás és együttműködés motorja a jelenleg 23 európai demokráciát felölelő Európa Tanács. Ezzel egy időben az Európa Tanácsban is megerősödött a felismerés, hogy az európai kultúrában és más, szervezet által szorgalmazott területeken az együttműködés csak a kelet-európai térség országaival —, köztük Magyarországgal — együtt valósítható meg. — Mindezek eredményeként intenzívebbé váltak politikai és parlamenti kapcsolataink. Csaknem minden szakértői bizottság tevékenységére bekapcsolódtak a magyar megfigyelők. Magyarország csatlakozott egyebek között az Európai Kulturális Konvencióhoz, belépésünkkel egyidejűleg csatlakoznánk az Európai Szociális Fejlesztési Alaphoz, aláírnánk az Európai Emberi Jogi Konvenciót és vizsgáljuk az Európai Szociális Chartához való kapcsolódásunk lehetőségét. (MTI) Közgyűlési határozat Javasolják Magyarország felvételét Földtörvényjavaslat ? Az Alkotmánybíróság határozata Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése javasolja Magyarország felvételéi a Tanács tagjainak sorába. Az erről szóló határozatot Antall József miniszterelnök jelenlétében kedden fogadták el a közgyűlés Strasbourgban tartott ülésén. Az ülésen Antall is felszólalt. Beszéde bevezető részében hangsúlyozta, hogy az Európa Tanácsba való felvétel Magyarország, sőt, az egész kelet-közép-európai térség számára politikai, történelmi mérföldkő az Európába viszszavezető úton. — Az európai újraintegrálódás útját egyrészt a békés átmenetként jellemzett folyamat, másrészt a magyar külpolitika aktív lépései teremtették meg. A másfél évvel ezelőtt, az akkori ellenzék nyomására megkezdődött nemzeti kerekasztal-tárgyalások célja egy totalitárius rendszer békés úton való felszámolása, a többpártrendszerű parlamentarizmus megteremtése volt. Politikai síkon e folyamat lezárását jelentik a kétfordulós helyhatósági választások, amelyek helyi szinten is megteremtik a demokratikus kormányzás feltételeit — mondta Antall József. — Felismertük, hogy az Az Alkotmánybíróság — a miniszterelnöknek a kormány nevében előterjesztett indítványa alapján — az alkotmányt értelmezve alkotmányellenesnek minősítette, hogy megfelelő indokok hiányában egyes személyek volt tulajdonát reprivatizálják, másokét viszont nem. A testület ugyancsak alkotmányellenesnek értelmezte — a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek a tulajdonukban levő termőföldhöz való joggal kapcsolatban — a tulajdonnak azonnali, feltétlen és kártalanítás nélküli elvonását — jelentette ki dr. Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke kedden délelőtt, a bírói testület határozatának nyilvános ismertetésekor. Az elnök az állásfoglalások indokolásakor egyebek között hangsúlyozta: a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés nélkül. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként kell kezelnie, azaz, az egyéni szempontok azonos mérté(Folytatás a 2. oldalon.) Ilyen csalás még nem volt; privatizáció Vásárhely-módra — Mondja, mennyit irt alá? — Várjon egy kicsit, hadd gondolkodjam! Cgy egymillióit, kábé. — Mit vett? — Cipőket — Hol? — Hát például Székesfehérváron is jártam. Ha jól emlékszem... — Volt pénze? — Á, nem. — Akkor hogy merte a nevét adni? — Rábeszéltek. — A vállalkozói igazolványra is? — Arra is. Olyan az egész, mint egy vicc. De nem az Az egymilliós tételt magára vállaló férfi seohafestő volt valamikor. Tegnap, kedden éppen őt leplezték le — a vásárhelyi csapat ki tudja, hányadik tagját Készséggel válaszolgatott, bár oly részeg volt, hogy a széken alig bírt ülni ... Talán a csalásból Származó utolsó fillérjeit még volt ideje italra költeni. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya egy — nem túlzás — fantasztikus méretű csalási ügyben nyomoz. Az ott dolgozó rendőrök meglehetősen ismerik a gazdasági jellegű bűncselekmények formáit de a legújabbat szinte el se akarják hinni. Az ugyanis oly arcátlan ós oly gátlástalan, hogy — idáigl — példa nélküli: iskolázatlan, kétes egzisztenciájú hódmezővásárhelyi Milliók, hozomra cigányok és társaik akik közül az öt őrizetbe vett mintegy 28 millió forintot csalt(ak) ki az országban szövetkezetektől, kft.-ktöl, kereskedelmi vállalatoktól. Mi volt a módszerük? Először is elballagtak a vásárhelyi tanácsra, vállalkozói igazolványért. Ezt váltani Vásárhelyen e nyáron nagy divat volt. Lakatos József például augusztus 9-én kapta meg. Aztán már indult is az áruért Mintegy 11 millió farint értékű ruhaneműt kapott különféle cégóktól. Elég volt fölmutatnia a vállalkozói igazolványát vihette a portékákat anélkül, hogy egyetlen fillért is adott volna értük. Persze, kiállították a hzámlát is, még a fizetés határidejében is megállapodtak. Ám a 24 éves fiatalembert a legkevésbé sem zavarták holmi számlák, határidők. Amilyen gyorsan csak lehetett túladott a készletén, fél-, illetve negyedáron. A bevételt pedig egyszerűen zsebre rakta. Ugyanígy üzletelt Kása József is, 10 millió forint értékű cigarettával, cipőkkel, ruházati cikkekkel. Az ötletet Lakatos Mihály Károlytól (29 éves, rokkantnyugdíjas lókupectől), Kósa pedig Hegyi Mihálytól (36 éves targoncavezetőtől) kapta. Állítólag a duók külön-külön dolgoztak. Jobbára piacokon, vásárokon árultak, vagy viszonteladó magánkereskedőknél adtak túl bagóért portékáikon. Megtalálták már a Kósa—Hegyiduó alkalmi társát. Pintér Csabát (rangidős az őrizetbe vett csapatban), aki 2 millió 100 ezer forinttal adóls. Fizetni nem fog, annyi biztos, hiszen ő is negyed-, harmadáron szabadult meg készletétől, a bevételt pedig kocsira, nőkre, italra költötte. így öten összesen 28 millió forintot vertek el, ám a rendőrök gyűjtik tovább a vállalkozó kedvű vásárhelyieket Már további 16 csalóval bajlódnak, cirka 30 millió forint az általuk oikoizott és eddig kiderített ösiszkár. A lefoglalt, még nem értékesített áruféleségek között szinte minden van: drága edzőcipók dobozhegyeit ruhaanyagokat végekben, zoknikat fehérneműket, műszaki cikkeket pólókat ezerszám ott őrzik most a rendőrségen. Szinte sokkoló a látvány. Hogy merték ezeket csak úgy átadni?! A rendőrségén úgy vélik, a sértett (fölültetett) vállalatok, gazdasági egységek köre általuk korántsem ismert teljes egészében. Kérik, jelentkezzenek, amelyeknek rendezetlen számláik vannak, a Csongrád megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán. M. E. Hetekig járványveszély fenyegetett Perbe fogják a kazánkirályt Morvái Ferenc, népszerű nevén a kazánkirály, valószínűleg nem sorolja kedves emlékei közé szegedi látogatasait. Hosszas huzavona előzte meg a SZOTE-klinikák mögött felépített veszélyeshulladék-égetésre tervezett kazán átvételét, s a műszaki bajok azóta is egymást érik. Ráadásul most személyiségi jogok megsértésének vádjával hamarosan bíróság elé is kerül a Megamorv tulajdonosa. Az irodalomtörténeti ér- teni a műszaki leírásban jeldeklődéséről is tanúbizony- zett értékeket. Egységnyi idő ságot tett Megamorv vészé- . .. . „ . ... ,.. _ lyeshulladék-égető kazánja alatt JÓ- ha a felet elégetl a működésének első pillanata- megigert hulladékmennyitól kezdve képtelen teljesí- ségnek. Bűz és fertőzésveszély Már ez is komoly akadálva volt az átvételnek, s mindezt csak tetézték a műszaki meghibásodások. Megrepedt az egyik égetökamra betonfala, kilyukadt a hőcserélő, leégtek az elektromos vezetékek, nem működött az égőfej — a tervszerű működésre közben természetesen nem volt mód. És folyt a végeláthatatlan vita az orvostudományi egyetem és a Megamorv között. Hét dossziéra dagadt már az üggyel kapcsolatos levelezés — igaz, ennek háromnegyedét Morvái Ferenc terjedelmes telefaxüzenetei teszik ki. Dr. Rovó Jstván főmérnök elmondta, hogy az egyetem Heny szer helyzetben volt, ezért vette át végül a szemétégetőt, amelyre nagy szüksége volt a naponta több konténer veszélyes (fertőző) hulladékot termelő klinikának. Megtudtunk tőle, egy döbbenetes tényt: áprilisban hetekig közvetlen járványveszély fenyegette a várost! Morvái Ferenc — berekesztve a műszaki vitákat — királyi parancsot adott a kazán lezárására. így a megtelt konténerekben rohadt a felgyűlt veszélyes hulladék, a környéken szinte elviselhetetlen szagok terjengtek. E<*y ott dolgozót bögöly csípett meg, s a fertőző csípés környéke veszélyesen földagadt. A Köjál azonnali intézkedést követelt, hiszen a napról napra gyúló járványkeltő anyagok veszélyt jelentettek az egész város számára. (Folytatás a 10. oldalon.) Mindnyájan tudjuk: erkölcsi romlásban vagyunk. Hogy sorsunkat, életünket újjákovácsoljuk, újjá kell lennünk. A kozmikus út, egy új nemzetközi (USA, Németország) és emberközi erkölcsi mozgalom minden kereső és változni akaró embernek szilárd irányt mutat. Az alapító PETŐ FERENC (Houston, Texas) hívással és kihívással fordul az útkeresőkhöz, érdeklődőkhöz 1990. október 4-én, csütörtökön 6 órakor a Bartók Béla Művelődési A Otthonban (nagyszínházzal szemben), a Kozmikus Ut Kiáltványa füzet (30 Ft) a belépő. További érdeklődés jelentkezés, kiáltványigénylés a 6701 Szeged, Postafiók: 233 címre küldendő. HIGGY MAGADBAN, ÉS VESD KI LELKEDBŐL A DEPRESSZIÓT, A KÖZÖNYT! Angolul tanulók, beszélők figyelmébe: PETŐ FERENC angolul megismétli előadását a Bartók házban október 5-én, pénteken délután 5 órakor. A KIÚT A KOZMIKUS ÚT