Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-25 / 212. szám

101 Röviden 1990. augusztus 25., szombat DM] magazin Y.7 V SZUBJEKTÍV RIPORT Gyermekfalu, gyermekfalu Batttinyút az elmúlt évben nyilvánították \árossá az ott lakók legnagyobb megdöbbenésére. Ugyanis az utak jelentós része felújításra szorul, nincs (talán a cipogyártól és kisebb üzemektől eltekintse) ipari létesítménye, telefonon csak kézi kapcsolással hívható. így ha xalaki például hirtelen megbetegszik, segítségliíxáskor a néhány utcai fülke egyikébe be kell dobni egy kétforintost, öt pere elteltéxel jelentkezik a központ, ahonnan mentőt lehet híxni a 16 kilométerre fckxo Mezókováesházáról. Aki esetleg üifarktust kap, alig reménykedhet, hogy fél órán hcliil megérkezik a mentő, ide építették az ország első gyermekfaluját. A legenda szerint Hattonya határúnál tűntek fel először a felszabadító (?) szovjet és román csapatok és itt született az egykori külügyminiszter: l'iiju Frigyes. Talán a második a magyarázat arra, miért itt magasodik fel az ország legkeletibb és egyik legeihagyatottahh pontján a nevelofalu. Az itt lakók még emlékeznek a házakon Ingó bádog vörös zászlókra és a megnyitóra, ahol — a még el nem sikkasztott pénzből — az akkori pártvezetés színe-java megjelent. jöttem, de beengedett a kis lakásba, ahol szüleivel együtt él. Eleinte dicsérté a battonyai közösséget és a szervezést. Egy "viszonylag jelentéktelen kérdésnél fakadt ki, amikor arról kérdeztem. hogy mivel jártak a központba vásárolni. — Tudja, xalanti nemzetközi szervezettől kaptak a nevelók egy használt gépkocsit. Mindannyian örültünk neki, mert sok anyának volt jogosítványa. De az autót tulajdonkeppen azóta is csak a faluvezető használja. Utána Púja Frigyesről kérdeztem. Elmondta, hogy csak néha látták, annak ellenére, hogy még- most is ó a szervezet magyarországi vezetője, aki havonta fölveszi több tízezer (ö hatvanat mondott) forintos nyugdíja mellé az ezért járó körülbelül húszezer forintot. Tulajdonképpen ót okolta az ottani állapotokért. — Ennek a falunak szerintem tehetséges gyerekeket kellene nevelnie és nem olyanokat, akiket úgy csapnak ki az állami nevelőintézetekből. Eddig gimnáziumba még egy gyerek sem tudott eljutni. A hetven gyerekből 30 cigány. Volt olyan, aki mielőtt oda került, fél évig állomásokon vagy kukoricásban aludt. Megkérdeztem, mit evett és ó azt mondta, hejgy hoztak a barátok, vagy néha letört egy-egy cső kukoricát. Tíz évesen már elég sokat ivott és dohányzott. Nem is bírta ott sokáig a viszonylagos rendet, időnként megszökött. Mesterséges, csonka, apa nélküli családokat hoznak létre, ráadásul a gyerekek egy része nem is fogadja el anyjának, aki vele van. Lehet. hogy több értelme lett volna gyermektelen házaspároknak kiadni a pénzt, hogy házat építsenek és befogadjanak jó képességű gyerekeket. — Milyen felkészítést kaptak, mielőtt oda mentek? — Féléves tanfolyamot kellett elvégezni, arra az időre nincs semmi beírva a személyimbe. A fiatal nó még sokáig hallgat, majd kijelenti, hogy többet nem hajlandó mondani. Felveszem a jegyzeteimet és elindulok az ajtó felé. A kapuból kiált utánam: — A nevem...!. — Tudom — ordítom \ issza — nem írom le! Két nap múlva stoppal indulok el a városba. Makónál egy mezítlábas, csomagjai miatt turistának sem nevezhető román vesz fel. Amikor kiszállok Nagylaknál, összedörzsöli nagy- és mutatóujját: „Fizetni?" — kérdezi és mikor latja meglepődésemet, kiszáll az autóból és dühösen elindul felém. Felkapom a csomagom és rohanok a több kilométeres kocsisor mellett. Neki még úgyis tizenhárom órát kell várnia a határon. Nem is indul utánam. Egy Wartburg elvisz Csanadpalotáig. Viccelődve mondja a vezetője, amikor elmegyünk egy lovaskocsi mellett, hogy legközelebb már csak ez fog fölvenni, mert más jármű nem nagyon jár erre. Fél óra múl va a lovaskocsi visz egy földúton Mezőhegyes felé. Négy kilométert gyalog kell megtennem, mivel a kocsi befordul egy tanya felé. Sokáig bolyongok a cukorgy ár városában. sárga, alacsony és hosszú parasztházak között és gondozott parkokon át. mire megtalálom a Battonya felé vezető utat. Egy fekete Volga vesz fel. Úgv érzem magam, mintha egy A VH-s autóba szálltam volna be. valamikor az ötvenes évek legelején. Faggatnak a nyakkendős urak, de ök semmire nem hajlandóak válaszolni. Arról is megkérdeznek, mi a véleményem az MSZMP-ról. Megpróbálok úgy felelni. hogy bent maradhassak az autóban. Ez megalkuvás, de tíz perc múlva már a város határán vagyunk. Egy ismerősömhöz megyek, aki a közelben lakik. A battonyai gyerekfaluban becsöngetek a legelső házba. Szépnek nem nevezhető negyvenes nő enged be elég nehezen. A ház ízléses! fehérre meszelt falú. négerbarna faburkolattal. A belső tervezés megdöbbentő. A hall két oldalán szobák. és az emeleten egv vékony betonhíd. Még én is majdnem átesem rajta, amikor elindulok az emeleti szobákat megtekinteni. A berendezés praktikus, a fotelok kényelmesek. Egy szobában maximum három gyerek van. de van. ahol csak egy. — A lányok most nincsenek itthon — mondja a nó. — Mezőhegyesen tanulnak. Az egy ik, aki ebben a szobában lakik, tizenhét, a másik tizenhat éves. — Ki itt a legidősebb'.' — Most van egy tizenkilenc éves lányunk is. amíg nem kap lakást, itt maradhat. Hárommal kevesebben leszünk nemsokára, mert a Nagy-testvéreket pszichológus vizsgálja és... Egy kicsit kezeihetetlenek. Láttam, hogy a hölgy legszívesebben már elküldene. El is indulok a szomszéd ház felé. Becsöngetek. Kócos cigány kislány nyitja ki az ajtót. — A mamát keressük — mondom. Egy tejfölszőke tizenhárom év körüli lány is odajön. Nem jut eszembe semmi. A barátom kérdez végül: — Vannak itt állatok? — Igen — mondja Szilvia és berohan a házba. Egv óriási kulcscsomóval jön ki. Kinyitja a kamraajtót és egv sovány , szürke, alig néhány hónapos macskát vonszol elő. Két első lábát fogva odanyújtja nekem. Egy darabig eljátszom a cicával, majd megjelenik a mama és behív bennünket. Leülünk a teraszon és körülnézek. A fú olvan sápadt a szárazságtól, mint egy trópusi vidéken. A gondozottak az udvar közepén rohangálnak egy fa alatt. A most épülő (egyébként szerintem felesleges) szánkódombról beszélgetünk. amikor a szőke lány. Mari közbeszól: — Voltunk mi a mult télen is kint szánkózni. De nem maradtunk sokáig. — Miért? — Mert részeg volt a pótanya! — a nevelőnő elsápad, de a gyerek folytatja. — Már támolygott, amikor eljött ertiink. aztán megitta a rumot, amit a süteményhez kell használni. — Te szoktál főzni'.' — kérdezem. —. O. mar rcgoUL..I loszór meg a leves főzelék lett es a főzelék leves, de azóta már... Egyébként mi szoktunk ám takarítani is! Most. hogv az egyik gyeteket elvitte az-aiyja. felborult a mosogatási rcnd,j; | y — Miért vitte cl'.' — Csak nyaralni, mert epilepsziás. Csak hatevenként jon ki rajta. Most 12 éves. Hat évesén murdohányzott is. az igaz. de már leszokott. .— Egyébként Te nfítíla i agy itt? Három éve../^(tplótt a Balatonparton voltunk. A m só mm ál jöttem ide. O most kint van a strandon. Heten voltunk es ott nem bírtak a szüleim! Sorolja a testverek nevét, de a hatodiknál megakad es csak annyit mond: és az öcsi. — Hunyadikos vagy .' — Hatodikos. — Mi akarsz lenni? — Szövőnő. — És te? — nezek a szaritokotélcn logip másik gyerekre. Pistikére. — Éit? Kövér — mondja magabiztosan. Egyre többen vesznek korul bennünket és mesélnek. A kislányról, aki leugrott a torony bol és az olasz utazásról. amit egyáltalán nem várnak, mert unják már. Az egyik kölyök a német nyelvtudásával dicsekszik. — Hány órakor szoktatok lefeküdni? — kérdezem. A lany nevetve válaszolja, hogy tegnap az anyukájuk már elaludt a tévénézés közben és ök kimentek hajnalban focizni. ígv csak reggel hat órakor. Pisti váratlanul mellé lép és halkan megkérdezi: — Mari, fáj a pinád? — majd az utolsó szó lesz a legszebb, amit a következő öt percben kimond. A pótmamára mutat: — Csöcsös, kövér pina! — kiáltja és elszalad. — Még csak hároméves, de azért ifyen nagy a feje meg a teste, mert tápon nevelkedett — mondja Mari. Az anyja mindig részeg volt és nem tudta szoptatni! Egy darabig még játszunk a gyerekekkel. majd megkeressük az álcázásul hozott fényképezőgép alkatrészeit, amit a gyerekek dobáltak szét és elme* gyünk a faluból. Meleg van. — Látod azt az utcát? — mutat a barátom a távolba. Az a sarok, ahol az a kézikút áll. Ott kezdődik egy olvan városi utca. ahol már nem lakik senki. Elindulunk arrafelé. Feltámad a szél és éppen a határ felöl fuj. Úgv érzem, lassan minden sejtemet átjárja ez a kimoshatatlannak túnö búz. KOLOZS1 LÁSZLÓ A fenti cikk még júniusban készült. Azóta sok minden változott, az itt leírt dolgok egy része nta már történelem. Ám tanulságos, nem feledhető história. Lam. mi is kepesek i agyunk ilyen csodákra" mondta akkor valaki. Válaszképpen ottjúrtunkkor az egyik anva (avagy nevelő) szótlanul bedugja ujját oda. ahol a szigetelésnek kelleti xolna lennie. „Télen keresztülfúj a házon a jéghideg szel, a csillárról csöpög az esővíz" — mondja később. Mert a „magyar csoda" azért csodalatra méltó, mert még mindig áll, sót képes gyerekeket befogadni, báranyának mái senki nem jelentkezik. Amikor meglátogattam, a ház akkor is üresen állt. Azt akartam megtudni, hogy az anyák közül miért hagyják ott annyian Battonyát. és miért jelentkeznek a magas fizetések ellenére olyan kevesen. Először olyanokat kerestem fel. akik már elmentek onnan. A szóké hölgyet nehezen tudom rávenni. hogy nyilatkozzon. A megbeszélt időben mégis ott van a cukrászda teraszán. — A nevemet nem írhatja le! — mondja azonnal, miközben fel sem néz a fagylaltból. Megígérem neki. hogy nem teszem íahogy mindenkinek a riport során). — Mesélne először valamit a faluról, illetve a varosrol. Battonyarol? — Óh. az olyan egyhangú, hogy még mesélni se lehet róla! Két temploma van. ha jól emlékszem és talán három normális utcája. Egyetlen mozi és szombatonként éjszaka disco. Ezenkívül csak fülledt és poros kocsmák, dögszugú utak. ugyanis a város szélén van egy „tetemfeldolgozó üzem". Ha abból az irányból fúj a szél. kimozdulni sem lehet a szagtol. Néha hetekig kidobott döglött állatok romlanak előtte. Legyek marcangolják szét őket. S mire lassanként elfogynak, új dögöt tesznek az útra. Szóval elviselhetetlen. Közel van a román határhoz. Emlékszem, a forradalom idején mennyire féltünk, amikor napokig helikopterek fény lettek, végigreflektorozva a tájat a senki földje felett. Mit meséljek még róla? — Inkább mondjon valamit a gyermekfaluban lakókról. — Az anyákról? — Akár róluk is. — Nem tudom, miért vallalják. Van közöttük olyan, akinek nem lehet gyereke, és van. akit a pénz csábít. Pontosabban a minden évben ismétlődő egy .hónapos olasz utazás, de oda csak a potanyákat viszik el. Azokat, akik helyettesitik a nevelőket, ha szabadságra mennek, vagy valami történik velük. Ismertem egy anyát, aki elég művelt volt — a Juhász Gyula Tanárképzőn végzett —. 6 azért vállalta, mert mélyen vallásos volt és a kis emberkéket akarta megváltani a szeretetével. Ha jól tudom, már ó sincs ott. — És a gyerekek? — Vannak közöttük értelmesek is. de egyáltalán nem ez a jellemző. Volt több. akit elmeállapota miatt kezeltek is. Egy kislány madárnak képzelte magát és minduntalan ieugrott a fákról. Egyszer aztán az egyik ház tornyábol is. Egy Natasa nevú kis hölgyről meg eleinte azt hittük, hogy megerőszakolták. de mint utóbb kiderült, ö is beteg volt. afféle szexmániás örült. Volt egy alkalom, amikor nőgyógyászhoz kellett vinni, mert olyan sokszor... szóval... szóval érti. Meg csak hétéves volt. — I <ui aki a testveiével keni! be a faluba. — Persze! Sohasem v álasztják szét a csaladokat, de nehogy azt higgye, hogy a rokonok sokkal jobban bánnak egymással. Megesett, hogy az egyik fiú ugy nekilökte a testverét az ajtónak, hogy annak az ütéstől leszakadt mind a két heréje. Tehetséges gyerekre alig emlékszem. Volt. illetve van ott egy nagyon jol zongorázó fiú, de nem képes megszokni Battonyán. miután elszakítottak nevelőotthoni barátaitól. Azt hiszem, már nem is járhat Szegedre zenét tanulni. — Egyébként van lehetőség a gyerekek képzésére? — Volt lent egy logopédusnö. az ö esete elég különös. Ingyen járt be gondozni a gyerekeket. Egy olasz kirándulásra is kiment, ahol — mivel a faluvezető Galambos György nem beszélte olyan jól a nyelvet — ó segített tolmácsolni. Egyre népszerűbb lett a külföldi kollégák között és a nyaralás után meg is látogatta ót öt gyerekével egy osztrák úr. De pusztán baráti látogatás volt. Ennek ellenére legközelebb. amikor Battonyára jött és ki akarta nyitni a raktárat, ahol a segédeszközeit tartotta, azt kellett észrevennie. hogy kicserélték a zárat. Később kapott egy levelet, körülbelül ezzel a szöveggel: „Köszönjük eddigi tevékenységét, további sok sikert. U.i.: a magánéletében is." Többet én nem is találkoztam vele. — Volt még visszaélés, esetleg az olaszországi utazásokon? — En csak azt hallottam, hogy a faluvezető fia egyszer mint a gyerekfalu lakója, állami támogatással utazott ki. Másnap egv vidéki városba utaztam el. hogy felkeressek egy. a falu elhagyása után ideggondozóban is kezelt hölgyet. Láttam rajta, hogy fél. amikor az ajtóban megmondtam, miért