Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-22 / 240. szám

4 Röviden 1990. szeptember 22. szombat A városi tévé közvetíti a meccset — Barabás villámlátogatása — Ej, ej szövetség Harcra kész a Volán Nem egészen meggyőző a Nemzetközi Kézilabda Szö­vetség indoklása, miszerint azért kellett a nyugati és ke­leti országok csapatait külön választani a sorsolásnál, hogy a fejlettebb államok gyengébb csapatai ne esse­nek ki az első fordulóban. Ebből aztán csakis az követ­kezhet, hogy gyengébb lesz a nemzetközi kupák színvo­nala, ugyanis már a 16 közé jutásért elbúcsúzhatnak a nagy kézilabda-tradícióval rendelkező országok. Az IHF Kupában összesorsolták ugye a romániai Nagybányát a magyar Tisza Volánnal, s közülük szeptember 29-én Vízilabda Megtörik-e a jég Szentesen? Az OB l-es vízilabda-baj­nokság negyedik fordulójá­ban a — még mindig pont nélküli — szegedi csapat Szentesre látogat. A szom­baton 18 órakor kezdődő összecsapáson mindkét gár­da a győzelem reményében szállhat vízbe, hiszen a Szentes minden bizonnyal hazai környezetben próbálja Salakmotor majd feledtetni a Vasastól elszenvedett kiadós veresé­get (16-23), Cseriék pedig szeretnék megismételni az FTC elleni találkozó utolsó két negyedének jó játékát. Ha ez utóbbi sikerül, a sze­gediek legalább egy ponttal gazdagabban térhetnek majd haza a szomszéd várból... Mindenkinél jobban ismeri a nagybányai gárdát a Ti­sza Volán két temesvári idegenlégiósa, a beállós Jantó Pé­ter és a bal átlövő, Nagy Jenő. Ok mit várnak? r-vemes Kálmán felvételei Edzés közben a Volán Jantó Péter: — Tizen­két évet játszottam a ro­mán első ligában. Csapa­tunknak nagy' ellenfele volt a, Nagybánya. A mostani' keretük igen fia­tal, négy-öt; játékos ki­ment külföldre, de a nagy csapatból otthon maradt a 100 kilós beál­lós Porumb és az irányító Márta Körülöttük folyik a játék, ők' határozzák meg az együttes arcula­tét. • Nagy Jenő: — Nekem sok személyes összetűzé­sem volt a nagybányai játékosokkal, hiszen min­dig keményen megdol­goztuk egymást. Emiatt sokáig sérült volt a csuk­lóm, szerencsére most már rendbe jött. Most, hogy kicserélődtek a já­tékosok a Volánt tartom inkább esélyesnek. valamelyik elhullik, pedig mindkét együttesnek ott len­ne a helye a legjobb nyolc között is. Persze ezen már kár siránkozni, változtatni ugyanis nem lehet. Az első mérkőzést vasár­nap játsza a két együttes Nagybányán, melyet a sze­gediek is láthatnak teljes egészében a városi televízió jóvoltából még aznap este 21.55-től. A találkozó előtt csütörtökön délután Bara­bás Zsolt Nagybányán járt, hogy megtekintse az ellenfél utolsó felkészülési mérkőzé­sét. Tegnap, a reggeli edzés előtt kerestem fel a vezető edzőt, hogy meséljen tapasz­talatairól ; — Sikerrel szerepelhetünk, de csak fegyelmezett csapat­játékkal — kezdte beszá­molóját még kicsit álmosan Barabás Zsolt, aki fél' éjsza­kát utazott, hogy visszaér­jen az edzés kezdetére. Majd így folytatta: — A nagybá­nyaiak az aradiakkal ját­szottak és lt-9-es félidő után 21-14-re győztek. Forszé, addig, amíg a vendég csapat nem fegyelmezetlenkedett egészen jól tartotta magát amit a felvételről nem le­hetett észrevenni? — Azt tudtuk, hogy fizi­kailag jól felkészült társaság az ellenfelünk, de most már azt is érzem, nem lesz ele­gendő egy-két gólos távol­ságtartás, mert a második félidő közepétől ritmust vál­tanak, nagyobb sebességre kapcsolnak. — A játékukban mi okozott még meglepetést? — Szeretik a gyors indítá­sokat, ezért nekünk az első labdaátvételnél le kell őket támadni, viszont akkor sem szabad megelégednünk, ha sikerült visszazárkóznunk a hatosra, ugyanis 11 méter­ről lendületből lőnek. Egyéb­ként, mint már korábban említettem nagyon szeretik a bejátszásokat, az egyéni betöréseket. A rendkívül mozgékony és kemény véde­kező hatos faluk mögött vi­szonylag rutintalan, fiatal kapusok állnak, de nem le­becsülendők, mert kiválóan képzettek, technikásak. \e — Most, hogy látta a Nagybánya együttesét mekkora esélyt ad csapa­tának? Csillikék és GZ oldal­kocsisok a porondon Vasárnap fél 11-től ritka sportélményben lesz részük azoknak, akik délelőtti, déli és délutáni szórakozásul a Napos úti salakmotorpályát választják. Két-két olasz, bolgár, csehszlovák, osztrák és német vaspapucsos mel­lett a legjobb volános sa­lakmotorosok és a nyíregy­házi Kovács testvérek is rajthoz állnak a Start Ku­páért kiírt meghívásos ver­senyen. A szegedi fiúk kö­zül egyedül Hell Csaba hi­ányzik majd, aki a hét vé­gén Adorján és Tihanyi tár­saságában a lonigói Golden­gálán vesz részt. A vasárnapi verseny kü­lön látványosságot is ígér, ugyanis minden negyedik futam után nyolc német ol­dalkocsis tart „éles" bemu­tatót. Az oldalkocsis moto­rokat egyébként szombaton délután „testközelből" i is megszemlélhetik az érdeklő­dők a Széchenyi, a Klauzál és a Dugonics téren. Ma a Hunyadi téren 16 órakor Szegedi Dózsa— Mezőkovácsháza Vajon kiheverte-e a Sze­gedi Dózsa NB III-as labda­rúgócsapata a ceglédi vere­séget. Ez kiderül szombaton délután négy órákor a Hu­nyadi téren, Mezőkovácshá­za ellen. Cziráki László tech­nikai vezető mindenesetre azt mondta, hogy a csapat nem tört le. A Mezőkovács­házát feltérképezte Czibere László edző, s ennek megfe­lelően alakítja a taktikát a mai mérkőzésen. Kedvező, hogy Simon eltiltása lejárt, Rácz sérülése rendbe jött, Himer, valamint Sahin is felgyógyult, Így áz edző a következő keretből válogat­hat: Csehó, Himer — Fá­bián, Popol, Sahin, Rácz, Szekeres, Pikó, Dézsi, Tóth, Batik, Vándor, Szalai, Mik­lós, Simon, Szarka. — Képmagnón többször _ ... ha lehet nem jóso­is látta a nagybányai jok! együttest, de mégis mi az, (gát) Feljövőben a kenus szakág Bemutató. in élmény­beszámolóval Az SZVSE birkózószakosz­tálya szeptember 25-én be­mutatót tart 17 órától a Mó­ricz Zsigmond általános is­kolában A rendezvény egy­ben toborzó is a grundbir­kózásra, amelynek illusztris vendége is lesz Tóth János, a szegedi vasutas klub ser­dülő világbajnoka személyé­ben Az élménybeszámolóval sz'nősített birkózónapra nemcsak a 8—14 éves gye­rekeket, hanem a szülőket is várják. Toborzók MtoWIS növésű, úszni 9u«tó 11— !M éves Mnyolk és Ilúk jelent­líoEZését vArJa a Szegődi Vízügyi 6E. IteOcóznap 14.30 Arötol. szombaton és vasArmap 9 éná­tol az ÚJ HM újszogodi lábánál Jevő vízilelepon lene* jelentkez­ni, .akik kedvet éreznék az evezéshez. * A Szegedi Torna Club okrtl­vlvé-szAkosztólya felvételt hir­det 9976—78-as szütetesű. a sportághoz kedvet éírzé fiatalok részéne. Jelentkezni lelhet hét­főtől péntekig 16 és 18 rtra kö­zött a Swegodrt Dézsa Sáron utl külső pályáján. Hccsey Károly edzőnél. * A Szeged SC n« .kosirtabda­szakoszúálya iabdiis tanfolyamot irieiit 3—4. osaájyos lányok ré­szére. Jelenúkiezim lelhet héttő, szerda péntek ifi.00-tol 11.30-ig. Szvited SC pályán levő csarnok­ban — Etelka sor —, Szépfáiusi Péter edzőnél. * A JATE SC toUáskibdn-szak­ow.üiiya üclvvlcU lnrdct 19—H éves gyerekeik részére. Jclent­J . 'ni tehet Tary Grtbor evlzőnél. p • srön és pénteken a'Ságvári Bnrtne- Gyakorié Általános Isko­la tonnáternvőhem «—19.30-ig és a Rókus II. &aámú iskolában, kedden és cteitorrtMnőn 17 é« 1í éra koantt Kézilabda Kilencperces Textil-„fergeteges" Második idegenbeli talál­kozóját vívta tegnap Békés­csabán a Secotex Szegedi Textilművek NB l-es női kézilabdacsapata. A szege­diek ellenfele az a csapat volt, amelynek jelenlegi ed­zője Szabó Károly, a Textil régi mestere. A bizortyitás természetesen mindkét együttest hajtotta. Az első félidőben a hazaiak kezdtek jobban. A Textil támadó­játékát a kapkodás jelle­mezte. Több eladott labda is bizonyította, hogy Keczkó­néék nagyon akarnak, de az igyekezetük görcsös játékba torkollott. Sőt ebben az idő­szakban még a kettős em­berelőnyt sem tudták gólra váltani. Húsz perc után le­higgadt a Secotex, Előbb csak kiegyenlített játék ala­kult ki, de a Békéscsaba fordult 1 gólos élőnnyel. A második játékrész ele­jén sem változott a kép Aztán a 8. percben bekövet­kezett a döntő fordulat; a vendégek ötször találtak, egymásután a hazaiak ka­pujába, amelyre válasz nem érkezett. Gyimesiné és Sza­bó M. kétszer, míg Kispál egyszer zörgette meg a csa­baiak hálóját. A szegediek ezt követően már rutinosan az előny megtartására töre­kedtek, amely nem okozott számukra nagy megterhe­lést. Az Elóre-Spartacus hiába követett el mindent, a Textil ; három gólnál nem engedte közelebb ellenfelét. Leeti István edző a mér­kőzés után így értékelt: — Az eredmény alakulásában döntő volt a jó védekezé­sünk, valamint a találkozó kritikus pillanataiban is akadt olyan játékosunk, aki döntő gólt, vagy gólokat tu­dott dobni. A mérkőzés jegyzőkönyve: Békéscsaba— Secotex Szegedi Textilművek SE 15-18 (8-7) Békéscsaba. Városi Sport­csarnok, 200 néző. V.: Keszt­helyi, Vochner. Textil: HANG — Utasi 1, Gát 2, Keszkóné 1, KISPAL 3, GYIMESINÉ 5, Kovácsi. Csere: BARNA 2, Szabó 3. Edző: Lesti István. Kiállítások: 4, illetve 6 p. Hétméteresek: 2/2, 111. 5/3. ' Az utóbbi években igazán jó kenus nem nőtt fel a Sze­gedi Olajbányász SE-ben. Ezt a szakágat igencsak el­hanyagolta az egyesület, az utánpótlás-versenyzők 1986­ban egyetlen olimpiai pon­tot sem szereztek. Tavaly viszont 15, az idén pedig már 33 pontot gyűjtöttek a Szegedi Olajbányász fiatal­jai. Az utóbbi két év rend­kívüli fejlődése elsősorban Ferentzi Pál edzőnek kö­szönhető, aki egy ifi- és négy serdülőválogatottat nevelt ki. Legnagyobb ígéretnek Ko­vács András számít, aki a bécsi ifjúsági elő-világbaj­nokságon a négyes kenu ve­zérevezőseként két aranyér­met nyert, illetve budapesti párjával még két bronzérem került tarsolyába. Kovács András — nevelő edzője Ge­ra Ferenc — egyébként még három évig ebben a korosz­tályban szerepel. Az idei év kenus utánpót­lás sikerei — öt országos bajnoki cím, négy ORV-győ­zelem — mögött több éves tervszerű munka húzódik, így nem véletlen, hogy a téli serdülőválogatotl-keret­nek máris tagja Redencki Antal, Farkas Tamás, Lévai Ferenc és Szentesi Tóth Va­zul. Ifjúsági válogatóversenyen indultak a Szegedi Olajbá­nyász kajak-kenusai. Ered­ményeik. C—2 500 m: 1. Szalma Zsolt—Sipos Tamás. C—2 1000 m: 1. Kovács András—Szuszkó László (Csepel). C—1: ...3. Kovács András. K—2 1000 m: ...3. Kalivoda Árpád—Barta Pé­ter (Csongrád), . . . 7. Jusztin Zsolt—Nagy Attila. K—4 500 m: ... 2. Szabó Tamás­Hegedűs József és két győri versenyző. Tenisz Szegedi sikerek Szegeden és Szentesen bo­nyolították le a megyei te­nisz seregszemle versenye­ket, melyen a legifjabb ver­senyzők és versenyzőjelöltek indultak. Sajnálatos, hogy Csongrád máshová és nem a megyei versenyre küldte sportolóit... Eredmények ' Fiuk. Egyes. (1976-ban szuletettek): 1. Thékes Ist­ván (Móravárosi Kinizsi), 2. Hajnal István (JATE), 3. Movi Péter (Móravárosi Ki­nizsi) és Mák Attila (Szen­tes). (1977); i. Varga Péter (Szentes), 2. Hollós Gábor (JATE), 3. Bálint Lajos (Szentes) és Gábor Balázs (JATE). (1978): 1. Péter Akos (JATE), 2. Tóth András (JATE), 3. Roczkó András (Móravárosi Kinizsi) és Far­kas Attila. (Szentes). (1979­ben, vagy később születet­tek): 1. Sárkány Zoltán (Móra városi Kinizsi), 2. Molnár Péter (JATE), 3. Kiss Rudolf (JATE) és Né­meth Péter (JATE). Páros. (1976—77): 1. Thékes I., Mó­ri P. (Móravárosi Kinizsi), 2. Varga P„ Hajnal 1. (Szen­tes, JATE), 3. Bálint L., Mi­hály B (Szentes) és Mák A., Szirbik Z. (Szentes). (1978). 1. Sárkány Z., Roczkó A. (Móravárosi Kinizsi), 2. Far­kas A.. Tégla Cs. (Szentes), 3. Molnár P„ Péter A. (JA­TE) és Kiss R„ Tóth A. (JA­TE). Lányok. Egyes. (1976): 1. Kaspar Mariann (JATE), 2. Király Rita (JATE), 3. Za­horán Dóra (JATE), és Ber­ezeli Paula (Szentes) (1977): 1. Rözsári Boglárka (JATE), 2. Sípos Beáta (Szentes), 3. Kovácsházi Henriett (Szen­tes). (1978): 1. Pádár Petra (JATE), 2. Hódi Annamária (JATE), 3 Kertész Betüna (JATE) és Bobvos Laura (JATE), (1979): 1. Zlatanov Eszter (JATE). 2. Garatnvöl­gyi Judit (JATE), 3. Nagy­györgy Margit (Szentes), 4. Vajda Edina (Szentes). Pá­ros (1976—77): 1. Zlatarov E., Kosper M. (JATE), 2. Király R., Zahorán D. (JA­TE), 3. Rózsán B., Sipos B. (JATE, Szentes) és Berezeli P., Kovácsházi H. (Szentes). (1978): 1. Hódi A., Pádár P. (JATE), 2. Kertész B., Bob­vos L. (JATE), 3. Nagy­györgy M., Forraj A. (Szen­tes) és Császár F., Garam­völgyi I. (JATE). Tudósítóink figyelmébe Kérjük tudósítóinkat, hogy a szombati és vasárnapi eseményeket ezúttal kivételesen a 12-847-es vagy a 24-633-as telefonon adják le, a szokott időben. Teke NB I. Sz. Postás—BKV Előre ­vasárnap A Szegedi Postás női te- re együttesét fogadja a Pos­kecsapata holnap fél 11 óra­kor a nagy rivális BKV Elő- tás-tekécsarnokban. Kosaras-játékvezetők találkozója A Szeged városi ifjúsági szeptember 24-én délután 4 és sportosztály kosárlabda órakor lesz a Deák Ferenc szakbizottsága idény előtti . „„ _„ . , ... összejövetelt szervez a já- utca 28~30 szam alattl Is°­tékvezetőknek. A találkozó székházban.

Next

/
Thumbnails
Contents