Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-07 / 164. szám

2 Körkép 1990. július 7., szombat DM1 [magazin A Város és a piaristák Szeged művelődéstörténetének jelentős emlékünnepe közeleg: a kegyesrendi szerzetesek letelepedésének kétszázhetvenedik évfordulója. A Város és a rend között 1719. augusztus 5-én létrejött, III. Károlytól 1720. február 20-án jóváhagyott szerződés alapján július 11-én érkezeit ide az első három piarista: Kovácsovics Pál pesti magyar hitszónok mint ideiglenes rendi elöljáró, Demjén és Orbán atyák társaságáhan. Mit jelentettek Szeged és az ország szellemi életében a szegedi piaristák? *^ií^P 5/v pázj* A török uralom alól fölszabadult Szeged egyházi életében nagy volt a zűrzavar. Igényt tartott rá több egyházmegye, ám a Város exemptusnak, egyházmegyéből kiemeltnek tartotta magát, így saját hatáskörében akarta betölteni a lelkészi helyeket. 1702-ben jezsuiták telepedtek meg, de a városi tanács nem teljesítette kívánságaikat, ezért egy évtized múltán Nagybányára költöztek. 1713-ban Szeged városa Návay János nemesoroszi plébánost és nógrádi föesperest hívta Szegedre palánk! (belvárosi) plébánosnakBeiktatását Nádasdy László, a pálos szerzetesből lett csanádi püspök nem ellenezte, ám később ellentét támadt közte és Návay közt. A püspök J717-ben fölfüggesztette a plébánost, és a helyére rendtársát, Scheimann Lászlót nevezte ki. Návay, bár a Város ót pártfogolta, két évi hercehurca után. 1719-ben kénytelen volt távozni Szegedről. Ekkora szegedi tanács június 2-án kelt levelében az alig négy évvel előbb Magyarországon megtelepült kegyes tanítórend német tartományfónökétól. Bartsch Joakimtól paptanárokat kért. f gy került sor a piaristák megérkezésére most 270 esztendeje, s a kegyes oskola megnyitására bó egy év múltán, 1721. október 3-án. A török időkben a hódítók csak az ó derviseikhez hasonlóan szegény ferenceseket tűrték meg. Ók. a cseribarátok, falábú barátok, a nép testi és lelki gondozói, orvosai és lelkipásztorai tartották a lelket a tőröktől, végvári katonától sanyargatott, megsarcolt Szeged vidéki magyarságban. Most elvben az egész város lelkészei a piaristák lettek. Ám nem tudták megakadályozni, hogy a hagyomány erejénél fogva a ferencesek Alsóvároson, majd a Belgrádból 1739-ben Szegedre menekült minoriták Főltővároson ne misézzenek, ne szolgáltassák ki a szentségeket a templomuk körül lakóknak. Sok vita volt még a várbeli lelkészek hatásköre miatt is. Végül 1789-ben három plébániára osztották föl a Városi: az alsóvárosit továbbra is a ferencesek, a fölsóvárosit a minoriták látták el, míg a piaristákat ettől kezdve Csanád egyházmegyei papok váltották föl. Bár a kegyes atyák ezt sérelmezték, előnye azóta nyilvánvaló: attól fogva minden figyelmüket a tanításra fordíthatták. A kegyes oskola Amikor a mocsaras Hatrongyosban megtelepedtek, a romos Dömötör-templom mellett, „a békák között" húzták meg magukat. A tanítást — két osztállyal (első: parva : második: principia), 110 tanulóval — a pestises betegek elhagyottan álló kórházának, a lazarétumnak kéthárom szobájában kezdték meg. 1732ben épült föl az iskola elsó, szerény otthona. Ezt 1793-ban váltotta föl új, majd 1886-ban a ma is álló, hatalmas emeletes ház, amely most az egyetem matematikai tanszékeinek ad otthont. 1722-ben a harmadik tgrammatica) és negyedik (syntaxis) osztály is megnyílt, 1723 ószén pedig az ötödik (poesis) és hatodik (rethorica). 1727-ben már 300an, 1767-ben 449-en voltak. 1777-ben a Ratio Educationis nyomán megszűnt a két elsó (elemi) osztály, de három grammatikai és két humanitási osztállyal az iskola ötosztályúvá, ún. nagygimnáziummá vált. Még nagyobb jelentőségű változást hozott a kétéves bölcsészeti tanfolyam (líceum), amely akkor főiskolának számított. 1792. december 11-én kezdte el működését, és a szabadságharcig képezte ki a szegedi ifjakat magasabb, egyetemi tanulmányokra. 1799-ben a szegedi iparosképzést föllendítő rajziskolát hoztak létre; ez is az önkényuralomig élt. A Thun-féle iskolarendszer 1852-ben megteremtette a nyolcosztályos főgimnáziumot. 1924-től egyszerűen gimnázium a neve. A szegedi színháztörténet kezdeteit a piaristák iskolajátékaiig vezethetjük viszsza. 1722-ben mutatták be tanáruk, a későbbi igazgató, Pécsy Domokos Mucius Scaevola című játékát — latinul. Ez tehát az elsó szegedi színielőadás! 1729-ból maradt fönn az első szegedi színlap: Hranák Tamás drámáját hirdeti — szereposztással. 1735. augusztus l-jén új színházat avattak. 1758. május 17-én volt az elsó magyar nyelvű bemutató: Perczell Imre vígjátéka Az adakozó öregről és a fösvény ifjúról. 1762-ben az oskola hajdani deákjának, ekkor ifjú tanárának, Dugonics Andrásnak vígjátékát adták eló. szintén magyar nyelven. 1779-ból már arról értesülünk, hogy a színháznak csak falai állanak. Két évtizednek kellett eltelnie, hogy az iskolai színjátszás helyét Szegeden is átvegye a hivatásos: Kelemen László Nemes Játszó Társasága 1800 áprilisában szerepelt először Szegeden. Neves tanárok A kétszázadik évfordulóra kiadott emlékkönyvekben Móra Ferenc Kedves öreg árnyak címmel rajzolta meg néhány kitűnő piarista arcképét. így Egerváry Ignácét (1751-1809). akinek igazgatósága alatt létesült a líceum, a rajziskola és az új iskolaépület, s akit a vérig sértett Klempay Tamás városi tanácsnok boszszúból följelentett a nádornál veszedelmes fölforgató nézetei miatt (Klempay spektábilis?). Benvák Bernátot (1745-1829) tehetsége sokoldalú tevékenységre ösztönözte: írt filozófiát, tanügyi müveket, magyar és francia nyelvtant. húsz iskoladrámát, verseket, zenedarabokat. Latin verset költött a kórházalapító Pozsonyi Ignác tiszteletére (1801). Móra tárcája szerint (Benyák Bernát meg a cenzorok) neki is a hatalommal gyúlt meg a baja. A szegedi születésű Száblik István (1746—1816) szintén sokoldalúságával tűnt ki. Hittant is tanított, meg fizikát is. 1784. július 27-én Pesten, 1785. július 6án Szegeden bocsátotta föl a Montgolfier testvérektől tanult elvek alapján ökörbőrbál készült léggömbjét. II. József uralkodása idején leváltották a szegedi igazgatóságról, és később is „veszedelmes ember" hírében állott. 1794-ben Nagykárolyban lelegráfot szerkesztett Á 18. század jelesei közt tartja számon az irodalomtörténet Fiala Jakabot (1697—1738). Szegedis című eposzában 1735-ben Vergilius ihletésében költötte meg a Város történetét. Hájos István Gáspár (1724-1785) 1758-ban került ide. Ó volt az elsó, aki tudatosan gyűjtötte a szegedi szólásokat, szokásokat, mondákat. Fő forrása a sajnos ismeretlenül maradt, alsóvárosi szülött rendtársa. Kocsis Frigyes volt. Hájos diákjaiból gyújtócsoportot szervezett. Művei nem jelentek meg. de Dugonics András ismerhette őket, s föltehető, hogy ihlette is a népélet iránti érdeklődésében. Móra szokásos túlzásával „repülő piaristának" nevezte Száblikot (nem 6 röpült, csak a luftballonja); a párját pedig, akivel egy tárcában méltatta, „háronv szöghámozónak". Ennek meg az volt az alapja, hogy Szinnyei József életrajzi lexikonában Katona Mihály Dienesnek (1782-1874) Szegeden, a Grünn-nyomdában 1843-ban megjeleni matematikai műve, A hegyes szögelet meghármazása, latinul trisectio anguli acuti, sajtóhibásan jelent meg, tűnődésre késztetve az olvasót, miképpen lehet a hegyesszöget meghámozni. A jeles piarista három ízben is volt a szegedi rendház lakója. Először 1814-ben került ide, s történelmet tanított. Latinul, magyarul írt verseinek egy része mégis jelent. így a piaristák letelepedésének centenáriumára mindkét nyelven írt ódája is (A kegyes oskolák százados ünnepe nemes szabad királyi Szeged városában 1820. esztendőnek 14 júliusán). Kolozsvári, tatai, váci lakozása után. a harmicas években került vissza. Ekkor nem tanított, a rendház lelkiatyjaként működött. 1838-ban Kecskeméten igazgató, s 1842-ben ugyanilyen minőségében került vissza Szegedre, majd egy év múlva Sátoraljaújhelyre', utolsó állomására. 1841-ben jelent meg Szegeden, a Honi indigógyártás haladása című füzete A tudós paptanár ugyanis barátságba kerülve a híres szegedi kékfestővel, Felmayer Antallal (1798-1873), látta, hogy az ország milyen sok pénzt költ a külföldről behozott indígőra, s az import helyettesítésére. az indigő meghonosítására és hazai festónövénnyei, a vadrépával való pótlására Röszkén kísérleti telepet alapított. A 19. század hazai irodalomtörténete Horváth Cyrillt (1804-1884) előkelő helyen emlegeti, mini akadémikust, egyetemi tanárt, filozófust, drámaírót és költőt. 1829-ben került Szegedre, kétszer volt igazgató (1844-48. 1858-60). 1863-tól a pesti egyetem professzora, ó alapította 1840-ben a Szegedi Bölcselkedők Olvasó Társaságát, a később róla elnevezett iskolai önképzőkört. Tóth Jánosról (1804-1887) szintén Móra írt a legszebben Aki még a királynak sem hazudott című tárcájában. A szegedi közoktatás áldozatos úttörője volt 6, a tanyai iskolák apostola, a reáltanoda (a későbbi főreáliskola, még későbbi Baross Gábor Gimnázium) első igazgatója. Az Akadémia kézirattára őrzi 1846-ban Erdélyi János fölszólítására beküldött gyűjteményét, népdalok és népies műdalok szövegeit. Csaplár Benedek (1821-1906) Dugonics örökségét folytatta: diákjaival népmeséket gyűjtött, s munkatársa lett Ipolyi Arnold népköltési gyűjtésének. A pesti egyetem tanára, majd rendfőnök lett Somhegyi (Schröck) Ferenc (1813- 1879) akadémiai levelező tag. a szegedi gimnázium igazgatója 1861 —64 közt. Történész volt, s a Bachkorszakban hajthatatlan magyarsága (amely miatt Pestről büntetésből helyezték Szegedre) nagy hatással volt a szegedi fiatalságra. A több mint negyedszázados szegedi igazgatóságból (1871—98) szintén a rendfónöki székbe vitt az útja Magyar Gábornak (1842- 1914), az iskola újjászervezőjének és fölvirágoztatójának. Két tanárát is versben örökítette meg m Juhász Gyula. Színger Kornél (1863-1950) magyart, németet és filozófiát tanított 1901/2-ben a nyolcadik gimnazista költőnek, és ó volt akkor az önképzőkör tanárelnöke is. 1905-tól igazgató, 1918-tól 1923-ig rendfőnök. Juhász Gyula a tízéves érettségi találkozójuk alkalmával köszöntötte (1912). A kedélyéről városszerte ismert, kedvelt Fekete Ipolvt (1858 -1939) a költő hetvenedik születésnapján tisztelte meg versével (1928), és neki ajánlotta, pappá szentelésének félévszázados fordulóján Calasantius című versét is (1931). Jeles tanítványok A történelmi Magyarország elképzelt tehetségtérképén Nagyszentmiklósnak nagy karika járna. Ott született 1879-ben Espersit János, 1881-ben Bartók Béla, 1884-ben Hermán Lipót és Madarász Emil, 1885-ben Fenyves Ferenc, 1889ben Makai Ödön, 1923-ban Nikodémusz Elli. S valamennyiüket megelőzve Révai Miklós (1750- 1807), korának legnagyobb nyelvtudósa, az elsó magyar nyelvű lapnak, a Magyar Hírmondónak (1783) szerkesztője. 1802-tól a pesti egyetem tanára, a nyelvtörténeti módszernek „talán megelőzve egész Európát" (Bárczi Géza szerint) úttörője, helyesírásunk elméletének kidolgozója. Az ipszilonistákkal (a láttya-félé írásmód híveivel) szemben a jottista (látja) forma hirdetője. Neki köszönhető a zs mai írásmódja is. Ó volt a Halotti Beszéd elsó elemzője (1803). Dugonics András és Vedres István mellett ót tarthatjuk a kegyes oskola legnagyobb 18. századi tanítványának. A 19. században szegedi piarista diák volt Beszédes József, a jeles vízimérnök; Klapka György honvéd tábornok; Katona József, a Bánk bán írója; Hugó Károly érdemes drámaírónk; Horváth Mihály csanádi püspök, 48-as kultuszminiszter, történetíró; Degré Alajos író, publicista, 48-as huszárkapitány, a kiegyezés után országgyűlési képviselő; Kármán Mór egyetemi tanár, pedagógus, művelődéspolitikus; Palotás Fausztin népies elbeszélő, katonaiskolai tanár; Kálmány Lajos, a népköltészeti gyűjtés klasszikusa; Löw Immánuel szegedi főrabbi, nemzetközi hírű botanikus, bibliatudós: Angyal Dávid egyetemi tanár, történész: Ivánkovits János rozsnyói püspök; Reizner János, Szeged történetírója. a múzeum és a Somogyi-könyvtár elsó igazgatója; Herczeg Ferenc, a Horthykorszak „írófejedelme"; Tömörkény István. a szegedi elbeszélöirodalom klaszszikusa, könyvtár- és múzeumigazgató; Huszka Jenő, a nemzeti daljáték megteremtője; Nyilasy Sándor festőművész; Károlyi Lajos festőművész; Schütz Antal piarista tanár, jeles teológus; Juhász Gyula. Szeged költője. Századunkban: Ocskay Kornél operaénekes; Dettre János ügyvéd, publicista, a forradalmak szegedi közszereplője, a vajdasági magyar irodalom úttörője; Lugosi Döme ügyvéd, színháztörténész, műgyűjtő; Czapik Gyula egri érsek; Békefi László színműíró, konferanszié; Belle Ferenc zeneiskolai igazgató; Tömörkény László főmérnök; Kanyó Béla egyetemi orvostanár; Mályusz Elemér egyetemi tanár, történész; Bálint Sándor egyetemi tanár, néprajztudós; Ortutay Gyula akadémikus, néprajztudós, kultuszminiszter; Bibó István egyetemi tanár, miniszter, politológus; Sőtér István egyetemi tanár, akadémikus, író; Straub F. Brúnó akadémikus, az Elnöki Tanács ny. elnöke; Irányi László amerikai magyar püspök; Csillik Bertalan egyetemi tanár; Scultéty Sándor egyetemi tanár; Rák Kálmán egyetemi tanár (Debrecen); Paskai László esztergomi érsek, bíboros, prímás. Ez a fölsorolás természetesen nem lehet teljes. De szükségesnek tartom, hogy kiegészítsem néhány aligha ismert adattal. A 19. század elején Szeged (Buda, később Újvidék mellett) a szerb kultúra bölcsője volt. Részben Grünn Orbán nyomdája révén, amely cirill betűs könyveket. füzeteket is kibocsátott sajtója alól, részben mert a kegyes oskola jó híre számos szerb diákot ide vonzott. Á gimnáziumban 1843 és 1864 közt szerb önképzőkör (drustvo uceci se Srbalja) működött: ápolta az anyanyelvet, megörökítette a népszokásokat. A szegedi kegyes oskola diákja volt Lukiján MuSicki költő, püspök; Milovan Vidakóvié, „a szerb Dugonics"; Joakim Vujié, a szerb színészet úttörője (1813-ban szerb nyelvű előadást rendezett Szegeden!); Stevan Stefanovié drámaíró; Kornelije Stankovic népzenekutató; Sima Milutinovié-Sarajlija költő; Djura JakSic festő, költő; Jovan Szubotié író, költő; Ivan Antunovic püspök, a bunyevác néprajz úttörője. A szegedi piaristák tanítványa volt Victor Babej (1854—1926) neves román bakteriológus és filozófus, a kolozsvári egyetem egyik névadója. Az 1922-ben Dugonics Andrásról elnevezett városi gimnáziumot 1948-ban államosították. majd 1949-ben megszüntették. A lenyesett ágak kizöldülnek! PÉTER LÁSZLÓ „Manapság — nem először — alapjaiban támadják a filozófiát, teljességgel elvetik mint felesleges és veszedelmes dolgot. Haszontalanságnak tartják, ami nem segít a bajainkon" — írja Kari Jaspers, a német egzisztencializmus egyik képviselője, egy éppen negyven évvel ezelőtt megjelent müvében. A probléma talán sohasem volt annyira aktuális, mint manapság, bár a „tudományok királynője" európai vándorútján a Lajtától keletre eddig sem talált túl szívélyes fogadtatásra. Ahogy egy nemrég megjelent írás is megállapítja, országunkban a „királynő a cselédszobában tartózkodik". Lehetséges, ám inkább úgy vélem, hogy jó ideje oda is csak bebocsátásra vár. miközben a „csőcselék" gúnyolódását kénytelen elviselni. Ezért valószínűleg nem lenne végre haszontalan válaszolni arra a kérdésre, melyet az anzix előzó írása is felvetett: hol a filozófia helye ebben a világban? Mi a filozófia — vethetnénk fel a kérdést, ha elég bátorságot éreznénk erre, hiszen ezen önmeghatározás mindig is a filozófia legfontosabb feladata volt és maradt. Ezért inkább azt kérdeztük: mi nem a filozófia? A kérdés azért is fontos, mert a filozófia nálunk egyébként sem túl szilárd helyzetét tovább rontotta az a tény, hogy az ideológia önnön szolgálólányává korFILOZOFIAI ANZIX Európa, vagy...? csosította, s ennek máig ható következményei vannak. Először is: ezt a két és félezer éves tudományt úgy kezelték, mint a marxi, lenini „örök" igazságra való felkészülést, mely folyamatban a többi résztvevő (egy Arisztotelész, egy Ágoston, vagy ef>y Kant) csak a tévelygők kategóriáját alkotta. így az oktatás, vagy egyáltalán nem foglalkozott velük, vagy csak mint lényegtelen epizodistákat kezelte őket, s így a filozófia — a legősibb és leggazdagabb bölcselet — az emberekben egy szívből utált eszmerendszerrel azonosult. Másodszor: mindez a filozófia tanításának a totális felhígulásával járt együtt, melyből vagy azt a következtetést vonták le, hogy mindez egy értelmetlen zagyvaság, mellyel nem érdemes törődni, vagy úgy gondolták, hogy ez az, amihez mindenki ért, hisz különösebb ész nem kell hozzá. Az oktatásban ez úgy mutatkozott meg, hogy e tárgyat tanítókkal szemben az egyetlen elvárás sok esetben csak az ideológiai megbízhatóság volt, s nem az írni-olvasni tudás. Ez persze nemcsak az úgynevezett ideológiai diszciplínákra volt érvényes. Mindez ahhoz hasonló, mintha valaki azt mondaná: én is olvastam a Winnetout, én is esztéta vagyok. Egy olyan korban tehát, mely egyrészt a technokráciát, másrészt a sekélyesség korlátlan lehetőségét vetíti elénk, tulajdonképpen értelmetlen költészetről, zenéről, gondolkodásról szólni. Ez a kor majd megtalálja a saját válaszait, s a saját válaszadóit. A filozófia viszont a kérdezés tudománya, egy léttel folytatott diszkusszió, s célja nem a válaszadás, hanem az, hogy az ember emberként élje életét ebben a világban. „A lét arcán hallgatás ül. " Az ember viszont eredendően szembesül ezzel a léttel, hisz szembesül a halál tudatával. A lét megszólaltatható, megkérdezhető, s mindez olyan, mint a zene hatalmas áradása, hiszen akár van róla tudás, akár nem, betölti a létezés egészét, s az élet sóvárgott harmóniáját adja. A filozófia is egy összhang, a soha nem hallható akkordok egybecsendülése, miként a költészet is — ahogy Thomas Mann mondja — egy sajátos zene. A süket ember ezért ne írjon, ne olvasson, hanem tanuljon. Tudós mindig lehet belőle. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az európai kultúra lényegét nem érti az, aki nem hallja ezeket a hangokat. S a Kárpátok közé zárva mindez valóban nehezebben hallható. A megoldás éppen ezért talán nem a füldugaszok beszerzése, hanem a kimondott szó megértésére való törekvés lehet. Nem kergetek illúziókat: a filozófia itt soha nem fogja azt a szerepet betölteni, mint Franciaországban vagy Németországban, de talán elkezdődik majd valami rendrakás a fejekben, talán egyszer nem tesznek már egyenlőségjelet Platón, Pascal, Hegel, Heidegger és az elmúlt négy évtized pártkongresszusai közé, s talán eljön majd az a pillanat, amikor többen is elhiszik, hogy az atomtudós Weizsácker vagy az orvos Jaspers nem elmehagyatottsága miatt hintette el, hogy a filozófia jóval többet adhat az ember számára, mint bármilyen tudomány. Egyszóval: talán e kor kultúrájának formálói nem lustinianushoz akarnak majd csatlakozni, aki Krisztus után 529-ben rendeletileg felszámolta a filozófiát, hanem az európai kultúra más tradícióihoz, mert való igaz, hogy Európába a Balkánon és Ázsián keresztül is el lehet jutni, csak az út erre egy kicsit tovább tart. t GYENGE ZOLTÁN